Az írás jobb felfoghatósága érdekében előre kell bocsátani annak tényét, hogy az Abszolútnak is nevezhető Istené hasonlatosságára mind a szellemi, azaz isteni tudat mivoltunknak, mind pedig a nem örök fennállású testtudatunknak a központi részéből kiterjesztése a szándékaink, gondolataink, szavaink, beszédünk, és a szintén tényleges cselekedeteink „útján” történik.
Az abszolút minőségű Isteni Tudatnak, a Szellemi Tudatnak, és a közvetlenül Őbelőle való szellemi tudat mivoltunknak is, az első megnyilvánulásának tekinthető a teremtő szándék és teremtő gondolat, azonban szellemi szinten a gondolat, beszéd és cselekedet kiterjedése egyszerre valósul meg, vagyis ezek ereje összegződve jut szellemileg érvényre. Mindebből pedig az is megérthető, hogy Maga Isten, az Abszolút Tudatosság, és mi, tudatos szellemi lelkei is, akár csak a szellemi szavaink, vagy a szellemi beszédünk által is teremthetünk, amit aztán itt az anyagvilágában Istennek már anyagilag is megvalósíthatunk, vagyis anyagi minőségből szintén létrehozhatunk, ami megvalósítás történhet a testünk által, és tehát az eredeti tisztaságunkat és szellemi erőnket bírván közvetlenül általunk is. (Ez utóbbi esetben a testi szemekkel nem látható anyagi részecskéket a szellemi, azaz isteni erőnkkel látható formákká, akár szilárd látszatú formákká is „összepréselhetjük”.)
Az Abszolútum, az abszolút valóság, és a jelen valóság, az oszcilláló (rezgő, avagy vibráló) anyagi valóság között, általunk a jelen durva anyagi létállapotunkban, vagyis a testi szemeinkkel nem látható több és egyre finomabb szintén „dimenzió” (teremtett „kettős” világ) található, amik is az átlátszóan tiszta, azaz teljességgel anyagtalan tudat, az abszolút tudat számára teljesen be- és átláthatóak, a jelen testtudatunkkal azonosultan azonban csak anyagi módon, különféle tudati technikák révén férhetünk hozzájuk. Amennyiben azonban azokra is a testi gondolataink és érzéseink erejét erős fókuszáltsággal rávetíteni tudjuk, akkor a kölcsönhatás elvének megfelelően valamennyit változtatnunk lehet még ezeken, a szelleminek minősülő asztrális valósághoz közelítve egyre finomabb anyagiból (energiából) álló nem örök valóságokon is, valamennyire alakíthatjuk azokat is. Mi ugyanis anyagi megfigyelőikként is hatással lehetünk a megfigyelt anyagiakra és finom anyagiakra. Az anyaggal azonosultan azonban semmi megváltoztató hatásunk, és egyéb más hatásunk sem lehet a valóságos szellemi, az örök szellemi valóságra.
Viszont a hatodik „dimenziótól”, avagy kétpólusú valóságtól fölfelé, vagyis már a hetedikben sem igazán beszélhetünk dimenzionáltságról („kettős”-mezejűségről), azaz polaritásról, poláris valóságról, mivel abban már egyesül, azaz egybeolvad a „kettősség” (a két „ég”), és attól kezdődően már csak polarizálatlannak nevezhető valóságok, alanyi valóságok („elíziumi” mezők) léteznek, innét rájuk tekintve szintén hétféle, és egyre magasabb minőségben, éspedig harmonikus egységben, és szintén harmonikus egységben a hét alsóbb valósággal is, vagyis az egyetlen Isteni Egységet, avagy Egészet alkotva, Ami mellett nem létezik még csak egy másik ilyen Egység sem. Olyan sem létezik tehát a hetedik, a még az anyagiakhoz sorolható „dimenzió” felett, hogy „szellemi dimenzió”, mivel abban a szellemi magasságban már csak egymástól nem elhatárolható polarizálatlan valóságok vannak. Valósággal még csak ez a széttagoltsága sem létezik a teljes egész Valóságnak, vagyis ennek az Isteni Egységnek, mivel csakis ez a teljes harmóniában létező Egység létezik. A kétszer hét valóságra széttagoltsága is tehát csak elvi széttagoltsága az Isteni Teljességnek, éspedig testi (anyagi) gondolatok általi széttagoltság. (Ez az elválasztottság és feltagolás tehát valósággal nem létezik, vagyis csak „van és nincs” módon létezik.)
