Amit itt közvetlenül magunk körül látunk, az mind az Istenből és Istentől eredeztethető szellemi mivoltunknak (lényegünknek) a belőle való lelki mivoltunkon keresztüli kivetülése, vagyis az itt úgynevezett „manifesztációija”, azaz anyagilag is megvalósulása.

Az igazi, avagy isteni önazonosságunk teljesen szabad, nem korlátozott, csak mi, most anyagi testet magunkra öltötten tévesen úgy hisszük, hogy azonosak vagyunk a hozzánk képest sok mindenben erősen korlátozott anyagi testünk központjával, lényegével,

Mi, isteni lelkek az egós tudatállapotból, a kettős lényegűségből addig nem fogunk felébredni, míg itt minden Istentől valóan létező élőlénynek meg nem fogjuk engedni, hogy úgy legyenek, ahogyan vannak, vagyis, míg azokba semmilyen szinten nem folyunk, nem avatkozunk bele,

Bűzillatot árasztó teherként nehezedik rá az emberi lélekre, ha a múltban történt rossz dolgokról gondolkodik, és róluk beszél is, vagy, ha hasonló negatív módon a testének jelenével és jövőjével foglalkozik is. Az pedig már rothasztóan, bomlasztóan (lerombolóan) is hat rá, ha másokkal foglalja…

Az igazi örömünk és boldogságunk az igaz szeretettel teljesen áthatott érzéseinktől és gondolatainktól is van, amiből is már be lehet látnunk, hogy az egyedüli boldogítója (avagy „üdvözítője”) is mindenkinek az isteni szeretet, vagyis végül is Maga a szeretetteljesen érző, gondolkodó, és cselekvő…