A békétlenek, a nyughatatlanok, és a kételkedők hiába is kutatnak Isten a Lélek után, nem fogják Őt az Igaz Istent meglelni és meglátni, sem magukban, sem másban, és így továbbra is meg fognak maradni tisztátalannak. A tisztátalannak, az anyagival magát beszennyezettnek ugyanis nem lehet túllépnie a jelen világon,
és így már többé nem születnie sem lehet, vagyis mindaddig úja és újra halandó testet kell magára öltenie valahol a látható világegyetemben, és legvégül megint itt a Földön, míg itt a helyes törekvésére az Isten általi teljesen is megtisztítására el nem jut. Teljes tisztaság nélkül pedig nincsen Istent látás, vagyis nem létezhet számunkra az Igaz Lényegnek látása sem.
Mindenki azonban egyedül maga hozza el magának az állhatatos törekvésével azt a napot, amikor fel fog „támadni”, vagyis amikor már teljesen is fel fog ébredni a mulandó élet álmából, és újra látni is fogja Istent valamelyik örök szellemi formájában, vagy minden örök formája nélküli is, mert így már erre is lesz lehetősége.
Azonban már csak ahhoz is a tér és idő kereteiből ki kell lépnünk, illetve ki kell szabadulnunk, hogy mintegy kívülről láthassuk a testi magunkat, vagyis a nem örök fennállású egész testi rendszerünket, valamint vele együtt az egész tárgyi valóságot, és az egész teremtettséget is. (Ez a természetes látásunk is először még csak időlegesen lehet meg, amit is Isten végül már állandó jelleggel ad meg, illetve ad vissza, és visszaadhatja nekünk akár a jelen megtestesülésünk során is, ha eléggé érettnek talál hozzá bennünket.)
A jelen környezetnek, az anyagi környezet egészének elhagyásával pedig egy más tudatállapotba is kerülünk, vagyis a valódi lényegi mivoltunkkal átállunk, áthangolódunk, lényegében azonban átkapcsolódunk az anyag fölöttinek, a természetfölötti valóságnak, az igaz valóságnak valamelyik fokára, avagy szintjére. A valódi lényegi mivoltunk ezzel tehát a közvetettből átvált a közvetlen kapcsolatba lépésre valamelyik anyagfölötti tudatszinttel. A jelen sűrű, avagy szilárd anyagi szintről kiindulva először azonban még csak a jelennél finomabb és magasabb anyagi valóságokba, azaz a jelenségvilág egészéhez tartozó, szintén mulandó és változékony valóságokba kerülhetünk, melyekkel is azonosulhatunk, és hihetjük azokat valós szellemi valóságoknak is. A valós szellemi, azaz valóságos lelki és valóságos szellemi valóság, az itt természetfölöttinek is nevezhető igaz, avagy örök valóság azonban mindig is ezeken a dipólusos valóságokon („di-menziókon”, azaz „kettős” lényegű létmezőkön) túl található. (A dipólusos finom anyagi valóságok pedig, amiket a jelen tárgyi szemeinkkel szintén nem láthatunk, ott találhatóak, ahol ugyanezen szemeinkkel a „sötét anyagot” látjuk . A testtudatukat fejlesztve oda, vagy a földinél szintén magasabb látható világokba (például a Szíriuszra, vagy a Plejádokra „ugranak” át a tárgyi tudósaink is a „találmányaikért”, amiket aztán itt a jelen szilád látszatú anyagból is megvalósítanak, és velük, vagyis végül is plagizálással alkotott dolgaikkal sok pénzt keresnek maguknak, amit a testi vágyaiknak kielégítésre költhetnek el, jobb esetben pedig az emberiség valóságos szellemiekben való fejlődésére is fordíthatnának.)
A felébredésünktől fogva viszont már az érettségünk foka szerint több anyagtalan szellemi (avagy „mennyei”) szinttel is egyesülhetünk, azaz több szinten is felébredhetünk, újjászülethetünk, üdvözülhetünk a teljes felébredésünkig, vagyis egyre tágasabbra kinyíltan egyre magasabb, egyre tökéletesebb anyagtalan szellemi gondolatrendszerekkel is élhetünk (ahogyan Jézus mondta: „tökéletességről tökéletességre” juthatunk), a Magáéval Istenével teljesen egyező gondolatrendszerrel élhetésünkig, ami a legmagasabb. A belső képeket, vagyis a szellemi képeket teremtés ezen természetfölötti szinteken történik, amiket aztán már alacsonyabb szinteken, vagyis tárgyi gyakorlatilag is meg lehet teremteni, azaz „kivitelezni”, megvalósítani lehet, és így végül már a durva tárgyi (jelen testi) szemmel is megtekinthetővé lesz az eredetileg tehát tisztán szellemi alkotás.
