Amit itt közvetlenül magunk körül látunk, az mind az Istenből és Istentől eredeztethető szellemi mivoltunknak (lényegünknek) a belőle való lelki mivoltunkon keresztüli kivetülése, vagyis az itt úgynevezett „manifesztációija”, azaz anyagilag is megvalósulása.

A szintén közvetlenül az Istenéből való tudatos szellemi tudat (avagy szellemi lélek) mivoltunkat itt tehát olyan, emberi tudomány által megismert anyagi minőségű atomokba zártuk be, melyekből itt testet alkottunk magunknak, ámde azonosultunk vele, és ezzel lekorlátoztuk magunkat az anyagi testünkre, és annak anyagi képességeire is. Ebből kellene most már visszahelyeznünk, illetve visszaállítanunk magunkat a minden anyagi nélküli szellemi lelki nézőpontunkba, illetve abba az eredeti létállapotba, amikor még nem adtuk magunkat az anyagnak képletes fogságába. A Szellemi Életet, avagy Szellemi Lelket is jelentő Isten azonban ellentétben velünk soha nem adta és nem adja Magát, sem az egész anyagi valóságnak, sem pedig annak részeinek fogságába, ami  anyagi teljesség nem más, mint az Ő teljes egészének Magából kivetülése, vagyis az egész Teljessége manifesztációja, azaz anyagilag is „megvalósítása”, ami a láthatatlan (avagy megnyilvánulatlan) Istennek a teljes egészével való megnyilvánulása.

Azonban nem csak mi, szellemi (azaz isteni) lelkek, hanem a szintén az Isten teremtette teljes egész anyagi univerzum is Isten Őt megnyilvánítani hivatott értelmes élőlénye lévén természetesen ismeri  magát, és a maga teljes „vitalitását”, vagyis az őt is teremtő és éltető tisztán szellemi minőségű, leghatalmasabb és legerősebb Erőt, valamint a szintén az őt fenn is tartó Erőből való, itt tehát „vitalitásnak” nevezett életenergiáját, az anyagi életképességét is, és, mint ahogyan mi, örökkévaló isteni tudatok tisztában vagyunk a halhatatlan elevenségünkkel, úgy ez a szintén Isten lénye anyagi univerzum tisztában van a teljes egészével mulandó mivoltával is, mint ahogyan ezzel a szintén mulandó anyagi testünknek tudata is van. A látható világnak szintén anyagi tudata (a „világ-, kozmosz-, avagy univerzális-tudat”) is tehát tudja, hogy mint Istennek nem örök fennállású megnyilvánítójaként egyszer majd meg fog halni is.

A jelen valóság, a testi szemekkel látható anyagi univerzum, melyben most ideiglenesen élünk, valójában tehát, és ellentétben velünk,  valóságos, azaz örök szellemi lelkekkel, csak látszólagosan létezik, vagyis ez csak egy „látszatvalóság”, azaz nem igaz, nem örök valóság. Ezért pedig benne maga a földi élet is csak egy „álmom”, csak egy képzelgés, káprázat csupán, csak a szellemi lélek valóságos (igaz, örök) benne, aki álmodja, azaz csak képzeli, hogy mulandó valóságban mulandó életet él. Az Élet ugyanis eredendően örök, azaz halhatatlan, csakis a formája (amiben, és ami által megnyilvánul) lehet változó és mulandó, avagy halandó, vagyis nem örök minőségű, és természetesen létezik örök minőségű lét és életforma is, ami viszont testi szemekkel éppen úgy nem  látható, mint a rejtett finom anyagiból, az itt „energiának” minősítettből való formák.

A jelen világ (az anyagi világ) valójában tehát egy kivetített képe, azaz csak látszatra létező, tünékeny és változó képe az igaz valóságnak, az örök valóságnak. Mi, ideiglenesen a jelen világban, a jelenségek (jelen formák) világában élő szellemi (isteni) lelkek pedig magunk is a Valóság (Isten) levén állandó jelleggel az Ő igaz valóságában „lakozunk”, az igazi hazánk nekünk is „ott” az örökkévalóságában van Istennek.

