Az igaz boldogságunkat is soha nem külsőségek, vagyis az itteni dolgok, és helyzetek határozzák és mutatják meg, hanem az ezekre az itteniekre reakcióink, és nem reakcióink. Azok ugyanis megmutatják, hogy ezzel az isteni jellemzővel is élünk. A teljes igazi jellemünk is így azonban soha nem az itteni szép szavakban, és szintén tetszetős viselkedésben mutatkozik meg,
hanem a cselekedeteinkben, és a másokkal bánásunkban, amikor azt mások nem látják. Amennyiben a külvilág felé „jónak” mutatva magunkat, azaz csak megjátszva (tettetve) az igazi jóságunkat, durván bánunk másokkal, akár csak egy társunkkal, vagy akár csak magunkkal is, akkor hiába is mondjuk, hogy igazán boldogok (is) vagyunk. Igazán boldognak is lenni ugyanis egész egyszerűen csak annyi, hogy mindig csak az ártatlan isteni szeretettel szeretni, és isteni szeretettel szeretve lenni, és ebben nyilvánul meg az isteni jóságunk, vagyis az isteni tökéletességünk is.
Sajnos, isteni szeretettel élés helyett a legtöbben még mindig társadalmi maszkokkal, és felszínes viselkedésformákkal, beprogramozott viselkedésformákkal élünk, ezeket éljük meg a valóságos, avagy igaz magunk, és a szintén igaz jellemünk helyett, aki és ami igaz magunk így csak ezen álarcok mögött lelhető fel.
A testi elmei programozásunkat mostanra azonban már felül kellene tudnunk írnunk, mert, ha ezt nem tesszük meg, akkor nemsokára bio-gépezettekként fognak bennünket használni és irányítani istenellenes erők a maguk hasznára ás javára, ami irányítást már most tesznek gépi intelligenciák által is. A sötét erők újabban még újabb szupervírusokat, és esetleg még egy atomháborút is be fognak vetni, hogy a Föld, és a rajta élő emberiség fölötti hatalmukat el ne veszítsék, mert az esetben azonnal el is kell takarodniuk a Földről, a megtestesültek nem tudhatják azt a már kiépített bunkereikben túlélni. Ők azonban csak erre juthatnak a szinte már az egész emberségnek megrontásáért, amivel akadályozták meg, hogy az ideális emberi társadalom létrejöjjön.
Az lenne a tökéletes emberi társadalom, amiben senkinek semmi rossz érzelme, azaz semmi rossz tapasztalása nincsen, hanem mindig csak valósággal jó, és amiben mindenki felelősséggel tartozik azért, amiket a társadalomért, amibe beleértve magát is, tesz. Az ideális társadalomban a másokat szolgálatainkért, a másoknak és másokért-cselekedeteinkért vagyunk tehát mindig elsősorban felelősek, és azután pedig a magunkat szolgálásunkért is. Minden cselekedetünknek ugyanakkor pedig soha nem a magunkét, hanem a Teremtő Istenünk dicsőségét kellene szolgálnia, Aki Teremtőt kellene szolgálnunk az embertársaink szolgálatával is.
Mi, közvetlen isteni lények az idő és tér fogalmára is lekorlátoztuk magunkat az eredeti időtlenségünkből, és a „teretlenségünkből”, a szintén Magának Istennek hasonlatosságára létező határtalanságunkból is. A korlátozásaink végett koncentrálunk most még az örök értékek helyett a mulandókra, vagyis fordítjuk a fókuszált figyelmünket már csak, vagy inkább csak a mulandó anyagi valóságra.
