Amit itt közvetlenül magunk körül látunk, az mind az Istenből és Istentől eredeztethető szellemi mivoltunknak (lényegünknek) a belőle való lelki mivoltunkon keresztüli kivetülése, vagyis az itt úgynevezett „manifesztációija”, azaz anyagilag is megvalósulása.

Az igazi, avagy isteni önazonosságunk teljesen szabad, nem korlátozott, csak mi, most anyagi testet magunkra öltötten tévesen úgy hisszük, hogy azonosak vagyunk a hozzánk képest sok mindenben erősen korlátozott anyagi testünk központjával, lényegével,

Mi, isteni lelkek az egós tudatállapotból, a kettős lényegűségből addig nem fogunk felébredni, míg itt minden Istentől valóan létező élőlénynek meg nem fogjuk engedni, hogy úgy legyenek, ahogyan vannak, vagyis, míg azokba semmilyen szinten nem folyunk, nem avatkozunk bele,

Bűzillatot árasztó teherként nehezedik rá az emberi lélekre, ha a múltban történt rossz dolgokról gondolkodik, és róluk beszél is, vagy, ha hasonló negatív módon a testének jelenével és jövőjével foglalkozik is. Az pedig már rothasztóan, bomlasztóan (lerombolóan) is hat rá, ha másokkal foglalja ugyanígy el magát,

Az igazi örömünk és boldogságunk az igaz szeretettel teljesen áthatott érzéseinktől és gondolatainktól is van, amiből is már be lehet látnunk, hogy az egyedüli boldogítója (avagy „üdvözítője”) is mindenkinek az isteni szeretet, vagyis végül is Maga a szeretetteljesen érző, gondolkodó, és cselekvő Isten, az Élő Isten,

Az Istennel azonos Isteni Tudatnak valósággal nem létezik senki és semmi ellentéte. Ami „ellenpólusát” ugyanis mi, lelkei látunk Istennek, az nem örök fennállású, hanem mindig csak látszatra létezik, és ez az anyagi test, a testtudatosság, a testi elme és testi én egysége.

A halál minden anyagit, minden mulandót elvenni hivatott tőlünk, el kell ugyanis tudnunk válnunk minden fizikaitól, minden durva és finom anyagi minőségtől, vagyis végül még a fénytestünktől, a fényenergiából álló testünktől (amivel azonosulva képzeljük „fénylényeknek” magunkat),

A Tiszta és Örök Valóság, avagy Igazság, az Egy Isten, az Élő Isten, a határtalan „Világosságnak” (Szellemi és Lelki „Fénynek”) is nevezhető Isten változatlan, mindig egy és ugyanaz, és mindig, azaz örökké teljesen szabad is, még, ha Magába foglal minden változót is.

Az öncélú élet valós szellemi eredmény nélküli, és vele inkább halad visszafelé a szellemi lélek, mintsem előre Istenhez. Az ilyen életet élőknek még majd meg kell tanulniuk, hogy a földi élet valóságos szellemi javaknak, és soha nem pedig anyagi javaknak minél nagyobb mértékben megszerzésére van,

Igazán szabadnak lenni annyi, mint teljesen és tökéletesen tiszta szellemi léleknek lenni, aki Istennel örök állandóan tökéletes egységben él. A teljes szabadság állapota ugyanakkor még az, amikor mindent az Egynek látunk,