Igazán szabadnak lenni annyi, mint teljesen és tökéletesen tiszta szellemi léleknek lenni, aki Istennel örök állandóan tökéletes egységben él. A teljes szabadság állapota ugyanakkor még az, amikor mindent az Egynek látunk,

és értünk is meg szellemi gyakorlatilag is, vagyis, ha ezt nem csak elméletileg tudjuk meggyőződéssel, és gyakorlati meggyőződés nélkül mondogatjuk, hanem, ha meg is éljük, azaz állandó igaz tapasztalatunk (nem a mulandó testünk, és annak érzékszervei általi tapasztalatunk) lesz róla, hogy csak az Isteni Egység, avagy Isteni Teljesség létezik az örök fennállású, korlátlan hatalmú és erejű Isten (avagy Legfőbb Lényeg, azaz „Szív”) középponttal, Aki és Ami mindeneknek, minden élőnek is egyetlen Forrásával az Egy Istennel, az Élő Istennel tökéletes egységben élünk.

Az előbbi valóságos szabadsághoz, az isteni szabadsághoz azonban a külvilágtól való teljes függetlenség állapotába kellene visszakerülnünk, vagyis az egész tárgyi valóságnak föléje kellene tudnunk emelkednünk. Abba a létállapotba kell tehát visszajutnunk, ami Istennek Ővele egyazon Lelke állapotával egyező, Ami Szellemi Lélek (avagy Szellemi Élet) mivolta Istennek az egymástól elválasztott „vizek”, vagyis az egész tárgyi, avagy anyagi valóság fölött teljesen súlytalanul, azaz minden anyagi tartalom nélkül a makulátlanul tiszta, és tisztán szellemi mivoltával „lebeg” (mozog, azaz él).

A többségi általunk az előbbieknél most még jobban ismert anyag nem anyagi szellemi, hanem valós szellemi „szemszögből” olyan, mint a sűrű pára. Azért „lebeg” tehát a Lélek a „vizek fölött”, mert szellemi „szemszögből” az egész anyagi valóság rezgő vízpára szerűnek látszik, azaz nem olyan súlytalan és átlátszóan tiszta szellemi minőség, mint önmagában az Istennel azonos Lélek. A keresztény vallás hal szimbóluma arra utal, hogy az eredetileg tollpihe, vagy enyhe szellő könnyűsége és lágysága szerűen, és fölöttes helyzetben „lebegő”, vagyis az Isteni Egységbe tartozó „vizekkel” közvetlenül nem is érintkező Isteni Lélekből való isteni lélek ideiglenesen ezekben a különféle sűrűségű „vizekben”, mondhatni, hogy „zavaros vizekben” él.

Aki szellemi lélek, avagy nem anyagi minőségű „halacska” tehát a maga részéről elválik Istentől, az „leesik”, és belesüllyed a mulandó világba, az egymástól elválasztott „vizekbe”, és így már nem Isten Ővele azonegy Lelkével tökéletes egységben „lebeg” (él) a mulandó világ egésze fölött, mint örökösen kellene lennie a mulandó világhoz nem hozzákötődvén, vele nem azonosulván. Ha viszont ez az eredetileg nem anyagi lélek mintegy újra is egyesülni fog Istennel, akkor Istennek Ővele egy Lélek mivolta segítségével átszeli, avagy „átrepüli” a „világóceánt”, vagyis az egész tárgyi valóságot, és átjut a „túlpartra”, Isten legközvetlenebb világába, az igaz (örök, soha el nem múló) valóságába, és újra tökéletes egységben fog élni Istennel.