Isten, az Abszolútum pedig a nyugalmi állapotában létező színtiszta, vagyis tisztán szellemi minőségű, végtelen és határtalan „Erő-mezőnek” is felfogható, Ami felülmúlhatatlan, azaz legfőbb, legmagasabb, és leghatalmasabb Erő a Benne levő, azaz Magába kiterjesztett alanyi valóságaiban, és a „dimenzióiban”, a „kettős” valóságaiban, és azoknak egységében is jelen van, mindent tud róluk, és akarata szerint hathat rájuk is. Így láthat is Isten a Legfőbb Erő egyszerre mindent a teljes egészével teljesen tisztán a mindent látó „Szemével”, az Ővele egyazon Szellemi Tudata, az egész teljességével Őbelőle valóan szintén „Abszolútnak” nevezhető Tudata által.
Nekünk, tisztán szellemi minőségű tudatos lelkeinek is, a szellemi minőségű tudat mivoltunk a „szemünk” is, amivel egyszerre láthatjuk a szellemi, és az anyagi valóságot is, és ez azért van, mert a „szemünk” is teljesen egyező Isten mindent látó „Szemével”. Ugyanakkor nekünk, szellemi tudatoknak az Abszolútnak is nevezhető Istenből közvetlenül valóan a tudatunk is Istené hasonlatosságára végtelen és határtalan, ami örök tudatos lénységünkkel, a tiszta szellemi tudatosság mivoltunkkal, az igaz lényegi mivoltunkkal kerülünk végül majd az energiából álló testünk, a jelen testünk halálát követően vissza a Forrásunkba, az Isten-azonos Abszolút Tudatba, ami Istennel azonegy Isteni Tudat tehát az összes valóságnak, vagyis az összes létrendszernek is egyetlen Forrása, és így természetesen az egyetlen Ura, egyetlen legfőbb Hatalma is.
Az álalunk most leginkább ismert „dimenziókban”, a kétpólusos valóságokban, vagyis az anyagi valóságokban, és a valamennyi anyagit még tartalmazó valóságban használatos nem örök fennállású testeinkkel azonosulva a tiszta szellemi tudatosság mivoltunknak ideiglenesen létező „árnyalatait” élhetjük, vagyis tapasztalhatjuk meg, mint eredetileg magunk is a „Vagyok, aki vagyok”-ok (magunk is az EGY Isten), és ugyanennek során egy eredetitől más „szemszögből”, a mulandóság „szemszögéből” is megismerhetjük Istent, és az Ővele egy egész Teljességét. Mi lényegében tehát az innét láthatatlan leghatalmasabb Szellemi Napnak, vagyis a Mindenható Istennek kicsinyke „árnyékai” vagyunk a jelen formánkban, az anyagi formánkban (halandó emberi testben) élve, és a testtel azonosultan.
Az előbbiekből már belátható, hogy az időtlen létezésű valóságokat, a mennyei valóságokat, az anyagiaknál jóval magasabb, vagyis tisztán szellemi minőségű „egeket” nem célszerű „dimenzióknak” neveznünk, azokat ugyanis egyszerűen csak alanyi valóságok, azaz örök valóságok harmonikus egységének kellene értenünk. Ez az „alanyi valóság” lenne a helyes kifejezés rájuk, hogy róluk is helyes megértésünk lehessen a jelen mulandó, azaz nem örök nézőpontból is rájuk tekintvén. Ebben az időn és téren kívüli, vagyis az időtlen és határtalan valóságban nem anyagi minőségű intelligens lét- és életformák is léteznek, amik örök fennállásúak, vagyis halhatatlan formák. Extrém tudati fókuszálással bárki láthatná ezeket a lét-és életformákat, és valóságukat is, amiből valók ezek a nem anyagi formák, a „tiszta testek”.
