Szintén Istent az Abszolútot jelentő örökkévaló, színtiszta, végtelen, és határtalan Léttel megbonthatatlan egységű ugyanilyen Isteni Értelmet megnyilvánítani hivatott, teljes egészével Isteni Értelemből való Isteni Tudat, avagy Isten-Tudat a VAGYOK,
Aki és Ami Legfőbb Lényeg számunkra, közvetlenül Őbelőle származó („Ő” az Isten EgyMaga „szülte”), és ezért szintén örökkévaló értelmes tudatai számára megismerhető Valóság „Szellem és Léleknek” nevezvén is.
Isten valóságos lényegileg, azaz igaz valójával tehát boldogság teljes örökkévaló Szellem (Lét-Tudat), és azzal egyszerre szintén örökké létező, a Szellem mivoltától valósággal nem elválasztható örömteljes Lélek (Élet-Tudat) is, aki és ami Lét-ez „Ő” és Él-„Ő” Isten míg így EgyMaga volt, sem térben, sem időben nem létező volt, amíg ezeket a tárgyiakat, vagyis Őtőle más minőségeket elsőkként Magából Magában létre nem hozta. Míg tehát csak az Önmagától való örökkévaló Magában, az EGY Magában létezett, kettős nézete nem volt, és nem volt relativitás törvénye sem, és így lett aztán örök folyamatossággal megvalósítva Őáltala Őbenne minden örök és nem örök létező és élő, ami Őrajta kívül még van, és lesz Őbenne az is, ami még szintén létrehozva lesz.
Isten a végtelen és határtalan Maga egy részének eltárgyiasítása („másítása”, mulandóvá tétele) tehát a térnek és időnek Magából Magában létrehozásával kezdődött el. A testi szemekkel is látható bolygók és napok is ezen itt „dimenzióknak” (di-„mens”-nek, kettős lényegűnek) nevezett terekben, azaz „kettős” létmezőkben, tér-idős tartományokban (mint Isten anyagi lét és életköreiben) léteznek, mint szintén teremtményei, mely terek pedig az innét nézve végtelen látszatúra megalkotott legnagyobb térben, a „kozmikusnak” nevezett térben találhatóak, benne vannak össze-, illetve egybefoglalva. (Itt az anyagi valóságban minden létezőnek van tehát tere is, ami teret az a valaki vagy valami elfoglal, illetve betölt magával, és olyan tere is van, ami ezt a végül is alakját, avagy formáját magába foglalja, ami pedig a kozmikus tér egészének része. Ugyanakkor minden mulandónak hasonlóan van lét és élet- ideje is, ami múló idő is magába foglalja a belé teremtett mulandó létezőket.)
A Valóságos, Igaz, avagy Örök Isten tehát nem csak Szellemnek, hanem Léleknek is tekinthető, aki Lélek a megismerő, a megismerés, és minden létező ismeret-tárgy is, ami dolgait is Isten mind ismerhet, mindent tudhat, és tud is róluk is, ahogyan minden szintén Őbelőle és Őáltala való (Ő megvalósította) élőlényéről is, amik is mind Őbenne léteznek, és természetesen ezt az alkotó, avagy teremtő képességű egyetlen Magát, a mindeneknek egyetlen Forrását is ismeri.
Isten eredetileg az egyedüli (azaz páratlan) önmagától valóan örökkévaló, és az örök létezése végett örök öröm és örök boldogság teli, végtelen és határtalan Lény volt, és azért, hogy ne érezze az EgyMagát egyedül, kezdett el Magába lényeket, és dolgokat, azaz teremtményeket létrehozni, vagyis a végtelen és határtalan Magába teremteni szintén létezőket és élőket.