Ugyanakkor pedig itt a „vizek” tartományában Istennek szintén létező tökéletesen tiszta, azaz minden szennyeződéstől mentes víz a legtisztább szellemi, avagy isteni értelmet (is) szimbolizálja, ami így egyben az értelmes szellemi életnek, az élő szellemi tudatnak is szimbóluma, mely szellemi tudat az egész teljességével az isteni, azaz szellemi értelemből van, amivel ezért megbonthatatlan egységet képez, aminek cselekvő „feleként” meg is nyilvánítja azt magával. Így tehát a tökéletesen tiszta tárgyi víz még a szellemi értelem szimbólumának is tekinthető, vagyis tárgyilag (testileg) azt is megjeleníti, ami átlátszóan tiszta szellemi értelemben van benne első fokon minden, ami van. (Mindig elsősorban ebben az Istennel a szeretetéhez hasonlóan, és vele is egynek tekintendő, örökké létező „tiszta vízben”, avagy „szent vízben” él gyakorlatilag minden élőlénye, és minden más teremtése is Istennek. Még tehát a „zavaros vizei” is benne élnek.)

Az emberi tudomány által is jól ismert é-ter is azonban nem más, mint az áttetszően híg vízpára szerűnek elképzelhető tér, ami „foglalatnak” is nevezhetőben a szintén, csak sűrűbb vízpára szerű dolgok benne vannak, mint szintén képződmények, azaz szintén teremtmények. Ezek a „vizek”, azaz lét és életterek a bennük létező lét és életrendszerekkel vannak tehát Isten által képletesen elválasztva egymástól, és egy ilyen többitől elválasztott térben és rendszerben élünk mi, szellemi lelkek ideiglenesen a legsűrűbb anyagból, a kézzel fogható vízből való testet magunkra öltötten. (Mi valójában tehát úgy élünk itt, Istennek dipólusos valóságában, a „kettősség” mulandó világában, mint a testi szemeinken keresztül nézve a halak élnek a vízben, mely halak a vizet „lélegzik” is be (a víztől élnek), mi pedig közvetlenül a Szellemi avagy Isteni Lélek által vagyunk „lélekeztetve”, azaz szellemileg éltetve, és szintén első fokon Őáltala van a testünk lélegeztetve is, ami a testileg éltetést jelenti.

A vízről pedig itt még az is elmondható, hogy az anyagok közül a víz itt a legjobb szeretethordozó, és ezért áll a szilárd látszatú testünk is a legnagyobb százalékában vízből. Mi e testi vízben ideiglenesen „úszó”, azaz mozgó, élő „halak” („élő lelkek”, isteni lelkek) hordozzuk tehát magunkban, az Istenével egyező lényegi  mivoltunkban Istent a Szeretetet, Akit Lét Teljességnek és Élet Teljességnek, vagy egyszerűen csak Teljességnek is ismerhetünk. (Mi, teljesen tiszta szellemi lelkek, vagy ilyen lelkek csoportja vagyunk tehát az a „szent templom” akikben Isten örök „lakozást” vehet, és vesz is. (Magában a mulandó víztestben Isten még csak ideiglenes lakozást sem fog venni sohasem, ezt csak az anyaggal még azonosulásban élő lelkek gondolhatják így. Isten ugyanis, ha közvetlenül érintkezne a víztesttel, akkor az azonnal eltűnne, megszűnne létezni, mint párafelhő a tűző Nap hatására.)

Még azonban az itt látható és nem látható színekről is azt lehet elmondani, hogy azok is velünk együtt Istennek kifejezői. A ragyogóan tiszta fehér szerű (azaz nem anyagi fehérségű, nem anyagi minőségű) Szellemi „Fény” azonban nem csak  Istennek, mint színtiszta és elmúlhatatlan Szellemi Létnek, hanem az Ővele egyazonnak megismerhető, szintén makulátlanul tiszta Szellemi Élet mivoltának is elsődleges kifejezője. Isten ugyanakkor tehát rajtunk, az ide az anyagba „leesett” lelki fiai, és lelki gyermekei által is juthat itt látható kifejezésre, vagyis mi, szellemi lelkei Ővele egységben élvén magunk is az önmagában láthatatlan Istennek a Szellemnek megnyilvánítói vagyunk. Magában az Örökkévaló Szellemi (azaz Isteni) Életben, vagyis Isten Ővele egy Szellemi „Fényében” (Isten Lét és Élet Világosság mivoltában) így pedig nem létezik semmi, ami nem magunk is vagyunk.