Mivel a teljességgel anyagtalan, azaz tökéletesen tiszta és teljes tudatos szellemi lélek Isten hasonlatosságára képes egyszerre a legparányibb és legnagyobb lenni, és így magára ölthet itt a látható Univerzumban akár egy fénynél is gyorsabb rezgésű tachyon energia részecske „ruházatot” (formát) is, ami egy szem intelligens anyagi részecskében megtalálható minden anyagi rezgés és anyagi alakzat, és a lélektudatosság ilyen anyagi formába „őltözötten” is bejárhatja akár a teljes egész anyagi világegyetemet is, éspedig a fénynél is sebesebben „utazgatva” benne. Az emberi lélek a jelen korlátozott állapotában, a durva anyagira lekorlátozott állapotában azonban még csak elképzelni sem tudja, hogy minden anyagi korlátozástól megszabadulva erre is képes. (Isten a létező leghatalmasabb Szellemi „Tűz”, avagy Szellemi Nap a „szikrái” számára még tehát itt ezt az előbbi módon való „utazgatást” is lehetővé teszi.)
Itt most röviden ki lehet térni a szellemi léleknek „szellemi kinézetére” is. A tárgyi szemeken keresztül nézve elképzelhető szellemi emberben, mint vele egy és azonos, vagyis ugyanazon szellemi minőségű, tisztán ragyogó spirálkarika szerű lelki formában (tisztán szellemi minőségű „lélek-házában”, azaz szintén nem anyagi „sátorában”), és központilag annak is közepe-csúcsában van benne a szintén Istenéből való, és ezért „szellemi” értelem, a „szellem”, és az ezen nem tárgyi (azaz nem mulandó) értelemből levén szintén tisztán szellemi minőségű tudatos tudat is, ami „hármaskarikás” kerek egész, avagy teljes egész egység képezi valójában tehát egyben a szellemi formáját is a szellem és lélekből (szellemből való, és ezért „szellemi” tudatból is) álló tudatos szellemiségnek. (Az igazi édeni embernek, a szellemi embernek is a „karikái” tehát „mesterkézzel”, Isten Ővele egy Szellemi Tudata által készültek.) Ez pedig az égen megfigyelhető égitestek szellemiségeinek (a közvetlenül fölöttünk, az anyagi egek összességét magába foglaló anyagi ég fölött elhelyezkedő „égi hatalmasságoknak”) esetében is ugyanígy van, akiknek mi innét csak az anyagi ég tetején látható tárgyi testüket láthatjuk kerek korongokként (diszkoszhoz hasonlítható alakzatokként). Még azonban a mulandó fennmaradású téridő egészének, mint innét, és a teljes egészét nézve végtelen nagy látszatú, csillagokkal ékesített korom-fekete gömb szerű alakzatnak avagy testnek is van tudatos szellemisége, vagyis Istenéből való szellemből és lélekből álló szellemi személyisége, aki (szellemi tudatos szellemi értelem) is alatta van Istennek, és mulandó testével együtt, vagyis a teljes egészével szintén beletartozik Isten végtelen nagy (tár)házát is jelentő egész Teljességébe.
Az egész látható Univerzum valójában tehát egy energiamezőkből álló energiarendszer, és mi, a szellemi tudat mivoltunkkal (aki anyagtalan lények valósággal vagyunk) saját akaratunkból most ideiglenesen ebben az univerzális hologramban élünk. Ezen téridő korlátozta tudatállapotok fölötti tudatállapotba kell fel-, illetve visszaemelkednünk, vagyis visszakerülnünk ahhoz, hogy újra az eredetvalóságunkban élhessünk, és így már újra tisztán láthassuk, hogy nem csak annak részei, hanem a teljes egész anyagi természet is eredetileg „egyensúlyban” működik, és, hogy a két természet, az anyagi és szellemi természet mindig is egyetlen harmonikus egységet képez, vagyis, hogy „egyensúlyban” működésről köztük nem lehet szó, mivel a szellemi természet teljességgel súlytalan természet, és csak a határtalanságánál fogva is jóval nagyobb a téridővel behatárolt anyagi természetnél.
A jelen anyag pedig csak látszatra szilárd anyag, valójában minden anyag és anyagi rezgő, azaz oszcilláló energia rács, avagy energia szerkezet, ami az ugyanilyen testi szemeinken keresztül rá tekintve tűnik szilárd anyagnak. Így pedig ahogyan az agyhullámok oszcillálódnak, ugyanolyan lüktető mozgást végez az egész látható Univerzum is. A látható Univerzum (is) azonban ciklikusan mozog, vagyis, mint Istennek mulandó teste, szintén véges életet él, és mi, benne élő emberiség is most egy ciklus végénél tartunk, ami véggel egy teljesen új emberi korszak fog elkezdődni.
