A jelen test, elme, értelem, tudat, és én, mind mulandó minőségek, mind anyagiak. Mi azonban az ezeken túli, öröktől fogva létező, és itt szavakkal már csak a végtelensége és határtalansága végett is kifejezhetetlen Szellemi Lét és Élet vagyunk magunk, közvetlenül Őbelőle való, Őáltala „embernek” nevezett élőlényei is, Aki és Ami önmagában teljességgel anyagtalan Szellemi Lét és Élet a legfontosabb mivoltában Örökkévaló Szeretet, és ezért itt, a szintén Őáltala és Őbenne létező mulandó valóságában egyszerűen csak az „Isten” vagy „Szeretet” névvel (is) utalhatunk rá, Akitől és Amiből származik minden, ami van, köztük elsősorban a létezés, és az élet, és a létezésben és életben található minden élőlény és dolog is.
Mi azonban az elébb leírni próbált végetlen és határtalan Valóságra, az itt kifejezhetetlen Létező és Élőre, Istenre, itt a szintén Őáltala, Őbelőle, és Őbenne létező tünékeny („van és nincs”) valóságában, a káprázat világában ideiglenesen élvén különféle nézeteket, képzeleti képeket, neveket, fogalmakat, formákat alkotunk a téves életfelfogásunknak, a testi, azaz anyagi életfelfogásunknak, az anyagi gondolkodásunknak, és szintén testi érzelmeinknek köszönhetően. Ha viszont ezeket a képzeleti alkotásokat a tiszta szellemi látásunk elől félretesszük, akkor a teljesen és tökéletesen tiszta, azaz teljességgel anyagtalan tudatos szellemi tudat magunkkal tisztán láthatjuk a Valóságot, Aki tehát magunk is vagyunk, Aki Örök Létező és Élőt, Tudatot, Tudatosságot, avagy Istent a Szeretetet, a jelen létállapotunkban, az anyagi létállapotunkban akár még Szellem és Lélek Abszolút Egységének, legrövidebben pedig „EGY”-nek is nevezhetünk, merthogy nem létezik másik ilyen Isten még csak egy sem.
Ez a szépsége is káprázatos jelen természet, a mulandó forma, a test, a név, és az idő és tér is azonban, ahol, illetve amiben mi most a vonzásának engedve „beleesve” ideiglenesen élünk, „ideláncolnak” (idekötöznek) bennünket, teljes és korlátlan szabadsághoz, isteni szabadsághoz szokott isteni lelkeket (Isten Lélek mivoltából való emberi lelkeket), és ezért van itt folyton vágyunk a szabadságra, ezért vagyunk hajlandóak harcolni is érte. A mulandó valóság által leigázottságunkban és a vele le is terheltségünkben (ahogyan ezt Jézus is mondta) viszont az eredeti nagyságunknak, és a minden anyag és anyagi fölötti mivoltunknak nem vagyunk tudatában. Az ember nevet kapott szellemi lélek, avagy szellemi tudat ugyanis eredetileg a Hatalmas Istennel, a Mindenható Istennel él tökéletes egységben, és az anyagi természet fölött álló, viszont önszántából idekerülve Istenről, az Ővele való közvetlen kapcsolatáról, és az eredete igaz (örök) valóságáról is elfeledkezve az anyagi természettel kerül szoros kapcsolatba, és ezért a közvetlen isteni élete helyett az itt magára öltött mulandó teste életét éli, ami élet nem teljesen szabad, nem korlátlan élet, mint a közvetlen isteni, hanem feltételekhez kötött élet anyagi életfelfogással, anyagelvűséggel, vagyis anyagi gondolkodással, és anyagi érzelmekkel. Ezért pedig a szellemi lelket itt folyton anyagi befolyásolások, anyagi hatások (is) fogják érni, míg rá nem ébred az anyagi világ, a jelen világ, a káprázat világa káprázatos szépségétől lett kába, vagyis alvásszerű állapotából a valóságos önazonosságára, mely elvarázsolásával elvesztett éberségének köszönhető a fizikai testével, annak énjével, és így már az egész fizikai világgal is való azonosulása is, amivel a képletes fogságába is kerül az anyagnak, vagyis a mulandó, a nem örök minőségnek. Addig azonban, míg az anyaggal össze is elegyedéséből (az anyagi szennyeződéséből) ki nem lesz „gyógyítva”, illetve tisztítva, azaz teljesen helyre nem lesz állítva az eredeti tiszta szellemi lelki minőségére, nem menekedhet meg az anyagnak szorításából, ami most itt őt teljesen körbeveszi magával.
