Ha a külsőségektől, és a külső zajoktól, a zűrzavarnak, vagy káosznak is nevezhető anyagi lármától (ami zajokhoz tartozik a testi agyunkkal és elménkkel végezhető tárgyi gondolatokkal gondolkodás is) nem tudjuk eltávolítani magunkat, soha nem fogunk a valóságos magunkban rálelni a Teljes és Végtelen Csendnek is ismerhető Istenre,

és még csak az Ő „hangját”, a Tiszta és Teljes Csend tiszta (teljességgel anyagtalan), és teremtő képességű „hangját” sem fogjuk szellemileg „hallani”, azaz nem fogjuk „megérezni” a közvetlenül Őbelőle való szellemi lélek, avagy szellemi tudat lényegi magunkban, a valóságos (örök isteni) magunkban. Végül is tehát csakis a Teljes Csendtől nyerhetjük vissza még csak a valóságos magunkat is, ami igaz mivoltunkban, avagy örök lényegi mivoltunkban lehet csak Istent megtalálnunk, és nem pedig az anyagi testünkben, a mulandó formánkban, amiben és amivel ideiglenesen élünk az univerzumnak is nevezett kozmoszban, az anyagi világegyetemben. Az egyéni léleknek (a tudatos szellemi tudatnak, avagy isteni tudatosságnak)a kozmosszal is létrejöhető egyesülése azonban még nem Magával az Igaz Istennel, azaz önmagában Isten Önazonosságával való egyesülése lesz, merthogy ebben az Igaz Istennel egy Igaz Isteni Tudatban és „Tudatosságban” (színtiszta szellemi tudatos Szellemi Tudatban) van benne az egész kozmosz, az egész anyagi szemekkel (is) látható, nem örök fennállású világegyetem is, amit lehet itt nevezünk „univerzumnak”, és akár „univerzális tudatnak” is.

A Teljes és Valóságos Csendnek léte így pedig soha nem valaminek a hiánya, hanem nem más, mint a tiszta szellemi erővel teljes Isteni Jelenlét, mely Örök Eredetiségben, a mindeneknek egyetlen és örök Forrásában rejlik minden isteni bölcsesség, vagyis a mindenki számára egyaránt hasznos isteni értelmű isteni tudás is. Az igaz bölcsesség is tehát soha nem itt kívül található meg, hanem a valóságos magunkban hordozott Örök Csendben, a szavakkal itt, ahogyan Ő valósággal van kifejezhetetlen Istenben rejlik. Viszont amikor már az újra közvetlen kapcsolatba kerülésünkkel újra eggyé tudhatunk lenni az EGY Istennel, akkor mintegy már újra is meg fog lenni a teljes isteni bölcsességünk (az isteni értelmű teljes tudásunk) is, ami nem egyező a mulandó anyagi bölcsességgel, az anyagi, avagy tárgyi tudással, amivel élünk a legtöbben az itt is isteni bölcsességgel élésünk helyett. Ebből a többségből emelkednek itt ki az igen okos, azaz igen nagy tárgyi tudású, „nagy koponyáknak”, és „zseniknek” is nevezett, és a szintén „zseninek” nevezett igen nagy testi képességű emberek, aki „jófejek” között alig akad olyan, aki rendelkezik valamennyi isteni bölcsességgel is, olyan pedig még inkább nem található, aki teljes isteni bölcsességgel bír.