Az anyagi testünk fő részében a fejünkben található agyunk is tehát éppen olyan holografikus szerkezetű, mint az egész látható Univerzum. (Szokták is az agyunk alakját hozzá hasonlítani.) Az asztráltestünk viszont ettől már más, vagyis jóval finomabb minőségű, mely itt „félanyaginak” is nevezett (csillagközi porból is álló) testünket is azonban nekünk kell tudnunk irányítanunk egészen addig, míg az asztrális világban élünk vele. Az asztrális világban ugyanis az a nagyobb részével szellemi lelki, kisebb részével pedig a legfinomabb anyagi összetevőkből álló test a „hordozójárművünk”, ami testet is hátra kell majd hagynunk a világában, az Istennek tisztán szellemi minőségű valósága teljességébe beletartozó, szintén szellemi minőségűnek számító „kertjében”, az igazi „édenben”, avagy igazi „paradicsomban”, aminek létezik, illetve valaha létezett itt a Földön az anyagi változata is (egy végtelen nagy látszatú anyagi óceán közepéből kiemelkedő szigetként), míg azt az egy szárazföldet is darabokra (hét nagyobb kontinensre) szét nem tördeltük, és mindet be nem szennyeztük a nem isteni tevékenységeinkkel, végül is tehát a magunk megrontotta magunk hibás cselekedeteivel, hibás teremtéseivel.
Istentől a Magáéból való képességünknél fogva, magunkat az anyaggal és anyagival nem korlátozottan, vagyis a teljesen és tökéletesen tiszta létállapotunkban, lehetőségünk van arra is, hogy teljes tudati erőkoncentrációval, avagy összpontosítással a tudatunkat a jelen helyzetéből más helyre, más valóságokba is kivetíteni (mintegy oda áthelyezni) tudhatjuk, és azt kivonni is tudhatjuk onnan, és az egész jelen világból, vagyis az egész anyagi világegyetemből is képesek vagyunk a szellemi tudatunkat kivonni. A tiszta szellemi, azaz isteni tudatunkkal tehát „utazgathatunk” is az egész látható Univerzumban is (akár teljesen is bejárhatjuk Istennek mulandó testét is), és akár még időutazgatásokat is tehetünk benne, előre, és hátrahaladva is az időben. Azonban ez a testi szemekkel látható Univerzum valósággal nem létezik, vagyis egy „van és nincs” valóság, káprázat csupán, amit a velünk egy és azonos, bármit elképzelni tudó szellemi, azaz isteni elménkben, az értelmével is isteni elménkkel hozunk létre, azaz gondolunk el (teremtettünk Istennel együtt meg), és az akaratunk szerint ideiglenes jelleggel bele is kerülhetünk, hogy benne is éljünk. Ez esetben viszont, mivel azonosulunk is vele, e jelen világ elfedi előlünk az igaz valóságot, az örök valóságot, és ezért csak, ha kilépünk e káprázat világból láthatjuk meg az eredetünk igaz valóságát.
Az innen kilépésünknek megvalósulásához is azonban a jelen gondolatainkat, az anyagi, avagy testi gondolatainkat is magunknak kellene irányítanunk, mert, ha nem így teszünk, akkor azok fognak irányítani bennünket, pedig önvezető módban azok nem működhetnének. A gondolatainkkal, érzéseinkkel, és tapasztalatainkkal is, befolyásolhatjuk a jelen valóságot, a látható környezetünket, vagyis az mindig szerintük fog alakulni. A jövőnk is a jelen gondolataink szerint formálódik.
Amint pedig az eredeti létállapotunkban élve bírtunk vele is, úgy a teljes szellemi tudat mivoltunkkal egy szellemi „fényünket” össze kellene tudnunk ideiglenesen itt élvén is egy pontba gyűjteni, és abból kiinduló sűrű sugárként, vagyis mintegy lézersugárként kellene tudnunk vele az egész tárgyi világegyetemet, vagy annak egy vagy több pontját az akaratunk szerint átpásztázni, avagy megszemlélni. A tudatos szellemi tudat mivoltunk testünkön kívülre helyezése után viszont már az előbbire is újra képesek fogunk lenni, és így természetesen arra is, hogy a Földet a technikai eszközeinkkel eddig elért magasságnál is magasabb pozícióból is lássuk, ha ezt akarjuk tenni.
