Mivel Isten hasonlatosságára lettünk létrehozva, a saját valóságunknak is magunk vagyunk a folyamatos teremtői. Most itt a Földön azért élünk, hogy tapasztalatokat szerezhessünk a testünk révén is a háromdimenziós valóságról, ami egy igen alacsony tudatszintnek, és ugyanolyan létállapotnak is megjelenítője, avagy megnyilvánítója.
Mi, szellemi, avagy isteni lelkek a szintén szellemi tudatunkon keresztül kötődünk össze a jelen testtel, az aggyal, és a testtudattal, a testi én-tudattal is. A tudatunk révén lehet az is nyilvánvaló, hogy benne vagyunk (élünk) a testben, és a teljes testtudatunkban is. Minden teremtett dolognak is tehát van tudata, és ezért tudhatunk velük kommunikálni is, vagyis a tudatunk révén tudunk mindennel, és mindenkivel is élő kapcsolatban lenni, és így lehetünk, és vagyunk is Istennel a Teremtőnkkel is élő kapcsolatban, ha a magunk részéről nem vagyunk Őtőle elfordult létállapotban, ami egy igen alacsony létállapotot is jelenthet a számunkra. A szellemi minőségű tudatunk, és a szellemi tudat mivoltunk ugyanakkor szellemi érzékelő képességként is felfogható. Teljesen tudatosak, azaz beteljesedett tudatúak pedig csak akkor lehetünk, ha a tudatunk alatti testtudatunkkal, vagyis azon keresztül többé már nem érzékelünk, hanem azt, egyetemben a testi elménkkel teljesen megtisztítva visszaolvasztjuk a forrásába, az isteni, avagy szellemi tudatunkba (és így leszünk a „töredékes” állapotunkból újra „épek”, azaz teljes egészek is), ami teljes szellemi tudat mivoltunk Isten Ővele egy Szellemi Tudatával (a „Tűz tavával”) tökéletes egységben létezik.
Ahogyan Isten Ő Maga a Tudata is, úgy a képmása, az emberi lélek is azonos a szintén szellemi minőségű tudatával. A „tudatosság” kifejezés az Isten, és az Ővele egységben élő emberi lélek esetében is, a „tudatos tudatot” jelenti.
Mindennek, ami van, egyszerre a tudatában lenni pedig a mindent egyszerre és egységben érzékelés, avagy egyszerre, és egységként tapasztalás, és ez az elvi és gyakorlati mindentudás, a mindent egyszerre és időtlenül észlelés is, ami tudatosan létezik. Az Isten-Tudat állapotot, és tudatos állapotát is tehát így kellene tudnunk felfognunk. A részünkről, Isten Ővele egy Tudatából való Isten-tudatok részéről ez a teljesen tudatossá válás úgy történhet meg a jelen anyagi létállapotunkból kiindultan, hogy az anyagi testre általunk leszűkített állapotából a szintén szellemi minőségű, velünk egy tudatunkat fokról fokra haladva végtelen tágasságúra kinyitjuk, és így már magunk is mindennek a tudatában fogunk lenni, azaz mindenről tudomással (teljes ismerettel) fogunk bírni, ami a végtelen és határtalan Tiszta Tudatosságban (Istenben, az Abszolút Tudatos Abszolút Tudatban) benne létezik és él.
Mi, végül is tehát nem emberek vagyunk, akik isteni lénnyé válhatnak, hanem Isteni lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokat (is) szerezhetünk itt, a látszatra szilárd anyagi minőségű Földön, vagy bárhol másutt is az anyagi világegyetemben. A lényünk legbenső magját (lényegét, „szívét”, középpontját) illetően pedig teljesen egyformák, mondhatni ugyanazok vagyunk, vagyis eredetileg senki se „fényesebb”, senki sem „sötétebb” a másikánál. Az Abszolút Személyiségből, a mindeneknek egyetlen Tudatos Forrásából, az Istennel egy Isteni Lélekből (avagy Szellemi Életből) valók vagyunk, és így sem minőségbeli, sem pedig mennyiségbeli különbség nem létezik közöttünk, teljesen egyenértékűek vagyunk. Ugyanakkor pedig nincsen semmi lényegi különbség köztünk, emberi lények, és a szintén a látható világegyetemben (annak bolygóin és napjain) élő, szintén értelmes lények között sem.