Istent, magunkat, és az igaz hazánkat, az „édes hazánkat”, a gyönyörűséges „édenkertet” is azonban ide a mulandó valóságba önszántunkból kerülve azért feledjük el, hogy Istent és magunkat a jelen, azaz nem örök nézőpontból is teljesen megismerve, és tapasztalati tudásban csak még gazdagabban térhessünk „oda” vissza.

Viszont az anyagból megszabadultan, vagyis mintegy már újra is a szellemi és anyagi közötti „köztes létben” (valójában a teljességgel anyagtalan lelki valóságban) tartózkodva, ami is soha nem egy hely, hanem létállapot, már nem anyagiak az elképzeléseink sem, ugyanis ott „lakozván” (abban a lét és élet állapotban tartózkodván) már nem azonosulunk az anyaggal.

Valójában mi, isteni lelkek magunk is egy örök szellemi élet, ami örök szellemi erő is, szellemi érzése vagyunk, ami élet (és érzése is) nem anyagi, és ezért testi érzékszervekkel, és a hozzájuk igazított műszereinkkel sem érzékelhető, nem mérhető minőséget is azonban itt a nagy tárgyi tudományuk végett „tudósnak” nevezett lelkek után, és a „modern” világnak is megfelelően „vitalitásnak” (életerőnek, éltető erőnek) is mondunk, és ezért anyagi, és nem pedig valós szellemi minőséget értünk alatta mi is. Az itt műszerekkel mérhető vitalitás azonban még csak tárgyi, azaz testi erő, anyagi életerő, avagy „életenergia”, vagyis az örök szellemi életerőnek csak a mulandó változata. A határtalanságot és végtelenséget is viszont anyagi, azaz mulandó dolgokkal nemhogy látni, mérni, igazán ismerni, hanem még csak keresni sem lehet, ahogyan megtalálni sem lehet anyagi dolgokban, mert „az”, vagyis az örök szellemi minden anyagon és finom anyagin (minden mérhető finomenergián is) túli, azaz anyag fölötti minőség.

Létezik tehát mulandó és változó igazság, és előtte már örök jelleggel létezik az egyetlen, változatlan, és megváltoztathatatlan Igazság, Amitől és Amiben van benne minden nem örök, azaz változó és elmúló igazság is, ami „látszatigazság” egyszer megjelenik, aztán pedig időre rá el is fog tűnni, azaz meg fog semmisülni.