Pedig a teljes isteni bölcsességünk visszanyerése révén újra tiszta és megélt tudásunk (igaz tapasztalatunk, szellemileg megélt tudásunk) lesz afelől is, hogy a valóságos magunkkal az univerzumnak, avagy kozmosznak is Teremtőjének „gyermekei” (fialásai) vagyunk, jelenleg ideiglenesen (időlegesen) a nem örök fennállású kozmoszban is élvén. Világosan be fogjuk majd látni, meg fogjuk élni azt is, hogy az ember eredetileg teljesen tökéletes lény, aki örökké jólétben, és örök boldogsággal élő, viszont a saját akarati döntése alapján az előbbi helyett még mindig inkább él tökéletlenül és nyomorúságban, továbbra is az Igaz Istenről inkább még csak lódítani, vagyis hazudozni tudó, vagy Őt meg is tagadó „nagy koponyákra” és egyéb „jófejekre” hallgatva, hogy hogyan is kell élnünk, akik ezt a nem helyesen, azaz nem Isten szerint élést készségen le is példázzák nekünk, mi pedig a legtöbben őket követjük, az Isten küldte szent tanítóknak példáját pedig nem követjük.

Azonban, ha az előbbi „tudósok” nem így mondják is, testi életerőt a mulandónak teremtett testünkben és testünk körül levő kozmikus energia rezgésein keresztül kapjuk egyenesen a kozmoszt és energia rezgéseit is Ő keltette Istentől, vagyis még csak a testünknek is Isten a fő és elsődleges éltetője, éspedig már csak azért is, mert Ő minden testünket szintén éltető itteni táplálékban és folyadékban is benne van, mint azoknak is egyetlen Igaz Lényege és Alapja, és Őbelőle való mindegyiknek a felépítménye ,vagyis az „építőköveik” is.  Ha meglenne az eredeti érzékelésünk, és szintén isteni észlelésünk (ha nem korlátoztuk volna le magunkat önakaratból az anyagi testre és érzékeire), akkor mindenben meglátnánk Istent, és a teljes egészével is láthatnánk Őt, mint az Ő igaz „látnokai”.

Istennek az Igazságnak „látnoka” ugyanis Istent egyetemben az Ő egész Teljességével valósággal és közvetlenül látja, azaz nem testi szemeken keresztül, nem közvetetten, és csak részleteiben látja a Teljes Igazságot, vagyis Istent.  A Föld ezen térségében jelenleg élő lelkek számára erre a „látnokságra” is Jézus a legkiválóbb példa. Aki pedig Jézust látta és látja, az Magát Istent láthatja meg Őbenne, és Őt, azaz Istent az Élet Teljességének, és a teljes egész Valóságnak is láthatja. Az Atya és Jézus a Krisztus tehát egyek, akármilyen nagy „tudós”, vagy „tudós teológus” is vonja ezt is kétségbe, és osztja fel az egyet kettő vagy három egymástól teljesen különállóan létező lényre, vagyis különálló személyre, és azokat mondja aztán egynek úgy, hogy Istent még nem is látta.

Az EGY Istent isteni értelmével látó, és szellemi „hangját” is „halló”, nálunknál jóval magasabb szellemi lények (mint például az itt „Jézus” nevet kapott lélek is) viszont könnyűszerrel belelátnak minden gondolatunkba, és érzésünkbe is, vagyis egyaránt látják a testi, és a szellemi érzéseinket is. Az ilyen lényeket ezért képtelenek vagyunk becsapni, nem tudhatunk előttük képmutatóan viselkedni, tisztában vannak vele, hogy mikor hazudunk, és mikor mondjuk az igazságot, akár magunkat, akár másokat illetően, és az Igaz Istent illetően is. Ugyanakkor az ilyen lények szintén isteni előrelátással is rendelkeznek, vagyis látják azt is, hogy mi fog velünk történni itt az anyagi életben, és biztosan az is fog történni, és nem pedig valami más lehetségesség.

Az ilyen előbbi, „jósokkal”, és „asztrológusokkal” össze sem hasonlítható igazán látók anyagi szem, anyagi elme és anyagi tudat nélküli látással látják az ember egész testi rendszerét, vagyis az ötrétegű testével  sokdimenziós lényként is látják, és látják a teljességgel anyagtalan szellemi lelki, és a legtisztább tisztán szellemi testét is, mely „tiszta testek” azonosak, azaz teljesen megegyezőek a tisztán szellemi minőségű lénnyel, vagyis magát a teljességgel anyagtalan „szellem és lélek” egységet is látják egyetemben az isteni természetével. Aki „látó” nem az előbbiek szerint lát, az bizony, még nem rendelkezik a teljes isteni látással, vagyis Istennek „látnoka” még csak fog majd lenni, még tehát nem „az”. (Az ilyen „látónak” Isten a teljes látását még nem adta vissza, még csak részleges látással rendelkezik.)

