Isten azért is állandóan velünk van lelkeivel, mert Ő az örök lét-és életerő, és örök szeretet is, ami legfontosabbak az Ő Lényeg mivoltából való lényegi mivoltunknak is fő összetevői, és ugyanakkor velük vagyunk Őáltala éltetve, táplálva is. Ezért az esetben, ha Isten hagyna el bennünket, nem is csak nem élhetnénk, hanem nem is lennénk, megnyilvánulatlanul sem léteznénk.
Az emberi lélek is tehát nem azért szeret, mert szeret szeretni, hanem, mert neki is az isteni szeretet a természetessége, mivel isteni szereteterőből és isteni életerőből, vagyis Magából Istenből áll, közvetlenül Istenből van létrehozva.
A mindenségnek is szellemi életereje tehát egyben a legfontosabb szellemi, azaz isteni szeretet is, ami szeretet alkotóképesség, és érzékelő képesség is. Ez a valódi avagy igaz szeretet előrelátással is bír. Az Istentől való életnek „világossága” is az élettől elválaszthatatlan isteni szeretet, valamint „világossága” még a tőle valósággal szintén nem elválasztható isteni értelem is. A szellemi életnek „fénye” is tehát az isteni szeretet, és a tudatos isteni értelem, ami utóbbi világító „kettő”, vagyis az értelem és tudat is egy, ahogyan a szellemi élet is egy a szellemi világosságával. Az isteni szeretetnek még azonban az is jellemzője, hogy minden anyagi dolgon, a legszilárdabbakon is képes szabadon keresztüláramlani, és úgy mindig csak jobbítóan, csak fejlesztően hatni bárkire és bármire. Aki lélek teljesen tele van isteni szeretettel, és azt mindenki és minden irányában egyaránt áramoltatni tudja magából, vagyis adja is a szeretetét mindenkinek és mindennek, az már egy teljesen megvilágosodott, vagyis Isten által már teljesen is megtisztított, teljesen éber lelke Istennek. (Az ilyen lélek Szívben van, szereti Istent, és szívből dolgozik Istennek, mindenkinek és mindennek egyaránt csak adja az isteni szeretetét.)
Az Örök Szellemi Lét és Élet Teljességnek Központi része a Szellemi Szív, vagyis szintén Isten, mint a legfelsőbb és leghatalmasabb központi Lényeg, ami „Szív” mindennek a gyökere (forrása), és azért van „Szívnek” nevezve, mert Isten halhatatlan Szeretet mivoltánál nincsen fontosabb, és elsődlegesen ebben az Örök Szeretetben van benne minden, ami Őbelőle Őáltala van.
Isten Ővele egy szeretete pedig, mivel végtelen és határtalan, mindent betölt, és mindent áthatni képes magával. Bennünket is Isten, mint szeretetével telített Szellem mindig körülvesz, és át is ölel a szeretetével.
Az örökké létező Szeretet nélkül nincsen élet, tudás, és hit sem, és nélküle más sem létezhet. Ahol viszont nincsen isteni szeretet, ott hiányzik a közvetlen isteni élet is. Ahol pedig semmi szeretet, ott nem létezhet élet sem. Ami élet tehát isteni szeretet nélküli, az Isten nélküli. Az ilyen életben csak testi szeretet van, ha az is egyáltalán van. A testi szeretet azonban nem azonos az isteni szeretettel, hozzá képest szeretetlenség, vagyis a testi hasonlóság alapján való ragaszkodás másokhoz, és dolgokhoz. Az isteni szeretet az igazi szeretet, ami végtelenül növelhető.
Az isteni szeretet fejlesztése, növelése egyenlő az isteni élet növelésével. Az isteni szeretet fejlesztése úgy történik, hogy már csak az isteni természetünknek engedünk szabad folyást, azaz, ha már csak vele, vagyis csak az isteni tulajdonságainkkal élünk, és nem pedig helyette a testi természetünkkel, amit teszünk a legtöbben még mindig hibásan. Az isteni tulajdonságaink mind isteni szeretetből állnak, és közvetlenül az Istenéiből valók, a testiek pedig a testből, a test én-tudatából valók.
