Az EGY Isten, a végtelen és határtalan Szellemi Világosságnak (Szellemi „Fénynek”) is nevethető Isten a végtelen sok mindennek (valaki és valaminek) a Forrása, és kinyilvánítója („kivetítője”) is, mely megnyilvánulást is a végtelen és határtalan Magában valósít meg, és így foglal is mindent Magába (a Szellemi „Fény” mivoltába), amit létrehozott és létrehoz, azaz megvalósított és megvalósít.
Isten tehát minden „kifejeződését” is Magában foglalja, Magában tartalmazza. Így létezik és él Istenben minden, amit örök fennállásúnak teremtett, és az is, amit nem örök fennállásúnak teremtett, és ezen az egyetlen Isteni Egységen kívül más nem létezik.
Mi, közvetlenül az Istenből való, jelenleg a megnyilvánulásában, a nem örök világában megtestesülten élő, Istentől „ember” nevet kapott tudatos isteni lelkek (EGY-ÉN-iségek, szellemi élet személyiségek, szellemi lelki önazonosságok) viszont, mivel mintegy önhipnózisban élünk itt az illúzió világában, nem láthatjuk a teljes egész létezést, hanem a megnyilvánult valóságnak (az illúzió világának) is csak egy részét. Az ember azonban azt, hogy ő „különálló” a szintén Istent jelentő Lét és Élet Teljességétől, mindig csak képzeli, mivel egy egységben létezik Vele, és tökéletes egységben létezik és él a Létezés és Élet Teljessége egyetlen Forrásával és Központjával Istennel, Akiből ő tehát közvetlenül való, vagyis közvetlen származéka Istennek, amiből adódik, hogy Ővele egynek, és Ővele egy közösségben élőnek is minősülő tudatos értelmi lénye („értelmese” is) Istennek.
Az embernek azonban itt a földi létben végül is nem arra kellene ráébrednie, hogy egyedül ő maga a Teremtő Isten (Akit ma már a legtöbb ember „Önvalónak” nevez), hanem arra, hogy ő is a Teremtő Isten, azaz, hogy maga is az Isten, mivel Ővele tökéletes egységben él a teljes egészével közvetlenül Istenből valóan, Akivel természetszerűleg létezik az Ővele együtt élése is.
A jelen gondolat és érzésvilágunk teljes megváltoztatására lenne azonban szükségünk ahhoz, hogy a még mindig létező hipnotikus álmunkból teljesen felébredni tudjunk, és újra Isten szemén keresztül láthassuk Istent, mint egyetlen Forrást, és az Ő egész Teljességét is, vagyis Őt egyetemben a teljes egész Mindenséggel, ami Őbelőle való Mindenség is Ő. Jézus, és több más igaz tanító is ezért lett közénk küldve, vagyis, hogy a még ma is létező „sötét”, azaz tudatlan létállapotunkból végre már egyre többen juthassunk előbbre, azaz világosodhassunk egyre jobban meg, míg az eredeti teljes tisztaságunkra mintegy már újra is eljutunk.
Az itt Isten fő tanítójának („főpapnak”), Igaz Tanítónak ismert Jézus az Istent jelentő Szellemi „Fénynek” az Ővele tökéletes egységben élő „fia”. Ha viszont Jézus, Akiben bárki ember láthatta, és láthatja ma is a Legfőbb Istent (az „Atyát”) újra megjelenne a jelen miénkkel teljesen egyező földi emberi testben, akkor azzal nem történt volna semmi szellemi fejlődés (semmi valós szellemi fel- és megvilágosodás) az emberiség részéről, hanem egyszerűen csak folytatódna a testi emberi történelme a testi embereknek, vagyis az anyagi testükkel azonosult szellemi lelkeknek. Ez esetben ugyanis az emberiség tagjai részéről nem történt volna semennyi isteni hit, isteni szeretet, és isteni értelem béli növekedés, hanem ezek a legfontosabbak inkább mind hanyatlóban lennének mindenkinél, elfogadva az anyagnak fölöttes hatalmát, az annak alárendeltségünket, a vele korlátozottságunkat. Csak ez esetben lenne tehát szükséges Istennek a Világosság mivoltával megtestesülten „eljönnie” az emberek közé, hogy Maga segítse egy újabb tanítványi láncolaton keresztül is a felnövekedésüket és visszatérésüket Őhozzá, még az erre adatott emberi korszakon belül.