Itt a Földön is élvén pedig nem csak szellemi lelkekként, hanem a jelen kifejeződési formáinkban is egyek vagyunk, ugyanis mindőnknek jelen teste, a durva anyagi teste ugyanazon Földből való, ami száraz vízből, és folyékony vízből áll, ami anyagi testünkkel úgy élünk az Élet Teljességének is nevezhető Istenben, mint itt a vízben a halak (is) élnek.
Végre már mindŐnknek (közvetlenül Őbelőle valóknak) be kellene látnunk, és megélnünk is kellene, hogy isteni lények vagyunk, akik itt a durva anyagi Földön emberként élnek, és nem pedig az istenihez tartozó emberi lények, vagyis testi emberből származó földi lények vagyunk. Közvetlenül Istenből, azaz Magából az egyetlen és igaz Forrásból alkotott lények vagyunk ugyanis, csak ezt elaludván azonosulván az anyaggal elfelejtettük. Azt is elfelejtettük, hogy az egyéni magunk létezésének is a tiszta, avagy igaz szeretet a szintén isteni értelme, és, hogy az igazi szeretet elfogadást is jelent, éspedig kivétel nélkül mindennek, ami van, ami adódik, vagy éppen nem adódik, elfogadását.
Mivel pedig szintén közvetlenül Őbelőle, a szintén Istent jelentő leghatalmasabb Szellemi „Szívből” is valók vagyunk, ennek a felülmúlhatatlan tökéletességű Szellemnek az etikája szerint kellene élnünk itt a Földön is, és nem pedig helyette a testi emberek etikája szerint, mert míg ezt az Isten szerint élést, azaz Isten etikája szerint élést nem tesszük meg gyakorlatban is, addig csak egyre rosszabbra fog fordulni itt a sorsunk, és így továbbra is csak odázódni fog az Igaz Istenhez való visszatérésünk. (Az isteni etika, és az isteni akarat is az, hogy mindig csak a „jóra”, a tökéletesre törekedni, vagyis józan ésszel csak a „jó” eredményre, semmi ártalmas eredményre irányuló döntéseket hozni.)
Aki viszont nem az Igaz Isten akarata szerint éli az életét, és még csak nem is törekszik erre, az még mindig rabja az anyagi szenvedélyeinek, és szokásainak, hagyományainak is, vagyis még nem szabadult ki az anyagnak és anyaginak hatalmából, azaz még változatlanul az anyagi világnak fogságában él, és így még nem tud annak lenni, aki és ami ő valósággal, továbbra is megmarad testi embernek.
Igazán az erős, és igaz, azaz őszinte szándék az, ami számít, hogy Isten segítségével, amit természetesen kérnünk kell, magunk is újra azokká legyünk, akik valósággal vagyunk, akik eredetileg vagyunk. Ehhez a megvalósuláshoz azonban azzal is tisztában kell lennünk, hogy az ennek, vagyis a nem anyagi magunkat itt teljesen is megnyilvánításának, mindenkinél, mint ahogyan ez a testünknek meghalása esetében is van, megvan a maga ideje, és útja is, ami út az Igaz Isten Ővele egy Lelke vezetésével lesz az egyetlen ránk szabott isteni út, amivel „Célba” (Istenbe és Istenhez) is érhetünk, vagyis magunkban Istent megtalálva újra az eredeti magunk, a teljes igaz magunk lehetünk, aki Istennel tökéletes egységben, és egy közösségben is él.