Léteznek azonban közöttünk olyan megtestesült szellemi lelkek is, akik egyelőre még csak a látható testekig kiterjedő olyan látóképességet kapnak vissza, hogy teljesen ki tudják olvasni az ember fizikai testét, a jelen testét, mint egy könyvet egészen a legkisebb részeit illetően is (egyes „látók” ezt „térképezésnek” nevezik), és ezt a durva testet esetleg még meggyógyítani is tudják. Természetesen azonban az ő esetükben is Isten a valóságos gyógyító, mint ahogyan ez Jézus esetében is volt, aki halott testeket is feltámasztott. Ez a benne élő Isten Ővele egy ereje által valósult meg, vagyis a halott testet élővé tétel is Isten által volt, Aki Jézust hozzá az „eszközeként” használta. (Jézus például azt is tisztán érezte, hogy az isteni erő rajta keresztül a vérfolyásos asszonyba áramlott, és azt azonnal meggyógyította. Ez esetben is tehát Isten volt a gyógyító, és Jézus minden esetben mondta is, hogy  Isten a gyógyító, Őneki köszönhető a gyógyulás.) A mai korban még azonban nem is csak a magukat testi és pszichikai gyógyítóknak vallók, hanem a magukat „szellemgyógyászoknak”, és „lélekgyógyászoknak” (szintén „doktoroknak”) vallók is magukat tartják a társaik meggyógyítójának, és még csak ezen utóbbiak sem Isten nevében gyógyítanak, hanem mind a maguk nevében és nevével, és még büszkélkednek is a gyógyításaikkal, valamint még az érte járó dicsőítést is elorozzák Isten elől, nem mondják, hogy a dicséret a gyógyításért Istent illeti meg. (Inkább mondják meg, hogy a gyógyításukért a gyógyítottak mennyi pénzzel tartoznak nekik.) Ezek a „doktorok” Isten nélkül azonban még csak magukat sem lehetnének képesek meggyógyítani, nemhogy ezt másokkal is meg tudnák tenni. Sőt, Isten nélkül még csak gyógyító képességük sem lehetne.

A legmagasabb képességű Isten a Lélek, azaz Maga Isten pedig bennünk, megtestesült lelkeiben, és belőlünk is beszélni képes, vagyis Ő szólhat itt a testünk által is (gyógyíthat így is), és akár egy állat testén, és még csak egy kövön keresztül is szólhat bárkihez, vagyis Őt itt hallhatjuk anyagi szavak révén is. Istent hallgatni azonban valójában azt jelenti, hogy nem anyagi (nem hús-vér) „szívvel”, vagyis az Övéből való „lényegi mivoltunkkal” állandóan hallani az Ő hozzánk intézett beszédét. Istenhez viszont az emberek legtöbben szinte mindig csak valami anyagi dologért (anyagi javakért, haszonért, előnyért), anyagi történésért imádkoznak, a valóságos magukkal kapcsolatos dolgokért alig szólnak, vagy nem is szólnak, nem is beszélnek Őhozzá, és még csak nem is tudják, nem is érzik, hogy Isten mindig velük van.

A tökéletes együttlét Istennel a nap huszonnégy órájában szüntelenül „imádkozás” Istenhez, ami „imádkozás” az Istenhez „beszélésünket”, és az Istennel „párbeszédet” folytatást is jelenti. Az Igaz Istenhez „imádkozást” viszont nem lehet rutinból tenni, és annak nem lehetnek sémái sem, merthogy Istennel itt élvén is mindig együtt kellene „járnunk” (élnünk), és mindig kellene Őhozzá beszélnünk, és Ővele beszélgetnünk is. Ez ugyanis az igazi imádkozás Istenhez, az elsődleges dolgunknak itt élvén is mindig tehát az Istennel foglalkozásnak kellene lennie. (Jézus Istennel járt, és állandóan beszélt is Istenhez, és ezt tette és teszi minden más Istennel járó, vagyis Istennel együtt élő ember is.)