A kettősség nélküli EGY tehát Az, Aki foglal Magába minden jelenséget is. A dologi és nem dologi mindenség is tehát nem más, mint az EGY. A szintén Istent jelenő „Szívnek” hite is pedig az EGY, vagyis nem kettő a leghatalmasabb „Szívben” (Isten Igaz Szeretetet is jelentő Szellemi Lényeg mivoltában, az Igaz Önazonosságában) levő hit sem, ami igaz hit is élő. Isten meggyőződéses hittel hisz tehát Önmagában, azaz tiszta tapasztalati tudása van az Önmagától való Örök Önmagáról, és ugyanezzel az Őtőle való élő hittel hiszik az Őhozzá igazodni törekvő teremtményei is Őt, akik elhagyták Őt, és az Ő igaz valóságát is, a mulandó valósága kedvéért, vagyis az élő jelen világa hiú csábításának (magát kelletésének) engedve mintegy „leestek” abba.
Istennek az élő hite is pedig az Ő mindennél fontosabb szeretete által él. Az Isten szeretetével nem áthatott hit viszont nem igaz hit, nem élő hit, hanem halott hit, vagyis a halandó testnek és halandó testi értelemnek a hite, ami hittel él még ma is a legtöbb ember, és nem pedig Istennek hitével, mint itt élvén is élnie kellene minden emberi léleknek. Ez lenne tehát az élő hitből és élő hittel élés, ami valójában az isteni élni tudásból és tudással élést, azaz gyakorlatban lelki életet, örök életet élni tudást jelent.
Nekünk a jelen anyagi létállapotunkban végül is tehát abban kell élő hittel hinnünk, vagyis azzal kell meggyőződéssel tisztában lennünk, avagy abban kell bizonyosaknak lennünk, hogy van Isten, és, hogy az Isten mindig velünk van, és mindenben megsegít bennünket, hogy Ővele újra állandóan egységben, és állandóan együtt is élhessünk.
Mi, jelen emberiség is azonban még csak ott tartunk, hogy nem az Igaz Istenhez vagyunk még csak hit-hűek sem, hanem még mindig inkább csak a téveszméinkhez, a tévhiteinkhez, a Valóságtól, avagy Igazságtól elfordult nézeteinkhez, és így nem is igen próbálunk a Valóság (avagy Igaz Valóság) felé törekedni, hanem Őtőle más célok irányába nyomakodunk.
Pedig a Valóság megközelítésének és megértésének különböző szintjei vannak, melyeket, ha csak érintvén is azokat, de mind be kell járnunk mire a Valósághoz, vagyis az Igaz Istenhez el- illetve visszajutunk. Nem érdemes tehát tévutakra elpazarolni a közvetlen isteni erőnket.
Sajnos azonban, továbbra is a tiszta elvűségnek (a tiszta gondolkodásnak), vagyis az isteni gondolkodásnak a megtörése és megromlása figyelhető csak meg az emberiség legszélesebb rétegénél, és nem pedig annak helyreállítása, ami lenne szükséges az Igaz Istenhez ténylegesen is visszakerülésünkhöz. Az emberi kollektív tudatnak is helyreállítása azonban mindig csak az egyéni tudatok helyreállításával lehet meg. Ezért kellene minden embernek magának is a maga tiszta elvűsége teljes helyreállításán dolgoznia.
Istennek, mint Tiszta Szellemi Életnek enyészhetetlen erejével kellene ugyanis élnünk is, és nem pedig helyette a testi életnek mérhető erejével, az itt „vitális erőnek” nevezett, műszerrel mérhető erővel, ami nem örök, és folyton változó életerő, ami itt „életenergiának” nevezett anyagi életerő csak az anyagi testnek éltetésében vehet részt, mivel nagyobbrészt a jelen testet is a közvetlen isteni szeretet- és életerő élteti, míg vissza nem vonja magát belőle a test életidejének lejártakor.
