A Magától az Igaz Istentől való hit az igazi hit.  A meggyőződéses hit, az Istent itt a Földön élvén testi érzékek nélkül, vagyis közvetlenül az igaz magunkkal tapasztalásunkkor adódó élő hit ugyanis megmaradva és növekedve a legmagasabb fokán teljesen és tökéletesen egyező az igaz tudás, az isteni tudatos isteni értelmi tudás, azaz Isten tudása végtelen teljességével.

Itt, a kettősség világa egészéhez tartozó Földön azonban a hit is kétféle. Az egyik tehát az igazi (az Igaz Isteni), az előbbi természetfölötti élő hit, ami végül is az Istentől való teljes igaz tudásnak is vehető, a másik pedig az anyagi hit, a természetfelettihez képest halott, vagy hamis hit, a mulandó testi értelem mulandó hite, ami az istentelen tárgyi tudósok teljes anyagi tudása, vagy abból valamennyit tudás, vagyis az abban való hit, amit ők mondanak a jelen világról, és annak keletkezéséről, és az Isten nem létezéséről.

Az élő hitű lelkek arról ismerhetők fel, hogy benne élve a Valóságos Istenben (vagyis az Istennel egységben élésüket megélve, és így már csak Őszerinte cselekedve) Őbenne és Őneki hisznek, a halott hitűekre pedig az jellemző, hogy, ha nem így mondják is, inkább már csak az istentelen tárgyi tudósoknak, és más testi embereknek hisznek, vagyis leginkább az itt „értelmiséginek” nevezett nagy tárgyi tudományú embereket istenítik, őbennük és őnekik hisznek mindenben. ( A legtöbb vallási, hites, és „spirituális” vezető is ilyen nagy tárgyi tudományú lélekből lesz, manapság főképpen az anyagi léleknek tudósaiból, akikből is csak igen kevesen ismerik az igaz hitet is, és ezért a tárgyi értelem hitét magyarázzák igaz hitnek, mint ezzel a legtöbb vallási és hites tanító, és szellemi tanár is van.)

Az előbbi tudós emberek nem hívők azonban tisztában vannak vele, hogy a közvetlenül az Igaz Istentől való hit is egy olyan tisztán szellemi, azaz isteni érzés is, ami nem anyagi érzéssel az emberi lélek az itt önmagában láthatatlan Istenhez tud a maga részéről kapcsolódni. Az emberi értelem, vagyis a testi értelem hite viszont tanított, illetve tanult hit, és érzése egy testi érzés, vagyis valósággal nem tiszta, hanem mesterkélt, azaz művi (anyagi testi) érzés. Istennel az Igazzal, avagy Igazsággal a közvetlen kapcsolatunkat tehát a magunk részéről is szilárdan meg kell tartanunk az Ő élő hite révén is, és a Lélek (szintén Isten) általi vezetésben is ugyanolyan szilárdan kell bíznunk. Az Istentől való hitről ugyanakkor azt is tudhatjuk, hogy az a megkapásától fogva tapasztalati tudás alapú (azaz egyértelmű, világos és teljes meggyőződés, hogy Ő van), és szintén igaz tapasztalati tudást eredményező is. (A halott hit hamis tapasztalati, azaz testi tapasztalati tudással jár, ami tudás mind meghal a testtel együtt. „A halottak nem tudnak semmit.”) Ezért az isteni hit nem a „hiszem, ha (testi szemeimmel) látom” alapon és elven működik, mint az anyagi hit, a testi emberek testi értelme tanított hite, amit folyton bizonyítani, demonstrálni is szükséges, mert különben az eltűnne, semmivé lenne. Minden hívő ember is azonban addig ateistának számít, míg a teste érzékei nélkül nem érzi magában Istent, azaz míg Isten intuitív, azaz anyagi érzékek nélküli „megérzésével” megtörténő felismerésével, vagyis Ővele közvetlen kapcsolatba kerüléssel nem rendelkezik. Az ilyen, Maga az Igaz Isten által megvalósított kapcsolat során adja az élő hitét ugyanez az Élő Isten az emberi lelkének, ami hit tehát teljesen más a testi emberek tanított hiténél, a testi értelem hiténél, mint amilyen az istentelen tudós emberek, és a legtöbb Istenről tanítónak hite is.