Egységben élve Isten Lélek Teljességével, avagy Élet Teljességével, magunkkal Őt „ábrázoló”, azaz megnyilvánító „tagjai” vagyunk ugyanis Istennek, Akinek egyik Földön élő szellemi lelki „ábráját” (isteni „képmását”) „Ábrahám” nevet kapott anyagi testben élvén ismerhettünk először meg mi, a Földnek ugyanazon térségébe „leszületett” (anyagi testbe „beleesett”) isteni lelkek. (Így vagyunk földbe vetett isteni magok.) Istent a Lelket magával itt a Földön először e földi térségben ábrázolni hivatott nem anyagi, hanem szellemi, azaz isteni lélek tehát az „Ábrahám” nevet kapott anyagi testben „lakozott” ideiglenes jelleggel, míg a halott testét itt hátra nem hagyta, és vissza nem tért Istenhez. Isten azonban nem az emberi testeknek ezen egyik „ősapjának” testében lett emberré, hanem az itt „Jézus” névvel élt makulátlanul tiszta lelke emberi testében, mely testet is Ő teljesen áthatott Magával (azaz teljesen átszellemítette), és az így már nem maradhatott itt hátra szilárd anyagi látszatú holttestként, hanem átalakítván tisztán szellemi minőségűre visszakerült a teljes tisztaság világába, az eredete valóságába.

A magával szintén Istent ábrázolni hivatott, Istentől Jézus nevet kapott lélek így viszont az előbbi testileg ősapa lélekkel ellentétben már itt helyben „Krisztussá” lett, vagyis az Istennel egy Lélekként meg is nyilvánult, azaz a halhatatlan Isteni Tudatot, a halhatatlan Isteni (avagy Szellemi) Életet nyilvánította, valósította itt meg magával. Jézus az Igazságból való igazság mivoltával tehát „Krisztussá” lett, hogy magával megnyilvánította, illetve megvalósította itt Isten Ővele azonegy Örök Világosság mivoltát, a halhatatlan Élet, avagy halhatatlan Lélek mivoltát, a tehát Tiszta Szellemi „Fény” („Világosság”) mivoltát. A Világosság, vagyis végül is Isten, Aki az egyetlen és legfőbb Igazság is, így „jött el” ide a mulandó világába emberi testben, de az időlegesen itt élő lelki gyermekei nem ismerték Őt fel, pár „élő lélek” kivételével, akik már felébredtek az alvásukból, és ki is „fehéredtek”, vagyis akiket az Istennel egy Krisztus, az Igazságnak Lelke végül már teljesen is megtisztított.

A hófehér szín szerű, vagy inkább átlátszóan tiszta, végtelen és határtalan, és elsődlegesnek is nevezhető Szellemi „Fényben” (az Istent a Szellemet jelentő „Fehérben”) így lett tehát benne egy szintén ragyogó tisztaságú, zafírkék szín szerű, előbbi „Fényből” való, és ezért szintén Szelleminek nevezhető „Fény” is, vagyis a teljes egészével Istenből a Szellemből valóan Ővele egy megtestesült Lélek mivolta, ami Lélek Teljesség szintén magába foglalja a Szellem egész Teljességét, és  ezen teljes és kölcsönös egymásbafoglaltság révén a Szellemi Lélek a láthatatlan Szellemnek magával megnyilvánítója is. Az átlátszó tisztaságú Istent (a „Fehér Szellemi Fényt”) valójában tehát az Ővele egy Világosság mivolta teszi láthatóvá, és valójában ez a megtestesült Világosság, azaz Isten-azonos megtestesült Isteni Tudat (Szellemi Lélek, avagy Szellemi Élet) lesz zafírkék (egyszerre fehéres kék és kékes fehér) szerű színnel láthatóvá akár még testi szemek számára is.