Ami nem tükrözi vissza a fényt, az a testi szemeink számára nem látható. A tárgyi világegyetemet jelentő „kozmosz” legnagyobb és sötét része ilyen, és ezért nem láthatjuk az anyagi szemeinkkel, hogy mi van ott, ahol mi a „sötét anyagot” avagy „sötét energiát” látjuk. A sötétség azonban ettől még az itt „univerzumnak” is nevezett tárgyi világnak a megnyilvánulatlan nagyobbik része, vagyis olyasmi minőségű, mint a testtudatunk és testi értelmünk, amiket sem látunk még csak a legfejlettebb optikai eszközeinken keresztül sem, pedig azok az anyagi, avagy tárgyi dolgok is léteznek. A kozmosz sötét része így valójában azokat a „di-menziókat”, a többi „kettős” világokat (dipólusos „lét-mezőket”, léttartományokat) tartalmazza magában, amiket a testi szemeink éppen úgy nem láthatnak, mint a testtudatunkat és testi értelmünket. A jelennél magasabb tárgyi tudatszinteket tehát az anyagi szemeink szintén nem képesek látni, viszont magunk, akik valósággal vagyunk, ha már elég tiszták és erősek vagyunk hozzá, akkor „kalandozhatunk” azokban is, és természetesen a testi szemeinkkel látható bolygókat és napjaikat is felkereshetjük, azokat is láthatjuk, tapasztalhatjuk, mint azt most is teszik az azokban szintén ideiglenesen élő szellemi lelkek az adott atomos szférából álló testet magukra öltötten, vagy éppen minden anyagi test nélkül is.(Csak egy tévhit az is, hogy azokon az égitesteken senki értelmes lény, vagy más élőlény nem él, mert még csak a mi Napunkon is élnek ugyanolyan értelmes szellemi lelkek, mint amilyenek mi is vagyunk, és még magának a Napnak is van szelleme, vagyis a fényességes Napisten is létezik, akit sok nép is imádott, és imádnak ma is az egyetlen Igaz Isten helyett.) A magasabb dimenziók pedig uralják az alacsonyabbakat, vagyis minél magasabb és erősebb a dimenzió, annál inkább képes befolyásolni, alakítani a legdurvább dimenziót, a szilárd látszatú anyagi valóságot, amiben is mi, szellemi lelkek ideiglenesen, azaz időlegesen élhetünk. Akik a hozzá is szükséges megfelelő fejlettségük révén bejáratosakká tudnak lenni ezekbe a magasabb dimenziókba („kettős”, azaz dipólusos valóságokba), ott megfigyelhetnek és elsajátíthatnak különféle technikákat is, amikkel itt manipulálhatják a szilárd, avagy durva anyagit. Az itt „feltalálóknak” megismert lelkek is mind ott, a magasabb anyagi létmezőkben találnak rá, a „találmányaikra”, vagyis nem is ők az igazi szerzőjük, ők csak a durva anyagira „lefordítójuk” azoknak, amit itt nevezhetnénk „plagizálásnak” is. Nagyon sok, magát „ezoterikusnak”, vagy másképpen, legújabban pedig „spirituálisnak” nevező, önjelölt „tanító” is ezt teszi, szintén nem kevés anyagiakat szerezvén a révén magának. Ezek legtöbbje is magas tárgyi műveltségű lélek, akik az Istent itt szintén megnyilvánítani hivatott legfinomabb anyagiaknak, a különféle „finomenergiáknak” szerelmesei, azokat szeretik az Igaz Isten helyett, és ezért Istent, és az Ő szeretetét is „energiának” tartják.

Az asztrológusok, az auralátók, a magukat egyszerűen csak „látónak” nevezők, és a pszichológusok és pszichiáterek 99 %-a is pedig szintén még csak a tárgyi, és esetleg még a rejtett finom tárgyi életet látók, a valóságos szellemi életet még mindig nem látók. Ezeknek az embereknek is ugyanis még csak anyagi elképzeléseik vannak a valóságos szellemi életről.  Az ilyen „látók” még csak a finom anyagi, és durva anyagi testeket látják belülről is, akár sejtszinten is, és esetleg még előre látják, hogy mi fog itt az anyagi világban a testükkel és testekkel történni, azok hogyan fognak hatni egymásra. Ezért ez a „látás” még nem az igazi látás, nem az Isten „szemszögéből”, nem az Isten szemével való látás.

A rejtett finom anyagiban (a testi szemek által nem látható anyagi formában) is, és minden anyagi forma nélkül is látni az eredetileg teljességgel anyagtalan valóságos lelket, a tehát nem anyagi, hanem szellemi lelket az igazi tisztán látás, az igazi lényeglátás. A múlandóval az igazi lényeg, a tiszta lényeg nem látható, vagyis a testi érzékekkel (és hozzájuk igazított műszerekkel sem) az örök nem érhető el, nem mérhető, nem térképezhető fel. Anyagi érzékekkel csakis a rejtett finom anyagiig lehet ellátni, azon túlra pedig nem, és ezért igen sokan azt vélik valóságos szelleminek.