Isten hangját pedig azok nem hallják és értik, illetve az Ő szavait olvassák, de nem értik meg, akiknek „szívében” (lényegi mivoltában) az Istenéből való szellemük is mélyen le van takarva „földdel” (anyaggal, tárgyi valósággal), és el van fedve az önzésükkel is, ami valójában istentelenség, ami még mindig növekvőben van a Földön.

Az emberek legtöbbjének azonban sajnos, az érzékfelettiről még nincsen érzéke, és így ők azok közé tartoznak, akik a legmagasabb rendű érzékelésüket még nem kaphatják vissza Istentől, még fejlődniük, növekedniük kell hozzá.

Isten hasonlatosságára, éspedig Istentől van meg nekünk, isteni lelkeknek az a képességünk is, hogy azok legyünk, akik és amik éppen akarunk lenni. Ezt nevezhetjük azonosulási képességnek is, és Isten velünk közölt egyik „neve”, a „Vagyok, aki vagyok” is erre utal. Isten ugyanis szellemi embert teremtett, és szellemi emberré is lett, aki egyben szellemi minőségű lelki ember (élő szellemi lélek) is. Jézusban, és a többi itt élt, vagy itt élő szent tanítóban pedig Isten testi emberré is lett, mivel, ami szellemileg már meg van teremtve, azt meg lehet teremteni anyagilag, vagyis mulandó minőségűnek is, ami a megnyilvánulatlan örök minőségnek a megnyilvánult változata a szintén nem örök minőségűnek teremtett térben és időben.

Igazából azonban ideiglenesen itt élvén nem is kellene azon gondolkodnunk, hogy mivé akarunk válni, milyenek akarunk lenni, mivel a rólunk is gondoskodó Isten még ezt is elrendezte és elrendezi nekünk (megteremti a lehetőségeket, és mutatja is nekünk), Aki Legfőbb túl létezik és él minden anyagi gondolkodáson, minden anyagi elképzelésen is. Nekünk pedig itt is egyszerűen csak azon kellene lennünk, hogy mindig tisztán (azaz anyagtalan szellemileg) érezzük, hogy magunk is a végtelen és határtalan Lélek (a „Vagyok”) vagyunk tudatosan is, Ami mint Valami is egy színtiszta, azaz teljességgel anyagtalan tudatos, elmúlhatatlan lét és élet, szeretet, és boldogság érzés a szeretet legfontosabbságával. (Ez a szellemi érzés inkább fogható fel állapotként.)

Az észlelés és tapasztalás jelentől teljesen más állapotába kellene tehát eljutnunk, pontosabban visszakerülnünk, hogy újra azok legyünk, akik valósággal vagyunk. Ez minden szellemi lélek, azaz „Vagyokból” való „vagyok” (Lélekből való lélek) számára lehetséges, az ugyanis az eredeti természetességünk.

Az Istenéből való Isten-tudat, avagy isteni tudat tehát nem anyagi szeretetből, szintén örök szellemi békéből, tisztaságból, örömből, boldogságból, vagyis ezekből az isteni tulajdonságokból is áll, azaz Istenével teljesen egyező a természete is. Ez a teljességel anyagtalan isteni (avagy szellemi) tudat ugyanakkor pedig tisztán érzékelő képesség, és világító képesség is.

