A mai korban igen sokan sok jó emberről, és sok jó tanítóról is beszélnek, pedig ennek még csak a fele sem igaz, mert nem valami sok igazán jó ember létezik a Földön, az igaz tanítóból pedig még annál a kevésnél is jóval kevesebb. Jelenleg tehát sajnos, még nem az előbbinél, hanem ott tartunk,
hogy a legtöbb ember az isteni jóval ellentétes rossznak a megtestesítője, vagyis az Igaz Istennel ellenséges, erőszakos szellemi erőnek megnyilvánítója lett, és nem pedig Istennek a Legfőbb Jónak megnyilvánítója itt a mulandó valóságában. Az előbbihez azonban az embernek mostanra már meg kellett volna értenie is Isten igazi arcát, és az igazságot az istenellenességről, az Isten ellen lázadásról is, vagyis, hogy itt az ember maga akar Isten helyett egyetlen Isten lenni, és ezt akarja az ateista ember is, ő is a Legfelsőbb Hatalom, élet és halál ura akar lenni.
Az embernek mostanra azonban már ki kellett volna tisztulnia a romlott természetéből, de sajnos, mégsem ez történik, hanem továbbra is növekedik, egyre csak dagad a legszélesebb emberi réteg, aki csak az anyagi teste természete (a test jó és rossz tulajdonságai) szerint akar élni. Ezek az emberek ugyanis nem tudják teljes bizonyossággal megkülönböztetni a jót és rosszat, az igazságot és hamisságot, a szentséget és tisztátalanságot, a nagyszerűséget és alantasságot. Az ilyen ember még mindig inkább csak az Istennek ellenálló természetet hordozza magában, vagyis változatlanul azzal él, és nem pedig az eredeti természetével, a csupa jó, azaz csupa tökéletes isteni tulajdonságaival, mint itt is kellene. Ők tehát még mindig nem ismerik fel magukban a megromlott, azaz tisztátalanná lett lényeget, nem szembesülnek a magukba vett rosszakkal, és ezért nem képesek maguk is a teljes megváltozásukon, a teljes megtisztulásukon lenni, hanem megmaradnak a romlott beállítottságukban, és valójában már csak a romlottságuknak növelésével, elterjesztésével foglalkoznak.
Ezek az emberek arról is felismerhetők, hogy mihelyt az Igaz Isten kerül szóba, rögvest elhallgatnak, és még csak hallani sem akarnak róla, mivel minden érdeklődésüket csak a tárgyi és finom tárgyi dolgok, és szintén anyagi történések felé irányítják, és igyekeznek az Igaz Istenről beszélőnek figyelmét is odaterelni. Ők úgy gondolják, hogy az sokkal hasznosabb, értékesebb lesz a számukra, és az Istenről figyelmét elterelt ember számára is, aki azonban mosolyogva átlát ezen a ravaszságon (hamisságon) is, ami is tehát az igaztalanságnak tanújele. Az ilyen figyelemterelő „jó”emberek, ha hisznek Istenben, azt csakis azért teszik, hogy Istentől anyagi áldásokban részesüljenek. Ők azonban a legtöbb anyagi áldást (köztük egyes testi gyógyulásokat is) nem is az Igaz Istentől kapják, hanem egy istenellenes hatalomtól Isten engedélyezésével, aki Istennel ellenkező hatalmat hisznek ők az egyetlen és igaz Istenüknek, akihez fohászkodnak folyton csak anyagi javakért, meg testi egészségért, a valóságos lélek, a valóságos lényegi mivoltukkal semmit nem törődve, hanem csak az anyagi lelkükkel, a pszichéjükkel, amit gyógyszerekkel is lehet gyógyítani.