Isten lényegi mivolta az Ő természete is, vagyis az Ő valamennyi csupa tökéletes személyes tulajdonsága egysége, ami tulajdonságainak gyűjtőneve is a szeretet, ami az Ő legfontosabb tulajdonsága (is). Akik pedig Istennek ezt a teljes Egységét, vagyis Magát Istent szemlélik, mást Őrajta kívül nem látnak, mert nincsen, nem létezik még csak egy ugyanilyen Isten sem, és ezért nevezhető Ő egyetlenegy Istennek is. Az Istenből és Istentől való, Istennel teljes és tökéletes egységben élő lélek pedig képtelen bármi mást is látni Istenen kívül. Ha Istenen kívül más nem létezik, akkor hogyan is láthatna az igaz lélek Istenen kívül mást is? Még ugyanis az Istenétől más tulajdonságokkal élő lelkek is az Istenbe, és az Istennel egy Isteni Egységbe, Isten egész Teljességébe is beletartoznak, ők sem Istenen kívül létezők (és még csak a külső sötétség sem), mivelhogy olyan valósággal nem létezhet, hogy Istenen a Szereteten kívül. Nekünk, most itt a Földön élő lelkeknek is azonban csak az Istennel újra kapcsolatba kerülésünkkel lesznek mintegy már újra is meg az isteni tulajdonságaink, és hagyunk így már végleg fel a testi tulajdonságokkal, vagyis a nem isteni tulajdonságokkal való éléssel, a szeretetlenséggel.
Nekünk, isteni lelkeknek itt a Földön élvén is tehát az isteni szeretetnek magunkban kifejlesztésére, és folyamatos kinyilvánítására kellene törekednünk, mivel Istent itt a mulandó valóságában az örök szeretete által nyilváníthatjuk, illetve valósíthatjuk meg. Isten szeretete ugyanis általunk akar itt megnyilvánulni, éspedig leginkább a cselekedeteinken keresztül. Ezért a Szeretet nevében tenni valamit azt jelenti, hogy Isten nevében tenni valamit.
Az igaz szeretetet, és az igazságot kellene tehát itt gyakorlatban is megvalósítanunk, és nem pedig helyette is egyre több anyagi javakat kellene gyűjtögetni magunk köré, és még minél több érzéki élvezeteket is hajkurásznunk. Az adja ugyanis a legtöbbet és legmagasztosabbat a társainak, aki a valósággal örök isteni szeretettel ajándékozza meg őket. Amikor tehát már semmi másunk nincsen, hanem csak az igaz szeretetünk, és, ha ezt a magunkat adjuk oda mindenkinek, akkor adjuk a legtöbbet, amit csak adhatunk. Ezt a szeretetet ugyanakkor tehát nem kérésre és követelésre adjuk, hanem mindig ingyen-ajándékba, vagyis semmit sem elvárván érte cserébe, még csak isteni szeretetet sem. (Ez utóbbi esetben ugyanis üzletelnénk vele is, mint azt a testi szeretettel a legtöbb ember még mindig teszi.)
Az igaz szeretetnek nyelve pedig az igaz öröm, amit mindenki ért, és ami az örömnek „szaván”, vagyis az őszinte és szeretetteljes mosolyban tud leginkább kifejeződni. Az igaz boldogság is valójában tehát életöröm, örvendezés az örök életnek, az örök élet fölött, és az örök életnek szeretete is. Mi, emberi lelkek is azért élünk, az örök életet azért kaptuk, hogy magunk is boldogok legyünk, hogy szeressünk, hogy mindig csak adjunk, és nem pedig azért, hogy a szeretetünkkel is anyagi dolgokat, érzéki élvezeteket szerezzünk magunknak.