A lelki életet élő ember viszont mindig a tiszta és teljes életet éli, vagyis az abszolút életét, az Istenével teljesen egyező örök életét éli meg minden létkörülmények között, vagyis bármilyen mulandó testet magára öltvén is. Az ilyen ember tisztában van azzal is, hogy Isten, mint Tiszta Szellemi Tudatosság nem egy itt létező gondolat, fogalom, idea, vagy eszme, hanem ezek is mind Istentől valók, és valamennyien egymástól különböző létszinteken is léteznek. Mi, közvetlenül Őbelőle való szellemi tudatosságok viszont ezzel a Teremtőnek is nevezhető Tiszta Szellemi Tudatossággal (Istennel) vagyunk egyek.
Lényegében az előbbiekben is arról van szó, hogy Isten az Ővele egyazon Lélek mivoltával él az Istenben élő bennünk, szellemi lelkekben, akik a teljes egészükkel Isten Lelkéből való lelkek vagyunk.
Isten lényegében tehát Abszolút Tudatként, és Abszolút Tudatosságként is ismerhető. Isten Abszolút Tudatosságág mivoltában mi, „ember” nevet kapott szellemi tudatok, azonban megtévedten relatív tudatként, anyagi tudatként, testtudatként, és testi énként élünk relatív szeretettel, ami okozza a betegségeinket is, vagyis minden nyavalyánknak is a testi szeretettel szeretés az oka. Csak abszolút szeretettel élve, vagyis teljesen kitisztulva a testi szeretettel élésből viszont már egyáltalán nem lennének bajaink, és jajaink sem.
Az is súlyos hibánk, hogy az emberi többség változatlanul nem hisz az egyedül és igazán Jóban, az ártatlan Istenben, és így ez a legszélesebb emberi réteg tovább terjeszti a félelmet a Földön, és nem jönnek rá, hogy maguk is az eredetüktől fogva a halhatatlan Szellemi „Fény”, vagyis az Istennel azonos „Világosság”, mivel közvetlenül Őbelőle valók. Ez a réteg azt sem fogja fel, hogy aki nem hisz az Istenben az magát becsüli le.
Az tehát a legfőbb bajunk, hogy az isteni szeretetnek, az abszolút szeretetnek aktív gyakorlásától elfordultunk, és ezért inkább már csak testi szeretettel, relatív, azaz nem örök szeretettel élünk. A testi elménk központja, az itt létező hamis egónk belső fele, a pszichikai énünk szintén anyagi szeretetével élünk, az abszolút szeretet helyett. Ezzel azonban a relatív érzékelést is választottuk az Istené hasonlatosságára eredetileg abszolút érzékelésünk helyett.
Viszont relatív érzékelésével a teljes egész Valóságnak az anyagi részének is csak egy részét érzékelhetjük, míg abszolút érzékeléssel a teljes egész Valóságot, és annak minden részét, a legparányibbakat is mind láthatjuk, érezhetjük, és ismerhetjük, vagyis igazán (azaz istenien) tapasztalhatjuk.
A legfőbb bajunkból származik itt a szegénység és nincstelenség is, ami az emberi társadalomnak súlyos betegsége is, az egymással háborúzás, az egymást gyilkolás pedig a rákfenéje a társadalomnak. Az ilyen társadalmat nem lehetne nevezni intelligensnek, de a gyilkosok, az ember és lélekölők, és az őket követők nagyon is intelligenseknek tartják magukat, és az emberiség jóllétét szolgálóknak mutogatják magukat.
A jól létünknek, és szintén helyesen élésünknek azonban az a bizonyítéka, hogy nincsenek az alapvetően szükségeseken felüli anyagi vágyaink, és, hogy teljesen elégedettek vagyunk azzal, ami anyagi dolgaink vannak, mert azok elegek a testünk életben tartásához, amire a zavartalan szellemi lelki előrehaladásunkhoz (fejlődésünkhöz, Istenhez felnövekedésünkhöz) szükségünk van.
A jelen idővonalban, a durva anyagi megtestesülésünk során rövid idő alatt igen sokat lehetünk képesek fejlődni, azaz növekedni a tudatos szellemi lélek mivoltunkkal. Lehetőségünk van tehát rá, hogy további megtestesüléseket mintegy átugorva kerüljünk vissza az alanyi valóságba. Ilyen lehetőségünk azonban, mint most is van, csak 25-26 000 évenként egyszer adatik meg. Jézus ezt a lehetőséget is bemutatta az emberiségnek.