Az Istennel való tudatos egységünkre mi megtestesülten Istentől elfordultan azonban mindig csak törekedhetünk, ezt sem mi valósíthatjuk meg, mert ez a megvalósítás is csak Isten által lehet meg. Amennyiben pedig Isten a helyes erre törekvésünkre mintegy már úja is létrehozta a tudatos egységünket Ővele, akkor bármely alacsonyabb létállapotban élő lelkeknek elmondhatunk egyenesen Istentől való tudást, vagyis így is képviselhetjük Istent másik lelkek számára, megtestesíthetjük nekik az isteni tudást, az isteni szeretetet, és megtestesíthetjük a számukra Magát Istent is Isten akarata szerint.(Isten még tehát a testi rajtunk keresztül is beszélhet hozzájuk, csak a testünket is használhatja hozzá.)

A tiszta isteni tudat végül is egy a tisztán szellemi minőségű végtelen erővel, a végtelen nyugalommal és békével, a végtelen örömmel és boldogsággal, vagyis minden tökéletes isteni tulajdonság végtelen mértékben van meg benne, és így ez az isteni tudat az is, aki magában „hordozza” Istent, Akitől és Akiből közvetlenül valóan Ővele teljesen egyező, vagyis a természetével (tulajdonságaival) is azonos Ővele.

A tiszta szellemi tudatosság a való igaz mivoltában, az eredeti mivoltában (az igaz önmagában) végül is tehát nem anyagi, nem finom anyagi, nem elektromos, nem elektromágneses lény, viszont tisztán szellemi vonzerővel is rendelkező. A Jézusban itt megtestesült Isten azonos tudatos Isteni Tudat (Akit itt „Krisztusnak” nevezhetünk) ki is jelentette nekünk, hogy, ha visszatér az eredeti avagy ősállapotába, akkor mindenkit és mindent Magához vonzóvá (is) lesz. (Krisztus, Isten „kézművese”, a testté lett „Ige” biztos, hogy nem a Jézusi anyagi teste magnetizmusát értette alatta, hanem a tisztán szellemi minőségű vonzerejét.) Jézus a Krisztus pedig, és a többi megtestesült igaz tanító sem, sohasem tették és teszik ehhez azt is hozzá, hogy majd a frekvenciában mérhető magasabb rezgésszámommal, vagy a magasabb rezgésszámú fényemmel (foton-sugárzásommal) vonzok mindenkit, minden „fénylényt” magamhoz, merthogy így ez egy hazugság lett volna a részükről. Amiben van Benne ugyanis a teljes egész anyagi dimenzió is, „Az”, és az Ővele egy nem anyagi „Fénye”(a „Világosság” mivolta) vonzza tehát Magához ezt az egész rezegve mozgó (anyagilag élő), azaz művi, mulandó, és folyton változó valóságot. Ha Jézust a Krisztust minden cselekedetében követjük, mi is ilyen igazi „vonzók” lehetünk, amikor már hazatértünk, és lehetünk valamennyire ilyen „vonzók” már itt is, ami vonzerőt viszont soha nem lehetne egyezőnek tekinteni a testi emberek testi vonz-energiájával, ami adódhat az ember testi szépségétől, a magas tárgyi tudásától, a tárgyi hatalmától, nagy testi erejétől, és a szintén testi képességeitől, magas szintű testi cselekedeteitől is. (Ezek mind mesterséges vonzerők, mesterséges karizmák, nem igaziak.)

A Bibliából is ismerhetően az élete „könyvét” viszont mindenki maga írja a cselekedeteivel, aki élő „élet könyv” írója, a nem anyagi „élő lélek” pedig közvetlenül Istenből, vagyis nem a kozmoszból, avagy univerzumból való. (A szellemi lélek nem az anyag produktuma, csak az élő lelket megnyilvánító jelen teste való az univerzumból, jelen testileg tehát csillagközi porból valók vagyunk.) A mi „élet könyv” mivoltunk tartalmában Istenen a Teremtőnkön kívül ezért tehát soha senki semmit nem változtathat. Még csak az Istent képviselő teljesen és tökéletesen tiszta szellemi lelkek sem cselekedhetnek az adott szellemi lélek helyett, vagyis az „életünk könyvébe” a Teremtőn kívül csakis magunk írhatunk bele. Isten mindig csak jót (tökéleteset) ír belénk (ezúttal az Ő kegyelmésségét, és irgalmasságát is belénk „vési”), mi pedig akaratunk szerint írhatunk magunkba jót és rosszat is, ha azonosulunk az anyagi testünkkel, és a kettősség egész világával is, amik így egyenként is a „bilincseink” lesznek, a fogságukba kerülünk vele.