A jelen elme, az emberi, avagy testi elme a dualisztikus működése végett nem láthat tisztán, és a zavaros működése, az ide-oda kapkodása végett is homályos a látása, hol így látja a világot és a benne levő dolgokat, hol pedig úgy, vagyis hol ilyennek, hol olyannak lát mindent. A közvetlenül az Isteni Tudatból való megtestesült isteni tudat viszont, ha nem a testi elmén és testi szemeken keresztül figyeli az itteni dolgokat is, akkor itt is mindent tisztán lát, ami tisztán látás viszont soha nem keverhető össze a tárgyi, avagy testi tisztánlátással, a testi elme és tudat tisztánlátásával, ami az egész tárgyi valóságot láthatja tisztán, azon túlra pedig a végessége végett nem láthat, és nincsen rá képessége se. (Ez utóbbi látás még tehát csak a minden anyagnak és anyaginak látása, a valós szelleminek pedig nem látása, vagyis ez még nem a valóságos tisztán látás.)

A látás képességében, illetve kiterjedésében valójában azonban sok szint létezik. A tárgyi látásnak, és a szellemi látásnak is több szintje van. A tiszta látás a fizikai szemek elől elrejtettek egy részének, vagy az egészének látását jelelő fogalom tehát, és ez utóbbi a teljes, avagy teljesen tisztán látás fogalom. A fizikai testek látásához tartozó „étertestek” látása is több szintű, aztán következik a külső felével finom fizikait (csillagközi port) is tartalmazó „asztráltest”, majd a tárgyi szerű szellemi minőségű „gondolati testnek (formának)” látása. A lényeg e látáskérdésben azonban az, hogy az itt magukat „mindentlátóknak” mondóknak és mutogatóknak sem szabad mindent elhinnünk. Azt ugyanis előbb-utóbb magunknak is látnunk és tapasztalnunk kell, hogy minél magasabb rendibb egy szellemi lény, annál többet és jobban lát, annál áthatóbb a szellemi világosság (avagy szellemi „fény”) mivolta és ereje, és így az anyagot és anyagit egyre jobban átvilágítani, és áthatni is tudhatja magával. Fokozatosan erre kellene tehát magunknak is eljutnunk, mivel végül magunknak is, és mintegy már újra is, olyanoknak kell lennünk, mint amilyen a Mindenható Isten a Teremtőnk.

Lehetőleg még a jelen földi életünkben nekünk is tehát a legbenső lélek, a teljességgel anyagtalan (a legfinomabb itteni energiáktól is teljesen mentes) szellemi lélek (azaz szellemi élet, avagy szellemi tudat) mivoltunkhoz kell visszatérnünk, avagy visszatalálnunk, éspedig minden tárgyi dolgon és élvezeten, minden tetten és nem tetten, minden jón és rosszon, minden múlton, jelen időn, és jövőn, minden fényen és árnyékon túljutván, és így kellene ezúttal már örökösen is tisztáknak lennünk és maradnunk. Ilyen teljesen és tökéletesen tiszta, és szintén örökösen teljes egész isteni lélekként kellene tehát tekintenünk mindenre, ami van, ami az egyetlen Isteni Egység Isten középponttal. Így pedig másra többé már nem, hanem csak a teljes és tökéletes tisztaságú Szellemi Életre (azaz nekünk is Annak lenni) kellene törekednünk, már csak Isten Ővele egy tisztán ragyogó Szellemi „Fényébe” kellene tekintenünk, és csak Istent kellene követnünk is. Az Ő „útját” kellene járnunk (az Ő örök életét kellene élnünk), Őszerinte kellene élnünk a tehát szintén örök életünket, ami élést nevezett az Istennek „Fia” Jézus a Krisztus „élvén élésnek”, aki szent „Fiú” Igazság és Életnek is nevezte magát, akiben, és aki követésével is a Szent Istent, a Legtisztábbat és Legfőbbet követjük, mivel az „Atya” és Ő egyek.

