Van Igazság

Ingyen az igazságról

Ingyen az igazságról

Az Igazság nélkül semmire sem juthatunk, és ezért…

2025. május 19. - labraham

…Istent nem elutasítanunk, sem mellőznünk, hanem állandóan tapasztalnunk kellene magunkban

A valóságos önmagunk ugyanis az Istené hasonlatosságára időtlen igazság, ami is felette áll a születésnek és halálnak, és ezek mulandó, azaz nem igaz valóságának, a nem örök fennállású jelenségvilágnak (avagy káprázatvilágnak) is.

A jelen személyünk, a születő és meghaló személyünk így azonban csak egy átmeneti személyiség (csak időleges létezésű), és ezért hamisnak, vagyis nem igaznak is mondható. (Igaz valósággal tehát nem létező a testi énünk, a hamis egónk sem, mint a jelen világunk, és jelen testünk sem.) Mivel pedig a jelen egónk hamis ego, annak a tudása sem igaz.

Azt mulandó személyiség nélkül is egyszerűen csak tudni és érezni, hogy vagyunk, a természetes tudásunk, vagyis az Istenével egyező tudásunk a létünkről és életünkről, amik valósággal (örökké) vagyunk, létezik tudatosan is, és eredetileg létezik a tudatos tudásunk minden egyéb másról is, ami Istenen, és rajtunk kívül még van, ami tudásunk is egyező Istenével, míg le nem korlátozzuk magunkat a magunkra öltött anyagi testre. Mivel pedig ezt tettük, keressük most az Igazságot.

A legtöbb Igazság-kereső azonban csak úgy tesz, azaz még csak tettei, hogy ő meg is akarja találni az Igazságot. Valójában ugyanis nem akarja megtalálni, mert azt jól tudja, hogy érte sok mindenről le kell mondania, amikkel addig élt. Ezt azonban makacsul nem akarja, mert még mindig csak az anyagot és anyagit akarja magának, ami neki élvezetet, boldogságot, örömöt ad, és így vágyai is csak, vagy inkább csak ezekre vannak. Az ilyen szellemi lelkek az Igazságnak keresésétől is inkább csak anyagi előbbre jutásra, előnyre várnak, és nem pedig a nem igazságtól, azaz a hamistól megszabadulást. Ők még jól érzik magukat a mulandóságnak tudatában, kozmikus lényeknek tartván magukat, akiknek a Kozmosz, avagy Univerzum minden anyagit „bőven” megad, amit csak akarnak maguknak. Csakhogy ezzel ők még mindig csak a hiábavalóságot, vagyis csak a hamisat akarják maguknak, az igazat, az Igazságot, és igazságait pedig nem, még, ha már hallottak, vagy olvastak róla sem.

Az előbbi emberek így aztán már nem tudják azt sem, hogy a maguk igazság mivolta mindig csak a hamisnak megtagadásával, éspedig tettekben fejezhető ki, ami tettek is egyáltalán nem, és soha nem minél több és értékesebb anyaginak, köztük testi élvezeteknek, és testi tudásnak megszerzésére irányulnak, hanem valóságos szellemi javaknak megkapására, helyesebben visszakapására.

Az Igazság, és a mi közvetlenül Őbelőle való igazság mivoltunk abban áll, hogy a hamisat hamisnak látjuk, és ezért a hamisat nem „hajtjuk” (nem gyűjtögetjük magunkba, és magunk köré, azaz nem halmozzuk azt), mert az csak rontani fog rajtunk, vagyis velük magunk is a hamisság irányában tendálódunk, azaz egyre inkább magunk is hamissággá leszünk. Ha pedig már a  teljes egészünkkel hamissággá leszünk, akkor egészen odáig azon dolgoztunk, hogy magunk is elmúljunk, mint ahogyan elmúlik az anyagi testünk és az anyagi világ is.

Ami nem örökké létezik, az tehát mind hamis, és a nem örök mivolta végett „halottnak” is nevezhető. Igazán élve pedig az létezik, vagyis az az igazság, akinek léte és élete nem függ semmi anyagitól, azaz semmi anyagi dolognak és dologinak (semmi mulandónak) függőségében nem él, és nélkülük is teljes szabadsággal létezik. Az örök igazság itt ezért elgondolhatatlan.