Amikor azonban megelégelve itt mindent, már az itteni gazdagsággal, hatalommal, hírnévvel, és nemi mivolttal sem törődünk, és semmi külső dologhoz, azaz semmi anyagihoz nem ragaszkodunk, nem kötődünk hozzá, akkor alkalmassá leszünk arra, hogy a leigázottságunkból, és terheinktől végleg megszabaduljunk. A „bilincseink” ugyanis csak ez esetben fognak lehullani rólunk, vagyis csak ezzel lehetünk újra olyan szabadok, mint a kalitkájából kiszabadult madár, azaz olyan teljesen szabadok is, mint amilyen szabadsággal (is) Isten bír.
A „kettős bilincsből”, vagyis az anyagi testi rendszerünktől, és az egész anyagi világtól szabadulásunkhoz viszont az előbbiek szerint teljesen el kell oldódnunk, és fordulnunk is minden anyagtól és anyagitól (a finom anyagitól is), és már csak az anyagi testben ideiglenesen „lakozó” magunkban megtalálható Istenhez kell közelednünk azzal is, hogy magunk is a teljes megtisztulásunkon dolgozunk. (A háromszorosan is Tisztával, a szentek Szentjével, vagyis a Tiszta Szellemű, Tiszta Lelkű, és Tiszta Testű Istennel ugyanis csak az ugyanígy, azaz hasonlatosságára teljesen tiszta emberi lénye egyesülhet.) Csakis tehát ezúton történhet meg, hogy végül már tejesen is bele-, illetve el is merüljünk Istenben (teljesen tisztán teljesen elmélyedjünk Istenben), azaz, hogy teljesen össze-, illetve egybekapcsolódjunk Istennel, ami az ugyanazon tiszta és igaz, azaz örök szeretet mivoltunk heve révén történő tökéletesen egybeforrasztódásunkkal lesz mintegy már újra is meg Isten által, mert Őnélküle nincsen, nem létezhet semmilyen szintű megvalósulás.
Ahhoz viszont, hogy mi, tudatos szellemi lelkek újra teljesen tiszták legyünk, mindent kivétel nélkül el kell vetnünk magunktól, ami nem mi vagyunk, és akkor már csak az marad, akik valósággal vagyunk, vagyis újra teljes és tökéletes egységbe kerülve Ővele, magunk is az egyetlen teljességgel anyagtalan, makulátlan tisztaságú, végtelen és határtalan Tiszta Szellemi Tudat és Tudatosság, a mindenütt jelenlévő, mindent Magába foglaló Isten vagyunk. (Teljesen tisztán tudjuk és érezzük tehát, hogy magunk is Ő vagyunk, és, hogy nem mi vagyunk, hanem csak Ő egyedül az egyetlenegy Isten, vagyis az "EGY"-nek is nevezhető személyes Isten.)
Az előbbi tisztaság helyreállításához tisztában kell lennünk azzal is, hogy itt élvén még a testi elme is elválaszt bennünket, szellemi lelkeket Istentől. Az egészével átlátszóan tisztára megtisztítva (a központi gondolat részével egyetemben a teljes szintén testi gondolati tartalma is „kiseperve”, azaz kiüresítve belőle) viszont már nincsen ez az elme, mivel ezzel a megtisztítási folyamattal végül megszűnik számunkra létezni a testi elme, testi értelem, a testtudat, és a testi én is, és így újra teljesen tisztán („patyolat tisztán”) már csak a tökéletes egységünk létezik a makulátlanul tiszta Szellemi Tudatossággal, Istennel, azaz ilyenkor már csak Isten a „Vagyok” van, ahogyan Ő itt Magát kijelentette a Földnek ebben a térségében, ahol mi most magyar emberekként élünk. Az emberi elméről tudnunk kell azt is, hogy az is vagy elfogad, vagy pedig elutasít. A legjobb azonban, ha a testi elménket is az Istennel újra „egybekelésünk” folyamatáig leginkább csak arra használjuk, hogy Istenre gondolunk vele is. A testi elme érzéke is azonban az értelmes élőlénynek, és eredetileg minden elme is isteni teremtés, vagyis mind az örök elme, mind a mulandó testi elme is az egyetlenegy Istentől, a mindeneknek Eredetforrásától van, mint nem örök fennállásúra teremtett teremtménye.