A bennünket itt eredetileg körülvevő természet is azonban, mint eredetileg magunk is, szent, azaz teljesen tiszta volt, de a magunkat beszennyezésünkkel azt is beszennyeztük, azt is tisztátalanná tettük. Teljesen fölösleges tehát most avégett is háborognunk, hogy milyen piszkos, mennyire szennyezett a környezetünk. A jelen környezetünk ugyanis semmi mást nem tesz, minthogy visszatükrözi felénk, hogy eddig mennyire sikerült magunkat bemocskolnunk. Ha tehát hozzá akarunk kezdeni a környezetünk megtisztításához, akkor meg kell kezdenünk a magunk teljesen megtisztítását, és akkor majd még a látásunk is tisztább fog lenni. Úgy fogjuk majd látni a bennünket most ideiglenesen körülvevő egész anyagi valóságot is, ahogyan az valósággal van, ahogyan az a nem örök minősége is benne van Istenben.

A végtelen és határtalan Lét és Életnek is nevezhető Istenben az egész anyagi, avagy tárgyi valóság az anyagilag legjobban elképzelhetően úgy van benne, mint ahogyan a teljes egészével van a mozgó (rezgőmozgást végző) halászháló benne a mozdulatlan, végtelen, és határtalan óceánban, a teljesen nyugodt formátlan vízben. Igazán ezért sem lehetünk képesek a mulandó világban, vagyis anyagi testben és testtel élve Istent egyetemben a teljes egészével, a Teljesség mivoltával felfogni, hanem erre mindig csak az Ő segítségével juthatunk, ami segítséget is viszont mindig kérnünk kell Őtőle. Ő Maga, és az igaz valósága egésze is, ugyanis innen semminek látszik, és önmagában az Ő létét és életét különben sem lehet, azaz lehetetlen meghatározni, mivel a ’létele’ is természetfölötti minőségű, mint az igaz valósága az örökkévalósága is. A testi szemekkel látható egész mindenségről, és még a magunkból való, és ezért  „sajátnak” nevezhető magunkról, a tudatos testi elménkről, egyben a központjával (a testi énnel) teljesen le kell tehát mondanunk ahhoz, hogy mintegy már újra is a legmélyebb és legfinomabb anyagi fényeken, a fényenergiákon túl magunk is „Azzá” az innen „Semminek” látszó Örök (azaz nem anyagi) „Fénnyé”, a mindent, ami Őrajta kívül még van, Magába foglaló Szellemi Világossággá váljunk, és valóságos lelkileg érezzük is, hogy Ő és mi valósággal soha nem megbonthatóan egyek vagyunk, azaz, hogy mi, lelkei magunk is az Isten vagyunk. Ennek az „újjászületésnek” is nevezhetőnek megvalósulásakor pedig, ami tehát Isten Ővele egy Szent Lelke által lesz meg, a mulandó testi mivoltunk egészét már pusztán csak az „árnyékunknak” fogjuk tekinteni és nevezni, ami a teljes egészével rátűző szellemi „fényünk” hatására a teljes egészével el fog tűnni a szellemi és lelki szemünk elől a szintén mulandó világával egyetemben. Ilyenkor azonban már sem a testünkre, sem pedig annak egész világrendszerére nem lesz semmi szükségünk, és még csak vágyódni sem fogunk rájuk, mert már csak az egész mulandó élet fölötti örökké boldog létet és életet akarjuk, és éljük is meg mindörökké. Ez esetben a tiszta szellemi „fény” a Tiszta Szellemi „Fényt” többé tehát már nem keresi, mert Ő már mintegy újra is belefoglalja Magába, ő pedig Őt magába, és így szintén mindenek fölött, és minden más nélkül is (mivel ilyen is lehet) úgy fog ragyogni, miként Ő, tökéletes egységben létezvén Ővele. Az emberi lélek tehát maga is az Isten lesz, és így vissza fog emlékezni arra is, hogy ő Istennek köszönhetően minden időktől fogva, és már előtte is volt, van, és mindig lesz is, azaz, hogy maga is az elmúlhatatlan, azaz időtlen Lét és Élet, és a legfontosabb Szeretet is. Végül tehát már csak ez a felülmúlhatatlan és halhatatlan Isten lesz, és nem is csak az igaz szeretet, az isteni szeretet útján, hanem az isteni szeretettől való isteni bölcsesség útján, és a mindenki számára csak hasznos lehetőségű igaz tudás útján megistenült emberi lélekből is, mikor tehát már minden másról, azaz minden Istenen kívül még létezőről és élőről lemondott, és így már „szemtől szembe” is láthatja az Istent, mivel mintegy már újra is teljesen olyan lett, még csak a látásával is, mint amilyen Ő, a Tökéletes, az Abszolút, a semmiben és semmivel sem felülmúlható Örök Önazonosságával végtelen és határtalan, legfőbb, legfelsőbb, legfenségesebb, leghatalmasabb, legtisztább, és tisztán szellemi minőségű Lény, a „Vagyok”, Aki Örök Szellemi Tudatot és Tudatosságot a jelen létállapotunkban, az anyagi létállapotunkban „Isten”, vagy „Szeretet” névvel tudhatunk a legkönnyebben megismerni, és felfogni az Ővele tökéletes egységben létezésünket és élésünket is, azaz, hogy az Istent a Szellemet jelentő „Atya” és mi, lelkei egyek vagyunk, ahogyan ezt Jézus a Krisztus tanította, és Akiben nekünk, megtestesült lelkeknek teljesen is megismernünk lehet Istent.