Ha viszont a nem igazat, vagyis a hamisat elutasítjuk magunktól, akkor az megmutatja az utat az Igazság felé, és meg is fogjuk találni az Igazságot magunkban. Ha pedig az Igazságot utasítjuk el magunktól, azaz megtagadjuk Őt, akkor azzal a magunk igazság mivoltát is elutasítjuk, és ezzel  magunk is megmaradunk hazugságnak, vagyis tovább alakulunk teljes hazugsággá.

A testet öltésünkkel keletkezett tudatlanságunkból el kell jutnunk odáig, hogy teljesen tisztában legyünk azzal is, hogy a teljes életet élés, az örök és tiszta szellemi életet élés összehasonlíthatatlanul jobb, mint a hosszú anyagi élet. Ugyanakkor pedig az előbbi örök életet élni tudó teljes és tiszta szellemi lélek mindent tud, mindent helyesen ismer, azaz teljes igaz tudása, isteni mindentudása van. Még azt is tudja, hogy ahogyan létezik a tudatos tudat, úgy (vagyis azzal egyszerre) létezik az öntudat nélküliség is, vagyis a minden tudatostól mentesség is, ami önmagában a színtiszta Lét, ami is Isten, ami a mindenütt jelenlévő Isten. Mi, szellemi tudatos szellemi lét és élet tudatok azonban nemhogy a Valóságos Istentől, hanem még csak a valóságos magunktól is még igen nagyon eltévelyedett állapotban vagyunk (élünk).

Ahhoz viszont, hogy az önnön szellemi lelki „fény” mivoltunkat, a velünk egy és azonos szellemi világosság (a tiszta, azaz isteni szeretetből álló tiszta tudatos szellemi értelem és tudat) mivoltunkat, a közvetlenül az Istenéből való igaz önazonosságunkat éljük meg itt az anyagi valóságban is, a tárgyi tudásunk, az intellektuális tudásunk semmi segítséget nem tud nyújtani. Az itt „információnak” nevezett anyagi ismereteitől tehát senki sem fog tudni az igaz önmaga, a valóságos önmaga lenni. Valójában ugyanis, mivel belsőleg vagyunk az igaz lényeg, a külsődleges életünk nem fontos ahhoz, hogy itt a külvilágban is azok legyünk, akik valósággal vagyunk. A Tiszta Szellemi Tudatnak vagyunk ugyanis egy „pontja”, és nem pedig az anyagnak, amiből csak a jelen testünk, az ideiglenesen (időlegesen) magunkra öltött halandó testünk áll.

Amikor az előbbiekkel már teljesen tisztában vagyunk, és ezért már nem kifelé, a külvilág felé fordítjuk a fókuszált figyelmünket, és nem mások elvárásainak törekszünk megfelelni, akkor élünk helyesen. Ilyenkor a lényeg számunkra, hogy a valóságos magunkra, és egyben a bennünk élő, bennünket irányító Istenre összpontosított figyelemmel lenni, és már csak Őszerinte élni, Akivel egyek vagyunk, és Akivel egy közösségben is élhetünk, most már mintegy újra is.

Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a számunkra is az Istennel egyazon Szent Lélek az egyetlen közvetlen „kapocs” Istenhez, a Legfelsőbbhöz. Ha azonban Őt, az Isteni Lelket (Aki így az egyetlen „közvetítő” is Isten és közöttünk) teljesen elutasítjuk, és teljesen el is zárkózunk Őelőle, akkor azzal halálra ítéljük az eredetileg örökkévaló magunkat, vagyis elveszítjük a mulandó világból való megmenekülésünk, avagy megszabadulásunk lehetőségét. Istenhez valójában az Istennel egy Isteni Lélek a közvetlen „kapu”, és a „kapu-ajtó” is, és ezért Őnélküle senki nem mehet Istenhez.

Az előbbiek alapján is már be kellene látnunk azt is, hogy a Szent Lélektől, az Isteni Lélektől, Aki egyedül vezethet vissza bennünket Istenhez, durván elfordulni (Őt elutasítani), vagy Őt meg is tagadni nagyon is nem tanácsos. Ez ugyanis, vagyis a Szentséggel, a Szent Istennel szembeni lázadás, már a legnagyobb hiba, mert vele maga zárja el magát a szellemi lélek Istentől, azaz elhatárolja magát a mindenütt jelenlévő Igaz Istentől, Aki egyben Abszolút Személyiség is. Ez azért durva kihágás, mert ezzel az Igazságot szándékosan, azaz „szántszándékkal” hazugságnak, hazugnak tartjuk, a Világosságot pedig (Aki is a Szent Isten) Sötétségnek tartásánál nagyobb istentelenség nagyobb Isten-káromlás nem létezik.