A közvetlenül a Tiszta Szellemi Tudatosságból való szellemi tudatos szellemi léleknek isteni szeretet alapú szellemi jelleme is pedig szintén  kék szín szerűnek írható le, vagyis az átlátszóan tiszta szellemi élet és szellemi tudatos szellemi értelem egysége körében benne levő szintén nem anyagi színként mutatkozik meg. A legtöbb most itt a Földön élő szellemi léleknek azonban szinte a teljes egészével szürke, vagy még sötétebb jellem-színe van, mivel igen kevés isteni jellemmel rendelkezik, helyettük majdnem teljesen tele van őt nem is csak sötétté tevő, hanem el is csúfító, nem Istenéiből való tulajdonságokkal („sötét foltokkal”, azaz „szeplőkkel”), amik eredményezik a jelen környezetében is a sok rossz történést, és az anyagi természetnek is igen rossz, igen megromlott állapotát. Mi, emberi lelkek itt „szürke” földönkívüliekről beszélünk, akik el akarják tőlünk rabolni az élőhelyünket, holott magunk is az ilyen erőszakos, és ezért torz kinézetű sötét lelkekhez tartozunk, akik egymással, és Istennel is folyton ellenségeskednek, bántják egymást, ártanak egymásnak, kárt tesznek egymásban, és az ideiglenes élőhelyükben, a Földben is.

A szellemi lelki zafírkék szerű színről belátható tehát, hogy az mindig elsősorban Krisztust, Krisnát, és a többi Istennel azonos Isteni Lelket (az e földi térségben élők számára „Igét”) megtestesíteni hivatott, teljesen és tökéletesen tiszta, és tisztán szellemi minőségű isteni öntudatot, vagyis végül is a teljesen és tökéletesen tiszta Szellemi Tudatosságot jelenti anyagi testben élvén. Ez a kék szerű szín ugyanakkor pedig az Isten Ővele egyazon Tiszta Tudatosságából való tiszta tudatos szellemi lelket is jelenti, aki Szellemi Lélekből való szellemi lélek egy és azonos a testével, vagyis a teljes anyagtalan maga a „teste” is. (Ezért nevezhetjük ezt a nem anyagi minőségű formát „tiszta testnek”.) Ilyen lelkekként élünk most mi is itt a Földön megtestesülten, vagyis anyagi testet magunkra öltötten. A teljességgel anyagtalan lelki kék, a tökéletes kék szín pedig a tökéletesen tiszta tudatos léleknek, vagyis a lélektudatosságnak jellemét (természetét) is mutatja. (A Krisnáról készített képek és szobrok az előbbiek végett vannak kékre festve, és a szeplőtelen tisztaságával Jézusnak megszülésére  alkalmassá lett Máriának képei is ezért kék és fehér színűek.)  A Föld tiszta kék ege is az Istennel azonegy végtelen és határtalan Léleknek szimbóluma, csak az a tárgyi megjelenítője, illetve megnyilvánítója, és ilyen funkcióval bír maga az „Ég” szó is. Az innét kék látszatú ég fölötti Nap is a szellemi valójában fehér, a lelki valójában pedig kék színű, csak ezt a legtöbb itt élő lélek még nem így látja, mivel csak a testi szemein keresztül nézi a Napot is, vagyis azt sem úgy látja, ahogyan az valósággal van, hanem csak a tárgyi fényét, a Nap anyagi teste aranyszínű ragyogását, kisugárzását látja.  (Az emberiségből még mindig igen kevesen látják a Napnak még csak a szellemi lélek mivoltát is. Ez azért van így, mert a többségnek látása még mindig csak az anyagra és anyagira terjed ki, és így az azon túlit, a nagyobbik lelki és szellemi részét még nem látják a teljes egészéből, ahogyan azt sem, hogy a Nap is egy élő Istenség.)