Drága barátom, itt is felhívnám a figyelmedet, hogy soha ne higgyél olyan „tanítónak”, aki tőled teljesen elkülönülten élő, és nem pedig magadra anyagi testet öltötten is benned és veled élő Istent tanít neked. A jelen tested és testi éned révén ugyanis csak képletesen élsz külön attól az egyetlen Igaz Istentől, Akiben öltötted magadra a jelen sűrű anyagi testedet is, és Aki Istennel tehát egységben élsz így is, ha az itteni látszat mást mutat is, azaz ha ez a jelen élet, az anyagi élet nézetéből nem így néz ki, akkor is általad megbonthatatlan egységben élsz Ővele. Örök jelleggel az Istenben élünk ugyanis, és Isten pedig ugyanilyen jelleggel bennünk van, vagyis Istent a lélek mivoltunkban, az isteni lényeg mivoltunkban mindenhová magunkkal „hordozzuk”, Aki Istennek ugyanakkor itt a mulandó valóságában, a nem igaz,azaz nem örök világában a megnyilvánítói (itt „megvalósítói”) is vagyunk, és Aki Legfőbbet magunkban láthatunk meg, éspedig egyetemben az Ő egész Teljességével, ami egész Teljességét pedig még a testi szemeinkkel, az anyagi szemeink által is láthatjuk, mivel a teljes egész anyagi univerzum az Ő egész Teljességének nem örök fennállású megnyilvánítója. Bizony, még az Istent tagadó, és az Istenről és az Ő igaz valóságáról tudatlan megtestesült szellemi lélek is látja a testi szemein keresztül Istent, ha velük az anyagi univerzum egészére néz. Ezek a lelkek azonban még mindig az anyagi testükre teljesen lekorlátozódottan élnek, és ezért semmilyen szinten nem tudnak átlátni az anyagon, és így a testük része testi szemeinken sem, és azokkal pedig nem láthatják meg a teljes egész univerzumban benne rejlő Szellemi Élet Teljességét, Aki Isten a valósággal látók, az igaz látók számára látható volt a Jézus nevet kapott „mikrokozmoszban”, vagyis az Isten teljes egész, teljesen és tökéletesen tiszta lelkeként testben Földön járt Jézusban is, Akiben az „Atyaistent” is látni lehetett. „Aki engem lát, látja az Atyát is.”