A halandó személyen túli szellemi lelki önazonosságunkkal kellene újra közvetlen kapcsolatba kerülnünk az ezen igaz önazonosságunkat is a Magáéból adó Igaz Istennel, hogy újra helyesen, vagyis már csak Isten szerint éljünk. Minden személyes emberi találkozás esetében is pedig a hús-vér személyen túli isteni önazonosságainkkal kellene közvetlen kapcsolatba kerülnünk, mivel mindŐnknek ezen valódi önazonossága a teljes egészével az Igaz Istenéből való, az Övével tehát teljesen egyező. Az is igen szomorú, hogy ilyen kapcsolatra is még csak igen kevés emberi lélek törekszik, mivel ehhez tisztán lelki életet, és nem pedig a mulandó teste mulandó életét kellene élnie az embernek.
Ha azonban Isten közvetlenül megérint bennünket pusztán a szeretetével, vagy akár csak egy szeretetével teljesen áthatott gondolatával, és esetleg már a csak szellemileg hallható szavával is, akkor belőlük rögvest is megérthetjük, hogy lehet itt másképpen is élnünk, mint ahogyan azt előtte még tettük, amikor nem Őszerinte, azaz nem az Ő akarata szerint éltünk, hanem az ellenére cselekedtünk.
Az itt „modern ezoterikusként” élő lelkek által „Felettes énünknek” is nevezett , bennünket jól ismerő, és tisztán szellemi minőségű „lelkiismeretünk” is folyton beszél hozzánk, hogy mit tegyünk meg, és mit ne tegyünk meg, és már csak erre is megváltoztathatnánk a korábbi életünket Isten akarata szerinti cselekvésűre. Ez a számunkra Istent képviselő szellemiség itt a lélek mivoltával az „őrangyalunkként” (is) megnyilvánuló lényegi erő, ami bennünket a szellem mivoltunkkal egyben jól ismerő „felettes önazonosság” (lényegi mivolt) magasabb szinten van közvetlen kapcsolatban Istennel, mivel e magasabb szellem és lélek mivolt teljes egésze az örökös és teljes tisztaságával teljesen egyező Istennel.
Viszont ez a „jó lelkiismeretünknek” is nevezhető szellemiség a lelki mivoltával akár el is hagyhat bennünket, ha már nem bírja tovább elviselni, hogy nem hallgatva őrá igen nagyon megrontottuk magunkat, azaz, ha az eredeti isteni jóságunkból már szinte semennyi sem maradt meg bennünk, és Istent is inkább már csak tagadni, vagy becsmérelni tudjuk. Ilyenkor, vagyis az isteni irányítást teljesen elutasítottan, és bizony, azt akár csak teljesen mellőzötten is, a valódi lényegi mivoltunk nem is csak teljességgel elanyagiasul, azaz eltárgyiasul, hanem vadállativá is lesz. Nem csak a keresztény tanítások, hanem például a szúfi tanítások értelmében is, akit tehát nem Isten vezet, vagyis nem az Igaz Isten irányít, azt az itt vadállatinak is ábrázolt „ördög” vezeti, ami azt jelenti, hogy az istenellenes (sötét) szellemiség irányítja a szintén istenellenes lelkein, az „ördögein” keresztül is.
Aki viszont inkább csak külső dolgokkal törődik, vagyis inkább csak anyagiakkal foglalja el magát, annak belső lénye, a valóságos önmaga romokban hever. Ezzel pedig az is így van, aki csak látszatra foglalkozik Istennel, és a valóságos szellemivel is, mivel annak, és Istennek is inkább csak a külsődleges dolgaival (szimbólumaival), és külsődleges megvallásával foglalkozik. Pedig amennyiben mi, szellemi lelkek a teremtéssel azonosulván nem tudjuk az uralmunk alá vonni a teremtettséget, akkor a teremtettség fog az uralma alá vonni bennünket, vagyis annak hatalmában, jelenleg tehát az anyagnak és anyaginak, valamint még az Istent ellenző Szellemiségnek a hatalmában fogunk élni.
Ahhoz azonban, hogy végül ne már örökösen is idegen uralom alatt éljünk, a cselekedeteinket itt a mulandó valóságban ideiglenesen élvén is az igaz tudásunkhoz, az Igaz Isteni tudásunkhoz kellene igazítanunk. Ha ugyanis a cselekedeteink összhangban vannak az igaz tudásunkkal, akkor Isten olyan tudáshoz, olyan felismerésekhez fog juttatni bennünket, amiknek még nem voltunk a tudatában. Így pedig fokról fokra el fogunk végül majd jutni Isten teljes ismeretéhez, amivel (vagyis Istennek nekünk a teljes egész Magát feltárásával) lesz meg a szabadulásunk (is) innen a mulandó valóságból, Istennek nem örök fennállású káprázat (avagy vibráció) világából, aminek fogságába önként adtuk magunkat. Az Igazságnak, vagyis Istennek Ővele egy Lelke fog mindenkit elvezetni a teljes igazságra, ami Teljes Igazság, azaz teljes Istenismeret fog mindenkit szabaddá tenni is, vagyis fog „megváltani” bennünket Istennek nem örök valósága képletes rabságából.
Itt jelenleg is az okkultizmus áll a természetfölöttihez a legközelebb, de az is egy transzcendensnek alatta létező irányzat, melyben a természetfölötti is okkultnak van beállítva, vagyis az az irányzat sincsen túl az anyagi természeten, és így az, nem ezt mondva róla is, még csak a magunkat anyagi teremtéseknek („fénylényeknek”) tekintés, és a legfinomabb anyagi minőséget és természetet pedig tisztán szellemi minőségűnek tekintés, ami egy ordas nagy hiba, és nem pedig igazság. Valójában ugyanis nem „fénylények” (azaz itteni fényenergiából álló lények) vagyunk, hanem Isten Ővele egyazon Tiszta Szellemi „Fényének” gyermekei és fiai, azaz közvetlen származékai Istennek.
Az okkultizmus tehát még nem, hanem a tisztán isteni, avagy szellemi gondolkodáshoz való teljes visszatérés emeli fel az embert az elvi szellemi látás állapotába, és ebből lesznek aztán már a tetteink is szellemi lelkiek, vagyis Isten (akarata) szerintiek, amire emel bennünket Isten Maga, vagy az Ő „szerelmes fia” által vissza az eredeti létállapotunkba, az Övé hasonlatosságára létező tökéletes létállapotunkba, amiből juthatunk aztán végtelen folyam szerűen tökéletességről egyre magasabb tökéletességre, vagyis továbbra is Istent a Legfőbb Tökéletest követve, és így már természetesen egyesülhetünk is Istennel.
Ha elengedjük a valótlan iránti ragaszkodásunkat, vagyis, ha megszüntetjük a nem igaz valósághoz, és annak dolgaihoz való minden kötődésünket, akkor az igaz valóság igen rövid időn belül a valótlan valóságnak helyébe fog „lépni”, vagyis nyilvánvalóvá lesz a számunkra, és a mulandó valósága Istennek többé már nem fogja tudni azt magával eltakarni („elfedni”) előlünk. Ami tehát számunkra előtte még a mulandó valóságnak hátterében volt (ami valóságnak tehát „hátat fordítottunk”), az fog előtérbe kerülni, és már csak az fog igaz valóság lenni. (Isten ez esetben ugyanis a „fátylat” már teljesen is el fogja venni előlünk.
Az előbbi nem ragaszkodással pedig már az is nyilvánvaló, és helyesen megértett is lesz, hogy mi, isteni lelkek nem az anyagi test, azaz nem az energiatest, de még csak a finom energia testek, ’s így az itteni fényenergiából álló test), és a gondolatenergia test sem vagyunk, ezek egyikével sem vagyunk azonosak, hanem még az ezeken is túli tisztán szellemi lelki test az, ami mi vagyunk, ami tiszta, és tisztán szellemi minőségű testtel egyek és azonosak vagyunk, mint az önmagában testként (azaz formaként, alakként) nem érzékelhető, szintén anyagtalan szellem mivoltunkkal is, akinek a tisztán szellemi minőségű lelki testünkkel, vagyis a nem anyagi magunkkal vagyunk a szellemileg megnyilvánítói, azaz „ábrázolói”, és így, mivel a szellem mivoltunk (is) Istenével teljesen egyező, vagyunk végül is Istennek „ábrái”.
Valójában tehát fénylények sem vagyunk, ami abból is megállapítható, hogy a fényből álló lényeknek, vagyis a fénytestbe (fényenergiából álló testbe) „öltözött”, és vele azonosult szellemi lényeknek a nem örök testük életét élésük végett időre van szükségük ahhoz, hogy az egyik anyagi, vagy finom anyagi helyről eljussanak egy másik anyagi vagy finomanyagi helyre. A gondolatenergia testtel, avagy „mentális testtel” azonosultak viszont már a fénylényeknél gyorsabban, azaz gondolati sebességgel tehetik meg ezt a jelenségvilág béli helyváltoztatást, míg a csakis a teljességgel anyagtalan szellemi lelki testükkel egy és azonos lények időtlen gyorsasággal tehetik meg ezt is, ahogyan „közlekedhetnek” ők Istennek örök fennállású valóságaiban, az alanyi valóság egészében is.
Igen finom anyagú testnek minősíthető tehát a „mentális test” is, amivel a gondolati szférában, a gondolatok eredetforrásában élhetünk, ami , mint a jelen testünk is, egy elektromos és elektromágnes jellemzőkkel is bíró test, és ugyanilyen minőségűek és jellegűek a szférában létrehozott anyagi gondolatok is, vagyis azok is kétpólusúak, vonzóak, és taszítóak is lehetnek. Ezeknél az anyagi gondolatoknál viszont az örökké létező közvetlen isteni gondolatok jóval magasabbak, és csakis alanyiak, vagyis semlegesek, pólus nélküliek, és tökéletesen tiszták is, és ezért szent igazságnak vehető mind.
Az előbbi anyagi eszmevilágnak, és elképzelések világának, a gondolati szférának azonban már nem létezik azt konkrétan behatároló tere, és idő sem létezik benne, és nem is csak gondolatformák, hanem tudattal élő különféle gondolati élőlények („elementálok”) is léteznek benne ösztönéletet élve, és így azok létezhetnek a többi alsóbb anyagi síkon, a jelen durva anyagi síkon is, ahol az idő is, amiben a sűrű anyagi szféra is létezik szintén jelenvalóság, azaz nem örök minőség. Azért pedig, hogy az idő is jelenvalóság, avagy jelenség, az olyan is, hogy „most”, vagy a „jelen pillanat” is, csakis időnek, időben létezőnek fogható fel, mivel valójában a mindent egyszerre látás az időtlenül látás, vagyis a teljes időtlenség állapota, amiben, mint valamiféle örök és változatlan „időben” minden mozgó és nem mozgó lény és dolog egyszerre létezik és él. Így a térben és időben létező anyagi univerzumnak a „jelenpillanata” is (mert a „most”-ja” is) annak mindig csak egy bizonyos pontján, egy adott részében lehet, és ezt már sok anyagi tudós is tudja. Ami tehát változó, akár pillanatról pillanatra is, az nem abszolút, és ezért az univerzális „most”, vagy a „jelen pillanat”, a szintén pillanatnyi idő is relatív, mivel az itt függ a megfigyelőjétől. Így tehát ezek a jelen idők sem abszolútok, hanem relatív idők. (A teljes időtlenséget ugyanakkor pedig itt, ahogyan „az” valósággal van, ki sem tudhatjuk fejezni. A „most”, vagy a jelen pillanat is, „annak”ezért csak a torzói lehetnek, és így még csak az itt szintén használt „örök idő” kifejezés is csak utalhat „rá”.)
A valóságos önmagunknak eredeti természete is azonban teretlen és időtlen természet, amit viszont itt a tér és idő világában is meg lehet élnünk, vagyis folyamatosan is tapasztalnunk lehet pusztán a tisztán szellemi minőségű érzékeinkkel, vagyis a testi érzékszerveink használata nélkül, ami véges dolgokkal az isteni természet nem is tapasztalható, ahogyan Maga Isten sem.