Az Isten elleni lázadás azért sem tesz jót a szellemi léleknek, mert a vele együtt járó irigység, gőg, versengés, harag és düh is csak tönkretenni fogják, vagyis ilyen, és a többi ilyen rossz érzelmek is, nem is csak lerombolni, hanem állati sorba sorolni is fogják az emberi lelket, vagyis tiszta szellemi lélekből sötét lélekké, szennyfoltokkal teli lélekké teszik az eredetileg nemes isteni lelket.

Azonban nem csak az előbb írt Istennek ellenállás (amiből pedig az egymásnak is ellenállás, az egymást is elutasítás), hanem szintén súlyos hitbéli probléma is jellemzi a jelen emberiséget. Itt a Földön ugyanis még mindig a mechanikus hittel, a tárgyi értelem, a testi értelem hitével élők vannak a legtöbben, akik ezzel a nem igaz hittel hisznek Istenben, amivel bizony, csak egy hamis istenben lehet hinni, és amivel az ember a hamis istenhez tartozóvá teszi magát. Ez a hit egy tanított, és a testi szülőktől örökölt hit egy kényelemszerető vasárnapi hit. Ez is azonban csakis az istenellenes sötét erőknek szorgos munkálkodása eredményeképpen van, vagyis ezek az Igaz Istent ellenzők még a hit révén is megtévesztik a tudatlan embereket.

Az embereket most azért éri egyre nagyobb és erősebb nyomás, és azért folyik a sötét erők által az egymásnak uszításuk is, hogy mostanra, vagyis a jelen emberi korszaknak lejártáig, már végérvényes választásra, avagy döntésre jussanak abban, hogy por, azaz anyag, vagy Istennek tökéletes lelkei (szellemileg „fénylő”, örökké élő, teljességgel anyagtalan szellemi „csillagai”) legyenek, mert akkor aszerint fognak élni, vagyis annak megfelelően fognak cselekedni, és úgy fognak maradni is. (Jézus ezt úgy fejezte ki, hogy a bűnös maradjon meg bűnösnek, az igaz pedig igaznak.)

A valóságos magán dolgozás nélkül azonban senki (még a jól választó sem) nem tudhat a jelenlegi igen alacsony létállapotából felemelkedni (nem juthat el még csak a magasabb dimenziókban való életre sem), akármennyi elméleti igaz tudást (isteni igazságot) is gyűjtögetett össze idáig az „információi” mellé. Amennyiben ugyanis az igaz tudását, az isteni tudását nem cselekszi is meg, azaz gyakorlatilag is nem alkalmazza, ugyanannyira jut vele, mint a valóságos szellemiről tudatlanul létező és élő, az Igaz Istent semmilyen szinten nem ismerő (Őt még nem tapasztalta), vagy Őt meg is tagadó szellemi lelkek. Magyarán a gyakorlatilag is nem alkalmazott isteni tudásunk semmivel nem ér többet a tárgyi tudományos ismereteknél.

Pedig nekünk, megtestesült szellemi lelkeknek Istent, mint Szellemi Életet, vagyis mint a Szellemi Életnek Teljességét, és mint színtiszta Lét Teljességét is meg kellene tudnunk tapasztalnunk. A jelen valóságban, és az örök valóságban is, az Örök Szeretetnek leginkább felfogható Igaz Isten tartja ugyanis életben az egyéni lelkeket, a tudatos szellemi lelkeit is, éspedig azokat is, akik most az örök életük helyett egy attól más életet, a magukra öltött anyagi testük mulandó, avagy halandó életét választották maguknak, és azt élik meg egészen addig, míg ebből az álmukból teljesen fel nem ébrednek. Ameddig azonban a halandó életüket meg nem elégelik, nem fognak belőle teljesen is felébredni, hanem esetleg még csak részlegesen, mert finom anyagi életet még mindig, azaz továbbra is akarják élni, mert még élvezik az „energiákat”, amik mások a tiszta és tisztán szellemi minőségű erőtől, ami ők (is) valósággal a közvetlenül az egyetlen leghatalmasabb és legerősebb Szellemi Erőből és Erőtől, az Igaz Istentől valóan.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://labraham.blog.hu/api/trackback/id/tr7118862146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása