Az anyag Isten Szellemi Lényeg mivoltát kifejező, anyagilag (testileg) is érzékelhető létező megnyilvánulása Istennek. A jelenségvilág egésze valójában tehát a szintén Istent jelentő Szellemi Lét és Élet Teljességének megjelenése. A Földön Isten legerősebb látható megnyilvánulása pedig a Földet megvilágosító Nap,

ami anyagi Napot nem is egy nép sokáig tartotta tévesen az egyetlen Istennek.

Az anyagi Nagy Univerzum (Isten „Nagy Műve”) tehát a Szellemi Élet egészének, az Élet Teljességének számtalan anyagi forma által is való jelenléte, mely formák nem örök jelleggel létező és élő, változékony formák. Az Szellemi Lét és Élet azonban Maga soha nem hal meg, hanem mindig csak újabb és újabb lét- és életformába „költözik”, vagyis újabb és újabb formák által nyilvánul meg.

Az anyagi világegyetem egyetlen „pontból”, azaz egyetlen Forrásból árad ki kör alakú hullámokban egyre jobban kiterjedve, avagy kitágulva, és az egészével pulzáló rezgésként nyilvánul meg, ami anyagi egészet a mai tárgyi tudomány legújabban „kvantummezőnek” nevez.

A jelen világban, az innét belőle ránézve végtelen látszatú rezgő kvantummezőben rezeg, mozog, azaz tárgyilag él az is minden, ami minden nem tisztán szellemi, hanem anyagi, és finom anyagi minőség. Ha nem tudatosan is, de anyagi életet él ebben az anyagi mezőben még a legkisebb „tachyon” energia részecske is, és természetesen szintén él az egész kvantummező is. (Istennek ugyanis minden élő.) Mi, Isten hasonlatosságára létrehozott örök és változatlan szellemi lelki tudatosságok az örök mindenütt jelenlétünket is a velük való azonosulással cseréltük fel ezekre a mulandó képekre és formákra, amiket itt a szintén mulandó világukban is benne élve látnunk, ami világgal is tévesen azonosulunk.

A nem anyagi, hanem tisztán szellemi lelki szemmel látás is viszont soha nem valamilyen magas frekvencián rezegve látás, hanem a vibráció egész világánál magasabb lét- és életminőséggel látás, vagyis a legfinomabb anyagi minőségen is túli látás, a nem „homályos”, hanem teljesen és tökéletesen tiszta szellemi látás. Ha mi, szellemi lelkek már egyre tisztábban fogunk látni, akkor majd arra is rá fogunk jönni, hogy mindenkinek az isteni szeretet, az önzetlen és feltétel nélküli szeretet fogja szétoszlatni a szellemi, azaz isteni látását eltakaró „ködöt”.

A tudatlan ember, vagyis a tudatlan szellemi lélek a tudatában a halandó testével azonosítja magát, vagyis azt tudatosítja magában, hogy ő a mulandó test, és ebből nem hajlandó semennyit sem tágítani, nem hajlandó ettől ténylegesen még csak elállni sem. Az emberiségnek ugyanis még ma is csak igen csekély hányada képes az érzékisége fölé emelkedni. Ezekre a még csak „testi embereknek” nevezhető szellemi lelkekre pedig még az is jellemző, hogy igyekeznek mindenkit a maguk alacsony tudatszintjére lehúzni, és ott is tartani.

A mai technikák és technológiák is pedig az embereknek az érzéseit, és cselekedeteit is szintén befolyásolják, ugyanis nem is csak azoknak is függőségébe, hanem a fogságukba, uralmukba is kerülnek az emberek, és így már azok is irányítják őket. A „testi ember” csak tehát hiszi, hogy azokat is ő irányítja, mert valójában már a függőségükben, és a rabságukban is él, vagyis éppen úgy rabja azoknak is, mint a testi szenvedélyeinek is.

Isten azonban állandóan mellettünk, azaz velünk van a megtestesüléseink során is, vagyis Ő akkor is segít, támogat, vezet is bennünket, gyermekeit, hogy az anyagi létállapotunkból visszatérhessünk Őhozzá. Nekünk pedig kérnünk kell Istent arra, hogy világítsa meg minden itteni „lépésünket”, azaz, hogy minden cselekedetünket Ő irányítsa, hogy ténylegesen is visszakerülhessünk Őhozzá, a jelen igen alacsony létállapotunkból. A visszatéréshez valójában a magunkba vett földi tulajdonságokat kellene legyőznünk, és teljesen ki is kellene azokat „takarítanunk” magunkból, és így újra már csak az isteni tulajdonságainkkal lehetne, és kellene is élnünk.

A cselekedeteket ugyanis az Isten Szellem mivoltával teljesen egyező szellemünk, végül is tehát Isten végzi általunk, szellemi lelkek, és a három anyagi test, avagy három „burok” által is, melyeket akaratunk szerint magunkra ölthetünk. Az asztrálisnál finomabb mentális test az asztrális testben van, ami asztrális pedig a fizikai testben van, annak haláláig. A szintén anyagtalan szellemünket pedig nekünk, szellemi lelkeknek érzékelni tudnunk kellene mindhárom testünkben élve is, viszont hozzá egyik testünkkel sem kellene azonosulnunk, hanem csak a velünk egy és azonos szellemi lelki testünkkel, amivel vagyunk a szintén teljességgel anyagtalan szellemünknek tisztán szellemi minőségű megnyilvánítói. (Ezzel tehát pontosan úgy vagyunk, mint ahogyan „Krisztus”, vagyis az Isteni Lélek Istennek a lelki teste, azaz nem anyagi megnyilvánító formája, amit „tiszta testnek” is nevezhetünk.

A legtöbb ember azonban sajnos, még mindig oly mértékben azonosul az anyagi testével, hogy teljesen elfeledkezve van az igazi önazonosságáról, a tér és idő nélküli lényegi (isteni) mivoltáról, pedig nekik is tudatában kellene már lenniük az örökkévaló szellemi lelki mivoltuknak (ami változatlan mivolt, ellentétben az anyagi testtel, ami folyton változik, és meg is hal), és nem pedig helyette az anyagi lelki mivoltukban és mivoltukkal kellene élniük, ami anyagi mivolt (anyagi lényeg) itt a pszichológus doktoroknak képzett embereknek a szakterülete.

A többségi embernek is tehát a testi énje mögött és fölött álló Igaz Isteni önazonosságára kellene lehetőleg még a jelen földi életében teljesen ráébrednie, és aztán már csak azzal az Istennel tökéletes egységben, és együtt is élő igazi önazonosságával kellene élnie itt is. Lényegében tehát már csak Istennel kellene neki is azonosulnia, és éreznie is kellene az Istennel azonosságát, és az Ővele együtt élését is, természetesen testi érzékek nélkül.

Ma azonban az előbbi teljesen felébredés azért sem létezik, mert mostanra inkább már csak a felszínes hit, a tanított hit, a halandó testi értelem hite létezik, meggyőződéses hitet, Istentől való hitet alig találni, ilyen még mindig kevés van. A felszínes hittel élő emberek azonban a hitükkel tagadják meg a közvetlenül Istentől való hitet, miáltal az Igaz Istent tagadják meg. Az igaz hit az Isten bennünket közvetlenül megérintésének észleléséből adódik, és minden újabb közvetlen kapcsolatba kerülésünkkel növekedik ez az így már meggyőződéses hit. A tanított hit, a mulandó testi értelem mulandó hite pedig vakhit, és az is marad, nem fog bizonyossággal is lenni Isten igaz létezéséről, míg ezt Isten az ember komolyan erre törekvésére meg nem változtatja. A halott hitből, a nem élő hitből igaz hit csakis abban az esetben lehet, ha a nem igazzal élő emberi lelket Isten már közvetlenül is megérinteni fogja, akár csak egy pillanatnyi időre is, vagyis amikor Isten közvetlenül kapcsolódik hozzá, és, ha ezt az emberi lélek észre is veszi.

A mai korban az is tévhitből van, hogy az emberek legtöbbje nem Magát az Igaz Istent, hanem az Ő szimbólumait tiszteli, becsüli, imádja, holott ezeket közvetlenül is tehetné Istennel. Itt ugyanis minden látszat és álomkép, vagyis itt nem az igaz, nem az örök valóságot szemlélhetjük, ismerhetjük meg, hanem a „látszatvalóságnak” is nevezhető mulandó jelenségvilágot.

Nekünk azonban először is az isteni lényeg mivoltunkat kellene tudnunk itt, a mulandó formák világában megnyilvánítanunk, ez lenne a mi lelki önmegvalósításunk, és nem pedig a helyette végzett pszichikai énünknek, a testi mulandó lényegünknek a megvalósítása, ami valójában már nem örök fennállásúnak megvalósulva van, nincsen rajta még mit megvalósítani, és ezt még szellemileg vakon is lehet látni. Ennek ellenére igen sokan még fizetnek is érte azoknak, akik ebben „segítőikként” mutatkoznak előttük „önismereti” szakemberekként, vagy más foglalkozási neveken, de minden a saját testi neveikkel, és tehát pénzért cserébe végezve az „áldozatos” munkájukat.

Nekünk azonban nem a testi magunkat, hanem a minden teremtés fölött álló Teremtő Valóságot, a Valóságos Istent kellene tudnunk itt megtestesülten is átélnünk, vagyis a valóságos magunkban a valóságos magunkkal tapasztalnunk, magunkat pedig a teljes egészünkkel Őbenne élve kellene megtapasztalnunk, éspedig minden testi érzék használata nélkül.

Itt a Földön sokféle tudományba, azaz sokféle tudásba beavatás létezik, az igazi „beavatás” azonban a valóságos tudatunkra ráébresztésnek és ráébredésnek felel meg, mely teljesen felébredésnek (amit nevezhetnénk a halottunkból „feltámadásnak” is) közbülső fokozatai vannak, mire egészen a közvetlen isteni szintre, vagyis Magának Istennek örök éberségi szintjét is jelentő örök lét- és életállapotára jutunk, éspedig mintegy már újra is el.

A szintén Magának Istennek szintjén létező üdvözüléshez, avagy üdvös (örökké boldog) állapothoz jutáshoz, az abba visszakerüléshez is pedig ismernünk kell Magát Istent, vagy Istennek egy  Ővele egy fiát, vagyis közvetlen és állandó kapcsolatban kell lennünk, egységben kell élnünk Ővele a szent, azaz teljesen és tökéletesen tiszta fiain keresztül is, hogy Isten erre már bennünket a Szent Szellemével is teletölthessen, és ezzel magunk is a Valóságos avagy Igaz Istennek örökké boldog fiaivá legyünk.

Minden egyes megtestesülésünkben az egyetlen Igazságot, az Igaz Istent keressük, csak mindig más utakon, azaz más és más vallásokban, más és más intézményekben, és ideológiáikban, és nem pedig az egyetlen helyes úton, Isten útján, ami belső út vezet az egyetlen Igazsághoz.

Ahhoz is pedig Isteni szinten, azaz Magának Istennek szintjén kellene tudatosulnunk, hogy Isten megnyilvánulhasson itt, a mulandó valóságában rajtunk keresztül. Ez lenne az „Istenfiaság” avagy „Istenemberség” állapotunk is, vagyis amikor a fiában itt „egy az egyben” látni lehet az Atyát. Az ilyen isteni lényeknek testi tulajdonságaik, vágyaik, szenvedélyeik egyáltalán nincsenek, vagyis csak szellemi, azaz isteni tulajdonságaik vannak, és az anyagi természetet is uralni tudják az isteni szereteterejükkel, az ártatlan szeretet erővel, és a tudásuk is határtalan, vagyis az is olyan, mint amilyen Istené, valamint még a képességeik is egyezőek az Istenével.

Az isteni képességeket, vagyis a Magáéval Istenével egyező képességeket, a szellemi képességeket viszont pénzért, vagy más anyagi javakért cserébe senkinek nem lehet megvásárolnia, ezt mindig csak a testi képességekkel tudhatjuk megtenni, és ezt megtehetjük a finom anyagi testeink képességeivel is, ami üzletelés dívik manapság a leginkább, mivel azok képességei meghaladják a durva anyagi testünk képességeit, és ezért azokkal képesek lehetünk a durva anyagit befolyásolni, azaz manipulálni, és azt velük alakítani is.

A megtestesült Istenfiak természetesen bírhatnak valamennyi testi képességgel, minden okkult, vagy mágikus tudománnyal is, viszont ők bemutatják nekünk azt is, hogy a közvetlen isteni erővel, vagyis Magának Istennek erejéből lehet bírnunk megtestesülten is, használhatjuk tehát az Ő közvetlen erejét is. Ennek az isteni szereteterőnek, ami teremtő erő is, magunkban legalacsonyabb fokon tudatosítását itt a két nem, a férfi és nő között kialakulható szerelem állapota jelenti. A testi szerelem a teremtő erő két megnyilvánulási formája közötti vonzalomnak kifejeződése, ami testi egyesüléssel is együtt jár. (Így jöhet létre szimbolikusan a „ketten egy testté levés”, és természetesen az is, hogy a női nem a férfit a saját szeretett testének tekintheti, férfi pedig a nőt szeretheti a saját testeként.)

Az Isten által küldött „segítő” lelkek, és ilyenek a „tanítónak” küldött lelkek, az „Istenfiak” is, tisztán látják az egész szellemi lelki arculatunkat, és az egész testi érzelmi arculatunkat is, és tudnak belénk olyan gondolatokat sugallni, amik segítenek bennünket az innen megszabadulásunkban. Ezzel egyben pedig a földi légkörre is tisztítóan hatnak, a fiak ugyanakkor pedig a sűrített szellemi életerőből álló „életpálcájukkal” („botjukkal”, avagy „vesszejükkel”, amit Mózesnél és Áronnál is még megfigyelhettünk), vagy csak „kézrátétellel” is, testi betegségeket is meggyógyíthatnak. Ezek a köztünk testben élő, már régen, vagy pedig itt és a jelen korban teljesen megvilágosodott, azaz isteni tisztaságú lelkek bármikor képesek magukat a téridőn kívülre helyezni, és így már az itteni múltat és jövőt is egyszerre, azaz jelenként szemlélni, valamint ők bármikor át is élhetik, akár a mulat, akár a jövőt is. Ezek a lények azonban az isteni képességeiket soha nem mutogatják, sem pénzért, sem pedig anélkül, hanem itt mindig  csak akkor használják, ha az Isten akarja, hogy használják az Ő nevében és nevével. (Jézus is mindig mondta, hogy nem ő a gyógyító, hanem Isten. Ez viszont a mai szellem és lélek „gyógyászokra”, és a testi gyógyítókra sem jellemző, ezek mind a maguk nevével gyógyítanak, a maguk nevével lettek hírnevesek.)

A nem „tanítónak”, hanem más feladattal küldött teljesen és tökéletesen tiszta szellemi lélek is a társainak minden gondolatát és érzését látja, és érzi is, vagyis nem csak a testi gondolataikkal és érzéseikkel, hanem a szellemiekkel, az isteniekkel is teljesen tisztában van. Ugyanez az isteni tisztaságú isteni lélek látja azt is, hogy már mennyire vagyunk „érettek”, mennyire tudunk uralkodni magunkon, vagyis hol állunk ahhoz, hogy teljesen érettek legyünk, azaz milyen szinten állunk ahhoz, hogy teljes ismeretünk, és teljes felfogásunk (megértésünk) is legyen, ami így már a teljes szellemi tapasztalást is jelenteni fogja. A teljesen tiszta ugyanis tisztán látja, hogy élünk-e még ösztönéletet, vagy már azt is teljesen elhagytuk, és így már csak a tényleges önazonosságunkat, az igazi, azaz isteni önazonosságunkat éljük itt is meg, vagyis, hogy testként, testi elmeként, és testi énként már nem élünk,  nem gondolkodunk, és így nem is cselekszünk testileg, inkább már csak lelki cselekedeteink vannak. ( A tiszta testvérünk és barátunk látja tehát, hogy az anyagi világnak meghaltunk-e már, vagyis, hogy az örök szellemi életre „feltámadásunknak”, avagy az üdvözülésünket is jelentő teljesen felébredésünknek folyamatában, azaz már csak „félálomban” vagyunk-e, vagy pedig a teljes éberségnek esetleg már a „küszöbére” is el vagyunk jutva.)

Az ego központú testi elme csak kettősségekben (ellentétpárokban) képes gondolkodni, mivel maga is a kettősség világának része. A valóságos önazonosságunk, az örök fennállású lényegi mivoltunk azonban nem kettősség alapú, hanem az alanyi önazonosság, azaz Istenéből való önazonosság (Maga Isten alapú, és teljesen Őbelőle felépítettségű is), vagyis a teljes egészével közvetlenül Őbelőle (Istennek Abszolút Önazonosságából) való. Mi valójában tehát nem egy ember vagyunk, akinek van lelke, hanem magunk vagyunk az isteni lélek, vagyis magunk is az Isteni Önazonosság vagyunk, azaz lelkek vagyunk az Istennel azonos Lélekből, aki isteni lélek most emberi testben és testtel él, és így még csak az emberi psziché, az itt „érző léleknek” is nevezett anyagi lélek sem mi vagyunk, mert ellentétben velünk az is változó, az is a mulandó testhez tartozik, mint annak anyagi szelleme is, ami is mulandó.

Aki „tanító” nekünk tehát olyanokat mond, hogy neki és nekünk van lelkünk, és nem pedig szüntelenül azt közli velünk, hogy ő szellemi, azaz isteni lélek, és, hogy mi is szellemi lelkek vagyunk, az hamis tanító, aki bennünket vagy tudatosan, vagy pedig tudatlanul róla csak megvezetni, azaz megtéveszteni fog. (Csak a hamis ego mondhatja ugyanis, hogy neki van lelke.) Az ilyen hibás beállítottságú, mert még azonosulva vele az anyagi lelkét, az anyagi lényegét igaznak (öröknek) tartó megtestesült szellemi lelkeknek senkinek nem szabadna hinnie, az ilyeneket messziről kerülnie kellene mindenkinek akkor is, ha rengeteg igaz tudást is közöl azzal a hibás állításával együtt az ez esetben önjelölten, vagy hamis szellemi sugallatra „tanítóvá” lett megtestesült szellemi lélek. Már ugyanis ezzel az egy hibájával (hogy nem ismeri és éli a valóságos magát) meg fogja rontani a társait az ilyen szellemi lélek. (Ezt pedig azzal is el fogja érni, ha többnyire azt mondja nekünk, hogy nekünk van lelkünk, és csak néha-néha jegyzi meg, hogy mi vagyunk a szellemi, azaz isteni lélek.)

A szellemi fölényéből származó hatalmával is pedig egyetlen megtestesült szellemi léleknek sem szabadna sohasem visszaélnie, mert azzal csakis magát fogja visszavetni a fejlődésében. Már csak a hatalmának fitogtatásával is egészen a legalacsonyabb létállapotba is visszakerülhet. Sok mai igen híres önjelölt tanító is így fog majd járni, akik ráadásul nem is Istennek nevében, hanem a saját nevükkel tanítanak, „béres” tanítókként. A Bibliában ők vannak „hamis krisztusokként” nevezve. Ők valójában tehát nem Világosság fiak, hanem a Sötétségnek fiai, akik Világosság fiaikként mutogatják magukat.

A Jézusi tanítás szerint is azonban semmi szükség nincsen testi emberi „közvetítőkre” Isten és ember között, éspedig már csak azért sem, mert Isten egyetemben az Ő egész „országával” minden szellemi lelkében, azaz minden emberben megtalálható, vagyis a nem anyagi magunk is magunkban „hordozzuk” Istent, mint a többi közvetlenül Őbelőle való értelmes lényei is, és Ő ugyanakkor itt „kívül” is mindenütt jelen van. Mivel pedig Isten eredetileg a képmásának (tükörképeként) alkotott meg bennünket, az Övével egyező lényegi mivoltunkba minden törvényét, vagyis minden életszabályát is „beleírta” („szívünkbe véste”), melyeket nekünk megtestesülten is mind be kellene teljesítenünk, vagyis azok szerint, végül is tehát itt is már csak Isten szerint kellene élnünk, és nem pedig helyette a mulandó testünk, a halandó testünk szerint, mint azt sajnos, a legtöbben még mindig hibásan tesszük, önként átadva magunkat a testünk énje, a hamis egónk hatalmának, ami erőszakos hatalom, vagyis nem olyan, mint Istennek ártatlan szeretet hatalma.

A Jézus általi isteni tanítás lényegében tehát a hamis hatalom uralmából való véglegesen megszabadulásunkról, és a vele kapcsolatos tennivalóinkról szól, amiket a teljesen helyreállításunk, avagy teljesen megigazításunk érdekében a magunk részéről kellene nem csak elviekben, hanem gyakorlatilag is megtennünk. Amennyiben pedig ezt most még nem vagyunk hajlandóak megtenni, akkor továbbra is itt rekedünk ebben az igen alacsony létállapotban egészen addig, míg magunk is nem inkább már csak a megromlásunkon, hanem helyette is már csak a teljes megjavulásunkon, a tökéletességünk helyreállításán fogunk dolgozni. Így azonban, hogy továbbra is a magunk lealacsonyításán dolgozunk, még tömérdek sok szenvedés fog ránk várni, amiket mind átélnünk is szükséges, hogy tanuljunk belőlük. Pedig nem a kínokhoz és gyötrelmekhez vagyunk hozzászokva, hanem az örök boldogsághoz, és örök örömhöz, amiknek is Istentől való kegyelmi visszanyerése örömhírét is az itt Istentől kapott „Jézus” névvel köztünk élt igaz tanítónk hozta el az egész emberiség számára. Ő volt ugyanakkor az a tanítónk is, aki tárgyi gyakorlatilag is lepéldázta, hogy ahhoz, hogy újra örökké élő, és örökké boldog lelkei legyünk Istennek, a testi énünket és testünket meg kell tudnunk „feszítenünk”, azaz önállóan mozgásra képtelenné kell tennünk, mert különben az továbbra is a hatalmában fog tartani bennünket, és akkor továbbra is annak, és a szintén mulandó jelen világnak életét fogjuk élni az Istenével teljesen egyező örök, örökké boldog, és teljesen szabad életünk helyett.