A testi szemeinkben látható szellemi ragyogás a szellemi minőségű és halhatatlan „szív és lélek” egységünknek, a valódi lényegi mivoltunknak hű tükröződése, amikor ez a teljesen tiszta igaz lényegi mivoltunk igaz nyugalommal, békével, és szintén isteni szeretettel él, és örömöt talál minden itt létező egyszerű dologban is. Ez a szemekben látható ragyogás, avagy a csillagokéhoz hasonlítható csillogás szerű, valójában az igaz lényegi harmóniánknak a jelen világban való kifejeződése. Amikor ez a nem anyagi ragyogás már állandó jelleggel látható a szemünkben, akkor már teljesen is megvalósítottuk a valóságos magunkat, az örök magunkat itt, Istennek mulandó valóságában. Ezzel a tiszta és teljes magunkkal pedig Istent valósíthatjuk meg itt azzal, hogy bennünk meg lehet látni Istent, mint Jézusban is bárki láthatta Istent. Az Istentől Jézus nevet kapott szellemi lélek ugyanis megtestesülten is Magának Istennek tudatszintjén élt, és anyagi test nélkül is Isten legmagasabb tudatszintjén él.
A most a Földön élő emberek közül is többen már a tárgyiaknál (a dipólusosaknál) magasabb tudatszintekig is eljutottak a helyes törekvésükkel, és Ők már „onnét” való rálátással is bírnak a teljes egész Isteni Egységre, amiben Istennek mulandó valósága egésze is benne van. A finom anyagi valóságszinteket is meghaladva, minél magasabbra fogunk tehát feljutni, annál többet fogunk látni, azaz érzékelni a Teljes Igazságból, ami Magának Istennek egész Teljességét, avagy teljes Egészét jelenti.
Itt a Földön azonban élnek olyan megtestesült szellemi lelkek is, akik még csak a jelennél magasabb és finomabb, hús vér szemmel nem látható tárgyi tudatszintekig jutottak el, és vannak olyanok is, akik még csak odáig sem jutottak el, hanem itt toporognak a durva anyagi szinten. Itt ezért különféle tudatszinteken élő emberi lelkek élnek ideiglenes jelleggel, azzal a céllal, hogy a legmagasabb tudatszintre, vagyis Magának Istennek szintjére, a közvetlen isteni szintre visszakerüljenek. Végül ugyanis minden emberi léleknek is „oda” kell visszakerülne, mint igazi kiindulópontjába, és meg kell tudnia abban állapodnia is, hogy ezúttal már örökös jelleggel élhessen Magának Istennek minden többinek fölötte létező tudatszintjén, ami legfelsőbb szintre kerülve lehet meg a teljes és igaz ismerete Istenről, és az Ővele egy teljes egész Isteni Egységről is. Ameddig ugyanis ez a teljes ismeretünk nem lesz meg nekünk Istenről, addig még úton vagyunk ehhez, vagyis a Teljes Igazsághoz, és a szintén igaz magunkhoz is, aki tökéletes egységben él az Igazsággal, a Mindenható Istennel. (Ez utóbbi esetben, vagyis Istentől többé már nem elkülönülten, hanem Ővele tökéletes egységben élve, már magunk is mondhatjuk, hogy magunk is az Igazság és Élet vagyunk.)
Ameddig azonban az ember „szíve”, vagyis az igaz lényegi mivolta nehéz (súlyos), és „sáros”, vagyis szintén az anyagiaktól nem tiszta, addig nem tudhat Istenhez felemelkedni. Jézus is elmondta nekünk, hogy csak a könnyű „szívűek”, a teljességgel „salaktalanított” szívűek lehetnek képesek visszaemelkedni Istenhez, és Ő ezt gyakorlatilag is bemutatta, vagy ötszáz embernek szemeláttára azzal, hogy erre minden Földön élő megtestesült lélek képes lehet a „szívét és lelkét”, vagyis a teljes lényegi egységét teljesen megtisztítottan.