Az előbbit is azért tudhatjuk majd megtenni, mert eredetileg a szellemi tudat mivoltunknak nincsenek határai, jelenleg azonban leszűkítettük magunkat a fizikai valóság, és a belőle való durva anyagi testünk határai közé (és vele annak hatókörébe is), és ezért ebből az igen szűkös állapotból majd ki kell tudnunk tágulnunk eredeti végtelen és határtalan minőségünkre, vagyis vissza kell kerülnünk a Magáéval Istenével teljesen egyező teljesen szabad, és vége nincsen lét és életállapotunkba, ami állapotot nevezünk itt „mennyországnak”, és a nyelvi színességnél fogva még egyéb más neveken is.
Jelenleg is pedig, azaz még a jelen korban is a szellemi tudatunk tágulásával járó fájdalmakat, szenvedéseket éljük meg, és ezt éli meg a Föld is, vagyis egy „új Földnek” születése is folyamatban van. Hamarosan már a legfájdalmasabb vajúdási szakasz fog következni, mely során, és végkifejleteként is, igen sok lélek sajnos, süllyedni fog az életállapotában, más szellemi lelkek pedig „újjászületni”, és emelkedni fognak egészen a legmagasabb és legtisztább szellemi valóságig. (Az tehát egyelőre még csak lárifári mese, hogy itt most már tömegesen is vannak „újjászületett” lelkek. Inkább vannak ugyanis az Isten általi újra „megszülésükre” még csak „várományos” lelkek. Még tehát nemigen látni itt olyan megtestesült lelket, aki minden anyagnak és anyaginak is ura, azaz fölöttes hatalma.)
Amikor azonban mi, szellemi lelkek már teljesen is eloldódni tudunk, és el is oldódtunk az anyagi valóság egészétől, akkor azzal lényegében már át is kerültünk (át is „léptünk”) az időtlen valóságba, az örökkévalóság végtelen és határtalan teljességébe, és így közvetlen kapcsolatunk újra már csak Istennel és az örökkévalóságával, valamint még a közvetlen isteniekkel van. Ez esetben pedig már nem vagyunk sem nagyobbak, sem pedig különbözőek Istentől, hanem Őneki egy Őrá teljesen hasonlító részteljessége vagyunk, aki része, avagy tagja tehát Istennek teljesen olyan, mint amilyen Isten. Ezért jellemző ránk is, hogy mindent, ami van, egyszerre és teljesen tisztán látunk, ismerünk, és értünk is, vagyis semmi nem ismeretlen a számunkra sem, még csak a „semmi” sem. Teljesen egyező minőségűek vagyunk tehát Istennel, és ezért nincsen különbség köztünk, részteljességek (Lélekből való lelkek) között sem, hanem csak az anyagi valóságot tapasztalásaink során vagyunk különbözőek egymástól a benne magunkra öltött anyagi testeink végett, ami más minőségek itt mintegy el is választanak bennünket egymástól, és Istentől is. Istenben (azaz Őtőle nem elkülönülten élve) viszont mindig egyek vagyunk egymással, és természetesen Istennel is egyek vagyunk.
Az emberi léleknek már rég vissza kellett volna csatlakoznia az örök élet végtelen folyamába az anyagi élet véges folyamából. Mi ugyanis nem a véges életre teremtettünk. Az Istenhez visszatérni szándékozó emberi léleknek viszont, hogy a visszatérése meg is valósulhasson, újra igazán szeretőnek, Istent szeretőnek, mindenkit egyaránt szeretőnek, őszintének, hűnek, állhatatosnak, Istenhez törekvését semmi végett fel nem adónak, minden rosszat elviselni tudónak, alázatosnak, nagylelkűnek, bátornak (magával tudva Istent, senkitől, és semmitől nem félőnek, azaz félelemnélkülinek), együtt érzőnek, felelősségvállalónak, tisztességesnek, tiszteletet megkülönböztetés nélkül mindenkinek megadónak kell lennie. Valójában tehát ennyit kellene megtennünk ahhoz, hogy hazakerüljünk, és az Abszolúttól visszanyerjük az Övével egyező képességeinket is, melyeket is a magunkat az anyagra lekorlátozásunkkal veszítettünk el.
