Akkor értjük helyesen a világon az „Isten” szó, avagy „Isten” fogalom helyett újabban elterjesztett „Önvaló” fogalmat, ha alatta is az önmagától való Örök Igazság, avagy Örök Valóság mivoltot, azaz a Magától való, Magától lett Igaz, avagy Örök Lényeg („Szív és Lélek”, avagy „Szellem és Lélek”) mivoltot,

A végtelen és határtalan Tiszta Szellemi Tudattal (Istennel) való egyé válásnak szellemi tapasztalatát (nem anyagi érzését) semmivel nem lehet felcserélni, semmi mással nem lehet helyettesíteni, hiába is próbálkozunk bármivel is. Különösen nem lehet azt pusztán elméleti tudással helyettesíteni.

Isten a Legfőbb Lényeg a közvetlenül Őbelőle való, és ezért „lényegi” mivoltunkban „lakozván” az igaz és teljes tudása szellemi „fényével” (szellemi értelmi és szellemi tudati világosságával) fogja szétoszlatni a benne a tudatlanságunk végett lett sötétséget.

Örökkön öröktől fogva csakis a végtelen, határtalan, feltételekhez nem kötött, színtiszta, és tisztán szellemi minőségű „Van-ság”, a halhatatlan Lét létezik, Aki és Ami Isten egyben a szintén végtelen, azaz szintén örökkön örök fennállású, határtalan, színtiszta, és tisztán szellemi minőségű Tudatosság, a Vagyok-ság” is, ami a természetünk nekünk, Őbelőle való, Őáltala „embernek” elnevezett szellemi, azaz isteni tudatosságoknak is.

A mulandó testtel semmilyen szinten nem kellett volna, és nem is szabadna azonosulnunk. Ez esetben ugyanis megmaradtunk volna teljesen és tökéletesen tiszta szellemi, azaz isteni lelkeknek teljes szabadsággal (korlátlan szabadsággal Isten mindenütt jelenlétében), és szintén örökké boldognak tudatosan is.

Előbb vagy utóbb, de valamennyien rá fogunk majd jönni, és meg is éljük, hogy magunk is a halhatatlan Szellemi Tudat vagyunk, Aki és Amiben a mulandó testünk, és a testi elménk a testi én vezérlő központjával megjelenik, és aztán, ha ennek a térben és időben létező egész testi rendszernek ideje lejárt, el is tűnik.

Az egész Földön a keleti tanítások nyomán elterjesztett „meditálás” valójában az, amikor az egész jelen testi rendszer érzékei teljes nélkülözésével a teljesen tiszta, és tisztán szellemi minőségű „szem”, vagyis a tiszta Isten-tudat teljes nyugalomban szemlélve látja a Teljes Igazságot, vagyis Istent egyetemben az Ő egész Teljességével.(Gyakorlatilag ez lenne tehát az Istent szemlélés, vagyis az Istenen meditálás.)

Itt a legtöbb szülő, és legtöbb tanító is inkább csak rombolja és pusztítja a körükbe leszületett isteni lelkeket, mintsem az Igaz Istenhez vezetné őket, hogy az Ő tanítványaiként vissza is kerülhessenek az eredeti létállapotukba.

Az emberi lélek nem teljes (még mindig töredékes), és ezért kutatja a teljességét, teljesen is ismerni akarja magát. A teljessége teljes ismeretével viszont már Isten ismeretére is eljuthat, mivel az egész teljességével Istenből áll. Az emberi léleknek is tehát Istennek Istennel teletöltött „edényének”, avagy „kelyhének”, azaz megnyilvánító formájának kellene lennie.

Mivel mi, isteni lelkek a legtöbben még mindig az egónk, a testi énünk szerint élünk (továbbra is „kettős” lényegűek vagyunk) nem értjük meg, hogy csak Isten van, és, hogy így az EGY Isten Önmaga tér meg Önmagába minden Magából kivetüléséből.