Az Egy és Örök Istennek a számtalan sok megtestesülés általi megnyilvánulását hívjuk teremtésnek, ami teremtés szellemi (örök), és anyagi (mulandó), avagy tárgyi minőségű részből áll. A Teremtő és teremtett azonban a valójában, vagyis a lényegében nem különbözik egymástól,

Valósággal szabadnak lenni annyi, mint teljesen és tökéletesen tiszta szellemi léleknek lenni, aki Magával Istennel tökéletes egységben él. A teljes szabadság állapota ugyanakkor pedig még az, amikor mindent az Egynek látunk szellemi gyakorlatilag is, azaz,

Valóságosnak lenni annyi, mint az eredeti tökéletességünkkel, az eredeti természetünkkel élni megtestesülten is. Az életnek legmagasabb és legtökéletesebb szintjére kellene tehát mintegy már újra is jutnunk, a jelenlegi igen alacsony állapotunkból,

A Földön valósággal csak egyetlen emberi család él, csakhogy belőle a legnagyobb többség a rossz oldalhoz csatlakozott, vagyis a „balnak”, a jótól elpártoltnak, és ezért „balgatagnak” is nevezhető rosszhoz, és vele az egyedül és igazán Jónak ideiglenesen létezhető ellentétpárjához kötelezte el magát, és így csak egy kisebb embercsoport van a „jobb” oldalon,

Mi, isteni lelkek az eredetünktől fogva teljesek, teljesen tiszták, tökéletesek, és szintén teljesen szabadok is vagyunk. Ez az igaz természetünk, ilyen az isteni természetünk. A lelke ugyanis olyan, mint Isten, vagyis az isteni lélek valósággal nem lehet még csak beteg sem, merthogy örökké tökéletes,

Nekünk, isteni lelkeknek vágynunk kell a nem kettősségre, vagyis végül is az Istennel mindig is, és minden eredetitől más körülmények között is létező egységünkre, és akkor Isten által meg is lesz az nekünk is az áldásaként, vagyis Isten a helyreállításával megadja, illetve visszaállítja nekünk ezt az Ővele tökéletes egységben élés állapotot, a szellemi és lelki egység érzést.

Az örökkévaló tudatos szellemi tudatnak, akik és amik vagyunk, egyszer minden téves azonosulását végleg le kell vetnie magáról, vagyis meg kell szabadulnia a testtel, testi elmével, annak testi gondolataival, a testi énjével, annak múltjával, jelenével és jövőjével, minden dualitással, az egész „kettősség” világgal való azonosulásától úgy, hogy ezeknek még csak nyoma se maradjon benne.

A valóságos szellemibe, a valódi „hazánkba” visszavezető szellemi út (a „nagy út”) eleinte igen nehéznek, gátakkal, akadályokkal telinek tűnik, melyek mind le is, és el is téríthetnek bennünket az isteni úttól.

Az általunk itt sűrűn használt „Szív” fogalom nem mást, mint Magát Istent a Legfőbb Szellem és Lélek Egységet, a Legfőbb Lényeget, az egyetlen Igaz Valóságot, avagy Igazságot jelenti, és ezért, amit e „Szív” szól, avagy mond, az mind igazság. Mi, emberi lelkek ennek a teljes egésznek, végtelennek és határtalannak is ismerhető „Szívnek” a rész „szívei” (azaz „tagjai”) vagyunk,

Az igazán és teljesen alázatos ember semennyire nem büszke, nem egoista, nem kérkedik magával, és semmijével sem (már csak azért sem, mert semmit nem tekint a maga tulajdonának, még csak a képességeit sem), és soha nem erőlteti rá magát másokra, hogy hatalmasabb, erősebb, tehetősebb, magasabb képességű mivoltát kimutassa, hogy kérkedhessen, dicsekedhessen is magával.