Mi, Igaz Istenhez tartozó szellemi lelki személyiségek mindig csak isteni elmével élve élhetünk igazán jól minden létsíkon, még tehát itt a durva anyagi létsíkon is. Ezért pedig a jelent a teljes kiürítésével, és egyben meg is tisztításával mintegy megújított elmére, és megújult gondolkodásra, végül is azonban az eredeti elménkre és gondolkodásunkra lenne szükségünk ahhoz, hogy további károkat már sem magunkban, sem pedig az ideiglenes élőhelyünkben, a Földben ne tegyünk,
hanem mindkettőnknek az újjáépítésén, jobbításán, fejlesztésén, emelkedésén dolgozzunk magunk is, vagyis Istennel együtt ezen teremtő munkálkodással foglalkozzunk. A megújult elménknek jellemzője, hogy nem „én” központú, hanem Istenközpontú, nem önző, nem büszke, hanem igazán alázatos, nem nyers erővel, erőszakos erővel uralkodó, hanem szolgáló, nem a maga érdekét nézi, hanem csak adni akar, a teljes magát akarja adni, mindig teljesen józan, végletek nélkül gondolkodó, semmi elől nem zárkózik el, mindenre teljesen nyitott.
Csakis megújult elmeállapottal létezhet újra közvetlen kapcsolatunk is Istennel, és a látható világegyetemnek szellemével is, aki természetesen Istennel teljes és tökéletes egységben élő, Isten alatti szellemiség, és ez azért is van így, mert minden fogalomnak és tartalmának is van szellemisége, Isten ugyanis így építette fel Magában a teljes egész mindenségét, és a mindenségébe beletartozókat is. Ennek a Világegyetem szellemnek pedig, aki egyben Világlélek is, létezik egy végtelen nagy látszatú adatbázisa is, mely az egész anyagi világegyetem összes információit magába foglalja úgy, mint egy képes és szöveges krónika is összefoglalja azt, ami a Földdel, és földön élő emberekkel történt. Élnek közöttünk emberek, vagyis szellemi lelkek, akik ehhez az adatbázishoz részleges hozzáférést már kaptak, és vannak olyanok is, akik ezt valamit cserébe adva érte szerezték meg, az abba már beavatást kapottaktól, vagy vettektől, az azt megvásárlóktól, ami vásárlása ennek is viszont nem helyes hozzáférés, ami vissza fog hatni az ilyen emberekre. Ez az adatbázis, amibe minden egyes ember tárgyi gondolat, és érzelemvilága is „elraktározódik”, az itt élő embereknek bármely anyagi dolgokkal kapcsolatos kérdésére képes választ adni a múltat, és még a közeli jövőt illetően is. Sajnos, az emberek ezt az adatbázist inkább csak a minél nagyobb anyagi bővelkedésük, az anyagiakban minél nagyobb előre jutásuk érdekében keresik, leginkább ezért akarják a hozzáférést, amiért cserébe pénzt , és egyéb más anyagi javakat is hajlandóak fizetni. (Nem tudják ugyanis, hogy ez így mind az eladójának, mind pedig maguknak is csak a kárára történhet.)
Mindig is azonban csak a valós szellemi bőségből következhet jó fizikai bőség is, mivel a szellemi mintegy maga után húzza a fizikait is. Ha viszont csak a fizikai bőség van növelve (ami jelenleg is még van), akkor az mindig csak az igaz szelleminek kárára történhet. Amennyiben tehát csak az anyagot és anyagit fejlesztjük, amint tehát ez még jelenleg is van, úgy az csak a valós szellemi mivoltunk rovására történhet, vagyis a szellemi lelki mivoltunkkal egyre nyomorultabbak, egyre erőtlenebbek leszünk, a szellemi lélek mivoltunk rá is mehet erre, egészen a „Gyökeréig” is lerombolódhat. A jelen technika, a sok technikai „csoda”, ugyanakkor pedig csak a testi képességeink kibővítésére alkalmas, a valóságos szellemi képességeinknek, az isteni képességeinknek kibontakozását inkább csak elnyomni törekszik, ezeknek túlzott használatával is csak gyengíteni fogjuk magunkat.