A teljességgel anyagtalan szellemi minőségű valóságban, az örökkévalóságban pedig a szintén teljesen anyagmentes színek jelölik, illetve jelenítik meg a szellemi lélek isteni érzéseit is. Ennek hasonlatosságára léteznek a testi szemekkel is látható finom anyagi minőségű testi tudatos testi értelmi körünkben, az „auránkban” (a „kettős” lényegi mivoltunkból az anyagi lényegünkben) anyagi színekként a testi érzelmeink, vagyis a testi szemekkel látható testi érzelmi állapotunk, amit ma már a tojásra hasonlító alakzatban benne levő színes felhőkként lefényképezni is tudunk. Egy teljesen és tökéletesen tiszta (vagyis magában semmi anyagit nem tartalmazó) szellemi lélek viszont, ha ránk figyel, tökéletesen látja a szellemi lelki jellemünket, és a testi jellemünket is, amivel összekevertük magunkat úgy, hogy az isteni jellemvonásainkból (eredeti tulajdonságainkból) el is hagytunk nem egyet helyettük. Ezért sokunknak a szellemi lelki látványa igen torz az eredetihez képest, és vannak közülük, akik inkább tűnnek szörnyetegeknek (állatszerű lényeknek), mintsem teljesen tiszta isteni lényeknek, akiknek hófehér szín szerű a velük egy és azonos, semmi anyagit nem tartalmazó szellemi  (avagy mennyei) testük, ami szellemi értelemben a „felső ruhájuk”, az alatta levő „alsó ruhájuk” pedig a velük szintén egy lelki testük, vagyis az eredetileg „égszínkékhez”  (fehéres kékhez) hasonlítható szellemi lélek mivoltuk, ami lelki testforma csak hasonlít a jelen testünkre, az anyagi emberalakunkra.

Nem csak az Isten szent szellemeire jellemző „fehér gyolcsruha” szerű testhez, hanem az előbbi szintén tiszta lelki testhez képest is sötét jelen anyagi testünkről, a hús-vér testünkről pedig az tudható, hogy az a korábbi anyagi testet öltéseink során végzett tetteinknek megfelelően alakult ilyenre, amilyen most, vagyis a jelen testünk az eddigi testet öléseink során végzett tetteinknek eredménye.

Ha viszont itt a jelen életünkben, vagyis anyagi testet magunkra öltvén nem emberi, hanem állati módon fogunk élni (ami a legtöbb emberre sajnos, nagyon is jellemző, és még testi szemekkel is megfigyelhető), akkor akár már újra is az előbbi torz jelleművé, és szörnyűséges látvánnyá is fogunk válni szellemi lelkileg. A Teremtőnek mi, emberi lelkei most is tehát még csak egy igen torz képét testesítjük meg egyenként, és minden együtt is, pedig mindkét módon az Ő tükörképeinek kellene lennünk, azaz hű képmásainak, akikben Isten „egy az egyben” meglátható. Olyanoknak kellene tehát lennünk, mint amilyennek itt Jézust, és a többi szintén Maga Isten ideküldte szent tanítót példaképpen láthattunk, és láthatunk, mert a mai korban is élnek itt közöttünk, de már csak igen kevés számmal teljesen és tökéletesen tiszta isteni lelkek, akiket nem maguk, és nem is emberek avattak szentté, és tették meg küldöttnek is, hanem Maga Isten „szentelt” meg, és Maga küldte aztán el az emberiséget tanítani, hogy végül az Ő általi teljesen is megtisztításával valamennyi Földön élt és élő emberi lélek szentté legyen, mint amilyen Isten. A teljesen is tisztába tevését az isteni léleknek nevezhetjük itt a „Tűz”, vagyis Isten a Lélek általi „megkeresztelésnek”. A teljesen és tökéletesen tiszta lélek pedig a „Tűz” általi „megszentelésével” már csak isteni tulajdonságokkal él megtestesülten is, és Isten szerint használja, vagy éppen nem használja a teste képességeinél jóval magasabb isteni képességeit is, amik is közvetlenül Istentől való „ajándékaink”. Ugyanakkor az ilyen lélek állandóan éber is lesz, azaz újra teljes éberséggel él, és többé már nem fog elaludni.

