Az Igazságnak keresése a látszatvalóság mögött található Igazságnak kutatása, ami kutatást, ha nem teszünk, akkor változatlanul a látszatban, a hamisságban, a hazugságban maradunk. Továbbra is tehát csak felületesen gondolkodunk, beérjük a látszatokkal, a képzelt boldogsággal, a nem igaz boldogsággal, és a látszatot, vagyis amiket a testi szemeinkkel látunk, akarjuk újra és újra megtenni valóságnak, avagy igazságnak.
Már azonban ennyiből is leszűrhető, hogy mi, ember lelkek hazugságban és hazugsággal élünk itt a Földön szinte valamennyien. Ezért aztán ma már igazán fel sem fogjuk még csak azt sem, hogy mi a hazugság, ahogyan tehát azt sem, hogy mi az igazság. (Pilátusokként viselkedünk még ma is szinte minden.)
Ami nincs, és mégis úgy látszik, mintha lenne, az a hazugság. A hazugság így pedig az igazságnak csupán csak az árnyéka, egy igaz erő nélküli, és ezért erőtlennek is nevezhető semmi, ami árnyéknak, avagy látszatnak azonban van hatalma az emberi lelkeknek fejlődését, és Forrásukba visszatérését akár hosszúlejáratú turnusokra is elodázni. Az emberi lélek ugyanis a hatására igazságnak tartja az egész árnyékvilágot, és benne a többi valótlanságot, azaz szintén igazságtalanságot, igazságból nagyon is hiányosat is.
Az előbbi összetévesztés azért is törtéhet meg, mert a szellemi képzelet alkotta hazugság és világa, a nem igaz valóság kelletni is képes magát, kívánatossá tudja tenni magát, és így megtéveszteni is tudja a belekerült emberi lelket. Maga a hazugság lényegében tehát megtévesztés, az igazságnak, illetve igaz valóságnak csak torz utánzata, ami így csak látszik igazságnak, és igaz valóságnak is, azaz valósággal nem igazság, nem igaz valóság, hanem ál, és igazság alatti minőség is.
Az viszont valóságos igazság, hogy mindenkit, vagyis minden itt a nem igaz valóságban elbukott emberi lelkét Maga az Igazság vezeti el minden igazságra, és szabadítja meg vele a hazugságtól és világától. Ez az Igazságnak is nevezhető Isten pedig azért egyetlen, mert nem létezik Őnála igazabb. Jézus, és még sok más küldötte Istennek, Isten igazságait itt a nem igaz valóságban, a látszatvalóságban azért hirdette és hirdeti, hogy az ember végleg elhagyja a hazugságot és erőszakot, amikkel megfertőzte magát, és elvesztette az eredeti tökéletességét. Az erőszak, és hazugság (ami az erőszakossággal is együtt jár) ugyanis az embert halálba viszi, élőhalottá teszi.
A legtöbb ember ma azonban Jézust a Krisztust igazságnak és életnek ismerve is ott tart, hogy már még csak Istenhez sem tud igazat szólni, Istennek is folyton csak hazudozik, és ezt teszi magával is. Az Isten hasonlatosságára háromszorosan is tisztasága helyett (tiszta szellem, tiszta lélek, és tiszta test), háromszoros hazugságban él, vagyis hazudik Istennek, hazudik a társainak, és hazudik magának is. A hazugsággal még tehát magunkat is becsapjuk, mert azt hisszük, hogy jót teszünk vele.
Pedig az itt „kegyes hazugságnak”nevezett sem jó tett, mert a bármilyen szinten hazudozó szánkkal halott lélekké tesszük, vagyis öljük magunkat, anyaggá tesszük az eredetileg teljességgel anyagtalan „élő lélek” mivoltunkat. Az ilyen lélek tehát nem tud tisztának megmaradni a jelen világ szennyétől, amit magába vett ahelyett, hogy azt elutasította volna magától. Mi, tudatos lelkei Istennek, a létrehozottságunktól fogva egységben élünk a háromszorosan Szent, azaz háromszorosan makulátlan tisztaságú Istennel, viszont az Őtőle a magunk részéről való elkülönülésünkkel, és elfajzásunkkal „élő lelkekből” halott lelkekké („élőhalottakká”) tettük magunkat. A legtöbben azonban még nem tudjuk, hogy így is Istenben maradtunk, csak a magunkra öltött súlyos mulandó testtel való azonosulásunk végett tévesen Őrajta kívül, és Őtőle külön is érezzük magunkat. A testtel azonosulván pedig elfelejtettük azt is, hogy itt „kívül” is, és belül is csak Isten van, vagyis, hogy csak Isten van, olyan, hogy Őrajta kívül valósággal nem is létezik. Ebből a felejtésből következik, hogy Istenről, és még csak a jelen valóságáról is össze-vissza hazudozunk, azaz sem az Igaz Istenről és szintén igaz világáról, sem pedig az anyagi világáról nincsen igaz tudásunk, teljes egészével igaz tudást itt a Földön alig lehet találni.
A nem az Igazságtól, hanem a „hazugság atyjától” való hazugság azonban más károkat is tesz. Elválasztja ugyanis az embereket egymástól, vagyis bomlasztja az egységet, és folyton ellentéteket is szül. Meg lehet nézni a jelen társadalmat, hogy a hazugság az egységükből már mennyire széttagolta, szétbomlasztotta, mennyire egymásellenessé tette az embereket. Az emberek és népek már csak színleg értenek egyet egymással bárminek vonatkozásában is. A vezetők és népeik is ugyanis szinte mind hazugságban vannak, inkább már csak hazugsággal élnek, a szájukkal meg közülük „isteneseknek” („keresztyéneknek”, meg egyebeknek) mondják magukat azok, akik ezzel próbálják leplezni a hazug és erőszakos mivoltukat. Az igaz és teljes igazságot terjesztők száma a világban tehát igen csekély, a számuk pedig a teljes összeomlás bekövetkeztéig csökkenni is fog, mivel a végkifejlet előtt közülük sokan vissza lennek vonva a tisztán szellemi világokba.
