Az eredeti lét- és életállapotodba visszakerülésedet jelentő „hazajutásod” érdekében mindig és mindenhol Istenben tudva magadat örökéletű lényként élj, és ne pedig helyette a mulandó, avagy halandó tested szintén nem örök tulajdonságaival élj,

ne a tested gondolatait használd, ne a tested érzelmei szerint élj, ne korlátozd le magadat a testedre, és a testeddel kapcsolatos eseményekre se.

Soha ne a tested szemszögéből tekints a teljes egész valóságra, a mindenségre, és annak Központjára, avagy Középpontjára se. Mindig mindent Isten szemszögéből kellene ugyanis szemlélned.

Istentől másnak tudatában már sohasem legyél, hanem egyedül csak Istennek Ővele egy Szellemi Tudatában legyél benne, Ővele éljél tökéletes egységben, olyan legyél, mint amilyen Ő, amit Ő legjobban megérthetően Jézusban mutatott be az egész emberiségnek.

Soha ne lásd a másik embert (isteni lelket) a valóságos magadtól különbözőnek, mert ugyanazon egyetlen Lélekből, Isten Ővele egy Lelkéből (a Tiszta Szellemi Lélekből) való minden emberi lélek.

Ne kötődj semennyire sem a világhoz és dolgaihoz, mondj le végleg erről, viszont ezzel a tested életéhez alapvetően szükséges dolgokról nem kell lemondanod, mert kötelességed a jelen anyagi testedet is fenntartani, hogy feladatát az is elvégezni tudhassa.

Legyél teljesen tisztában az isteni természeteddel, és már csak vele élj, azaz testiekkel már nem, hanem csak az isteni tulajdonságaiddal élj megtestesülten is. Folytass azonban világi tevékenységeket is (a tested végett szükség van azokra is), de soha ne vágyjál világi dolgok, világi értékek után. (Ha vágysz rájuk, hozzájuk fogsz kötődni is.) A luxuscikkekre vágyás is csak rombolni fog téged, és az értük való küzdelem is. Érd be a tested életben tartásához a jelen korban alapvetően szükséges, nem luxusnak számító dolgokkal.

 Soha ne feledkezzél el róla, hogy magad is örök szeretet, örök boldogság, és még olyan más tökéletességek is vagy, mint amilyen a szintén valóságos (örök) béke, nyugalom, és szabadság is.

Teljes meggyőződéssel legyél arról, aki előbbi eredetileg magad is vagy. Ebben ne legyen semmi kétséged, és másban se kételkedjél, mert tudván (ismervén) ki vagy, és hogy ki Isten, már nem lehetnek kétségeid. A kétségekkel élés is csak tönkretenni fog, velük élvén sem fogsz előbbre jutni.

Istennek magadat teljesen átadott állapotban legyél mindenkor, és akkor már újra jól fog menni minden dolgod, és minden itt adódó problémádat magad meg tudsz majd oldani. Ha ugyanis másoktól segítségre is szorulsz hozzá, az mintegy magától meg fog adódni, Isten gondoskodni fog róla is.

Mindig tudd, hogy itt a halandó tested a cselekedeteidnek végrehajtója, vagyis, hogy itt tárgyilag nem te vagy a cselekvő, hanem a testedet eszközként használod ehhez, téged pedig Isten használ az eszközeként, akin keresztül is cselekedhet (szólhat is) Ő itt a tárgyi valóságban.

Mondjál le a hamis egódról, minden figyelmeddel, a fókuszált figyelmeddel már csak a valóságos magad, és magaddal egyben pedig az Igaz Isten, az EGY és Örök Isten irányában legyél, a világgal és dolgaival érdemben már ne foglalkozzál, ezekre már csak felszínes figyelemmel legyél, egyszerűen csak tudnod kell a világban történőkről, a figyelmi fókuszod pedig „oda” tartozóan mindig már csak Istenen, és az igaz valóságán legyen.

Ne képzeld azt, hogy az igaz hazádon kívül élsz, hanem mindig tudd, hogy az eredeti létállapotodban vagy a megtestesülésed ellenére is.

Mindig tisztán érezd Istent, és a közvetlen istenit is, de ne a külső érzékeiddel érezz tisztán, hanem a valóságos magaddal, a „szív és lélek” mivoltoddal, az igaz lényegi egységeddel, aki vagy. Valóságos tapasztalásod legyen tehát, és ne pedig hamis tapasztalatod, ami a testen keresztüli tapasztalat.