A legtöbb ember tetteiben az Igaz Isten tehát egyáltalán nem szerepel. Ez azonban nem is csoda, mert garmadával vannak ilyen Istenről tanítók is, és köztük vannak olyanok is, akik az „Isten” nevet a beszédeikben meg sem említik. A magukat vallási vezetőknek, szellemi vagy lelki vezetőknek, vagy újabban „spirituális” vezetőknek vallóknak követése, „lájkolása”, dicsérgetése így azonban még nem az Igaz Isten követését jelenti, mivel ezek a lelkek nem az Igaz Isten nevében (nem az Ő képviseletében, azaz nem az Ő megbízásával és felhatalmazásával) vezetnek és tanítanak, hanem ők mind a maguk nevében és nevével, vagy egy maguk, esetleg mások által kitalált „spirituális” néven végeznek ilyen tevékenységet. Az ilyen, még mindig a hamis egójuk szerint élő lelkek mind jól leplezetten makacsok, erőszakosak, gőgösek, nem az egyetlen és legfőbb Igazságnak engedelmesek, hanem egy hamis istennek, a „hazugság atyjának”, akinek jelleméből valóak az előbbi jellemvonásaik is. Ezek a nem igaz tanító lelkek ismernek igen sok Igaz Isteni igazságot is, de azoknak a legtöbbjét maguk nem cselekszik meg, vagy azokat mindig csak tettetve teszik meg, és igen jól tudnak nyájaskodni, és vicceskedni is a tanítványaikkal, hogy azok higgyenek nekik, és kövessék őket mindenben, még a tettetett kedveskedésükben is.
Ezek a mai vezetők és tanítók azonban arról már felismerhetők, hogy az Istent (aki tehát nem is az Igaz Isten) magunkba befogadtatásukért, az ezt „önzetlenül” segítésükért pénzt, más anyagi javakat, ajándékokat, bókokat, dicséreteket, és hírnevet adományozást várnak el. Ez is azonban azért van, mert az ilyen lelkek az eltérő jellemvonásaik végett nem férnek össze az Igaz Istennel, és ezért ők másokkal is egy ilyen istent fogadtatnak el, és be is. Az ilyen tanító embernek viszont nem is csak az értelme, hanem a lelkiismerete is elvesztette az eredeti rendeltetését, ami már magas romlási foka következtében lett az ilyen egy jó (azaz tökéletes) angyal „bőrébe bújt” (magát jó angyalnak, a Világosság angyalának mutató) mérges kígyó, aki nem ismeri a különbséget az igazság és igaztalanság között (hanem ezt csak mondja), és a valóságos igazságból, amit ismer (amit szintén mond a saját igazságai, vagyis a hazugságai mellett, hogy azok hiteleseknek tűnjenek), szinte semmit nem ültet át gyakorlatba, hanem annál többet az igaztalanságból, és annál többet mond vagy tesz színlelésből, tettetésből is. (A pápa is tesz ilyet, mikor bemegy a börtönbe és megmossa a bűnözők lábát. Az igaz tanítónak ismert Jézus vele szemben csak az igazak, a szemében már tiszták lábát mosta meg, aminek is csak a szimbolikus jelenése a fontos, és nem pedig a halandó lábaknak megmosása, megtisztítása. A teljes szellemi lelki tisztasághoz ugyanis a földön járó „lábnak”, a testtudatnak is fontos a teljes megtisztítása, amit is már csak Isten, és az Ővele tökéletes egységben élő, teljesen és tökéletesen tiszta lelkek tudnak megtenni. Ezzel a konkrét példával pedig még csak nem is az igaz alázatról van szó, és az igaz lélek, a teljesen tiszta lélek az igaz alázatának kifejezésére ilyen lábmosásféléket nem is igen tesz, más módokon fejezi ki azt is. A lábmosás a régi időkben inkább volt a vendég tiszteletének kifejezésére.)