A jelen anyagi létrendszerünk azonban úgy van alakítva istentelen erők által, hogy az végül már el is szakítson bennünket attól az igaz lényegi mivoltunktól, akik valójában vagyunk. Ez az általuk kialakított jelen élet rendszer tehát soha nem fog bennünket visszavezetni ahhoz, akik valósággal vagyunk, és ahhoz sem, hogy miért is vagyunk, hanem jóval inkább eltávolítani fog bennünket ezektől, vagyis tudatlanságban fog bennünket tartani, hogy buta rabszolgáiként irányíthasson bennünket. Pedig aki itt kívül folyton küzdelmeket, harcot, háborúságokat, ellenségeskedést akar, az belsőleg, vagyis valóságos szellemileg és valóságos lelkileg igen leromlott, igen szegény, igen nyomorúságos állapotban van.
Az előbbi sötét hatalomhoz tartozóan pedig sokan tévesen már azt is terjesztik, hogy a világnak vége lesz, de most még csak az fog történni, hogy a világ teljesen meg fog változni, csak ezúttal kissé kaotikusan, mert a rajta élő emberi lények erre az elváltozásra kényszerítik a cselekedeteikkel, és nem pedig egy békés változásra, ahogyan kellene ennek normális esetben történnie. A földi világnak vége ezúttal tehát még nem lesz, viszont az időnek, amiben is a világ létezik, egyszer majd vége fog lenni, és vége lehet, és hamarosan lesz is, a világot jelenleg még uraló sötét hatalom világ feletti uralmának is, és ezt hamarosan meg is tapasztalhatjuk, éspedig egészen különleges „fényhatásnak” közepette, amilyet addig a testi szemeinkkel még nem láttunk.
Isten ugyanis a Maga a makulátlan szellemi és lelki tisztaságától, az ugyanilyen tiszta szeretetétől, értelmétől, és tudatától való, tisztán szellemi minőségű „ragyogásának” (a mindent áthatni képes abszolút „Fényének”) is Forrása, ami „ragyogása” Magának Istennek nem egyeztethető össze az anyagi valósága összes fényeinek (minden fényenergiának) összegzett ragyogásával sem. A jelen fény, az anyagi szemeinkkel látható, és nem látható fény ugyanis egyenként, és mind egyben is elektromágneses rezgés, vagyis tárgyi dolog. Az itt „frekvenciában” mérhető rezgésből álló fényenergiáknak ragyogása tehát más a Magáétól Istenétől, és a közvetlen istenitől, és így más az istenitől még csak egy isteni értelem helyett ragyogó testi értelemmel élő lénynek is a ragyogása is, vagyis az is minőségében, és erejében is eltérő Magának, azaz önmagában Istennek teljesen és tökéletesen tiszta (azaz teljességgel anyagtalan) szellemi ragyogásától, és nem is örök fennállású ragyogás. A jelen értelem, a testi értelem ragyogása is tehát anyagi ragyogás, ami is így csak elhaló transzverzális hullámként terjedhet. Ahogyan pedig a tárgyi hang végül megszűnik lenni a keltése hiányában, az anyagi ragyogás, az anyagi fény is tehát előbb-utóbb el fog halni, míg ellentétben vele Magának Istennek „Szellemi ragyogása” avagy „Szellemi Fénye” örök létezésű, vagyis keltetlen és elmúlhatatlan, és ezért „örökké tündöklőnek” is nevezhető. Ez a közvetlenül Istentől való, tisztán szellemi ragyogás pedig olyan erős (is), hogy áthatolni képes a legfinomabb és legerősebb anyagi ragyogáson („rezgésen”) is, és azt akár még el is takarhatja magával. Isten a színtiszta Világosság mivoltával akár tehát még az egész anyagi valóságot az összes anyagi fényével együtt eltakarni is képes előlünk. Az igazán tisztán, és teljesen, vagyis a teljes egész Isteni egységet, avagy egész Isteni Teljességet egyszerre látók az isteni „fényhez”, a szellemi „fényhez” képest, a legfinomabb és legerősebb anyagi fényt (még az atomrobbanásnak fényenergiáját) is sötétségnek, sötét füst, vagy szürke ködszerűnek látják, vagyis meg tudják különböztetni az anyagi fényt a szellemi „fénytől”. (A legtöbb mai „tanítónk”, és a legtöbb „látónk” sem, ezt a megkülönböztetést még csak véletlenül sem teszik meg, és ezt teszik a szellemi és anyagi elmével is, vagyis mindig csak fényről, fényenergiáról, és csak elméről beszélnek, Isteni, avagy Szellemi „Fényről”, és Isteni Elméről pedig nem.)