A helyesen szeretéshez többet és mélyebben szeretni kellene megtanulnunk még csak egymástól is, de a legtöbb ember még csak erre sem hajlandó, inkább megmarad a csak a testi szeretettel szeretésnél. Ezért az embernek ma már mintegy újra is képesítenie kellene magát az isteni szeretettel szeretésre, mert benne az isteni szeretet elhidegült (a szellemi lángja és heve kioltva lett), azaz testivé, tárgyivá, mulandóvá lett alakítva. A lelkek így a világban inkább már csak ártalmat, károkat okozó ellentéterőkkel telítik magukat, az ártatlan isteni szereteterőt pedig egyre inkább elhagyják, elutasítják maguktól, inkább élnek az önző, erőszakos, és nem örök emberi szeretettel, azt öröknek mondva. Pedig az ember mindig csak úgy javulhat, csak úgy tökéletesedhet, és juthat aztán majd tökéletességről egyre magasabb tökéletességre, ha az isteni szeretet adja az életerőt hozzá, vagyis, ha az igaz szeretet közvetlenül élteti őt.
Az emberi szeretet, az önző szeretet ugyanakkor kegyetlenség is, mert az bántani tudja, és bántja is a szeretete tárgyait. Az önző szeretet tehát tökéletlen, ártó szeretet. A tökéletes szeretet viszont ártatlan szeretet, és mindenki és minden iránt egyformán, egyaránt van, és önfeláldozó is. Itt az anyák nem csak a saját gyermekeik iránt levő önzetlen és önfeláldozó szeretete hasonlít a legjobban az isteni szeretethez.
A jelen durva anyagi világ azért csak torz másolata lehet az igaz valóságnak, mert ebben a világban igen kevés az isteni szeretet, míg az isteni világ örökösen telített isteni szeretettel, és így csak isteni szeretetből, örök szeretetből állónak mondható. Azért is azonban, mert itt kevés van belőle, a földi létben nem mindig érezzük az isteni szeretetet. A testünket végleg elhagyva viszont már mindig látjuk és érezzük, hogy az isteni szeretetnek olyan mélységei vannak, amihez képest mi a meglevő szeretetünkkel még mindig semmik vagyunk, még sok tudati magaslatot meg kell másznunk hozzá, hogy olyanok legyünk szeretetben, mint amilyen Isten. Még tehát sokat kell szellemileg tapasztalnunk, hogy azokhoz a szeretet mélységekhez, illetve tudati magaslatokhoz hozzánövekedjünk, ami lehetséges a számunkra is. Szakadatlanul felfele irányba kell tehát törekednünk, még, ha közben elbotlunk is, ami akár még Isten közvetlen közelségébe kerülve is megeshet velünk.
Az ember viszont Magával Istennel mindig is a már csak isteni szeretettel élése révén jöhet teljesen össze, és kelhet mintegy már újra is egybe. Ahol azonban így nincsen isteni szeretet, ott nincsen örök élet, és nincsen örök boldogság sem. Ilyenkor az van, hogy hibásan élünk. A hibás cselekedeteink pedig az isteni szeretet hiányunkból vannak, és, hogy nem egyaránt szeretünk mindenkit és mindent. Mindenkit csak isteni szeretettel, és egyformán is kellene szeretnünk, kevésbé, vagy jobban a másikánál senkit nem szabadna szeretnünk. Arra kellene eljutnunk, hogy Isten szeretetének olyan visszfényeivé váljunk, aki nem csak Isten felé tükrözi vissza, hanem magától tovább előre irányban is tükrözi Isten szeretetét.
Aki tökéletes szeretettel él, az Istenben és a mennyben van, még ha földi teste is van, akkor is. Az ember számára ugyanis az a mennyország, amikor Istent állandóan magában és magával is tapasztalja, vagyis amikor már belülről és kívülről is csak Őt a Szeretetet látja és érzi, azaz ha mást Őrajta kívül már nem lát, nem érez. Akik igazán szeretnek, azok tehát Istenben vannak, Isten pedig bennük van. Az ilyen lélek tisztában van már azzal is, hogy Isten soha, de soha nem akar nekünk, fájdalmat, szenvedést, boldogtalanságot adni, hanem nekünk is örökké csak a szeretetét, és azt akarja, hogy mi is így tegyünk kivétel nélkül minden lélektársunkkal akkor is, ha mulandó testet öltöttünk magunkra.