Akik viszont nem továbbra is romlanak, hanem testtudatilag, és szellemi lelkileg is tisztulnak és erősödnek, azokra az jellemző, hogy soha nem sajnáltatják magukat, nem panaszkodnak, nem háborognak, nem dühösködnek, nem kiabálnak, nem akadnak ki, nem manipulálnak, nem csalnak, nem hazudnak, nem irányítanak másokat, nem használnak ki senkit (és még csak a természetet se), vállalják a kényelmetlen helyzeteket, felelősek magukért és tetteikért, nem akarnak mindenkinek megfelelni, tudnak elfogadni, mernek kérni és viszonoznak is, ha úgy helyes mernek csalódást okozni, nem akarnak mindenben tökéletesek lenni, mindig azok, akik valójában, soha nem képmutatóak, nem keresnek kifogásokat, nem mentegetik magukat, tanulnak hibáikból, nem terrorizálják sem az emberi, sem pedig a nem emberi környezetüket, mindig tiszták, mindig őszinték (magukhoz is), és mindig nagyvonalúak is.
Az előbbi lelkekből pedig azok a lelkek, akik a Valóságos Istent már valóban látták, és így már valósággal is ismerik, ahogyan Ő van, a megismerés folyamán az egyenesen Őtőle kapott megkülönböztető képesség révén különbséget tudnak tenni igazság és igaztalanság között, és Isten valamennyi igazságát gyakorlatba is átültetik, látszatot soha nem keltenek, vagyis úgy mind meg is cselekszik, ahogyan azt Istentől látják, hogy Ő azokat gyakorlatban is teszi. Ezzel pedig maradéktalanul eleget tudnak tenni az isteni hivatásuknak, vagyis az Istent itt a mulandó valóságában magukkal megnyilvánításnak, avagy megvalósításának, ahogyan ezt Jézus a hibátlan (soha nem vétkező, Istennek, és embertársainak ellenére soha nem tevő) lélek tette, és tették, és teszik más szintén tökéletes lelkek is.
Sajnos, a legtöbb mai tanító nem az Igaz Istennel, nem az Ő csupa kiváló jellemzőivel van tele, hanem helyettük gőggel, erőszakkal, arroganciával, csalárdsággal, ravaszsággal, tettetett kedvességgel, hiúsággal, és kéjvággyal is, amik viszont nem is nevezhetők még csak emberi jellemvonásoknak sem, hanem inkább egy el is leplezett legrosszabb természetnek, ami inkább hasonlítható vadállati természethez, éspedig már csak a fogsoraikat folyton villogtatásuk, és a magukat egyéb más külsődleges módokon kelletésük (testüket, és bőrüket is „felcicomázásuk”) végett is.
Az Igaz Istent manapság is pedig igen sokan azért tévesztik össze az előbbi hamis tanítókat küldte és vezérelte hamis istennel, mert a hamis isten is képes meggyógyítani néhány testi betegséget, és szintén képes anyagi javakhoz is hozzájuttatni az embereket, leginkább csalfa, és erőszakos módokon, vagyis másoknak rovására.
Az előbbi hamis tanítók tehát soha nem, hanem csak aki megtestesült szellemi lélek Isten teljes Lényeg mivoltát ténylegesen magában hordozza, és akinek anyagi testében így Maga Isten is lehet anyagi emberi testté, azaz emberré, vagyis akinek anyagi testében Isten, az itt „Igének” is, Örök Életnek is nevezhető Lélek testesül meg, nevezhető „Krisztusnak”, vagyis az Istent megnyilvánítani hivatott Isteni Léleknek, aki Istennel megbonthatatlan egységben, megbonthatatlan egymásbafoglaltságban él. Manapság pedig már az történik, hogy számtalan sok hamis Krisztus, azaz hamis Lélek vezet és tanít embereket a teljes igazságra, igaz tanítót pedig a keresőknek már alig lehet lelni, és nem lehet fellelni a fő igaz tanítót, a „főpapot” sem, pedig Ő is itt van a világban (mivel Ő egyszerre a Lélek, és a szintén halhatatlan ember is), csak ezt még igen kevesek képesek észrevenni, és Ővele kapcsolatba kerülni is.
