Akkor értjük helyesen a világon az „Isten” szó, avagy „Isten” fogalom helyett újabban elterjesztett „Önvaló” fogalmat, ha alatta is az önmagától való Örök Igazság, avagy Örök Valóság mivoltot, azaz a Magától való, Magától lett Igaz, avagy Örök Lényeg („Szív és Lélek”, avagy „Szellem és Lélek”) mivoltot,
végül is tehát Magát a Valóságos Istent, mint színtiszta (átlátszóan tiszta), és már csak ezért is elmúlhatatlan, tisztán szellemi minőségű Létet és Életet értünk, aki Istent a legfontosabb aspektusában Örök Szeretetnek foghatunk fel, magunkat pedig a teljes egészünkkel Őbelőle valóan Ővele tökéletes egységben élő szeretet lényeknek, akik éppen úgy szeretnek, mint ahogyan Isten szeret.
Az isteni szeretet, és isteni öröm, a szintén örök öröm forrása is azonban nem ez a világ. Ez a világ ugyanis a mulandó örömnek, a testi örömnek, és a szintén mulandó testi szeretetnek is forrása, ami szeretet sem igazi, vagyis nem isteni szeretet, viszont itt lehet választanunk az ezekkel a nem örök (csak látszatra és ideiglenesen, azaz időlegesen létező) érzésekkel élést is.
Ez az „Önvalónak” is nevezhető Igaz Szeretet tehát nem úgy szeret, mint a világi szeretet, hanem Ő mindent válogatás nélkül, és egyaránt szeret, ami van. Ez a Szeretet is Maga Isten, és ezért mi tudatos emberi lelkei is a magunkban Szeretetként (is) élő Istent szerethetjük, éspedig a szeretetéből is álló magunkkal, és így magunkat is szeretjük az Ő szeretésével, és, mivel Isten a minden is, ezért Isten szeretésével másokat is szeretünk. Más Szeretet, és annak szeretése pedig igaz valósággal nincsen, mert igaz valósággal csak Isten a Szeretet van, azaz nincsen tőlünk külön élő Isten, akit még valósággal szerethetnénk, az Istenben élő magunkban benne létező Isten mellett. Mi, Őbenne élő lelkei azt is tehát mindig csak látszatra tehetjük meg, azaz csak elképzelhetjük, csak álmodhatjuk, hogy külön élünk Istentől, és úgy szeretjük Őt, viszont e lehetségességről is szükséges tapasztalati tudást szereznünk, Isten, és az Őbenne Ővele együtt is élhető magunk mind jobb ismerése és megértése érdekében, akiben is Istent ismerhetjük meg.
Valójában tehát egyek vagyunk az Örök Istennel, Akiről elmondható, hogy a mindennél értékesebb Szeretet is lévén természetesen a teljes egész Magát, éspedig örökké szereti, mert a szeretet és szeretés is az Ő természete, illetve természetessége, mint ahogyan a boldog örök léte és örök élete is az. Mivel pedig minden Isten, a látszatvalóság (a nem örök fennállásúnak teremtett jelenségvilág, a jelen formák világa) is tele van isteni szeretettel, az itteni ellenkező látszata ellenére is (merthogy ebben a szeretetben van benne az is), éspedig azzal a mindenben és mindenütt jelenlévő isteni szeretettel, ami igaz szeretetet csak szeretni lelhet, ellenére pedig valósággal semmit nem lehet tenni, és, mivel tehát minden Isten, senki sincs, aki nem a Szeretetből lenne, senki sem tudhatja ezt valósággal megtenni, hogy az ellenére tesz, hanem mindenki mindig csak látszatra, azaz csak elképzelten tehet Őellene.
Ez az egyetlen Igaz Szeretet tehát „Az” is, Aki mindig és mindent, ami van, csak szeret, éspedig kivétel nélkül mindent úgy szeret, ahogyan minden van, ami minden (is) Őbelőle és Őáltala van. Az Istentől a Szeretettől való embernek viszont jelenleg is problémája és hibája, hogy még mindig nem hisz az örök szeretetben, vagyis nem hisz Istenben, nincsen meggyőződve az Ő igaz létezésében. Probléma azonban az is, hogy Isten szeretetét közvetlenül még csak igen kevesen vagyunk képesek tapasztalni, mivel az olyan erő, ami nem látható, nem hallható, nem elmondható, itt cselekedetekkel viszont megnyilvánítható. Így azonban, vagyis isteni szeretet hiányában a legtöbb emberi lélek itt inkább már csak kárt hozatalra, vagyis károkat teremtésre teszi magát alkalmassá, mintsem isteni szeretettel mindig csak isteni jót teremtésre, amit a Szeretet-Isten örök folyamatossággal tesz.