A jelenleg igen gyorsan növekvő tárgyi tudás is azonban nem egyre jobb életet biztosít az egész emberiség számára, hanem a legtöbben egyre nyomorultabbakká leszünk tőle, és már igen sokan el is vesztik a testüket végette. Vele a Föld egész működési mechanizmusával, a bio-rendszerével, a homeosztázisával, és a testünk ezen anyagi természetességeivel is ezt a rongálást tesszük, éspedig már oly mértékben, hogy már alig van ember a Földön, aki képes az anyagi testét, hozzá a testet nem használva megújítani, mint azt egykoron az atlantiszi Thoth rendszeresen megtenni tudta, ahogyan azt a smaragdtábláira le is írta. Ő tisztában volt azzal is, hogy a teste „szülőanyjával” is hogyan kell bánnia az embernek, hogy az a belőle való testünkhöz képest hatalmas nagy élőlény is magasabb létállapotba juthasson.
A mai technokraták viszont szinte már teljesen leigázták, tönkretették a Földet, annak valóságos fejlesztésével semmit nem törődve, mivel csak látszatra tesznek ilyeneket. Ugyanakkor a részükről is az van, hogy nem vállalnak felelősséget a hibás teremtéseikért. Ők, mint még nagyon sok más foglalkozású ember is, elfelejtették ugyanis, hogy a jelen világ nem az előbbire, hanem a józan ésszel használatunkra lett teremtve. Ha azonban túlságosan ragaszkodunk a világ élvezeteihez, azaz, ha az eredeti életünk helyett ösztönéletet élünk, akkor romlottakká leszünk, és velünk együtt a világ, a jelenlegi környezünk is romlott lesz. Viszont, amikor már felül tudunk kerekedni az ösztöneinken, vagyis az ösztönéleten, az állatias életen, és a világot arra használjuk, hogy vele és általa is Istenért és Istennek legyünk, azaz, hogy vele is Őt szolgáljuk, akkor, és csakis Istennek köszönhetően, a lealacsonyodásunkból emelkedni fogunk, és a világ is emelkedni fog velünk együtt. Ez pedig azt jelenti, hogy a földi világ, az egész földkerekség is a jelenlegi létállapotánál magasabb létállapotba, magasabb életszintre fog kerülni, éspedig Isten akaratának megfelelően.
A mai világban sajnos még mindig a gyűlölet, a rosszindulat, és az erőszak virágzik, az igaz szeretet, az igazi együttérzés pedig lassan el is tűnik, ezek is inkább már csak külsőleg, azaz csak felszínesen léteznek, vagyis ha vannak is, nem igaziak, hanem csak testiek. Az emberek elég jelentős hányada már olyannyira utálni tudja a másikait, hogy habozás nélkül nem is csak tönkretenni képes, hanem el is pusztítja a társait, éspedig nem is csak gondolatban, hanem ténylegesen is. Az ilyen itt élő teremtmények tudják a Földet is leginkább csak pusztítani. Mostanra ez a jelen nézetből gigantikus méretű élőlény már olyannyira beteg lett, hogy visszavág a pusztítóinak, vagyis Ő is pusztítja a pusztítóit. Az ilyen emberek nem törődnek vele, hogy barbár ember az, aki rombol, pusztít, és öl, és az is barbár, aki csak apránként, vagyis csendben öli meg a másikát, akár csak mentális, vagy érzelmi zsarolással is.
A mammon-imádat korszakában élünk. A dicsőség, elismerés, hírnév, előny, és hatalom, amit akar szinte minden ember az anyagi bővelkedés mellett, mert ezekkel tud minden ember fölé kerülni Istenként. A gőgje és hiúsága is azonban csak rombolni fogja az emberiséget. Az önteltség az a büszkeség, avagy gőg, hogy mások (a valójában ugyanazon lelki minőségű „másikaink”) felettiek vagyunk. Az ilyen ember csak mondani, csak tettetni tudja, hogy ő már igazán alázatos is, mivel valójában nem becsüli ugyanarra többi embert, mint magát, igen sokat lenéz közülük, nem tartja magával egyező értékűnek. Pedig minden embernek a méltósága is az, hogy ember, és már csak ezért is egyaránt (azaz válogatás nélkül és ugyanazon módon) tisztelnünk, és szeretnünk is kellene minden embertársunkat, igen, még az általunk itt rosszaknak, undorítóknak, utálatosaknak tartottakat is.