E Csodálatosnak, Fenségesnek, és Legfőbbnek is nevezhető Örök Isten ugyanakkor pedig a teremtményein, és így a megtestesült rajtunk, mint az Ő „tagjain” keresztül is Magát fedezi fel Magában Magának. Mivel pedig közvetlenül Őbelőle valóan magunk is Ő lévén, magunk is egyben vagyunk a felismerő és a felismert is. Bennünk, értelmeseiben is tehát az Isten-azonos Isteni Értelem fedezi fel magát Önmaga számára. Szellemi, azaz isteni értelemben mindenki is tehát az egyetlen Isten megnyilvánulása a tudatos isteni értelemben és szeretetben (mivel Isten Örök Szeretet is, és a Szeretetnek is, mint a Létnek és Életnek, csak Értelme lehet), vagyis Istenen belül. A teljes egész mindenség pedig Istennek az Ővele egy Tudata teljessége általi teljes egészével megnyilvánulása. (Isten ugyanis egyszerre megnyilvánult és megnyilvánulatlan Létező.) Semmi nincsen a jelen életünkben, a megtestesülten élésünkben sem, ami nem az Igaz Valóságra, avagy Igazságra, azaz Istenre utalna vagy mutatna rá. Az Örök Istent azonban egyetlen meghatározása sem lehet képes magába foglalni, mert Ő végtelen és határtalan Létező.
A tisztán szellemi minőségű és színtiszta „Szív és Lélek” (avagy Szellem és Lélek) tehát a Valóságos Lényeg Egység, Ami egyetlen Igaz Lényeg Egységből valók vagyunk mi, „ember” nevet kapott szellemi lelkek is, és ezért az Övével egyező tisztaságunkat, ha elvesztettük (mert „besároztuk”, vagyis az anyaggal, a mulandósággal beszennyeztük magunkat), nem lehetünk képesek szavakkal és képmutató cselekedetekkel, képmutató viselkedéssel, tettetett magatartással pótolni, erre is előbb-utóbb rá kell, hogy jöjjünk, mert erre már Jézus, és Istennek több más szentje is figyelmeztetett, és a jelen korban köztünk élők is figyelmeztetnek bennünket.
Jézus „tiszta testtel” született, és ezért a nevét is Istentől, és nem pedig földi emberektől kapta, ami testnek nem olyan érzékelése volt (és természetesen ma sem olyan), mint a mi hús vér testünknek van, hanem teljesen és tökéletesen tiszta, és így Őneki igaz tapasztalata volt itt mindenről, és természetesen Istent is így (az Ővele valóban azonos lelki „testével”, vagyis a tiszta és teljes lelki önazonosságával) tapasztalta, és az Ővele egységben élését is. Jézus azonban a hamis tapasztalatot, vagyis a fizikai test tapasztalását is ismerte, mert a miénkkel teljesen egyező testet is öltött magára (amit viszont Ő képes volt bármikor levetni magáról, és azt újra magára ölteni is), és általa pontosan úgy (is) érzékelt itt mindent, ahogyan mi még mindig érzékelünk azonosulván az anyagi testünkkel a testi érzékeink által. (Az akkor élő emberek az anyagi testüket tartották az életüknek, és ezért Jézus úgy fejezte ki magát, hogy van hatalma az anyagi testét, vagyis az életét letenni magáról, és van hatalma azt újra magára venni is.)
Az előbbi „sárral” való téves azonosulásunkból való helyreállításunk végett Isten ide a Földre küldte, és Őtőle „Jézus” nevet kapott „tiszta testű” (a tiszta lélek mivolttal egy és azonos testű) lélek az ide érkezésétől fogva úgy érezte, hogy a szellemi minőségű tudatos tudat mivolta teljesen Istennek az Ővele egy, és így szintén végtelen és határtalan Tudat mivoltához igazodik, vagyis, hogy a szintén Istent jelentő Isteni (avagy Szellemi) Értelemnek belőle való tükröződésével, azaz Istennek megnyilvánítójával, az Ővele egy (és ezért „ Szellemi”) Tudatával válik teljesen egyezővé (amit Ő soha nem „zsákmányolt” ki magának). Ekkor Jézus először is a magára öltött súlyos anyagi testét egy teljes egészével rezgő, avagy vibráló teremtménynek érezte, ami tagjaként benne van a szintén így rezgő Földön keresztül az egész rezgő, testi szemekkel is látható anyagi világegyetemben, az innét végtelen látszatú kozmikus egészben (testben), ami tehát így az Istennel azonos Isteni Tudatnak (a Bibliában „Igének” is nevezettnek) teljes egészével való