Ahhoz azonban, hogy világosan (isteni értelemmel) tudjunk az előbbi valóságos magunkról, a testi elménket, mint szellemi elmei tükörképünket, egy „görbe (nem egyenes) tükörként” kellene felismernünk, ami ráadásul homályos (poros), és több darabra széttöredezett is. Hozzá, vagyis a „torzójához” képest ugyanis a teljességgel anyagtalan szellemi elménk egy feszített (teljesen egyenes, sima), tiszta, egészséges (nem repedt, nem töredezett, teljesen egészséges) víztükörhöz hasonlatos, és ezért a teljes kiürítésével ilyet kell teremtenünk a testi elménkből, hogy az így már visszaolvadhasson a Magáéval Istenével teljesen egyező szellemi elménkbe. Ezután pedig az így újra teljes egész (beteljesedett) szellemi elménkkel már mintegy újra is mindent úgy fogunk látni, ahogyan minden valósággal van. (Ezt mondhatjuk úgy is, hogy Isten szemével fogunk látni mindent.)

Az előbbi megvalósuláshoz pedig az itt az anyagi világban számtalan félének megismerhető és értelmezhető „meditációt” helyesen „állandóan szemlélődés” szellemi tulajdonságként, azaz „állandó természetességként” (vagyis semmiképpen nem anyagi, nem testi cselekvésként) kellene definiálnunk és értenünk. Végezni ugyanis csak a testi, az anyagi meditációt lehet, a valódit, az anyagtalan tudati, és szintén tiszta elmei szemlélődést, a test nélkül is létező szemlélődést, a tisztán szellemi, azaz örök és változatlan létezésű szemlélődést (avagy látást) pedig soha nem lehet végezni, vagyis azt sem elkezdeni, sem pedig befejezni nem lehet, mint azt egy anyagi tevékenységgel, például testi szemekkel nézegetéssel bármikor meg lehet tenni. Az isteni látás, a Magáéval Istenével tökéletesen egyező, avagy azonos látás is tehát örök természetességünk. Sajnos a legtöbb meditálni tanító ember az előbbieket még csak véletlenül sem ismerteti meg a tanítványaival, hogy a testtel végezhető meditálás megtanításáért jól ki is zsebelhesse őket, amiből tudhat az ilyen „mester” az alapvetően szükségesen felüli anyagi javakat vásárolni magának és testi „szeretteinek”, amit vesz az ilyen, igazinak (isteninek)semmiképpen nem nevezhető „tanító” természetesnek (az áldozatos „segítéséért” neki „járónak”, és „önzetlen” munkásságáért cserébe el is várónak), és nem pedig az örökké meditatívan élést veszi az embernek is isteni természetének, avagy természetességének, ami tehát a teljesen tágra nyitott szellemi „szemmel”, avagy a „végtelen tágasságot” és a benne levőket is látó szellemi tudattal semmilyen szinten nem aludva élésnek, vagyis örökké éberen élésnek felel meg. (Jézus sem az ideig-óráig meditálást, hanem az örökké éberen élést tanította a tanítványainak, vagyis a soha nem alvást.)

Minden itt „meditációnak” nevezett tehát, ami nem az Igaz Isten teljes látásáról és megismeréséről szól, azaz nem arra és azért van, az semmi másért nincsen, mint a testtudatosságnak csendben, nyugalomban tartásáért, amivel az a testi életenergiáját frissíti fel, avagy újítja meg a magasabb tárgyi valóságokkal (dimenziókkal, szintén kétpólusú valóságokkal) való érintkezésével, ami „elért” tárgyiknak legmagasabbikát hiszi sok „meditáló” tévesen igaz („örök) szellemi valóságnak.