Az Igazság helyett a jelen korban szinte már csak a testi kényelem, az érzéki élvezetek, a testi jólét keresése folyik az előbbi mammon-korszakra jellemzőkkel egyben. Ez szinte minden itt élő szellemi tudat esetében így van, aki még változatlanul azonosul a testével, és testi énjével, a hamis egójával. Az ilyen emberek közül ezzel azok is így vannak, akik még csak a szájukkal mondják, hogy ők már nem azonosulnak a testükkel és a testi énjükkel sem, mivel a cselekedeteik egyáltalán nem ezt mutatják. Ők is tehát bort isznak, és vizet prédikálnak, nem különböznek a legtöbb vallástól, és a politikától sem, amik is egósak. Ezek a szellemi lelkek, még mindig nem „egyenesek”, hanem „görbék”, vagyis hazugok, nem igazak, igazán nem békések, nem igaz alázatúak, még támadják is a másikaikat, nem csak „szeretik” őket a hozzájuk ragaszkodásukkal. Ők tehát még minden kívül, vagyis kibillenve („kilógva”) vannak az igazi középpontjukból, az Istennel azonos Isteni Tudat középponti, azaz Tudatos Tudat részéből, a Tiszta Tudatosságból, Akiből közvetlenül valóak, Akinek „szüleményei”.
Ezek az előbbi, fogyasztóvá, és rombolóvá vált emberek belezárták magukat a félelmeikbe, és egyéb más bajaikba, köztük a fájdalmaikba is, amivel is csak egyre nagyobb megosztottságba kerülnek, és így lesznek a sötét hatalmak által egyre könnyebben irányíthatóak. Ezeken a szellemi lelkeken ezért már csak az Istennel az ugyanazon isteni szeretetünk révén megvalósítható közvetlen össze-, avagy egybekapcsolódásuk segíthet, ami szereteterőnél nincsen erősebb, nincsen hatalmasabb erő, mert az minden félelmet, minden bajt, azaz minden rosszat és ártalmasat legyőzni képes, vagyis képes bennünket minden rossztól megszabadítani, és megvédeni, megóvni is, éspedig még attól is, amiket ellenünk gonosz erők elterveztek, és sorra megvalósítani is kívánnak.
Az isteni értelmünket és isteni tudatunkat, vagyis a józan eszünket, az isteni eszüket elvesztett emberek lettünk, nyugodtan lehet ránk mondani azt is, hogy Itt a Földön még mindig őrültekként cselekszünk, inkább csak rosszakat teremtünk, mintsem itt is csak az isteni jót. A Földnek, a testünknek „szülőanyjával” is az egyre tökéletesebbé fejlesztése helyett éppen, hogy az ellenkezőjét tesszük. Valójában tehát igen primitív módon bánunk a Földdel, és ezt tesszük egymással is.
A testi ember, akinek tehát most is a legtöbben tartjuk magunkat, tele van rosszindulatú kritikával, ingerülettel, haraggal, dühvel, erőszakkal, elmarasztalással, elvárásokkal, követelésekkel, tévedésekkel, kétkedéssel, kétszínűséggel, és gyűlölettel, gőggel, irigységgel, hiúsággal is. Testi emberként hiánygondolkodással, önbántó, önpusztító gondolkodással élünk, ami is csak tönkretenni fog bennünket.
Az emberek legnagyobb többsége el van szokva az Igazságtól, és el is van válva Tőle, és hozzá van szokva a hazugsághoz, újabban azzal él együtt, azzal él egységben, ahhoz van igazodva. Az ilyen embereket igen könnyű manipulálni a rosszindulatú erőknek. Ráadásul pedig ezek az emberek ezen nem jó erőknek sugallataira belekerülnek az okkultizmusba, a mágiába is, amik végül is a természeti erőknek uralása révén való manipulálása az itteni eseményeknek és dolgoknak. Az ilyenek Istenként akarják ugyanis irányítani az itt történőket. Akik pedig e „mesterséget” itt kitanulják a „mestereiktől”, azok még valamilyen szinten asztrális erőket is fognak tudni uralni, amikkel is meg tudhatnak itt sok mindent változtatni az akaratuk szerint.
Valójában még változatlanul az van, hogy a testünkkel, és annak érzékeivel azonosulva teljesen eltompult a közvetlen kapcsolatunk Istennel. Ennek következtében valóságos szellemileg mintegy rokkantak, bénák lettünk az eredeti képességeinkben részben, sokan pedig teljesen is, és ezért nincsen meg a tiszta és teljes látásunk sem, vagyis „hályogos szemmel” mindent homályosan látunk, azaz nem úgy, ahogyan minden valósággal van.
Akinek azonban még testies vágyai, szenvedélyei is vannak, az teljesen még nem tért meg a hibáiból, és így hiába is mondja, hogy ő már újjászületett Jézusban a Krisztusban, vagyis végül is az Isteni Lélek által. Az ilyen ember ugyanis még csak a közelében sincsen a Lélek általi újra megszülésének, még akkor sem, ha esetleg már volt Jézussal a Krisztussal egyszer-kétszer Isten-élménye is, mert ez esetben még csak a folyamatában lehet az újjászülésének, azaz még csak „várományosa” az újjászületése megvalósulásának, vagyis a ténylegesen is megtörténésének. Így pedig még továbbra is szolgálja az ellentétszellemet, vagy pedig őt is, mert olyanokat is cselekszik, amiket az cselekszik. Egy Lélek által már újjászült lélek, már kizárólag csak Isten a Lélek szerint tesz (már csak az isteni tulajdonságaival él), és valamennyi isteni képességével is rendelkezik.
Új ember, azaz újjászületett, avagy üdvözült ember viszont mindig csak azzal lehetünk, ha az itteni szokásainkat, hagyományainkat, tévedéseinket, hibáinkat, erőszakosságunkat, rosszindulatunkat, hazugságainkat, önzésünket, hiúságunkat, gőgünket, kevélységünket, büszkeségünket végleg elhagyjuk. Ameddig pedig a hamis istentől való egyetlen hazugsággal is élnünk, vagyis míg valami hazugságot is igazságnak hiszünk, és azt meg is cselekedjük, addig nem tartozhatunk az Igaz Istenhez, addig ténylegesen is még nem lehetünk újjászülve. A Szellemi „Tűznek”, az Istennel egy Léleknek még attól a hibánktól, vagyis attól az egy „szennyfoltunktól” („szeplőnktől”) is meg kell bennünket tisztítania, hogy így (azaz teljesen tisztán) aztán már valóban, ténylegesen is „újjászülhessen” (újjá teremthessen) bennünket.
Végül is tehát a lényegi mivoltunknak, a közvetlen isteni mivoltunknak, a szellemi lélek mivoltunknak Istennel a Szellemmel való újra teletöltése, és teljesen is megtisztítása az „újjászületésünk”, és ez a „megszentelődésünk”, az Isten a Lélek általi „megszentelésünk” is, ami szükséges ahhoz, hogy a Tisztával, avagy Szenttel a tiszta újra tökéletes egységben élhessen. Lényegében tehát az Istennel való élő és állandó kapcsolatunknak kell végül Isten által már teljesen is helyreállítódnia, és szintén Isten által állandósulnia is.
Az igazi „megdicsőülésünk” pedig az, amikor Isten Ővele egy Szellemi „Fénye” teljesen átjár Magával bennünket, és át is világít rajtunk, és így már sem az anyagi élet, sem pedig az anyagi halál többé már nem tudhat erőt venni rajtunk, vagyis amikor már magunk is a „győztesekhez” tartozunk, akiknek élén a „Keresztes Győző”, vagyis Krisztus az Isteni Lélek áll.
Sajnos, a legtöbben nem magunk is a Lélek általi újra „megszülésünkön” dolgozunk magunkon, hanem helyette is a mulandó dolgok hajszolásába vagyunk belemerülve, ami dolgok közé tartozik az isteni szerelemhez és szeretethez legközelebb álló testi szerelem, és a testi boldogság is, amiket (is) akarunk állandó jelleggel bírni az isteni szerelem és isteni szeretet helyett, és az isteni boldogság helyett is. A szeretet itt így a legtöbb embernél még csak egy lényegi mivoltával eltorzult energia, amivel ők élnek, ami valójában testi ragaszkodást tartanak tiszta és igaz (örök) szeretetnek, és ezt a „szeretetenergiát” (az isteni szeretetnek torzóját) „küldözgetik” is buzgón egymásnak az Igaz Istenről, és az Ő igaz valóságáról még mindig tudatlan, és a még csak részben tudó emberek is, vagyis mindazok a szellemi lelkek, akik itt élvén sem az Igaz Istent, sem az igaz valóságát, sem pedig az Ő egész Teljességét még csak véletlenül sem látták, vagyis fizikai érzékek nélkül a valóságos szellemit még semennyire, azaz még csak részlegesen sem, vagy így esetleg már egyszer-kétszer tapasztalták. Ezek a még mindig csak, vagy inkább csak testi emberek magukat energia-lénynek, „fénylénynek” tartva, azt elhagyva, és el is utasítva maguktól még csak az isteni szeretetet, a szellemileg „fénylő”, és ezért „fényességesnek” is nevezhető szeretetet sem ismerik teljesen, és ezért még csak, vagy inkább csak „szeretetenergiával”, és szintén testi szerelemmel, azaz isteni, avagy szellemi „fény”-hiányos szerelemmel tudnak élni.
Az emberiség legnagyobb része is még változatlanul csak természeti szeretettel hajlandó szeretni bárkit, és bármit is, a természetfölötti szeretetet, az isteni szeretetet pedig elutasítja magától, és így nem is tudhat az isteni szeretetével, az eredeti szeretetével szeretni, mert így a valóságos magát, az isteni magát megélni sem tudja, olyannyira el van merülve az anyagi, avagy energia valóságban, a jelen természetben, és annak fizikai szemekkel nem látható, azaz rejtett finom anyagi részében is. A legtöbb ember pedig a világ hiú káprázatától már nem is akar elválni, nem akar tőle elszakadni, hanem egyre vadabbul elmerül benne. Szerelmes lett a magát neki kellető mulandó anyagi világba, az illúzió világának is nevezhető képzeleti, avagy álom valóságba.
Az isteni szeretet azonban nem olyan, mint amilyen a testi szeretet, hanem az teljesen tiszta, feltétlen, javító, jobbító, átalakító, és boldogító jellegű. Ha ez a szeretet tölti be az életünket, ha ezt a szeretetet éljük meg, akkor élünk valóban jól, helyesen, boldogan, akkor éljük a tiszta, teljes, és igaz életet. Az isteni szeretetben kellene egyeknek lennünk nekünk, szellemi lelkeknek is, mert Istennel a Szeretettel is így, azaz szeretetben vagyunk egyek. Nekünk a legkiválóbban ezt is a magát Isten „fiának” (is) nevező Jézus mutatta be. Ez az isteni szeretet azonban nem csak bennünket, isteni lelkeket köt, avagy kapcsol egybe Istennel, hanem mindenkit és mindent, aki és ami még van, és azt is, ami még csak lenni fog, és ezért nem létezik nála erősebb össze-, avagy egybekötőerő (sem). Az isteni szeretet jóval erősebb „kapocs”, még csak a testi szeretetnél, a másik testekhez ragaszkodásnál is.
Az emberiséget azonban ma már nem az isteni szeretet, hanem jóval inkább csak az általa teremtett ideológiákhoz, izmusokhoz, és a tudományos és vallási dogmákhoz elkötelezettségük köti, illetve kapcsolja össze, valóságos szeretet kapcsolat, isteni szeretet kapcsolat már igen kevés ember között létezik, megtestesülten igen csekély szinten tartoznak szellemi lelkek így egybe, és így még mindig igen kevés ember tartozik az EGY és Igaz Istenhez is, azaz él Ővele is egységben.
Az isteni tudatosságnak végül is tehát az a legnagyobb hibája, hogy ragaszkodik az anyagi testéhez, az identitásához, a jelen világhoz, és annak dolgaihoz is. Pedig ettől a ragaszkodásától nem ismeri az önzetlenséget, és az igazi együtt érzést sem, és így csakis, vagy leginkább önérdek, vagy csoport érdek szerintiek a cselekedetei is.
Valójában tehát megfosztottuk magunkat az Isten önálló megismerésének eszközétől, az isteni szeretettől, és ezzel valójában az is van, hogy a testünkkel és érzékeivel azonosulva teljesen eltompult a közvetlen kapcsolatunk Istennel. Valóságos szellemileg mintegy lerokkantak, lebénultak lettünk az eredeti képességeinkben is, és ezért nincsen meg a teljes és igaz látásunk, az isteni látásunk sem, hanem az is csak részben van meg, és így vagyunk a többi isteni érzékünkkel, és még az isteni tudásunkkal, az igaz tudással is. Ezért könnyű az ilyen „béna” embert manipulálni a maguk hasznára, javára, és előnyére az anyagi szellemileg fejlettebb, erősebb, rosszindulatú és rosszakaratú embereknek, és a jelen testtel nem rendelkező ugyanilyen rossz beállítottságú szellemi lényeknek.
Nekünk, emberi lelkeknek a Földnek is a még tökéletesebbé tétele lett volna feladatunk, mi azonban helyette korszakról korszakra inkább csak a tönkretételén, és egymásnak is tönkretételén dolgoztunk, vagyis „léleköléssel” is foglalkoztunk, és ma is leginkább ezekkel foglalkozunk, éspedig a még mindig fennálló tudatlanságunk végett, vagyis a magunkat szinte már a vadállati szinten belül is a vérengző vadállatoknak életszintjére lealacsonyításunknak „köszönhetően”.
Amikor viszont, és ellentétben a többségi emberrel újra már csak úgy élünk, mint Krisztusnak az Isteni Léleknek, az Igaz Léleknek és Igaz Szeretetnek igazi követői, akkor élünk újra igazán jól, azaz helyesen (Istennek megfelelően, azaz Isten szerint) a korábbi magunknak és másoknak megfelelően élés helyett, vagyis azt a korábbi helytelen életet végleg feladva, végleg elhagyva.