Amennyiben azonban isteni lelkekként a káprázat, avagy illúzió természetére nem kényszerítjük rá az isteni gondolkodásmódunkat, vagyis, ha azt isteni segítséggel (Istentől erőt kérve és kapva hozzá) nem hajtjuk az uralmunk alá, akkor ez a nem örök természet, az anyagi természet fogja ránk kényszeríteni a maga gondolkodását, a testi gondolatait, a mi azoknál jóval magasabb, és örök létezésű szellemi, azaz isteni gondolatainkat pedig elutasítani fogja magától, és le is rombolja a valós, azaz örök szelleminek létezéséről való bizonyosságunkat (meggyőződésünket) is. Ha viszont az anyagi természetet, a testi természetet (anyagi testi tulajdonságokat) elutasítjuk magunktól, vagyis többé már nem igazodunk a testünknek látásmódjához, és gondolkodásmódjához, érzelmeihez, akkor a szellemi erőnk és világosságunk erősödni és növekedni kezd, és szintén isteni segítséggel végül teljesen is felébredünk, és újra érezni (szellemileg tapasztalni) fogjuk magunkban, és magunk körül is Istent, azaz újra tökéletesen ismerni és érteni is fogjuk Őt, és az Ővele egységünket is, és azt is, hogy Ő mindig és mindenhol velünk is van.
Igazán boldogok is pedig az örök életünk végett is akkor, és azzal is leszünk, amikor Istennel tökéletes egységben, és együtt is élvén egyszerre a teljes egész mindenséget csak szemléljük (amikor együtt „meditálunk” Istennel), már semennyire sem belebonyolódva az anyagi világba, és vele kapcsolatos minden elképzelés nélkül, azaz újra teljesen tisztán látjuk a teljes egész Isteni Egységet (a Teljességet, egyben az egész szellemi és anyagi teremtést), vagy a teremtésnek akár csak egy kis részletével vagyunk így, ha Istennel egyetemben úgy akarjuk, vagyis, ha nem az egész mindenségre, hanem annak csak egy adott pontjára fókuszáljuk a teljes figyelmünket. (Ilyesmit most még csak technikai eszközök révén műholdakról tudunk megtenni az anyagi valóságnak is parányi részében.)
Ami pedig az előbbire mintegy már újra is eljutáshoz igen fontos, hogy itt is már csak Istent lássuk mindenkiben (magunkban is) és mindenben, éspedig ne a testi szemeinkkel, ne azokon keresztül, hanem közvetlenül a teljességgel anyagtalan belső világosság, azaz szellemi világosság (anyagtalan szellemi lélek) mivoltunkkal, akik valósággal vagyunk. Ugyanakkor pedig mindenkit e magunkban is lássunk, magunkat pedig mindenkiben, mert ezzel megint csak Istent látjuk, Aki minden létezőben és élőben benne él, és körülötte is ott van végtelenül.
Amikor viszont már ténylegesen is haza szeretnénk kerülni, fontos eljutnunk még arra is, hogy többé már ne ezt a jelen világot akarjuk, ne ezt a mulandó anyagi valóságot vágyjuk még csak látni sem, hanem már csakis Magát az egyetlen Istent, és az Ő örökkévalóságát, és legyen ehhez az egész hátralevő földi életünk már csak önzetlen és feltétlen isteni szeretetből álló.
Istenben pedig az Önmagától valóan létező, kifürkészhetetlen Örök Önazonosságot, a boldogságában is végtelen és határtalan Szellemi Önazonosságot kell tudnunk felismernünk, Aki Önazonosságnak Őbelőle való tagjaiként, avagy részeiként vagyunk egyek Ővele. A szellemi tudat mivoltunk tehát közvetlenül az Övéből valóan teljesen megegyezik, azaz egyenlő Isten Szellemi Tudat mivoltával tudatosan is. (A VAGYOK-ból, az Örök Istenből való örök „vagyokok” vagyunk tudatosan is, avagy a Lélekből való lelkek vagyunk tudatosan is.)
Itt, Istennek a mulandó valóságában található Földön azonban soha nem a minél több, és minél magasabb színvonalú érzéki élvezeteknek, és anyagi dolgoknak (tárgyaknak) magunk köré is gyűjtögetése céllal vagyunk, hanem a Teljes Igazságnak jelen nézetből, mulandó „szemszögből” is való megismerésére és megértésére, vagyis Istent, egyetemben az egész Teljességével a megtestesült magunkban is tapasztalásra. Hozzá viszont az Istenről és magunkról szóló helyes elméleteket és magyarázatokat csak meghallgatnunk, vagy elolvasgatnunk nem elég, hiába is van itt a jelen korban csak ez „divatban”, mert önmagában azzal semmire sem fogunk jutni, csak a testi elménk tartalma fog tőle dagadni.
Egészen addig ugyanis nem lesz mély, azaz tisztán szellemi teljes megértésünk is a Valóságos Istenről és a valóságos magunkról, míg az Istennel egységünket Őneki köszönhetően, mert Őáltala mintegy már újra is megvalósítva meg nem éljük testi érzékszervek használata nélkül, mely tapasztalatunkat is tehát Ő adja a helyes törekvésünkre, vagyis azt soha nem magunktól, vagy másik, miénkkel egyező anyagi létállapotban levő lelkek révén szerezhetjük meg.