Mindig tartsd a szellemi tudatodban (szellemi eszedben, és, ha még létezik, akkor a fizikai tudatodban is), hogy itt élvén is, nem itt élvén is mindig Isten jelenlétében vagy, és, hogy Ővele egységben, és együtt is vagy, függetlenül minden, még a legdrasztikusabb anyagi, testi körülményektől is. Isten soha nem hagy el senkit sem, Ő mindig velünk van, gondoskodik rólunk, óv, véd, segít, támogat, tanít, vezet bennünket Magához vissza.

Amikor éppen a jelen világot szemléled, akkor is a valódi magadnak tudatában, és azzal egyben Isten Ővele egy Tudatában legyél benne. Így ugyanis külsőleg már nem fogsz reagálni a világra, és a világ tetteire se, csak belsőleg (valós szellemileg) reagálsz minden esetben, ha reagálsz. Ebben is meg kell állapodnod, ebben is állandósulnod kell, mint az Istenben megmaradásodban is.

Mindig tudd, hogy a világ valóságos, de nem igaz (örök) valóságú, és ezért nem szabad semennyire sem hozzákötődnöd.

Legyél azzal is tisztában, hogy csak a szellemi tudatlanságod teljes megszüntetésével lehet meg az isteni tudásod, az isteni teljes tudásod. Ezzel lesz ugyanis meg Istennek a tudatos szellemi tudat mivoltunkkal való látása, és Istennek szintén ezen szellemi lélek mivoltunkban való tudatosan is megélése, vagyis Istennek magunkban érzése (tapasztalása) is.

Ha pedig már csak isteni gondolatokkal élünk, akkor csak igaz szeretet, béke, szabadság, szelídség, türelem, higgadtság, nyugalom, boldogság, öröm, derű, igazság lesz jellemző ránk, melyek Isten hasonlatosságára nekünk is a jellemzőink. Ezekkel az eredeti minőségeinkkel kell tehát tudnunk élnünk megtestesülten is.

Éljünk hát mindig az előbbi isteni (szellemi) minőségű élet-, avagy lélekszemélyiségünk állandó, azaz soha nem változó tudatában, és ennek tudatában végezzünk itt is minden cselekedetünket is, vagyis a szándékaink, gondolkodásunk, beszédünk, és tetteink is e szerintiek, Isten szerintiek legyenek. A világi tevékenységeinket se ettől az örök lét- és életállapotunktól elkülönülve folytassuk, vagyis akkor se véges létezőkként cselekedjünk, ha világi munkákat végzünk. A szellemi örök létünktől amennyiben tehát nem tekintjük különbözőnek az itt megélhető anyagi életünket, akkor a jelen anyagi életünket is Isten tudatos lelkeiként fogjuk élni, és ezen isteni mivoltunkat állandóan tapasztalni is fogjuk, és természetesen Magát a bennünk élő Istent is, Akiben élünk magunk is. Így pedig, vagyis már véletlenül sem testi emberként élve, biztosan számíthatunk arra is, hogy hamarosan haza fogunk jutni, azaz visszatérünk a kiindulópontunkba Istenhez az örök valóságába.

Az embernek tudatosan dolgoznia kell magán, hogy olyanná formálódhasson, aki Istennel állandóan kapcsolatban tud lenni, és Istentől többé már nem akar elválni.

Az Istennel való újra egységben élésre kerülésre pedig még lehetőleg itt a Földön élvén kellene eljutnunk, vagyis még itt a Földön kellene beteljesednünk, és a teljes egészünkkel újra isteni szeretetnek lennünk. Hozzá pedig az Istentől való igazságoknak megfelelően kellene gondolkodnunk. A legfontosabb életelvünknek mindig és mindenhol az isteni szeretetnek kellene lenni, amivel gyakorlatban is élni tudnunk kellene. A hazajutásunkhoz már rég el kellett volna hagynunk a „ragaszkodásnak” inkább nevezhető testi szeretettel, a „szeretetenergiával” élést, mert míg ezt nem tesszük meg, magunk ítéljük magunkat további anyagi testekben eltöltött szenvedés teli életekre.

Drága szellemi lelki testvérem és barátom, ha az itt a hazajutásodhoz segítségül leírtakat mind „megszívleled”, vagyis a „szív és lélek” mivoltoddal, a valódi lényegi egészeddel felfogod, és mind meg is cselekszed, akkor a jelen testesüléseddel már bizton remélheted „célba jutottnak” magadat (vissza fogsz kerülni Istenhez az Ő alanyi valóságába, az örökkévalóságába), és így már többé nem kell megtestesülnöd, csak, ha akarod, és, ha esetleg Maga Isten küldene ide valamilyen feladattal.