A tárgyi szinteknél már valamilyen magasabb szinten, és a már nem részlegesen, hanem teljesen látó, érző, és tudó szellemi lelkek viszont mind tisztában fognak lenni Krisztusnak, az Isteni Léleknek az Ővele egy és azonos, tisztán szellemi minőségű „fény”-testében megjelenésével, és e „tiszta testnek” magából tiszta szellemi „fényt” kisugárzásával is, melyet mindenkire és mindenre egyaránt fog sugározni, avagy árasztani, várhatóan hét földi napon át, ami tiszta szellemi „fény”-áradat mindenkire és mindenre, a Föld teljes egészére is, javítóan, tisztítóan, és felemelően is fog hatni. (Ezen Szellemi „Fény” elől fog tehát majd a Földnek finom anyagi minőségű ege , a Földnek „finom burka”, vagyis az anyagi terének „burája”, a „terembura” is eltűnni, hogy a végül is Istennel egy Szellemi „Fény” közvetlenül érintkezhessen a Földön élő minden élőlénnyel, és magával az egész Földdel is, ami is egy élőlény, amiért nevezzük itt sokan „Föld Anyának”, vagyis a mulandó testünk anyjának is.)
Mivel pedig eredetileg magunk is közvetlenül Isten Ővele egy Szellemi Fényéből valók vagyunk, és, mivel a legtöbben már jártunk itt Isten anyagi valóságában, és még nem szabadultunk meg annak fogságából, mi, most itt élők is, mindannyian más és más világosságszinttel, azaz más és más szellemi „fényerővel” rendelkezvén öltöttünk magunkra itt az anyagi Földön anyagi testet azzal a céllal, hogy az Istenével egyező teljes világosságosságunkra mintegy már újra is eljussunk. Így pedig léteznek közöttünk olyan szellemi lelkek is, akik szellemi lelkileg már majd teljesen holtan, vagy már csak félholtan kerülnek ide az anyagi világba, vagyis akik igen alacsony, vagy alacsony világosságszinttel bírnak az idekerülésükkor (ők idáig még csak ennyire jutottak), és ebből az akaratuknak megfelelően nem is törekszenek tágítani, hanem inkább törekszenek a többi társukat is a maguk alacsony szintjére visszahúzni. (Az ilyen emberi lelkek szokták a valós szelleminek szóba kerülésekor máris mondani, hogy: „most inkább beszéljünk egy kicsit az anyagi dolgokról is”. Meg sem fordul bennük, hogy már csak ez a figyelem elterelés is eltérítés, amit magukhoz lehúzásnak is nevezhetünk.)
A legtöbb embernél létező előbbi hibás hozzáállás miatt állt most itt elő az is, hogy az egész emberi társadalom egy erjedő borhoz hasonlítható, amiből már inkább csak egy zavaros bor, mintsem teljesen és tökéletesen tiszta bor lesz, ami azt jelenti, hogy a jelen társadalomnak is csak egy töredék része fog teljesen megvilágosodni, ami a teljesen és tökéletesen megtisztulásával is egyenlő, és fog így már ténylegesen visszakerülni is a közvetlen isteni pozíciójába, a Magáéval Istenével egyező eredeti lét- és életállapotába, és az igazi kiindulópontjába. Nekünk, teljesen és tökéletesen még nem megtisztultaknak ezért pedig mihamarabb teljesen tisztába kellene jönnünk azzal is, hogy az Isteni „Fény” nem azonos az anyagi fénnyel, ami az Istenit ideiglenes jelleggel megnyilvánítani hivatott nem örök fény.