Az Igazsághoz teljesen hasonló igazsággá át- illetve visszaalakult (visszaformált) ember tehát az igaz ember, a jó (tökéletes) ember, aki Istenben él, és Isten pedig szintén állandóan őbenne él. Az ilyen igaz léleknek minden cselekedete is igaz, mert cselekedeteit Istenben élvén Isten szerint hajtja végre, és a cselekedeteivel semmit nem akar magának „elérni”, mert már csak Istennek és Istenért tesz mindent. A nem így végzett emberi cselekedetek pedig mind halottak, mint amilyen a végrehajtójuk, a magának egyre csak anyagiakat gyűjtögető lélek is. Az ilyen lelkek még tehát továbbra is „élőhalottak” közé tartoznak, és nem pedig Isten igaz lelkei, a szentjei közé.
Az igaz ember arról ismerhető fel, hogy benne Isten állandóan „működik”, vagyis Ő cselekszik általa, és ezért az igaz nem is tulajdonítja magáénak a tetteit. Az a magát önjelölten szellemi vagy lelki gyógyítóvá vagy tanítóvá tett lélek tehát, aki a maga nevében és nevével gyógyít, tanít, az mind hamis, azaz hazug lélek, és nem is a teljes egész univerzumot is uraló közvetlen isteni erővel (teljességgel anyagtalan erővel) gyógyítja a testeket és pszichéket (anyagi lelkeket), hanem finom tárgyi energiákkal, mondhatjuk úgy is, hogy a látható univerzumtól és univerzumból szerzett (kapott, vagy engedély nélkül megcsapolt) energiákkal.
Aki lelkek pedig álmokat látnak, vagy akiknek látomásaik vannak, a legtöbbjükkel még csak gondolják, hogy ők is már a szellemi fejlődésük magas fokán állnak. Ilyen fokon azonban nincsenek ők sem, mert akkor náluk már csak az Istenben megállapodás, a közvetlen kapcsolat állandósulása lenne folyamatban. Ők ugyanis látásaikból még csak ébredeznek, azaz még csak képzelik, hogy ők már állandóan a szellemi életüket, vagyis az örök lelki életüket élik, azaz, hogy ők már újjá is lettek szülve, és ezért már taníthatnak is. Ezek a lelkek is még tehát csak a testi képzeletükkel élnek szellemi, azaz közvetlen isteni életet. Azzal ugyanis, hogy Isten még csak megérintette őket, még nem lettek az Ővele egy Lelke által újjászülve is, mert az csak a teljesen is megtisztításukkal történik meg. (Jézus ezt is elmondta, de ők ezt figyelmükön kívül hagyják.) Még tehát csak várományosai az újjászületésüknek. Azt pedig, hogy még nem teljesen tiszták, a beszédjük és cselekedeteik leplezik le, mivel azok a többségükben még mindig test szerintiek, és nem pedig már csak Lélek, azaz Isten szerintiek, vagyis még ők sem lettek olyanok, mint amilyen Isten, még tehát továbbra is csak törekvő, és nem pedig „már újjá is született” lelkek, mint azt ők így hamisan mondják. (A világhálón keresztül rengeteg ezt szajkózó lélek is megjelenik, és közülük is sok mutogatja a díszes, vagy csábító ruhákba öltöztetett testi mivoltát, némelyik a fogsorát is villogtatja ehhez is, ami "széles mosoly" is a ragadozókra jellemző.) Ugyanakkor pedig azok az emberek is hamisan mondják, hogy ők „jó emberek”, vagy „jó lelkek”, akik a számtalan sok rossztettük mellett létező anyagi jótetteik, és a szerintük szintén helyesnek tartott érzelgősségük, a viszonzást elváró testi szeretetük és tiszteletük alapján képzelik, hogy ők már olyanok, mint az előbb leírt teljesen és tökéletesen tiszta, Istent magukban hordozó szellemi lelkek, akinek anyagi testében Isten a Lélek emberré lehet.