A lelket pedig beteggé is teszi, ha a világ szeretetével szereti akár csak a világot is, vagyis, ha a lényegi mivoltával Isten helyett a világhoz ragaszkodik, állandóan a világra és dolgaira figyel, ha a világ, és a benne történők kötik le minden figyelmét, azaz, ha már csak a világ felé fordultan él. Ezzel inkább csak károsítani fogja magát, mintsem az isteni szeretetében növekedni fog.
A szintén Istent jelentő Igaz Szeretet azonban a szeretetével soha nem tesz semmi kárt sem bennünk, sem pedig a jelen körülöttünk, és már csak ezért is mindig Ővele egységben kellene élnünk, és nem pedig Őtőle elkülönülten, mint azt a legtöbben még mindig tesszük. Isten ugyanis még magunknál is jobban szeret bennünket, és ezért óvni akar bennünket attól is, hogy akár csak magunkban is kárt tegyünk.
Teljesen tisztába kerülvén az előbbiekkel, és azzal is, hogy magunk is ennek a mindennél fontosabb Szeretetnek közvetlen származékai vagyunk, nekünk is tehát mindenkit és mindent egyaránt szeretnünk kell, és soha senki ellen nem szabadna lennünk, még csak magunk ellen sem. Amikor ugyanis valaki ellen teszünk, akkor nem isteni szeretettel, hanem a helyette magunkba vett félelmekkel, és egyéb más rosszakkal vagyunk teliek, illetve teljesek, ami egyáltalán nem helyes, mert Istennel a Szeretettel kellene teljesen tele lennünk. Isteni szeretettel is teljes lényeknek lettünk ugyanis teremtve. Ezért, ha csak isteni szeretet van bennünk, akkor minden erőszak, harag, düh, gyűlölködés, irigység, gőg, és minden egyéb más rossz nélkül élünk. Ha viszont nincsen bennünk isteni szeretet, akkor az előbbi van, vagyis erőszakosak, durvák, kegyetlenek, irgalmatlanok, kíméletlenek vagyunk a legtöbb „felebarátunkkal” (az ugyanolyan lélektársunkkal), és ráadásul még az anyagi dolgainkkal, és a bennünket szintén körülvevő természettel is így bánunk, miáltal is Istennel szállunk szembe.
Mostanra pedig már odáig is eljutottunk, hogy az emberiség egy igen kicsiny réteget kivéve igen alacsony szinten, valójában még csak az állatok szintjén él. Így akarja megváltani magát és a világot is, ami állati szeretettel, az állatokéhoz hasonló testünknek szintén mulandó szeretetével nem megvalósítható. Hozzá ugyanis a megtestesült szellemi léleknek magát és a világot is egyszerűen csak az eredeti szeretetével, az isteni szeretetével kellene állandóan szeretnie, ami önzetlen, azaz teljességgel tiszta és ártatlan szeretet mentes minden érdektől és anyagtól.
Az isteni szeretet tehát egyáltalán nem olyan, mint az előbbi mulandó szeretet, az anyagi szeretet, a testi szeretet. Istennek ugyanis az örök szeretetében nincsen még csak függőség sem. A mindenkitől és mindentől függetlenül létező és szerető Istennek ugyanakkor senki és semmi nem kell még csak az örök boldogságához sem. Isten azonban még csak nem is humanista szerető, mivel a humanista szeretet önző szeretet, Ő teljesen önzetlenül és örökké szerető Legfelsőbb Lény, Aki mindenkire és mindenre hatni képes, Őt pedig semmiben nem lehet még csak befolyásolni sem, még csak a szeretetét illetően sem.
