A tudatos értelmű, soha nem változó „vagyok” szellemi élőlény (isteni lélek) mivoltoddal, aki és ami teljességgel anyagtalan létező vagy, legyél (a) Csendben (Istenben, az öröktől fogva létező legtisztább Lét és Élet Szellem és Igazságban tudd és érezd magad), és Őbenne elcsendesedve (minden itt a mulandó valóságában létező anyagi gondolattól, és minden egyéb más anyagitól, vagyis minden tárgyitól teljesen mentesen) ismerd és értsd, azaz éld meg a végtelen és határtalan Őbelőle való teljes isteni magadban Istent, az örök és változatlan „kifejezhetetlen Létezőt”, egyetemben az Ő egész Teljességével (ami is Ő), mert csak így tapasztalhatod az EGY Istent, a Valóságos Istent egyben az Ő teljes egész Isteni Egységével, Aki és Ami Istennel tökéletes egységben élsz, amióta vagy, és valósággal soha nem váltál el Őtőle, még itt a mulandó valóságában ideiglenesen élvén sem, mert ezt (is) még mindig csak képzeled.
Valójában tehát Isten előbbi teljes ismeretéhez és értéséhez az embernek, vagyis az EGY-ÉN-i szellemi, azaz isteni léleknek (a szellemi tudatos szellemi lét és élet tudatnak) nem kellene az őt itt a mulandó valóságban megnyilvánítani hivatott mulandó teste agyával Isten megismeréséről gondolkodnia, nem kellene üres elmélkedésekbe, és még csak „üresség” elméletbe se bocsátkoznia, azaz nem kellene tárgyilag képzelegnie, nem kellene semmit sem elemezgetnie, nem kellene filozofálgatnia (emberi elmével okoskodnia, következtetgetnie), nem kellene semmi nem igazat szólnia, nem kellene az itt ismert formában, vagyis a mulandó testével meditálnia sem, és ezzel máris közvetlen kapcsolatban, tökéletes egységben létezne és élne Istennel, a színtiszta, és örökkön örök fennállású, öntudattalanul, és öntudatosan is létező Lét és Élettel a Teremtőjével, Aki Szeretetnek is nevezhető Istenével egyazon a szellemi örök lét és élet érzete, és az efölött szintén szellemileg (alanyilag, és nem pedig anyagilag) érzett örök boldogsága is.
Az embernek, vagyis a tudatos EGY-ÉN-i (avagy isteni) léleknek tehát minden előbb felsorolt értelemben teljesen „némának” kellene lennie, ha Istenről szólni akarna itt akár még csak magának is. Istent ugyanis, Akivel mi, ha még mindig tudatlanul róla is, de kezdetünktől fogva tökéletes, és valósággal nem megbontható egységben létezünk és élünk, a legjellemzőbben Néma Csendként, azaz hangtalan öröm és boldogság teli Teljes Csendként lehetne itt kifejezni, Ami minden itteni zajtól, és más tárgyitól is teljesen mentes Csend szellemileg tapasztalható, azaz megélhető a számunkra, az ebben a Csendben benne élő, Magáéból való tudatai számára is. Isten mondja is, hogy: „Legyél csendben (valójában legyél Bennem), és tudd, hogy vagyok benned is (az Örök Csend, Ami „Vagyok” így magad is vagy)”. Teljesen elcsendesedve a valódi magunkkal, az isteni magunkkal el tudjuk tehát ismerni, hogy van Isten, és hogy közvetlenül Őbelőle valóan magunk is „Az” avagy „Ő” vagyunk. Az Isten fel-és megismerés „helye” pedig a tisztán szellemi minőségű lélek, a szellemi élet-tudat mivoltunk, vagyis Magát Istent nem a szellemi lelki magunkon kívül levő tárgyi valakiként és valamiként, azaz testként (testi szemekkel látható lét és életformaként) ismerhetjük meg, hanem a teljességgel anyagtalan, végtelen és határtalan, élő szellemi lelki magunkban létező és élő legfőbb, legigazabb, leghatalmasabb Lét-Szellemként, Akiben vagyunk, és Akinek vagyunk tehát az Ővele teljesen egyező minőségű, és így Ővele egyazon Lelkének (avagy Tudatának) részei, és ezért Ővele (a Szellem és Lélek Istennel) tökéletes egységben létezők.
A tudatos magunk „vagyoksága” avagy „vansága” szellemi tapasztalata is pedig mindig csak a „Csendben” elcsendesedve lehet meg, vagyis magunkat Istenben a VAGYOkban „vagyokként” benne tudva és érezve lehet meg. (Csak a Forrásunkban tartózkodva tapasztalhatjuk tehát meg magunkat, és magunkban Magát Istent is, Akivel tökéletes egységben, és tehát együtt is élünk.) Istentől a magunk részéről elvileg elváltan, azaz Őtőle külön élvén viszont mindig csak hamis tapasztalatunk lehet a valóságos magunkról, és így a Valóságos Istenről is. Ameddig ugyanis van a rajtunk uralkodó hamis egónk, vagyis az Istentől bennünket elválasztó hamis én-gondolatunk (fölöttes testi énünk), addig nincs, nem létezhet folyamatos (állandó) és valóságos Isten-tapasztalatunk sem, ami a tudatos szellemi lélek mivoltunknak, a valóságos önazonosságunknak a Valóságos Istent, az egyedül igazán valóságos Önazonosságot (az egyetlen Igaz ÉN-t) szellemileg és teljesen tapasztalása, vagyis az egész Teljességével egyetemben megismerése és megértése, ami is végül is Őtőle és Őáltala lesz (adatik) meg nekünk, tudatos emberi lelkeinek, az egyetlen igaz Önazonosságából való, és így szintén igaz önazonosságoknak (is).