Sajnos, a legtöbben tudatlanok vagyunk a természetes állapotunkról, nem ismerjük az eredeti természetünket, mert azt Istennel együtt elfeledtük, és a testünk természetével élünk helyette. A testi érzetet azonban nem szabadna azonosítani magunkkal, mert sem a test, sem pedig annak érzelmei nem mi vagyunk. Mi ugyanis nem jelenségtermészetű, hanem isteni természetű lények vagyunk.
Most itt a Földön a valóságos magunk, az igaz magunk teljes és tökéletes szentségét, az isteniségét megvalósítani, és magunk által pedig Magát az Igaz Istent megnyilvánítani hivatottak vagyunk, mint azt nekünk Jézus, és sok más igaz tanító is bemutatta, és kevés számmal mutatják még manapság is. Nekünk is erre kell törekednünk, ez a fő feladatunk.
Azonban mindig is a bennünk, szellemi lelkekben élő Isten a legmagasabb szintű tanítónk, és ezért elsősorban csak Őt, és még a Maga Isten által embereket tanítással megbízott és felhatalmazott szent fiait lehetne igaz tanítónak tartanunk. A nem így tanítóinkká lett megtestesült emberi lelkek, vagy anyagi test nélküli lelkek és szellemek mind önjelölten, vagy Istentől más lények által tanítással megbízott lények, akik is természetesen közölhetnek velünk isteni igazságokat is, de ők azokat valamennyien összeelegyítik saját igazságokkal, és így ezek a megtévesztőink inkább lesznek, mintsem az Igaz Istenhez visszavezetőink. (Ezen lények módszerei és technikái által soha nem nyerhetjük vissza még csak az eredeti boldogságunkat sem. Kidobott pénz, ha ezért még fizetünk is nekik.)
Az Igaz Isten igazsága a színtiszta Szeretet, és a szintén örök Lét és Élet, és, ha Őhozzá tartozunk, akkor az Igazság nem is csak végtelenül boldoggá, hanem korlátlan szabadságúvá is tesz bennünket, közvetlen isteni „családtagjait”. Az emberiségnek azonban létezik még a kozmikus családja is, ami formális családhoz ténylegesen is tartozóvá is lehet az Igaz Istent, és a szellemi lelki „nagy családját”, a minden emberi lelket is magában foglaló láthatatlan lelki „Családot” követően”. Jézus erről is beszélt, amikor azt mondta, hogy Őneki „máshol” (az anyagi világegyetem más bolygóin is) vannak „juhai”.
A legtöbb ember sajnos, elfelejti, hogy Istennel mindig együtt (is) él, vagyis, hogy Isten benne is benne van, és körülötte is Ő van. Isten ugyanis mindenben, és mindenkiben benne van, és Ő minden és mindenki körül is jelen van, és így mellettünk is „ott” van. Isten pedig bennünk, és értünk is van, vagyis Ő mindig segít, támogat is bennünket, soha nem mellőz, nem hagy cserben bennünket, hanem állandóan apai és anyai szeretettel gondoskodik rólunk, emberi gyermekeiről, emberi lelkeiről is.
A részünkről megélhető igaz isteniség pedig egyben egyszerűség és nagyszerűség is, éspedig minden luxus, minden anyagi nagyzás nélküli nagyszerűség. Az igaz isteniség nem híve tehát az anyagi gazdagságnak, a luxusnak, és a magát többnek mutatásnak, a képmutatásnak, de a lustaságnak, és henyélésnek sem, ugyanis folyamatosan csak jót alkotásra (teremtésre) „született” (teremtetett). Az igaz isteniség viszont arra sem teremtetett, hogy isteni elme helyett testi elmeként éljen. (A jelen emberiség rengeteg sok istentelen tárgyi tudóst tart „nagy elmének”, azaz nagy tárgyi gondolkodónak. Ugyanakkor pedig még sok „kvantumfizikus” sincsen tisztában azzal, hogy a teljességgel anyagtalan szelleminek nemcsak, hogy nem létezik, de nem is létezhet fizikája, és még csak „mechanikája”, vagy „technikája” sem.)
