Az Igazságnak keresése a látszatvalóság mögött található Igazságnak kutatása, ami kutatást, ha nem teszünk, akkor változatlanul a látszatban, a hamisságban, a hazugságban maradunk. Továbbra is tehát csak felületesen gondolkodunk, beérjük a látszatokkal, a képzelt boldogsággal, a nem igaz boldogsággal, és a látszatot, vagyis amiket a testi szemeinkkel látunk, akarjuk újra és újra megtenni valóságnak, avagy igazságnak.

Az egónk, a testi én-tudatunk léte feledteti el velünk, örök fennállású tudatos szellemi lelkekkel Istent, mert Isten helyett rá figyelünk, és azt követjük, vagyis azt tesszük, amit ez a hamis énünk, a mulandó énünk tenni akar. Ezzel a nem jó irányba figyelésünkkel történik aztán már meg az azonosulásunk is az egónkkal, az egész testi rendszerünknek a központjával, és így már az egész mulandó testi rendszerünkkel is, mely egy többrétegű rendszer, mely rétegeket sorra mind le kell hántolnunk (le kell vetnünk) magunkról ahhoz, hogy újra azok legyünk, akik eredetileg vagyunk.

A Végtelennek és Változatlannak is nevezhető ISTEN, mint egyetlen önmegvalósult Örök LÉT-ez –Ő és Él-Ő az egyedül uralkodó TUDAT-Hatalom is a végtelen és határtalan Magába teremtett teljes egész mindenség fölött, és annak minden részegysége  fölött is, Aki és Ami Lét-ez-Ő és Él-Ő pusztán az Ő örök létezése végett is végtelenül, vagyis szintén örökké BOLDOG is. (Isten itt röviden kifejezve: BOLDOG TUDATOS LÉT)

A mai korban Földön élő, és különösen szinte valamennyi értelmiséginek nevelt ember, de a többi embernek, még az együgyű embereknek legtöbbje is, még csak a szavaival is inkább csak hadakozni, vagdalkozni tud, tépik a szavaikkal még csak a tulajdon szájukat is, vagyis nem véletlenül van a világban is az igen sok tényleges harc és háborúság, ártás, pusztítás, és a haraggal, dühvel együtt az egyéb más szintén igen sok rossz is.

A jelen test, elme, értelem, tudat, és én, mind mulandó minőségek, mind anyagiak. Mi azonban az ezeken túli, öröktől fogva létező, és itt szavakkal már csak a végtelensége és határtalansága végett is kifejezhetetlen Szellemi Lét és Élet vagyunk magunk, közvetlenül Őbelőle való, Őáltala „embernek” nevezett élőlényei is, Aki és Ami önmagában teljességgel anyagtalan Szellemi Lét és Élet a legfontosabb mivoltában Örökkévaló Szeretet, és ezért itt, a szintén Őáltala és Őbenne létező mulandó valóságában egyszerűen csak az „Isten” vagy „Szeretet” névvel (is) utalhatunk rá, Akitől és Amiből származik minden, ami van, köztük elsősorban a létezés, és az élet, és a létezésben és életben található minden élőlény és dolog is.

…, hogy itt ember által már nem lehet valóságos béke

 Ezen írás az előbbi, emberiség jelen állapotával foglalkozó írás igazának megerősítésére jött létre majd két évtizeddel korábban, amit most szintén közzé kell tennem azzal, hogy az emberek akkoriban sem, és most sem a káoszt, nem a totális zűrzavart akarták illetve akarják, viszont mégis rendületlenül feléje tartanak, mert továbbra is inkább hisznek az emberi vezetőiknek, mintsem már egyedül csak Magának az Igaz Istennek. Pedig a vezetőik most sem valóságos (igaz, örök) békét fognak hozni nekik, hanem annak gyökeres ellentétét.

A jelen helyzete az emberiségnek az, hogy szinte minden ember, még, és különösen az ateisták is, az egyetlen Istennek, a létező legnagyobb Úrnak, Úrhölgynek, Hatalomnak, Mesternek, vagy éppen csak Mágusnak, Sámánnak, Táltosnak hiszi magát, aki uralkodni jogosult a másik embereken. A mai korban tehát már szinte mindenki a másikain uralkodó Úristennek hiszi magát. Igen kevés kivétellel valamennyi emberi lélek ebben a boldog tudatlanságban él. Így van ezzel még azonban a legtöbb magát „vallásosnak”, „spirituálisnak”, vagy „ezoterikusnak” valló ember is, csak ők ezt ügyesebben tudják leplezni.

Nekünk, isteni lelkeknek mivel anyagi testben a mulandó anyagi életet lehet élveznünk, lelki testben pedig az örök lelki életet élvezhetjük, ameddig még lesznek anyagi vágyaink, addig a jelen testünk halála után még biztosan fogunk múló és változékony durva, és finom anyagi testeket is magunkra ölteni, és fogunk továbbra is az eredetitől más létrendszerekben, az eredeti öröktől szintén más létállapotokban ideiglenesen élni.

Az anyagi tudattal, a testtudattal való azonosulásunkból kell újra lelki tudatokká, vagyis tudatosan is lelkivé lennünk, és teljesen tisztába jönni azzal is, hogy a „lelki tudás” soha nem elméleti tudás, hanem gyakorlati, éspedig lelki gyakorlati, ami a lelki életet gyakorlatban élést, az örök életet gyakorlatban élni tudást jelent. (Örökké, és örök boldogságban és boldogsággal csak élni, azaz sohasem meghalni tehát a lelki tudás, ami lelki képességnek is nevezhető.)

Isten az alsóbbrendű anyagi természetbe belehelyezi a szellemi lelki felsőbbrendű természetet, és mindkettőt Ő irányítja az akarata szerint, csakhogy ezt nagyon sok szellemi lelke megtestesülten még mindig nem akarja tudomásul venni, hanem helyette a testének feje, az anyagi elméje és én-tudata irányítását fogadja el, vagyis a testtudatossága szerint tesz, és nem pedig Isten szerint, mint itt, Istennek alsóbbrendű világában is kellene. Minden egyéni léleknek azonban egyedi a kapcsolata Istennel.