Amiről azonban nem úgy beszélünk, ahogyan az valósággal van, akkor hazudunk felőle, azaz valótlanságokat beszélünk róla, és ezt bizony, még az Igaz Istennel is meg merjük tenni (Őróla is közlünk hamisakat), ami is nem jó következményekkel járó hibánk. Ilyen hibásak a magukat „látónak” mutogató emberek is, a kik a látásukat pénzért árulják. Ők, látva a többség számára nem látható finom anyagi testeket, és a szintén tárgyi minőségű tartományaikat (a magasabb dimenziókat) is, és esetleg még szintén valamennyi tárgyi előrelátásuk is van (jövendőt is tudnak mondani) még szintén hibásak, és ezért a legfinomabb anyagit tekintik valóságos szellemi és lelkinek, és ezt el is hitetik az „üzletfeleikkel”, akiknek ezzel szintén ez lesz a vallásuk, vagyis az igazságuk, amit megvallanak a cselekedeteikkel, amik is így azonban mind testiek lesznek, és nem pedig valóságos lelkiek, ahogyan itt is kellene cselekednünk. Az ilyen előbbi, ma már szintén nagy számmal létező „látókra” is tehát az jellemző, hogy az erőiknek legnagyobb százalékát arra használják, hogy másokkal azt hitessék el magukról, amik még nem ők, és példájukra mi is azt hitetjük el magunkról, amik még nem vagyunk. Akkor viszont, hol van a sok jó ember, és a jósághoz hozzásegítő sok jó tanító is?
A legtöbb magát istentelen fórumokon keresztül is mutogató önjelölt „tanító” is tehát hiába is titkolja, nem csak az Igaz Istent és az Ő igaz tudását, az Ő igaz gondolatait és szavait, hanem a maga gondolatait is prédikálja. Az ilyen tanítóknak is „köszönhetően”, amilyenekből mára már tömérdek van, itt a mulandó valóságban az élet lényege inkább már csak elhazudva van, mintsem kinyilvánítva. A komplett hazugságrendszerek, vagyis a ma már mindenki számára elérhető tévtanítások azok, amik elfedik előlünk az Igazságot, és az Ő igaz valóságát, az örökkévalóságot. Lényegében tehát a bennünk lévő Isten elé támasztott (teremtett) képek takarják el előlünk az Igaz Istent.
Drága barátom, te se hagyd magadat az előbbi hamisak által becsapni. Az lát (is) ugyanis igazán, aki mindenben a Legfelsőbb Urat látja. Mindenkiben és mindenben tehát az Istent kell látnunk, és mindent Istenben kell látnunk. Az így látó szellemi lélek pedig nem is csak tisztában van vele, és nem csak mondja, hanem érzi (tapasztalja) is, hogy Isten mindig vele van, és így, hogy látja, és érzi is Őt, már ő sem hagyja sohasem el Istent, többé már nem válik el Őtőle még csak egy pillanatra sem.
A valóságos tisztánlátása, vagyis az Istenével teljesen egyező mindent látása is azonban az „ember” nevet kapott szellemi léleknek is csakis a valódi lényegi teljes és tökéletes tisztasága, és teljessége (teljes egésze) helyreállításával (Magától Istentől visszanyerésével) lehet meg, ahogyan az isteni mindentudása is. Ezzel az Istentől visszanyert látásával is pedig állandóan akkor bírhat a szellemi lélek, ha Istennel újra, és ezúttal már örökösen is, azaz örökre tökéletes egységben él. Egy itt magát „látónak”, „tudónak”, vagy esetleg még „érzőnek” mondó léleknek már tehát a beszédjéből, de a viselkedéséből, és a cselekedeteiből is hamar kiderül, hogy ő valóban úgy lát, tud, és érez-e, ahogyan Isten lát, tud, és érez, azaz, hogy úgy él-e, mint Isten. Ilyen lenne tehát a valósággal jó lélek, és a valósággal jó tanító is, aki állandóan úgy él és szeret, ahogyan Isten él és szeret.