Mivel a világban inkább csak a hazugságok terjesztése folyik, mintsem a tiszta igazságnak, az emberi többség mára már a hazugságot gondolja igazságnak, és így a hazugság szerint él (sajnos a vesztére), és nem pedig az Igazság szerint, mint nekik is kellene. A hazudozó ember, a hamis ember ugyanakkor pedig ragadozó is, vagyis másoktól, és mások elől magához ragad minden anyagit, amennyit csak bír, és úgy gondolja, hogy nem érdemes tisztességesnek lennie, hanem csak látszatra, mert így itt mindenhez hozzájuthat, amihez csak akar. Az ilyen emberek mindig csak látszatra tesznek jót is, és azt is csak azért, hogy a többi hasonló ember dicsőítse őket érte.
Mostanra viszont olyannyira belejöttünk a hazudozásba, hogy ott tartunk, hogy itt a Földön már csak az Igazság megmásítása folyik. Még a jog területén dolgozók is inkább csak ezen dolgoznak. A legtöbb itt élő lélek inkább már csak ezzel foglalkozik, különféle teóriákat talál ki, vagyis elméleteket gyárt az Igazságról és igazságairól, és azokat hiteles igazságként terjeszti minden rendelkezésére álló eszközzel. Ma pedig ebből következően is, már alig akad itt olyan szellemi lélek, aki a korábbi szennyezettségéből olyan tisztaságra jut, hogy bele tudja helyezni magát a másik szellemi lélekbe, hogy megértse, átélje helyzetét, állapotát. Még azonban csak beleképzelni sem tudjuk magunkat a másikunk helyébe, vagyis a hazudozás végett még csak képzelt együttérzés sem létezik a másik emberrel, nemhogy valamilyen szinten valósággal is lenne. Helyette a „mondvacsinált” együttérzés, és esetleg még testi együttérzés lett jellemző szinte az egész emberiségre. Igaz, avagy valóságos együttérzés, és már a testi együttérzés helyett is, inkább csak közömbösség van jelen a másik embereket illetően, és szintén tettetett az érdeklődés is az embertársaink iránt. Csak látszatra van ez utóbbi is, igazsággal érdeklődést is alig találni.
Az emberek az előbbi hibás természetük végett nem az igazságot mondják, hamisságot beszélnek a felebarátjaikról is, és ebből már szintén nem képesek kigyógyulni. (Pedig a pletykálkodással is ölik magukat.) Ugyanezek az emberek nem képesek észrevenni a különbséget maguk és az Isten szemében igaz Jézus között, vagy maguk és a szintén Isten által küldött másik igaz tanítók között. Ezek a hazudós emberek ugyanis azt hiszik, hogy már ők is olyan tiszták és igazak, és elvárják, hogy ezért mindenki hozzájuk igazodjon, őket hallgassa, tőlük tanuljon, őket dicsérje minden „jó” tettükért. Ők tehát már igazaknak tartják magukat, és a saját igazságaikat terjesztik úton-útfélen, amik viszont, mint ahogyan ők, szintén a többségükkel hamisak, azaz csak látszatra igazak. Így terjed el a hazugság egyre jobban a Földön.
Isten valamennyi igaz igazságait, a mind igaz szavait, azonban nekünk, Isten tanítványainak is itt nem csak elmondanunk kellene, hanem kivétel nélkül mindet gyakorlatban is meg kellene valósítanunk, és nem pedig helyette nekünk is megmásítanunk, meghamisítanunk kellene azokat, mint azt sokan még mindig tesszük. A másítással ugyanis magasabb rendűt elhagyjuk az alacsonyabb rendűért, az igazán értékeset az értéktelenért. Innen van aztán pedig már az is, hogy a legtöbb ember csak a mulandó teste igényeit hajlandó kielégíteni, csak a teste igazságainak felel meg, amik viszont mind hazugságok és féligazságok, mivel a teste nem örök létező, az is csak látszatra igazság.
Pedig nekünk, Isten emberi lelkeinek egész egyszerűen csak annyi lenne a dolgunk, hogy a tudatunkkal a hazugság szellemétől átálljunk, illetve visszaálljunk az Igazság Szelleméhez, vagyis a hazugságnak tudatából ki kell kerülnünk, és vissza kell kerülnünk az Igazságba, az Isten-azonos Isten-Tudatba. Ez ugyanis az igazságtalanság tudatából az Igazság-Tudatba, az önzés tudatából az önzetlenség tudatába, az őszintétlenség tudatából az őszinteség tudatába, a boldogtalanság tudatából a boldogság tudatába visszakerülésünk is. Amennyiben azonban az előbbit továbbra sem akarjuk megtenni, akkor a testünk halála után nem az eredeti létállapotunkba fogunk visszakerülni, nem az igazi hazánkba fogunk tartani, hanem akár időtlen idők elteltéig anyagi testben fogunk újra meg újra megszületni, és a hazugság hatalmában továbbra is hazugokként fogunk élni, míg az előbbi lépést meg nem tesszük, hogy magunk is célba érjünk, és már örökösen is „ott” maradjunk.