Az előbbi vallási tanítók nyakra-főre maguk megáldanak mindenkit és mindent, pedig az áldott lelkek azok, akik anélkül hisznek Istenben, hogy állandóan bizonyítékokat követelnének rá Istentől, vagy másoktól, akik azt mondják, hogy ismerik Őt, mert ők már találkoztak Ővele. Az áldottak ugyanis természetesnek veszik Istennek a Legfőbb és Legfelsőbb Hatalomnak igaz létezését, és az Ő igaz létezését a testüknek fejében (a tárgyi eszükben) is benne tartva élnek a Legfelsőbb, és az Ő törvényei szerint, vagyis mindig és mindenhol egységben és együtt is Ővele. Ez pedig az ő valamennyi cselekedetükön, és a beszédjükön még az Istenben nem hívők által is észlelhető. Ők ugyanis tettetetten, képmutatóan soha nem viselkednek, itt is az eredeti természetük szerint élnek. Az Igazban hitetlenek azonban borzasztó nagy „igazságérzettel” ostoba, hiszékeny, élni gyáva, „szenteskedő” embereknek tartják őket, és ugyanezt mondják az emberi vallások által félrevezetettekre is, akik is lenézik az igazakat, az Isten igazságával Isten által megáldottakat. Ezen igazakat lenézők mellett pedig léteznek még olyan Istenről tanító „hívő emberek” is, akik cselekedeteikben és beszédjükben alig különböznek az őket is gyalázó előbbi istentelen emberektől, és ráadásul Istentől való félelmet is keltenek (vagy már csak gerjesztenek) a saját híveikben. Ők azonban így nem a valódi magunkban található, mindig velünk levő Igaz Istennek és Istenért dolgoznak, hanem egy hamis istennek és hamis istenért, aki tőlük elkülönülten él. Ez pedig már csak a beszédjük hangszínéből is megállapítható róluk. Abban is ugyanis érzékelni lehet az erőszakosságukat, ami a tudásbeli fölényük éreztetéséből is kiviláglik. Ezek a képmutató lelkek még csak hírből sem ismerik az igaz szelídséget és igaz alázatot, vagyis az Igaz Istenben hívőknek csak mondják magukat, valójában ők is a megtévesztettek közé tartoznak, és oda gyűjtenek híveket. Ma a világhálón már tömérdek ilyen lélek ontja a maga igazát is a követőire, a megszerzett igaz ismereteivel azokat „felturbózva”, hogy azok még hatásosabbak legyenek a szintén lépre csaltakra. Már az is elképesztő, hogy mennyi tanítványt, mennyi követőt képesek maguknak szerezni, akiknek szóban vagy írásban átadják a maguk valamennyi csak „igaz tudását”, míg ezt az általuk is Igaz Tanítónak mondott Jézus Krisztus (Akinek szavaival „operálnak” tudatosan, vagy éppen nem tudatosan eme magukat már „felébredtnek", és „újjászületettnek” is tekintő lelkek) csak tizenkét tanítványával tudta megtenni, mert annyi találtatott Isten által alkalmasnak rá az adott népnek köréből.

Előbb vagy utóbb tehát, de nekünk, most itt a Földön élő lelkeknek is olyan belátásokra kell jutnunk, melyeket közvetlenül az Igaz Istentől nyerünk, és nem pedig helyettük továbbra is csak olyanokra, amilyeneket Istenétől más emberi személyiségektől kapunk, vagy vásárolunk meg anyagiakért, hírnévért, „lájkokért” cserébe. Hozzá pedig be kell látnunk azt is, hogy a formális, vagyis a testi értelem, avagy testi logika az anyaggal behatárolt, vagyis nem olyan, mint a végtelen és határtalan isteni értelem, és így még tehát csak az anyagi értelemben sem tanácsos hinnünk.

Végül pedig már arra is rá kellene jönnünk, hogy nem az előbbi hamis tanítók, hanem egyedül csak a Szeretetnek szintén nevezhető, Isten-azonos Isteni Lélek (avagy Isten-Tudat) és Isteni Értelem megbonthatatlan egysége „Az”, Aki és Ami bennünket, magunkat anyagiakkal beszennyezett lelkeket teljesen tisztába tud tenni, vagyis még az élő hitünkre kiterjedően is megigazítani, helyreállítani tud bennünket. A halandóknál ugyanis jóval tisztábbaknak kell lennünk, mivel az eredeti tisztaságunk is Magáéval Istenével egyező. Hozzá pedig elengedhetetlenül fontos, hogy az élő hitünk is meglegyen Istentől, és, hogy az a legmagasabb fokára eljusson, még lehetőleg a jelen földi életünkben.

Drága barátaim, egyszerűen csak annyira kellene, és akár már a jelen földi életünkben, nem csak elméletben, hanem igaz tapasztalással is eljutnunk, hogy igen, Ő él, és, hogy Ennek az Igaz Istennek élő hite nem más, mint az Ő örökké élésének hite, valamint még, hogy mi Ővele valóban egyek vagyunk, azaz soha nem elkülönülten élünk Őtőle, mert ezt mindig csak képzelhetjük, mint a legtöbben ezt még mindig tesszük, az igaz egységünknek itt, a káprázat világágában is megélése helyett. Szintén igen sokan még csak a Jézus mondta „élvén élésről” sem tudjuk, hogy az az Istenével teljesen egyező örök életünknek Istennel egységben, és Istennel együtt is, azaz tudatosan is való megélését jelenti. Ezt a múlhatatlan, illetve halhatatlan életet tehát mi, tudatos lelkei, emberi lelkei is Istennek az Ő örök élet hite alapján élhetjük, éspedig mindig, azaz örökké egységben maradva Istennel. Az Őtőle látszatra különélésünkből ennyi tanulságra tehát mindenképpen el kell jutnia minden Földön megtestesült léleknek, hogy onnantól fogva Isten bármely mulandó léttartományában is jár, azaz él ideiglenesen, Őtőle soha ne váljon el, ne éljen még csak képzeletben sem külön életet Istentől, hanem azokban a nem igaz valóságokban is mindig csak az Istenéből való örök életét élje Istennel egységben, és Istennel együtt is, szintén örök örömmel, és örök boldogsággal is.