A testi elme egy fogyasztásra kondicionált elme, ami „elhasználó elmének” is tekinthető. A testi elménkkel azonosulva teljesen elhasználni fogjuk még a Földet, az ideiglenes élőhelyünket is, és ezért keresik a tárgyi tudósaink a lehetőségét annak, hogy más anyagi bolygókon folytassuk a rombolásainkat és pusztításainkat, vagyis azokon is évezhessük a fogyasztást, és elhasználást.
Viszont, ha a testi elménken és testi énünkön már felülemelkedett állapotban vagyunk, akkor azzal már meghaladtuk az egész anyagi valóságot is, vagyis a finom anyaginak is fölöttes tudatszinten és tudatszinttel, a teljességgel anyagtalan tudatszinten élünk.
A teljesen felébredésünk nekünk, isteni önazonosságoknak valójában tehát a testi énként élésünkből történik, és nem pedig a testi elménkben a testi énünkkel felébredésünkről van szó, mert ez a hamis egónknak hamis szuper egóként felébredése. (A legtöbb mai „spirituális tanító” már nem is csak szuper egóként, hanem hyper egóként is él, és teljesen felébredettnek is tartja magát.)
Valójában azonban akkor találtunk, akkor ébredtünk Istenre magunkban, amikor többé már nem kételkedünk Isten létezésében, mert már érezzük is Őt, és az Ővele egységünket, és az Ővele egy közösségben élésünket is, azaz már állandóan közvetlen kapcsolatban vagyunk Ővele.
Földhöz ragadt gondolkodással, vagyis a mulandó testünk gondolkodásával azonban nem valami sok mindenre, szinte semmire nem juthatunk valóságos szellemileg. A jelen gondolkodással, a test önző gondolkodásával élve ugyanis mindig csak anyagi eredményeink születhetnek, amik jók vagy rosszak lehetnek, ami utóbbiak, és az itt „jónak” minősülőknek javarésze is, mivel azonosulunk a jelen gondolatokkal is, inkább csak gyengíteni, sorvasztani fognak bennünket, szellemi lelkeket. Az ilyen beállítottságú szellemi lelkek még messzire vannak attól, hogy újra cselekvő isteni szeretet, önzetlen, feltétel nélküli szeretet legyenek megtestesülten is.
Pedig isteni szeretettel teljes pártatlansággal kellene mindenkihez viszonyulnunk, viszonzás elvárása, követelése nélkül jó indulattal kellene lennünk mindenki felé, és kérés nélkül állandóan adni kellene a teljes magunkat válogatás nélkül mindenki felé. Még a házassági, és nem házassági párkapcsolatokban is a két fél közötti tiszta szeretetnek kellene lennünk. Magunk is ugyanis a Világosság, Jóság, és szintén Isteni Szeretet vagyunk, ami Szeretet mindent rendezetté, és boldoggá is tesz. (Erre azonban a legtöbben nem is gondolunk, és ezért van, hogy még mindig, és egyre többet, és egyre jobban szenvedünk.)
A Földre és az emberiségre jövő sötét idők is pedig valójában azért vannak, mert az isteni szeretet kihalóban van a Földön, vagyis már csak igen kevés ember van, aki tisztán már csak isteni szeretettel él. Az emberek leginkább már csak a mulandó és változékony testi szeretettel élnek, nem ismerve az igaz szerelmet sem. Az itt szerelmeseknek kinézőknek is a legtöbbje ugyanis még csak testi szerelemmel, öröknek csak mondott mulandó szerelemmel él.