Isten ugyanis a látható valósága mögötti egyetlen, örök és változatlan Legfőbb Lényeg, és Ő a látható valósága, vagyis az egész megnyilvánulása is, ami viszont nem örök fennállású, és változékony valósága Istennek. Istennel tökéletes egységben élvén pedig magunk is a Forrása és Lényege vagyunk mindennek, ami még ezen a végtelen, határtalan, és színtiszta Teremtő Szereteten kívül létezik ugyanezen Szeretet által Magába foglaltan. Erre az Igaz Lényegre, azaz Szeretetre és Igazságra viszont a választgatás, részrehajlás, és ragaszkodás az Őbenne létezőket és élőket illetően nem jellemző, mivel Ő mindig is azon van, hogy minden Őbenne létezőt és élőt egyaránt szeretetre méltóvá tegyen.
A minden más létezőtől és élőtől teljesen függetlenül, és örökké létező, Önmagától való Észlelőnek színtiszta szellemi „Vagyok” szeretetteljes érzése az egyetlen igaz és megnevezhetetlen Lényeg, Aki és Ami mindeneknek egyetlen Forrása is, és nem pedig „az a valaki vagy valami vagyok, amit éppen észlelek” észlelő az egyetlen Igaz Lényeg. Ennek a másodlagos észlelőnek is ugyanis az Igaz Észlelő ad valóságot, különben az nem is létezhetne, és az sem, akivé vagy amivé az lehet. (Mivel az Igaz ÉszlelŐ egyazon az Igaz SzemlélŐvel, lett itt létrehozva a ma már divatossá is tett „meditáció”, és „meditálás” kifejezés is, aminek az egyetlen Igaz Észelőnek szemlélését kellene jelentenie.)
A Valóságos Istennek teljes és gyakorlati megismerése pedig végül is a tökéletes tisztaságból fakadó Ővele egyesülésből születik meg minden közvetlenül Őbelőle való lény esetében, és az Istennel egységben élésünk megismerése pedig azzal nyilvánul is meg, hogy Isten „élő lelkeiként” tudatos kapcsolatunk is van Ővele, azaz tudatosan is egységben élünk Istennel, ami közvetlenül Istenéből való tiszta tudatosság mivoltunk, Istené hasonlatosságára egy örökké szemlélődő szellemi tudatosság, vagyis egy állandóan meditatív állapotú szellemi tudatos szellemi tudat.
Mindenkinek azonban Isten kegyeleméből lesznek meg az előbbiek is, és kegyelemből lesz meg az üdvössége (az örökké boldog állapota) is mindenkinek a szintén Isten adta meggyőződéses hite által, ami így Isten ajándékaként adatik meg mindenkinek Jézus a Krisztus, vagyis az Istennel egy Isteni Lélek által. Az üdvösségünk (is) így tehát nem is a cselekedeteinkért adatik meg, illetve vissza, hogy ezzel itt senki se dicsekedhessék. Dicsekvés helyett is inkább kellene bíznunk abban, hogy az Isten Lelkének ígért ránk és a Földre kiárasztásával magunk is vissza fogunk majd kerülni az üdvös létállapotba.
A teljes „pompával”, avagy teljes dicsőséggel megjelenés, az Isteni Léleknek a teljes isteni szeretete, és isteni értelme „fényével”, vagyis az Isteni Lényegnek teljes, és itteni fehér szerűen ragyogó Szellemi Világosságként való megjelenése, avagy megnyilatkozása, ami már az anyagi szemek számára is látható megjelenülése az Istent itt, azaz a mulandó valóságában is megnyilvánítani képes Isteni Léleknek, Akit mi „Krisztusként” is felfoghatunk, Akiben és Akivel élhetünk újra tiszta, teljes, és örök életet, boldog életet.
Fogadjuk el „Krisztust”, az Istennel egy Isteni Lelket az isteni szeretet, és a teljes isteni tudás általi megszabadítónknak, avagy megváltónknak. A „Vagyok” Isten, a Teremtő Isten ugyanis Maga a „feltámadás” (teljesen felébredés, azaz „teljes éberség”), „szabadítás”, „megváltás”, Ő az „üdvösség”, és Ő az egész teremtettség is. Ezért pedig magunkban, és az egész mindenségben is az Istent lássuk, és meglátjuk, hogy Isten ajándékaként meglesz a teljes üdvösségünk, a teljes boldogságunk is, és helyreáll az EGY Istennel egységünk is.
