A földi „küldött” (Isten itt helyben kiválasztotta, és bizonyos feladat elvégzésével megbízta) ember egyenesen Istennek, vagy Őneki egy szent fia által szólt szavára már felébredt lélek, aki  már semmilyen szinten nincsen az anyag illetve energia vonzásában, teljesen ismeri magát, tudja kicsoda, micsoda, honnét jött, hová megy, miért van itt;  ha még nem is állandó, de közvetlen kapcsolatban Krisztussal az Igazság Lelkével, tudja a feladatát, amit valójában tehát Istentől kapott, és önként teljesíti azt;  Isten igazságát ismerve pedig szabadnak tudja magát, és szabadon engedi a Krisztusi minőséget (a legtisztább szellemi lelki erőt, az isteni erőt) magán keresztüláramlani is;

Minden, ami láthatóan és nem láthatóan van, az mind Isten megismerésének eszköze. A mindenség megismerése révén is tehát mindennek létrehozóját, Istent lehet megismernünk, és mivel minden Magából valóan van, Ő a minden is, és így Őrajta kívül nincsen senki és semmi más Isten. Az Őáltala teremtett lények is pedig azért vannak, hogy mi, közvetlenül Őbelőle való értelmes teremtményei, „ember” nevet kapott lelkei (is) bennük is Istent láthassuk, bennük is Őt ismerhessük meg, mint ahogyan magunkban is. Csodálkozni lehetne azon, ha valaki Istenen kívül valakit vagy valamit megismerni tudna. A teljesen megvilágosodott tudatos isteni lélek ugyanis Istenen kívül senkit és semmit nem lát, és magát sem másnak látja, mint Isten Ővele tökéleteses egységben élő tagjának, aki tehát maga is Ő.

A tudatos értelmű, soha nem változó „vagyok”  szellemi élőlény (isteni lélek) mivoltoddal, aki és ami teljességgel anyagtalan létező vagy, legyél (a) Csendben (Istenben, az öröktől fogva létező legtisztább Lét és Élet Szellem és Igazságban tudd és érezd magad), és Őbenne elcsendesedve (minden itt a mulandó valóságában létező anyagi gondolattól, és minden egyéb más anyagitól, vagyis minden tárgyitól teljesen mentesen) ismerd és értsd, azaz éld meg a végtelen és határtalan Őbelőle való teljes isteni magadban Istent, az örök és változatlan „kifejezhetetlen Létezőt”, egyetemben az Ő egész Teljességével (ami is Ő), mert csak így tapasztalhatod az EGY Istent, a Valóságos Istent egyben az Ő teljes egész Isteni Egységével, Aki és Ami Istennel tökéletes egységben élsz, amióta vagy, és valósággal soha nem váltál el Őtőle, még itt a mulandó valóságában ideiglenesen élvén sem, mert ezt (is) még mindig csak képzeled.

Sajnos, még mindig csurig vagyunk téves azonosulásokkal, minden vagyunk, csak az nem vagyunk, akik valósággal vagyunk. (Helyette hol ez vagyunk, hol az vagyunk, hol ilyenek, hol olyanok vagyunk.) Ha viszont időt és fáradtságot már nem sajnálva rá teljesen is ismerni fogjuk magunkat, akkor nem is csak a valóságos magunkkal, hanem azzal is tisztában leszünk, vagyis tapasztaljuk is, hogy nem is a teljes egész lelki mivoltunkkal vagyunk benne a jelen fizikai testben, hanem ebben a teljes egész, Istené hasonlatosságára végtelen és határtalan lelki mivoltunkban van benne az egész fizikai testi rendszerünk, és szintén Isten hasonlatosságára az egész teremtés is.

A mindig csak képletesen létező megszabadulásunk érdekében magunknak is dolgoznunk kell magunkon. Itt a Földön élvén azonban képtelenek vagyunk mindentől elválni és megválni, viszont az itteni dolgokhoz hozzákötődésünket magunk is meg tudjuk szüntetni azzal, hogy eloldódva tőlük elhagyjuk azokat, vagyis többé már semmilyen szinten nem tapadunk, nem ragaszkodunk hozzájuk, és nem engedjük azt sem, hogy azok valamilyen szinten is hathassanak ránk, és magukhoz kötözhessenek bennünket.

Isten azért is állandóan velünk van lelkeivel, mert Ő az örök lét-és életerő, és örök szeretet is, ami legfontosabbak az Ő Lényeg mivoltából való lényegi mivoltunknak is fő összetevői, és ugyanakkor velük vagyunk Őáltala éltetve, táplálva is. Ezért az esetben, ha Isten hagyna el bennünket, nem is csak nem élhetnénk, hanem nem is lennénk, megnyilvánulatlanul sem léteznénk.

Ami jónak nem éppen vehető jelenleg is uralkodik a Földön, az az emberek szabad akarata révén a gondolataik és érzéseik által jött létre, soha nem Isten sújtja azokkal sem az emberiséget, ami rossz jelenleg is éri az emberi fajt. Rendkívül ostoba felfogású, aki így gondolja, és érte Istent teszi felelőssé is.

Az öröktől fogva levő, eredetileg tisztán szellemi minőségűnek (és így abszolút tisztának is) mondható „Tudat” végtelen és határtalan érzékelési, avagy tapasztalási képességnek is felfogható, ami „Tiszta Tudat” mindig elsősorban a szintén Magát jelentő Lét és Életnek, azaz Magának, aztán pedig Alapjaként is az Általa és Belőle létre és életre hívott illetve hozott benne (azaz a végtelen és határtalan Magában) létezőknek és élőknek, vagyis a Magából való Mindenségének (az egész Teljességének) megélésére, azaz szellemileg érzékelésére, érzésére, megtapasztalására van.

Az Igaz Istenhez tartozó embernek nem kellene magának is ugyanazt akarnia, mint amit itt mások akarnak maguknak, hanem egyszerűen csak hagynia kellene, hogy az itteni életéhez szükséges dolgok természetszerűleg jussanak el hozzá, és nem pedig neki is az akaratosságára, azaz mindig csak harcok és küzdelmek, vagyis kisebb-nagyobb erőfeszítések árán, mint ahogyan itt az emberi többség jut hozzájuk. Ezt a szellemi lehetőséget azonban a szűk látókörű, vagyis a látásuk csak a jelen anyagra, és még a testi szemekkel nem látható finom anyagira kiterjedő emberek egyáltalán nem tudják megérteni, és ezért inkább csak megütköznek, megbotránkoznak rajta, ha a látókörükben akad egy-két ember, aki nem azokat, és nem is úgy akarja, mint ahogyan ők.

Aki szellemi lélek anyagi léleknek lenni nem hal meg, azaz nem szűnik meg annak lenni, az nem láthatja meg magában Istent, mert az anyagi lelke, az egója, a hamis énje el fogja Őt előle takarni („fátyolozni”), és annak szintén mulandó világa is elfedi Istent előle mintegy vastag fátyolként, vagy vastag „falként”.