A nem Isteni szeretettel, nem isteni értelemmel, és nem isteni tudattal és tudással éléssel tehát senki sem fog „üdvözülni” (az eredeti örökké boldog létállapotába visszakerülni), mivel nincsen igaz (örök) boldogság isteni szeretet nélkül, és nélküle még csak az örök és korlátlan szabadsága sem lehet meg senkinek sem.
Aki szellemi lélek úgy érez, és úgy is cselekszik, mint ahogyan Isten, az fog olyan lenni, vagy már lett is olyan, mint amilyen Isten. Aki viszont nem így érez, és nem így cselekszik is, az más, mint amilyen Isten (még csak gondolatilag is), és ezért Istennel még mindig ellentétesen érez, és ellentétesen cselekszik is, vagyis Magáétól Istenétől eltérően éli az életét, pedig Ővele teljesen egyezően kellene élnie, ha nem akar örökösen is Istennek „halott lelkeként” élni. Az ilyen megtévedt isteni lélek így azonban még mindig szellemi „fény”-telen, azaz sötét, avagy tisztátalan lélek, mivel nem isteni szeretetként, és nem isteni szeretettel él, és így még az értelme is csak testi, amivel él, azaz még csak a hamis ragyogású testi értelme szerint él, még csak a hamis egója szerint cselekszik.
Az isteni szeretettel szerető lények az igazán szerető lények. Ők tisztán szellemi „fénnyel”, közvetlen isteni „fénnyel” telítetten ragyognak, és magukból minden irányban kisugározzák a szeretetüket is jelentő szellemi „fényüket”. Léteznek azonban olyan lények is, akik hamis fénnyel vannak tele, és ezért a hamis fényükkel irányulnak mások felé, hogy megtévesszék vele őket, hogy azok maguk is hamis fényt sugárzó lényekké alakuljanak. Ezért pedig példaképpen mindig élnek közöttünk csak isteni szeretetet, csak közvetlen „isteni fényt” sugárzó emberi lelkek is, hogy ne essünk az előbbi igazi „fény” nélkül élő, vagyis istentelen („fény”-telen) embereknek és a főjüknek áldozatul. Ezek a számunkra például (is) szolgáló Isten-tudatos emberei Istennek, vagyis az „Istenembernek” is nevezhető teljesen és tökéletesen tiszta szellemi tudatos szellemi lelkek pedig bárhol is járnak (élnek) a világban, ott hagyják maguk után a tisztán szellemi minőségű „fény”- „lábnyomukat”, ami valójában a tudatos isteni szeretetnek, Isten tiszta és teljes szeretet-lényeinek, anyagi szemekkel nem látható „nyoma”, ami láthatatlan nyomokon is el lehet indulnunk az Örök Szellemi „Fényhez”, Istenhez a Szeretethez, és így már Isten kegyelméből magunk is célba juthatunk, azaz visszatérhetünk Istenhez az Övével teljesen egyező lét és életállapotunkba.
A Szellemi „Fény” örök és végtelen „folyama” irányába kellene tehát tartanunk magunknak is, éspedig a jelen anyagra magunkat lekorlátozott állapotunkból, vagyis vissza kellene végül már kerülnünk is a végtelen és határtalan Szellemi „Fény”-folyamba, vagy „Fény”-óceánba, -tengerbe, ahogyan még szoktuk mondani igaz tanítók után. Ezt a teljesen és tökéletesen megtisztult tudatos szellemi tudat meg is tudja tenni, vagyis az már képes túllépni a téridő korlátokon, és ezt előbb-utóbb minden egyes teljesen tiszta lélektudatosság tapasztalni is fogja, amitől fogva pedig a szabad ki be járása is meglesz neki az Örök Szellemi „Fény” folyamából a véges anyagi fényfolyamba, vagyis az anyag és anyagi többé már nem fogja őt tudni korlátozni semmiben sem, semennyire sem.