Itt a Földön azonban, aki már ismeri, mert már látta az Igaz Istent, attól is meg lehet Őt ismernünk, és természetesen meg lehet Őt ismernünk Őtőle Magától is, és ez utóbbi a leghelyesebb ismeret, amit egyenesen Ő Maga ad nekünk Magáról. (A legigazabb szellemi tudást, mindig tehát csak Maga Isten a Szellem adhatja mindenkinek Magáról, és az Ővele egy egész Teljességéről is.) Ameddig pedig nem találjuk meg az Igaz Istent a szellemi lelki magunkban, addig csak idegen istent, hamis istent ismerhetünk és hirdethetünk, aki nem egyező, vagy teljesen nem egyező az Igazzal. Amikor ugyanis valóban megtaláltuk az egyedül Igazat a valóságos magunkban, vagyis amikor tapasztalati tudásunk is van Őróla (meggyőződéses hittel, azaz meggyőződéses tudással vagyunk a létezését illetően), akkor fog igazat szólni a szánk is Őróla. (Addig csak fecsegünk, locsogunk Istenről, össze-vissza beszélünk valós és valótlan dolgokat Őróla, még tehát kicsit, vagy nagyon is keszekusza a képünk Istenről aszerint, hogy eddig milyen érettségi fokra sikerült eljutnunk.)

Viszont az igazságot Istenről személyes érdekből (és másképpen sem, csoportos érdekből sem) senkinek nem szabadna eltorzítania, megmásítania. Önző érdekből félremagyarázni, elferdíteni az igazságot ugyanis istentelen cselekedet, hibás cselekedet, ami megtévesztésnek a visszahatása is rossz lesz az elkövetőjére. Manapság is azonban azok tetszelegnek, azok mutogatják magukat vallásos, és lelki tudományokban jártas emberekként, és „spirituális” emberekként is, aki „szaktekintélyek” (szakértők) nem is csak az Igaz Istent nem ismerik teljesen, hanem az Ő szabályzó elveinek is nem, vagy csak részint ismerői és követői, vagy pedig mindkettőnek csak tettetői szintén anyagi haszon, előny, elismerés, és a másikak fölötti hatalom érdekében. (Minden magát „Atyáztató”, „Rabbiztató”, vagy „Guruztató” ember is ilyen, és ilyenek a magukat más neveken, vagy a saját nevükön „szellemi” vagy „lelki vezetőknek”, „tanítóknak”, „szellemi és lelki gyógyászoknak” neveztetők is. Ezeknek egyike sem az Igaz Isten nevében cselekszik. Ezek mind bérért vagy hírnévért cserébe működnek.)

Amennyiben azonban teljesen összehangolódni tudunk egy nem önjelölt, hanem igaz tanítóval, egy Istent teljesen ismerő, és Ő vele tökéletes egységben élő, tanítással Maga Isten által megbízott teljesen és tökéletesen tiszta lélekkel, akkor valójában Istennel kerülünk, és mintegy már újra is teljes összhangba. Léteznek tehát közöttünk most is lelkek, akik isteni jellemmel teljesen öltenek magukra emberi testet, vagyis akik tökéletes egységben élnek Istennel testet öltvén is, akik ezért teljesen ismerik Istent, és mindent Isten szerint tesznek is, azaz csak isteni szeretettel vannak válogatás nélkül mindenki és minden irányában.

Az Isten által küldve testet öltött igaz tanító, a szent tanító pedig haza is vezeti az Isten által hazatérésre már alkalmasnak talált lelkeket, vagyis az Istennel tökéletes egységben élő magán keresztül közvetlen kapcsolatba hozza őket Istennel (Jézus is ezt tette), Aki valósítja meg mindhármuknak egységét, és lehet aztán már a tanítványból is Istentől akár tanítói („prédikáló”) feladatot kapott lélek is, és Isten természetesen küldheti őt más feladattal is. Ezt Jézusnál, másoknál, és nem egy mai korban köztünk élt és élő szent tanítónál is megfigyelhettük, csak most már, a jelen emberi korszaknak vége táján egyre kevesebb tanítói, és egyre kevesebb tanítványszámmal is, mivel egyre csak növekszik azon lelkek száma, akik még nem alkalmasak a közvetlenül Isten általi tanításra (mely tehát törtéhet Maga Isten által megszentelt és küldött lelkeken keresztül) is. Ez a csökkenő szám is azt mutatja, hogy egyre csak nő az istentelenség, az igaztalanság, és, hogy a hamis istenhez, az újabban a „spiritualizmust” elterjesztett, Igaz Istennel ellenkező, lelkeket megtévesztő Istenséghez tartozás is egyre csak nő, és ennek jó vége nem lehet az egész emberiségre, az egyéni lelkekre, és természetesen a hamis tanítókra nézve sem.  Meg lehet figyelni, hogy a hamis isten, a hamis tanítói, és az ő küldött, vagy nem küldött tanítványaik (a „beavatottaik”) is, még csak teljes szabadsággal sem bírnak, vagyis az utóbbiak sem az Igaz Istenével teljesen egyező szabadsággal bírnak, hanem csak a közönséges testi emberekénél nagyobb anyagi szabadsággal, és egyéb más anyagi előnyökkel, például jövendőmondással, vagy a finom tárgyi valóságokat, és ilyen minőségeket, például anyagi gondolatokat látással is.