Igazi meditációnak itt azonban csak az bizonyulhat, amikor az összpontosított figyelmünknek „útján” a belső és egyetlen Középpontba, Isten „Lényeg” (avagy „Szellemi Szív”) mivoltába visszatérünk, „ott” megmaradni is tudunk, és „onnét” szemléljük Istent egyetemben a szintén létező és élő teljes egész mindenséggel, ami is Ő.

A legtöbb nem a keletkezése helyén élők által, és nem is a hazájában művelt, meditálásra nagy hangsúlyt helyező jógairányzatnak is pedig még az is hibája, hogy Istent, az „Átmant” is mind „elérni” akarja, mint Őtőle elkülönülten élő élőlény, hogy egyesülhessen, eggyé válhasson Ővele. Ez a hiba is azonban mindig a fordítási elégtelenségből, vagy szándékos torzításból, érdekből torzításból adódik. Így lett például a magyar nyelven „Istennek” nevezett Istenből mára itt (is) „Önvaló”, az „annak lenni”-ből pedig „elérni” az isteniséget, és Magát Istent (azaz önmagában Istent, az egész mindenségnek Középpontját) is mint valami tárgyat.

Az emberek azonban ma is, ha hallják az „Isten” nevet, akkor Istenre gondolnak. Ha viszont nem hallják, és még csak nem is olvassák (vagyis nem is látják) a nevet, akkor minden másra inkább gondolnak, mintsem Istenre és Istennel, pedig Őnélküle élniük sem lehetne. A mai modern világban pedig szinte már minden ember kerüli az „Isten” nevet, nem szívesen hallja, és ezért nem is veszi a szájára sem. Aki viszont így tesz, az még nem igaz híve az Igaz Istennek, a Legfőbb Istennek. Az ilyen emberek nem foglalkoznak, vagy nem az Igaz Istennel foglalkoznak, a foglalkozóknak többsége is pedig inkább csak mellőzi az Igazat még azzal is, hogy más neveket talál ki Őrá. (Ilyen a „Kimondhatatlan” Isten-név is.) Ezért aztán ezek az emberek még nem válhatnak Igaz Isten-tudattá (igaz lelkeivé, „fiaivá” Istennek), hanem minden megmaradnak testtudatosságnak, vagyis az anyagnak, és a forma szellemének híveinek, továbbra is ezeknek és ezekért fognak élni, ezek hatalmában maradva ezeket fogják szolgálni.

Ha viszont az itt élő emberek a többségükkel hallgatnának az olyan igaz tanítókra, mint amilyen Jézus is, akik elmagyarázzák, és le is példázzák, azaz gyakorlatban is bemutatják, hogy hogyan kellene itt is élnünk, akkor a jelen világ, vagyis a jelen környezetünk is jó irányban teljesen megváltozna, valóban békés, azaz erőszak- és szenvedésmentes, gyönyörűségesen szép élőhelyünk lenne.

Az anyagtalan szellemi életünk a végtelen fejlődésünkkel is egyenlő. A szellemi lélek, vagyis a szellemi élet mivoltunk állapota ugyanakkor végtelen gyönyörködés is a folyamatosan teremtett dolgokban, amik mind a végtelen és határtalan Istenben találhatók, Akivel mi egységben élünk, és ezért azok bennünk is vannak, és mi is egy egységet képezünk velük, és így azokat magunkként is ismerhetjük, mivel az egész mindenség is Őbelőle valóan az Isten, Akit tehát mi megtestesülten a „Vagyok” és „Vagyok aki vagyok” nevei révén is felfoghatunk, és ki is jelenthetjük itt e neveit is Istennek, ahogyan ezt Jézus Istennek „Atya” nevével, és „Szeretet” nevével is tette.