Itt ezeket a nem is csak az isteni szeretetüket, hanem a szellemi lelki mivoltukat is elvesztett embereket lehet „zombiknak” (élőholtaknak) is nevezni. Ezek a szellemi lelkek ugyanis már „eladták” magukat az „istenellenes szellemiségnek” anyagi értékekért, anyagi élvezetekért cserébe. Az ilyen emberek mindenhez inkább már csak negatívan állnak, semmi jót nem találnak senkiben és semmiben, és ezért mindenkire és mindenre (még a jelen természetre is) rátámadnak, folyton bántják, és irtják is, még a saját fajtájukat is. Igen sok „zombinak” nevezhető ember él azonban közöttünk észrevétlenül is. Az ilyenek is mindenkiben és mindenben csak a rosszat keresik, és találják is meg, és ezért folyton lenézik, elmarasztalják, és gyalázzák is az embertársaikat, és gondolatban még az életükre is törnek, és vannak, akik gyakorlatilag is elpusztítják a társaik testét, és az anyagi javaikat is. Az ilyenek a mohóságukat is összetévesztik a szükségessel. Ők nem kérdezik meg maguktól, hogy valóban szükségem van-e erre az anyagira, mert maguk is mindent akarnak maguknak, ami a másikaiknak már van, és azt is mindet akarják, amit itt még meg lehet szerezni maguknak. Azt hiszik, hogy ezek majd boldoggá teszik őket, de aztán mindig csak azzal szembesülnek, hogy ez a boldogságkeresés rengeteg szenvedéssel is jár. Annál boldogabbá azonban mindezen anyagiak, és az összes anyagiak sem tehetik az emberi lelket, mint amilyen boldog már az eredetétől fogva, csak erről még nem tud (nem emlékezik rá), és így nem is érzi az örök boldogságát, és a többi eredeti természetességeit sem.
Az előbbi „élőholt” lények, ha esetleg közülük páran mondogatják is, még mindig nem hajlandóak belátni, hogy végső soron a színtiszta és időtlen Szellemi Szeretet, Lét, Tudat (Élet), és Üdv (Boldogság) vagyunk magunk is, és ami ettől másnak gondoljuk magunkat, az csupán csak képzelődés. Legvégül tehát magunknak is erre kell eljutnunk. Az Igaz Isten igazsága ugyanis az Örök Szeretet, a szintén örök Lét és Élet, és, ha Őhozzá tartozunk, akkor az Igazság nem is csak korlátlan szabadságúvá, hanem végtelenül boldoggá, és igazán békéssé is tesz bennünket.
Azzal a szeretettel és békével kellene tehát itt, azaz megtestesülten is élnünk, amit Jézus hagyott itt, azaz hagyott meg az Igaz Isten tanítójaként, és amit más szent tanítók is meghagytak, és meghagynak nekünk, gyakorlatilag is bemutatván az igaz szeretetet és igaz békét, hogy végleg felhagyjunk a látszatszeretettel és látszatbékével.
Ahol ugyanis valóságos béke van, ott van Isten is. Ahol viszont csak látszatbéke van, ott nem Isten, hanem a sötét erők, a még egymással is ellenségeskedők, az istentelenek vannak, vagyis a hamis istenhez tartozók.
A belső béke az, amikor a valóságos önmagunkkal nem vagyunk senkivel és semmivel ellentétben (hanem egy harmonikus egységben), és így itt kívül sem ellenségeskedünk, nem harcolunk, nem küzdünk egymással (és még csak a szintén élő külső természettel sem), hanem teljes békében és harmóniában férünk meg egymás mellett, mint ahogyan Istennek tökéletes lelki lényei léteznek és élnek az egyetlen egységben, az Isteni Egységben. Drága Barátaim, meg kell tanulnunk a másikainkban, és magunkban is Istent szeretnünk, mert míg ez nem lesz meg, addig csak látszatbékében lehet részünk, valóságos, azaz örök békében pedig még nem.
