Valójában itt mindnyájan a logikus megértésen, a földi emberi megértésen, vagyis a testi értelmen túlit keressük az egész földi életünkben, míg Őt a valóságos, azaz örök magunkban végül megtalálunk, és így már megszűnvén az elkülönültség érzetünk, újra egységben fogunk élni Ővele, az egyedül igaz Igazsággal.

Istentől „szálltunk” ide alá az anyagba, és most már, ha fokról fokra haladva is, de vissza kellene emelkednünk Őhozzá. Lényegében tehát a részünkről most az „árnyékból”, a szellemi sötétségből a tiszta és tisztán szellemi „fényre”, az önmagában teljes, és teljességgel anyagtalan világosságra, vagyis a szellemi teljes világosság állapotunkba kellene visszajutnunk,

A „jó”, azaz tökéletes megértés érdekében előre kell bocsátani, hogy Isten legfelsőbb „házába” Isten „fele-ségeiként”, vagy pedig az Ő „fele-barátaiként” (ki-ki hogyan gondolja) mindig csak az újra teljesen tiszta, és tökéletes egészségű (azaz „beteljesedett”, nem „töredékes”) lelkei juthatnak be, illetve vissza, és nekik többé már nem kell megtestesülniük, örökösen Istennel fognak élni.

Soha nem Isten, hanem a saját nem tiszta cselekedeteink, vagyis a szándékaink, gondolataink, szavaink, beszédeink, tetteink, és még a vágyaink azok, amik arra ítélnek bennünket, szellemi lelkeket, hogy még továbbra se kerülhessünk vissza az eredeti létállapotunkba, és az eredtünk igaz valóságába, a transzcendens valóságba.

Az emberi lélek, vagyis az Istentől „ember” nevet kapott szellemi tudat a szellemi erejét lekötötte az anyaghoz és anyagba, és ezért legyengült, beteg lett (megnyomorodott, elerőtlenedett), az anyag viszont az így nyert plusz erejével uralni és irányítani tudja a magát az előbbi módon lerombolta szellemi lelket.

Eredetileg magunk is örök mindenütt jelenlét, mindent látók, és mindentudók (mindent teljesen ismerők) is vagyunk tudatosan is. A mi közvetlenül az Istenéből való szellemi tudat mivoltunkra is jellemző tehát, hogy nem csak pusztán önmagában létezik, hanem azzal egyszerre tudatosan is létezik ugyanazon végtelen és határtalan teljességgel.

Ha a külsőségektől, és a külső zajoktól, a zűrzavarnak, vagy káosznak is nevezhető anyagi lármától (ami zajokhoz tartozik a testi agyunkkal és elménkkel végezhető tárgyi gondolatokkal gondolkodás is) nem tudjuk eltávolítani magunkat, soha nem fogunk a valóságos magunkban rálelni a Teljes és Végtelen Csendnek is ismerhető Istenre,

Isten azért is állandóan velünk van lelkeivel, mert Ő egyben az örök lét-és életerő, és örök szeretet is, ami legfontosabbak az Ő Lényeg mivoltából való lényegi mivoltunknak is fő összetevői, és ugyanakkor velük vagyunk Őáltala éltetve, táplálva is.

Soha nem a felszíni életet, a mulandó anyagi életet kellene nekünk, közvetlenül az Istenből való „szellemi lelkeknek” ideiglenesen itt tartózkodván élnünk, hanem „megtestesülten” (anyagi testet magunkra öltötten) is az igaz életünket, a Magáéval Istenével egyező örök életünket.

Minden testet öltött szellemi léleknek el kell jutnia odáig, hogy itt minden anyagi gondolkodás nélkül éberen tudjon élni, és így meg is tudjon maradni. Ez esetben ugyanis újra az eredeti létállapotával fog élni, és így anyagi gondolatok nem fognak állandóan a fejében kavarogni,