Az előbbi magas szintek „eléréséhez" is úgynevezett „meditációs technikákat” (azaz letagadhatatlanul művi eszközöket, művi gyakorlatokat) használó legtöbb ember viszont még csak az anyagi szellemi legmagasabb szintig képes felemelkedni, és az ilyen aztán ott már le is horgonyoz, tévesen azt hívén, hogy már a valóságos szellemi, azaz teljességgel anyagtalan szellemi szintre jutott, vagyis hogy a halhatatlan Lét, Tudat (Élet), és Üdvösség (Boldogság) állapotba jutott. Aki tehát még csak az előbbi anyagi szellemi tudatállapotban (és így az innét második „égben”, avagy a „hármas hegy” másodikának csúcsán) van, illetve rögzül, avagy szilárdul is meg, az még igen messzire van a valóságos és teljes megvilágosodástól, vagyis még csak az egója, a testi énje szerint van felvilágosulva, és megvilágosodva is, amire tehát itt különféle „technikák” (művi ésszel végzett műveletek) révén jutott.
Itt a Földön ideiglenesen élvén valamiféle „technikát” használni tehát azt jelenti, hogy anyagokat, anyagi eszközöket használunk egy kitűzött, azaz tervezett, valójában anyagi cél elérése érdekében, vagyis azt testi cselekvésekkel, vagy testi nem cselekvéssel „érjük el”. Az itt használható „technikák” így végül is művi ésszel végezhető módszert, jártasságot, művészetet (művi észelettel, azaz tárgyi minőségű tudatos értelemmel cselekvést illetve alkotást) jelentenek, amikkel mindig csak valami művi (tárgyi) célt lehet elérni, mivel a művinek az igaz valóságot képtelenség még csak felfogni is. Mesterkélten, azaz nem valósággal (hanem csak tettetve) azonban el lehet vele „érni” az igaz valóságot, a nem művi valóságot is mint célt. Ez azonban mesterkéltség, tettetés, hamisság, és az is marad, és nem pedig igazság. Ha ugyanis a „technikát” űzők (gyakorlók) „elérnék” vele a Valóságos Istent, akkor látniuk is kellene Őt, az egyetlen Igaz Istent, éspedig úgy, ahogyan Ő valósággal van. (Ilyenről azonban a mesterkélt „mesterek”, a maguk erejéből felemelkedett „mesterek” nem tesznek kijelentéseket a hallgatóságuknak.) Természetesen azonban az előbbi mesterkéltek mellett léteznek itt igazán meditatív állapotban levő emberek is, akik állandóan szemlélik Istent (sőt, a szemüket le nem veszik Őróla), akik megtestesülten is Isten szellemi látásával élnek.
Teljes szentség, azaz teljes tisztaság nélkül azonban senki nem láthatja Istent, ahogyan Ő az EgyMaga Önmagában valósággal van. Míg tehát, és mintegy már újra is, teljesen és tökéletesen tiszta nem lesz az emberi lélek, a magára halandó testet öltött lélek, addig csak hazudhatja ezt is, hogy Ő már látta és látja az Igaz Istent. Ugyanakkor az ilyen azt is csak tettetni, azaz csak eljátszani, megjátszani tudhatja, hogy ő már újra úgy él, azaz úgy cselekszik, mint ahogyan Isten cselekszik. Ha ugyanis a teljes figyelmünket, azaz minden figyelmünket folyamatosan összpontosítani tudjuk Istenre, akkor fogunk tudni állandóan úgy viselkedni, mint ahogyan az Egy Isten viselkedik. A cselekvéseinknek is tehát pontosan olyanoknak kellene lenniük, mint amilyenek Isten cselekvései. Az ember tehát csak így tudhat olyan lenni, mint amilyen Isten, viszont ezzel nem fogja tudni Magát Istent helyettesíteni, vele az Ő helyébe nem léphet, nem lehet ő az egyetlen Isten.
A többségi emberek, és „köszönhetően” az előbbi tettetőknek (önjelölt „mestereknek”) is, velük együtt ma azonban már ott tartanak, hogy nem, vagy nem csak a saját jó belátásuk szerint, hanem az emberi mellett ma már gépi intelligenciával is történő programozásuk (befolyásolás) szerint cselekednek, amit viszont még most is egy igen szűk világi és vallási emberi réteg határoz meg. Ezért az emberek legtöbbje ma már nem is igen gondolkodik rajta, hogy mit tegyen, illetve mit ne tegyen meg, hanem inkább már csak azokat teszi, amit ez a szűk, magát „értelmiséginek” tartó gőgös emberi réteg mond neki, hogy szabad, vagy nem szabad tennie.