Istent tehát semmi módon nem lehet még csak a szeretetében sem manipulálnunk, nem lehet Őt befolyásolnunk érzelmileg sem, mert Ő nem függ tőlünk, és még csak a szeretetünktől sem (amink is Őtőle, az Övéből való, ami helyett vesszük be magunkba a testi szeretetet, az önző és erőszakos szeretetet). Ő ugyanis az egyetlen teljesen független Létező, nincsen senkire és semmire szüksége hozzá, teljesen önállóan, azaz önmagától valóan örökké létezni és élni, és szeretni is tudó.
Istennek szeretet „parancsai” pedig a mi érdekünkben vannak, nem az Ő érdekében, mert Őneki arra sincsen szüksége, hogy mi, emberi lelkei Őt szeressük, mivel Ő anélkül is örökké teljes, boldog, szabad, és szerető is. Természetesen azonban ettől még lehet, és kell is Istent a Teremtőnket szeretnünk, és ezt kellene tennünk kivétel nélkül egymással is, mert ha nem így teszünk, akkor „szívbetegek” leszünk. A Jézus által közölt szeretet „parancsai” Istennek azért születtek és vannak, mert szinte már valamennyien „szívbetegek” lettünk és vagyunk, vagyis a valódi lényegi mivoltunkkal nem vagyunk „egészségesek” (teljes egészek, azaz beteljesedettek, Istennel a Szeretettel teljesen teliek), és nem vagyunk teljesen tiszták sem. Ezért a nem anyagi „szívünknek” gyógyítása magunknak is az elsődleges feladatunknak kellene lennie, vagyis soha nem az anyagi szívünk elsődleges javítása a fontos. A teljességgel anyagtalan szellem és lélek mivoltunk feltétlen szeretetének, örök boldogságának, és teljes szabadságának helyreállításán kell ugyanis magunknak is dolgoznunk. Az örökkévalóság tiszta érzetére kell tehát, és mintegy már újra is eljutnunk, ami érzet teljes és örök szeretetérzet, és szintén végtelen és teljes boldogságérzet, és ugyanilyen szabadságérzet is. Csak az isteni szeretettől lehetünk boldogok, és békések is. Ez az igaz szeretet nem születik, és nem is hal meg. A valódi szeretet ugyanis örök. Az ilyen tiszta szeretet ugyanakkor pedig határtalan, egyetemes, és az egységet fejezi ki, mindent össze-, illetve egybekötő "kapocs" is.
Azért is egyre csak fokoznunk illetve erősítenünk kellene az isteni szeretettel Isten és emberszeretetünket, mert csakis ennek arányában fog csökkenni, és végül pedig már teljesen is megszűnni minden félelmünk, azaz még a haláltól való félelmünk, de még csak a rosszra hajló képességünk is.
A múlandó szeretet, a testi szeretet ugyan beszél az egységről is, de mindig csak elkülöníteni, megosztani, és megkülönböztetni akar, és nem pedig mindig elsősorban Istent szeretni, és Őt követően pedig már mindenkit egyaránt, azaz minden válogatás és feltétel nélkül úgy szeretni, mint magát. Az isteni szeretet a múlandó szeretettel ellentétben mindig tehát csak ad, hozzáad, és sokszorozza is, azaz folyton csak növeli ezt a szeretetet, örömet és boldogságot, vagyis örökké csak a legjobbakat, a teljes legjavát, a teljes lényegét adja, azaz mindazt, ami tökéletesen tiszta és tisztán Ő, éspedig teljesen önzetlenül.
Amennyiben tehát a valódi „egészséget”, és a szintén igazi, vagyis a tiszta és örök boldogságot is akarjuk, akkor Istent kell szeretnünk, Ővele kell szerelembe esnünk, éspedig a közvetlenül Őtőle való szeretettel. Isten szeretete ugyanis az egyedül és igazán boldogító, az Ővele, vagyis az Igaz Szeretettel való, és mintegy már újra is megvalósuló teljes egybekapcsolódásunktól leszünk igazán boldogok is, vagyis olyanok, mint amilyen Isten, a legfelsőbb és legnagyobb Tökéletességnek is tekinthető, Aki a Lét és Élet Teljességének, és egyszerűen csak Boldog Istennek, Szeretet Istennek is ismerhető.
