Van Igazság

Ingyen az igazságról

Ingyen az igazságról

A Meghatározhatatlan határoz meg bennünket is

2023. július 15. - labraham

Istent nem lehet, képtelenség, lehetetlenség meghatározni. Isten felől, illetve Istent illetően azonban nekünk, embereknek igazság szerint nem is lehetne úgy határoznunk, ahogyan az nekünk éppen tetszik, de még csak máshogyan, más emberek tetszése szerint sem, mivelhogy Isten az Abszolút az Abszolút ÖN-MAGaVALÓjában, vagyis a legtisztább szellemi minőségű legbensőbb, legerősebb, és leghatalmasabb, és ezért semmiben és semmivel nem felülmúlható személyes Lényeg ki és mivoltában egyszerűen kifürkészhetetlen.

Tovább

A jelen test és jelen elme

Mi, örökkévaló isteni lelkek a jelen testi világtól, vagyis a jelenségvilágtól teljesen független létezők vagyunk, ha most benne élünk is, mert anyagi testet öltöttünk magunkra. A nálunknál alacsonyabb rendű itteni dolgok, és a szintén ilyen mulandó világuk sem, ezért pedig valósággal nem hathatnak a halhatatlan mivoltunkra (ezt is csak képzelhetjük, álmodhatjuk, mint az egész mulandó világot, és a benne megtestesülésünket is), hanem csakis az ugyanazon anyagból való testünkre.

Tovább

Az isteni élet isteni szeretettel élést jelent

A Tiszta Szeretetnek, Szellem és Léleknek, Lét és Életnek, és még Tiszta Tudatnak, Tudatosságnak is nevezhető Isten megközelíthető, és itt megvalósítható a szeretet útján, ami a teljes önátadásnak is útja, valamint még a bölcsesség útján, és az önzetlen cselekvés útján is. Ezen utak között azonban nincsen különbség, mivel mindegyik együtt jár a többivel, mert Isten tulajdonságai elválaszthatatlanok egymástól, és Istentől sem elválaszthatók.

Tovább

A maguk és Isten teljes ismeretére törekvőknek

Az örök fennállású Istennél a Lét-Szellemnél kezdetben van a teljes egészével Őbelőle való, és ezért „Szellemi”, avagy Isteni Szónak (első Szavának) is tekinthető „ VAGYOK” Tudat, ami így szintén örök fennállású Szellemi Tudat mivolta által nyilvánul, és szól is (élő beszédje is van) az önmagától valóan örökkön örökké Lét-ez-„Ő” Isten a Szellem,

Tovább

Az egyedül Igaztól való élő hit fontossága

A Magától az Igaz Istentől való hit az igazi hit.  A meggyőződéses hit, az Istent itt a Földön élvén testi érzékek nélkül, vagyis közvetlenül az igaz magunkkal tapasztalásunkkor adódó élő hit ugyanis megmaradva és növekedve a legmagasabb fokán teljesen és tökéletesen egyező az igaz tudás, az isteni tudatos isteni értelmi tudás, azaz Isten tudása végtelen teljességével.

Tovább
süti beállítások módosítása