Valójában tehát az Örök Lét-Valóság, mint Örök Lét és Élet-Tudat végtelen és határtalan egészét kell a részeként megismernünk, Aki és Ami legfelsőbb és leghatalmasabb Teremtő Tudattal, azaz végül is az egyetlen Istennel tökéletes egységben létezünk és élünk.
Nekünk, lelkeinek Magát Istent látnunk is pedig úgy kellene, mint amilyen Ő az Önmaga avagy Önazonossága teljes egészével, mivel Magához Istenhez hasonlóvá válni csak az Ő személyes ismeretével tudhatunk. Akit ugyanis személyesen nem ismerünk, azaz személyesen nem látunk és nem érzünk, ahhoz nem tudhatunk hasonlóak lenni, nem tudhatjuk sem a cselekedeteiben, sem a viselkedésében követni, hogy olyanok legyünk, mint amilyen ő. Isten „teste”, vagyis az Ő szellemi megnyilvánulási formája azonban minőségileg nem olyan, mint a mi nem örök fennmaradású, és folyton változó emberi testeink, ami anyagi testnek (megnyilvánító formának) is lehet a cselekedeteit és viselkedését követnünk, viszont ez Isten által soha nem javallt, mert így Őtőle mások leszünk, és nem pedig Őhozzá hasonlóak, mint ahogyan itt is, vagyis mulandó emberi testben, a jelen formánkban élvén is kellene lennünk. Isten személyes szellemi teste tehát csak tárgyszerű, a mi tárgyi testeinkkel nem azonos minőségű, mert az alanyi test, örök „test”, úgynevezett „tiszta test”, noha Isten ölthet magára ilyen testet is, amiben mi most élünk, azaz, ha akarja, lehet a mi testünkben is hús-vér emberré (is), mint ahogyan Jézus miénkkel egyező minőségű testében Ő már lett földi emberré is.
Istennek az Ővele szintén azonos formátlan örök szellemi „teste”, vagyis az alaktalan szellemi megnyilvánulása is azonban alanyi minőségű, azaz nem más, mint az Ő ragyogó tisztaságú végtelen és határtalan, örök és elfogyhatatalan szellemi szeretete, boldogsága, és a szintén ragyogó tiszta, szintén tisztán szellemi minőségű tudatos értelme a mindentudásával, avagy teljes és igaz tudásával, ami teljes, végtelen, és határtalan Világosság mivoltát jelentő, tisztán szellemi minőségű ragyogó „test”, és aki azzal azonos Isten magunk is (azaz mi Világosság-fiak is) vagyunk. Ezért mondja Isten nekünk, mulandó testet (anyagi emberformát) magukra öltött lelkeinek, az „embernek” Őáltala elnevezett értelmes „Tudat-szikráinak” (is), hogy (Bennem élő) istenek vagytok ti is mind. Mi pedig emberi lelkei minden arra hivatottak vagyunk, hogy a velünk egy és azonos lelki testünkkel a személyes Istent alakosan is megnyilvánítsuk a teremtményei számára. Isten tehát rajtunk emberi lelkein, vagy ilyen lelkek csoportján keresztül is meg tud nyilvánulni bárhol az egész mindenségében, ha így akarja. Az emberfiából Világosságnak, azaz Istennek fiává lett Jézus a Krisztus is tehát az Isten lelki testének (lelki alakjának) tekinthető, ami tiszta (teljességgel anyagtalan) lelki testnek, avagy lelki „épületnek” itt a Földön is élnek tagjai ("fehérre csiszolt kövei"), és ami tiszta lelki testben Isten állandóan „lakozhat”, és általa, vagyis az Ővele egy Tiszta, azaz Szent Lelke által meg is nyilvánulhat a teremtményeinek (még akár galambhoz, vagy tűzlánghoz hasonlítható formában is). Isten tehát a nem teljesen és tökéletesen tiszta lelkei számára hozzáférhetetlen Világosságban „lakozik”, amit itt kifejezhetünk úgy is, hogy Ő az Ővele egy Világosságába van „felöltözve” („Az” az Ő „tiszta teste)”. Ez valójában tehát a Lelke általi formális megnyilvánulását jelenti Istennek, ami megnyilvánulás is alanyi minőségű, vagyis azonos Istennel, semmiben nem különbözik Őtőle. Maga az öröktől fogva létező színtiszta, vagyis teljességgel anyagtalan szellemi minőségű Lét és Élet, Aki és Ami a legfontosabb Szeretet is, és Akinek és Aminek csak Értelme lehet, az egész teljességével Magából való, és ezért Ővele egy Tudata által nyilvánul meg szellemi és anyagi formákon keresztül is. Mi pedig Szellemi Tudatából való szellemi tudatai itt teljesen elcsendesedve (tudatunkat minden nem örök minőségből kiüresítve) magunkban a nem megnyilvánult Istent ismerhetjük meg a végtelen és határtalan egészével teljes és néma Csendként, Ami Istennel is egyek vagyunk.
