Van Igazság

Ingyen az igazságról

Ingyen az igazságról

A színtiszta Léten túl nem végezheti senki

2023. október 24. - labraham

Az Egy és Örök Istennek a számtalan sok megtestesülés általi megnyilvánulását hívjuk teremtésnek, ami teremtés szellemi (örök), és anyagi (mulandó), avagy tárgyi minőségű részből áll. A Teremtő és teremtett azonban a valójában, vagyis a lényegében nem különbözik egymástól,

Tovább

Az egész nagy emberi család is Ő

A Földön valósággal csak egyetlen emberi család él, csakhogy belőle a legnagyobb többség a rossz oldalhoz csatlakozott, vagyis a „balnak”, a jótól elpártoltnak, és ezért „balgatagnak” is nevezhető rosszhoz, és vele az egyedül és igazán Jónak ideiglenesen létezhető ellentétpárjához kötelezte el magát, és így csak egy kisebb embercsoport van a „jobb” oldalon,

Tovább

Az Egyben ’s Égben létező képmások vagyunk

Nekünk, isteni lelkeknek vágynunk kell a nem kettősségre, vagyis végül is az Istennel mindig is, és minden eredetitől más körülmények között is létező egységünkre, és akkor Isten által meg is lesz az nekünk is az áldásaként, vagyis Isten a helyreállításával megadja, illetve visszaállítja nekünk ezt az Ővele tökéletes egységben élés állapotot, a szellemi és lelki egység érzést.

Tovább

Amire kell jutnia az örökkévaló szellemi tudatnak

Az örökkévaló tudatos szellemi tudatnak, akik és amik vagyunk, egyszer minden téves azonosulását végleg le kell vetnie magáról, vagyis meg kell szabadulnia a testtel, testi elmével, annak testi gondolataival, a testi énjével, annak múltjával, jelenével és jövőjével, minden dualitással, az egész „kettősség” világgal való azonosulásától úgy, hogy ezeknek még csak nyoma se maradjon benne.

Tovább

Testben testi cselekedetek nélkül élés

Az általunk itt sűrűn használt „Szív” fogalom nem mást, mint Magát Istent a Legfőbb Szellem és Lélek Egységet, a Legfőbb Lényeget, az egyetlen Igaz Valóságot, avagy Igazságot jelenti, és ezért, amit e „Szív” szól, avagy mond, az mind igazság. Mi, emberi lelkek ennek a teljes egésznek, végtelennek és határtalannak is ismerhető „Szívnek” a rész „szívei” (azaz „tagjai”) vagyunk,

Tovább

Alázat és büszkeség

Az igazán és teljesen alázatos ember semennyire nem büszke, nem egoista, nem kérkedik magával, és semmijével sem (már csak azért sem, mert semmit nem tekint a maga tulajdonának, még csak a képességeit sem), és soha nem erőlteti rá magát másokra, hogy hatalmasabb, erősebb, tehetősebb, magasabb képességű mivoltát kimutassa, hogy kérkedhessen, dicsekedhessen is magával.

Tovább
süti beállítások módosítása