Nekünk, szellemi lelkeknek mintegy innen az anyagvilágból kiindultan végül is azonban az előbbiek mellett odáig kellene eljutnunk, hogy az anyagi világban is benne élve uralni tudjunk minden anyagot és anyagit, és, hogy ezt anyagi testet magunkra öltés nélkül is meg tudjuk tenni. Nekünk ugyanakkor uralni tudnunk kellene az itt „asztrális”, avagy „mentális” (gondolati) dimenziónak mondottat, a tisztán szellemi valóságba átvezető valóságot is, ahol, vagy inkább, ami létállapotban még valamilyen szinten létezik anyagi gondolkodás, és így léteznek anyagi érzelmek is. Ennek a tehát még „dimenziónak” is tekinthető szellemi valóságnak is uralásával leszünk aztán majd Istennel továbbra is egységben élvén a tisztán szellemi, vagyis az itt „transzcendensnek” nevezett közvetlen isteni valóságnak is urai. Isten ugyanis mindeneknek, azaz mindenkinek és mindennek egyetlen igazi Ura, azaz egyetlen fölöttes Ereje és Hatalma, és mi pedig az Ő hasonlatosságára lettünk létrehozva, minél fogva lehetünk, illetve eredetileg vagyunk is magunk is urai Isten előbbi három valóságának. Az Istennel tökéletes egységben élő teljesen és tökéletesen tiszta isteni lelkek, miként tehát a „nemző” Atyjuk és „szülő” Anyjuk, a szintén Istent jelentő EGY, a párja nincsen Abszolút, teljesen uralni tudják az anyagi, az asztrális, és szellemi, vagyis a transzcendens valóságot is. Így pedig Isten mindhárom valóságának Isten utáni „mestereinek” is nevezhetők. (A pápák hármas koronája, a tiara süveg is ezt a hármas hatalmat szimbolizálja, és ezt szimbolizálta Áron süvege is. Benedek pápa saját tiarát készíttetett magának, de rajta sem látszott meg, hogy akár csak minden anyagit is uralni tud. Jézusnak semmi ilyen „fejdísze” nem volt, mégis meglátszott rajta, hogy az Atyával egységben ura, azaz fölöttes hatalma minden anyaginak is.)
A jelen anyagi testben, a szilárd látszatú testben élve viszont a szintén élő anyagi természetnek a testünk révén a részei, és nem pedig az urai vagyunk, mint az utóbbit a legtöbb ember még mindig tévesen képzeli. Ez is a testi énjükkel még változatlanul azonosulásukból van, minél fogva gondolják azt, hogy itt ők, mint értelmes élőlények, mindenek fölött, az egész természet fölött is uralkodhatnak, pedig a jelen anyagi létállapotukban ők is csak azok fölött uralkodhatnának, amiket Isten alájuk helyezett. Ezzel a természet fölötti uralkodással is pedig, amit már az űrbe, a naprendszerünkbe is ki szándékoznak terjeszteni, úgy gondolják, hogy ők maguk az egyetlen Isten, aki minden létező és élő élete és halála felől is maga dönthet.
Az emberi léleknek azonban végül is nem arra kellene ráébrednie, hogy ő maga a Teremtő Isten, hanem arra, hogy ő maga is a Teremtő, vagyis, hogy nem ő, hanem maga is az Abszolútumnak és Abszolútnak is nevezhető Isten, mivel a teljes egészével közvetlenül Istenből valóan tökéletes egységben él Ővele, amiért pedig nem más Őtőle, hanem Ővele egy (Ővele tökéletes egységben élő) élőlény, ahogyan ezt az Istentől „Jézus” nevet kapott szent tanítónk (a „főpapunk”) is elmondta nekünk itt a Földön, vagyis Isten anyagi kiterjedésének ezen a pontján megtestesülten élő szellemi lelkeknek. Ö ezt egész egyszerűen úgy mondta el, hogy: „az Atya és én egyek vagyunk.”