Amit pedig ez az előbbi eredményezni fog, azzal nem a világnak, és nem is a Földnek létideje fog lejárni, hanem az Igaz Istent nem ismerő istentelen népek, nemzetek idejének lesz vége. Ez pedig az isteni előrelátás szerint azután fog megtörténni, amikor ezek az istentelen, avagy igaztalan népek erőszakkal behatolnak Jeruzsálem területére. Az időre ugyanis be fog telni azon lelkeknek száma, akik a jelen emberi korszaknak lezárása előtt a helyes belső törekvésükre visszakerülhetnek a kiindulópontjukra, az eredetük igaz valóságába. A pontos időpontot, és azt is azonban egyedül csak Isten tudja, hogy ez a jelen emberi korszak során Földön élt lelkek közül hánynak fog még sikerülni a már visszajutottak mellett. A nem visszakerültek pedig továbbra is megmaradnak a maguk választotta alacsony létállapotban, míg komoly törekvésük nem lesz a teljes egész Valóságnak valóságos szellemi „oldalára”, a „jobb oldalra”, az örökkévalóságba, az eredeti létállapotukba visszakerülni.
Az előbbiekből már beláthatóvá téve lett az is, hogy az embereknek itt „természetfelettinek”, vagyis szelleminek tűnő képességeik nem feltétlenül az Igaz Istentől valóak. Az ilyen, valójában még csak testi képességekhez ugyanis az Igaz Istentől más „istenektől”, vagyis hamis istentől, hamis istenektől is hozzá lehet jutni különféle titkos „beavatások” (technika átadások) révén. (Még csak most dúl igazán az okkultizmus is a Földön.)
Valamennyi emberben azonban megvan az igaz természetfölöttire kinyílás lehetősége, viszont a hozzá való „kulcsot” még kevesen ismerik. Inkább vannak olyan lelkek, akik ehhez a „kulcshoz” nem hozzájutván a jelen anyagi szintnél magasabb finom anyagi szintekre kinyílást valósítják meg maguk, vagy emberi és nem emberi segítséggel, akiknek legtöbbje az Igaz Istent ellenző szellemiséghez kötelezte el magát. A valóságos szellemire, az örök szellemire megnyíláshoz ugyanis a szellemi, azaz isteni tudat mivoltunkat teljesen is ismernünk kell, ahhoz nem elég a magunkat anyagilag teljesen ismerés, az anyagi szellemünket és anyagi lelkünket ismerés, vagyis a teljes egész magunkat „félreismerés”, aminek mesterei az itt „pszichológusnak” vagy „pszichiáternek” kiképzett lelkek. Hozzá ismernünk kell tehát a valós szellemi és lelki összetevőinket, a belső, a nem anyagi „szerkezetünket”, vagyis a belső teljes felépítettségünkkel is teljesen tisztában kell lennünk (ez tehát a „kulcs”).
A földi életünkben viszont rövid pillanatokra, percekre, a törekvésünknek megfelelően a valóságos magunkat már ismerve akár többször is átérezhetjük azt is, hogy egyek vagyunk Istennel, míg végül aztán már itt is megtörténhet, hogy állandósul ez a nem anyagi érzés, mint ez eddig az Istentől „Jézus” (héberül Yehoshua) nevet kapott, itt a Földön több mint kétezer éve testben közöttünk járt szent léleknél volt a legszembetűnőbben megfigyelhető a számunkra, de természetesen voltak (még Jézus kora előtt is), és még most is vannak itt köztünk olyan szent lelkek, akiknél valamilyen szinten ugyanez figyelhető meg. Ők Isten „színelátására” jutottak, azaz látták és látják az Egy és Igaz Istent, szellemi gondolatilag beszélgetnek is Ővele, és így mindig úgy is tesznek mindent, ahogyan azt Istentől látják, hogy Ő teszi. Ők mindig olyanokat gondolnak, és olyanokat szólnak is, mint amilyeneket Isten gondol és szól. (Nekik a gondolkodásuk és beszédjük sem hamis ego szerinti.)
Magunk is itt szellemi lelki tevékenységet is pedig mindig csak akkor tudhatunk végezni, ha kilépünk a testi elménkből és síkjából, vagyis a szintén mulandó valóságból, avagy világból is. Addig ugyanis, míg ezt nem tesszük meg, mindig csak anyagi nézőpontból fogunk tenni mindent, a mulandó testtudatunk és testi énünk szerint fogunk cselekedni, ezek egysége szerint fogunk hozzáállni és megoldani minden itt adódó problémát. Az Istenével állandóan tökéletes egységben létező, és ezért természetszerűleg mindenlátó és mindentudó szellemünkkel össze- illetve egybekapcsolódva, vagyis Isten a Szellem nézőpontjából kiindultan pedig minden itt adódó problémát is Isten szerint fogunk tudni megoldani, ez esetben Isten szerint fogunk tehát cselekedni, és nem pedig a testi szellemünk és testi lelkünk, vagyis a nem örök fennállású testi egységünk szerint.