Az Istennel és magunkkal kapcsolatos minden kétségünket, és képzelgésünket is azonban végleg el kell hagynunk ahhoz, hogy az anyagtalan „szívünkbe”, vagyis a valódi lényegi mivoltunkba az Isteni Egység Tudata visszakerüljön, és mi pedig szintén mintegy már újra e „Szülőanyánkba”, az Istennel egy, és ezért „Szellemi” Tudatába, az Ővele egyazon tisztaságú Lélek mivoltába kerüljünk vissza, azaz, hogy újra a Szellem és Igazságban ( Istenben a Szellem és Lélekben) legyünk, és ne pedig Istenen kívül, és Őtőle elkülönülten is, mint azt a legtöbbünk még mindig tévesen képzeli.
Istentől azonban még az is elválaszt bennünket, lelkeit, hogy Őhelyette még mindig az anyagi vágyainknak adjuk át magunkat, rajtuk keresztül pedig az anyagi világnak és dolgainak is. Az Istennek való teljes önátadásunk is tehát feltétlenül szükséges az Istennel egységünknek helyreállításához.
Az anyagi világ és dolgai pedig akkor már nem akadályozhatnak az azoknak is Alkotója, Istennek látásában sem, ha bennük is már csak Istent, az Örök Szeretetet, Létet, Életet és Igazságot látjuk egymástól különböző mulandó formák által megnyilvánulni. A látásunk újra teljesen és tökéletesen tiszta azonban csak azzal lesz, ha a mindenek Teremtője Ővele egy „Fényének”, a ragyogó Világosság mivoltának látása fátyolozza (takarja) el előlünk, hogy lássuk a mulandó világot és dolgait. (Ha Isten az Ővele egyazon, és ezért Szellemi „Fény”-nek nevezhető mivoltával „beárnyékolja”, azaz eltakarja előlünk az egész anyagi valóságát.) Így ugyanis már csak az Örökkévaló Istent látjuk, magunkat pedig Őbenne, Aki bennünk is jelen van, vagyis újra a tökéletes egységünk tiszta tudatában vagyunk, minden kétség és képzelgés nélkül, hogy mások vagyunk a Teremtőnktől. (Nem mások vagyunk ugyanis Őtőle, hanem teljesen egyezőek vagyunk Ővele, amivel viszont soha nem szabad visszaélnünk. Jézus ezt is a legkiválóbban mutatta be nekünk. Ő nem "zsákmányolta ki", hogy egyenlő Istennel.)
A valójában Isten által megtörténő teljes helyreállításunkkal tehát magunk is, azaz tudatosan is az Isten, az egyetlen legfőbb Szellem és Igazság leszünk, Aki és Ami Istenen kívül nem létezik más, mivel Ő lévén az egész mindenség is. A tudatos szellemi lélek mivoltunkkal ezért pedig mindenben, mindenkiben, és így magunkban is, már csak az itt Isten vagy Szeretet névvel leginkább megérthető Legfőbbet, a Legfőbb Lényt, a Legfőbb Lényeget, avagy Ég-Lényt tapasztalhatjuk, vagyis a tisztán szellemi minőségű örök fennállású lét és életérzetünk fölötti boldogságunk is teljesen egyező lesz a még más neveken is megérthető Istenével, Akivel tehát tudatosan is tökéletes egységben létező élőlényei vagyunk, vagyis így is Ő vagyunk. Éspedig annak is biztos tudatával vagyunk magunk is Ő, hogy nem mi vagyunk az egyetlen Isten, hanem Őneki az Őt (a teljes egész Magát) magukkal „ábrázoló” (megnyilvánító) tagjai vagyunk. Teljesen tisztába téve, azaz teljesen helyreállítva azok vagyunk magunk is tehát, mint amit nekünk itt Jézus, és Istennek még sok más szent küldötte is bemutatott, és mutat be a mai korban is, hogy láthassuk, hogy milyenekké kellene mintegy már újra is lennünk az álmunkból teljesen felébredetten.
Az előbbi pedig itt nekünk elmondva, és leírva is lényegileg úgy vagyon, hogy: Szentek legyetek, mert én a Legfőbb, az Istenetek Szent vagyok. Ezekhez az isteni szavakhoz pedig már csak annyit lehet hozzátenni, hogy mindig is Maga Isten „az”, Aki mintegy már újra is megszentel bennünket, hozzá itt egy megtestesült szentjét eszközeként használva is. Isten Maga állít tehát helyre is bennünket, amiben viszont magunknak is aktívan részt kell vennünk. Drága barátom, ezért többé már azt se feledjük el, hogy mindenünk, amink van, az mind Isten végtelen szeretetéből és kegyelméből ingyen-ajándékba van nekünk, és ez még csak az Őróla való elméleti, és tapasztalati tudásunkra is vonatkozik.