A teljes és tökéletes tisztaság, vagyis a valóságos szentség tehát nem az előbbi, hanem az, ami egyben teljes szabadságot, azaz Istenével teljesen egyező isteni szabadságot is jelent, valamint teljes és igaz tudást, isteni tudást is. A teljesen szentekre ugyanakkor pedig a teremtett világból semmi nem tud hatni, és nem tudhat rájuk hatni az egész mulandó világ sem, hanem ezek mindig csak a magukra öltött anyagi testükre hathatnak. A teljesen és tökéletesen tiszta lélek ugyanis teljesen olyan, mint Isten, azaz fölötte áll, és teljes hatalma van minden mulandó minőség fölött, a mulandók pedig még csak nem is befolyásolhatják őt.

A szentek Szentje Isten ugyanakkor a bennünk, teljesen és tökéletesen tiszta szellemi lelkekben „lakozó”, szintén örökké változatlan mindenütt Jelenvalóságnak, és tehát az egyetlen Igaz Valóságnak is felfogható, Aki mindent megváltoztathat, azaz mindenkire és mindenre korlátlanul hathat. Ő ugyanis egy felülmúlhatatlan szellemi értelmű, és ugyanilyen erejű egyetemes és örök létezésű Lény, és nem pedig egy elvont mentális állapot, mint azt még sokan tévesen hiszik. Sokan pedig csak egy személyiség nélküli Istenben hisznek „Önvalónak” nevezve a színtiszta Létnek érzetét, ami létérzésre is el lehet jutnunk minden másból teljesen kiüresítve magunkat, ez azonban már a legvégső, a teljességgel öntudatlan létállapot, azon túlra nem lehet jutnia senkinek sem. Istennek ezen aspektusát is meg lehet ismernünk, és voltak, és vannak (különösen a jelen korban) tanítók, akik ezt tanítják az emberiség azon rétegének, akik még nem hisznek az abszolút személyiségű Istennek, az Egy Istennek, az Élő Istennek is létezésében, Aki egyszerre és egyben, azaz Egyként létezik a mindenütt Jelenvalósága mivoltával, a színtiszta Lét mivoltával. Ezek a tanítók elsőssorban tehát Tiszta, és teljesen „üres”, végtelen és határtalan, név és tulajdonságok nélküli örökkévaló Tudatnak ismertetik meg Istent, és azt értetik meg a hallgatóikkal, hogy ők maguk is ez a tehát meg sem nevezhető megnyilvánulatlan Tudat.  („Te is Az vagy!”) Mindig említik azonban a „Tiszta Tudatosságot” is, tisztában levén „Annak” létezéséről is.

Drága barátom, a mostanra a Földnek minden részében elméletben már ismerhető teljes isteni tanítás, és isteni tudás hatására végre már vissza kellene térnünk a mulandó érzéki élvezetektől, az isteni „fényeknek”, isteni „színeknek”, és isteni „hangnak” teljes és örök élvezetére, vagyis az Igaz Istennel egységben, és együtt is élésünknek megélésére (igaz tapasztalására) is. Addig ugyanis senki nem érezheti, nem tapasztalhatja magát még csak teljesen szabadnak, és, aminek is itt élvén is szintén szeretne lenni, örökké boldognak sem, hanem ezeket is továbbra is még csak tettetheti a hamis tanítóitól eltanultan.