Lényegében tehát föléje kell tudnunk emelkednünk a testi elménknek és testi én- tudatunknak, és ezzel egyben az egész tárgyi valóságnak is, mert ez az eredeti nézőpontunk, ezen egyetlen igaz nézőpontból látunk helyesen az itt adódó problémákat illetően, és minden mást illetően is.
Az anyagi szinten mozgó testtudatunknak is azonban az alapja, avagy lényege a mindentudással és mindenen átlátással is bíró, tisztán szellemi minőségű, Istennel azonos Isteni Tudat, és valójában a ez a tisztán szellemi minőség az, ami összeköt bennünket a tisztán szellemi minőségű lelki síkkal, és a tisztán szellemi síkkal is, ami valóságos szellemi sík is azonban csak innét a mulandóság nézőpontjából osztható fel „kettőre” (azaz külön szellemire és külön lelki síkra), valójában tehát csak egy valósággal nem megosztható anyagtalan szellemi sík létezik, és ez a valósággal megoszthatatlanság mondható el a teljes egész Isteni Egységről, az Istennel szintén egy egész Teljességéről is. (Csakis egyetlen Egység van, és ez az Egység-Tudat Isten.) Amennyiben tehát az itteni problémáink megoldásánál a testtudat szintjén maradunk, akkor problémáink lesznek úrrá rajtunk, és nem pedig mi leszünk úrrá rajtuk. Ilyenkor ugyanis a szellemi tudat mivoltunkkal alacsonyabb energiaszinttel rendelkezünk, mint amivel az adott probléma rendelkezik. Ez is azonban a még létező tudatlanságunknak, és tisztátalanságunknak „köszönhetően” van így. Ezért magunknak is törekednünk kellene ezektől teljesen megszabadulnunk, és ezt azért is kellene tennünk, mert csak így kerülhetünk vissza Istenhez, az Őt „szemtől szembe” látáshoz is.
Aki emberi lelkének pedig Isten látván az Őhozzá visszatérni törekvését már alkalmasnak talál rá, azt teljesen is (mintegy tehát „tetőtől talpig”) megtisztítja (a „Tűz”, vagyis a Lélek mivoltával „megszenteli”, azaz „salaktalanítja”), és annak meg fog jelenni is az egyik örök fennállású személyes formájában. Az ilyen lélek ezzel pedig már vissza is nyeri az üdvös állapotát, mert közvetlenül Istentől jutott teljes ismeretre és megértésre. Újra rendelkezik tehát lényeglátással, látja a Legfőbb Lényeget, azaz látja Istent, ahogyan Ő valósággal van.
A testtudatból , és szintén anyagi minőségű világából kiemelkedéshez, és az örök boldogság és örök tisztaság világába illetve létállapotába visszakerüléshez tehát, mivel azok csakis itt érvényesülhetnek, csakis itt fejthetik ki a hatásukat, soha nem itteni energiák szükségeltetnek, hanem hozzá tisztán szellemi (anyagtalan szellemi), azaz közvetlen isteni erő általi, úgynevezett isteni „tűzfellángolás”, avagy „tűzfellobbanás” kell, ami anyagtalan szellemi minőségű lobogó lelkierőnek vagyunk a legtöbben még híjával, és ezért nem tudnunk az anyag síkjából kiemelkedni. (Hiába is törekszünk tehát az anyagi, avagy testi energiáinkkal a mennybe felhágni, odáig nem juthatunk el velük.) Az Isten Ővele egyazon Szent, azaz makulátlanul tiszta Lelke, avagy Tiszta Tudata erejéből szükséges ugyanis hozzá, vagyis Magától Istentől kell hozzá tiszta szellemi erőt kapnunk, ez ügyben a testi energiáinkkal, a világi energiánkkal semmire sem juthatunk, még a hamis egónk teljes erejével, minden magas rezgésű (azaz "frekvenciákon" működő) „szeretetenergiájával” sem, amit az ide-oda, ennek-annak szokott itt küldözgetni még tv-n, és videókon keresztül is. Közvetlenül az Igaz Istentől kapott erő nélkül tehát senki nem fog tudni teljesen kiemelkedni az anyagból, és a nem így felemelkedett „mester” Istent sem tudhatja még közvetlenül látni, hanem ezt is még csak hazudhatja. A lényeglátásunk is ugyanis csakis az eredeti teljes és tökéletes tisztaságunknak Magától Istentől visszanyerésével lehet meg, éspedig még csak rövid itteni pillanatokra is, amikre Isten belátást enged az igaz valóságába is, hogy tudjuk, hogy hová kell visszatérnünk, és mely „szemszögből” kell szemlélünk mindig mindent, ami van, vagyis még csak Őt Magát is.