megtestesülése, vagyis mulandó fennmaradású megnyilvánítója. Érezvén pedig ezt a véges kozmikus testét úgy találta, hogy minden egyes mulandó testben is az Egyetemes „Krisztus” (Mossiah), az egészével Istenből a Szellemből való, Isten minden hatalmával és erejével „felkent” (ellátott), egyetemesnek is nevezhető Lélek van benne, mint azoknak is éltetője, ami testeket is mind valamilyen szinten áthat Magával. Jézus ugyanakkor azt is tisztán (azaz nem anyagilag, minden testi érzék nélkül) érezte, hogy minden testben az Istennel szintén egy Isteni Értelem is bizonyos szinten jelen van, vagyis, hogy minden testnek (és minden azt alkotó elemi részecskének) is Lét-Alapjaként van ez a felülmúlhatatlan képességű és erősségű, szintén halhatatlan Szellemi Értelem, mint legtisztább Szellem. Az itt "Krisztus Tudatnak" is nevezett valójában tehát a Jézus által itt megvalósított, azaz Jézuson keresztül megnyilvánult, Isten a Szellem mérték nélküli hatalmával és erejével rendelkező Isten-Tudat, a Jézusban megtestesült Istennel egyazon Lélek, ami Lélek Istennek Ővele egy Világosság mivolta, a Legfelsőbb, azaz Magasságos Ég mivolta, és még az Élet Teljessége mivolta is. (Az Ege tehát maga is az Istenből, és Istenben benne, azaz Istennél van, Isten pedig szintén benne van az Őt megnyilvánító Lelkében, és „Ők” így teljesen és tökéletesen, vagyis abszolút egyek. Közöttünk járt, azaz közöttünk élt tehát megtestesülten, vagyis emberi személy formájában is a Legfelsőbb Ég, és mi nem ismertük fel, és a legtöbbünkkel még ma sem ismerjük fel Őt magunkban.)
A Tiszta Szellemi Tudatosság állapotába jutottak azonban Jézushoz hasonlóan mindenben (azaz minden mulandó dologban is) már csak e Tiszta Tudatosságot (Istent) látják. Ez esetben mást tehát mi, Istentől „ember” nevet kapott értelmesei sem láthatunk, mint csak Istent, Akivel így már mintegy újra is tökéletes egységben létezünk és élünk. A szemlélő, a „fénye”, a látott kép, vagy forma, és a fehér vászonszerű is, amin a kép megjelenik (megnyilvánul) mind tehát az egyetlen Isten, és a tökéletes egységünkkel (azaz Ővele egységben élvén) magunk is Ő vagyunk. Erről viszont, hogy Istennel egyek vagyunk, a legtöbb Istenről tanítónk egy szót sem szól, amivel is azonban ezek az önjelölt tanítók csak azt fejezik ki, hogy ők Istentől még mindig külön élő testi emberek, akik Istennek sok igazságát elméletben már ismerik, de még csak testi, azaz hamis tapasztalatuk (mulandó test általi tapasztalatuk) van azokról, mint ahogyan Istenről is, és így nem is az egyedül Igazat tapasztalhatják. (Egy más isten, egy Igaztól más is kiadhatja magát tapasztalható Istennek, avagy Világosságnak.)
Az Istentől Jézus nevet kapott lélek azonban már az idejötte előtt tisztában volt vele, hogy az anyagi élet, vagyis a jelen élet, az Istentől külön élés egész drámaszínháza káprázat, illúzió csupán, és ezért azt most már nekünk, tudatos Isten-tudatoknak is jobb lenne nem a jelen „nézőtérről”, hanem már állandó jelleggel csak Isten szemszögéből Istennel egységben „mozdulatlanul”, azaz teljes nyugalomban szemlélnünk, mintsem a játszott darabnak magunknak is még mindig az aktív résztvevőjének lennünk. Győztesként (mint azt Jézus bemutatta) már rég ki kellett volna „szállnunk” a jelen élet, az anyagi élet játékból (az igaz életnek káprázatából), de sajnos mi a legtöbbünkkel csak még jobban belemerültünk, amivel pedig benne is rekedtünk.
Az emberi lélek, ameddig tehát az előbbi „kiszállásra” (avagy megszabadulásra) el nem jut, addig a látszat bűvöletében fog élni, és így, azaz mintegy elvarázsoltan a látszatvalóságot, a mulandó és változékony jelenségvilágot fogja hinni egyetlen igaz valóságnak, és még rosszabb esetben Isten létét sem ismeri el.
Mindig is azonban soha nem valami más, hanem isteni szeretet és isteni értelmi egység, önuralom, nyugalom, türelmesség, békességesség, és tiszta avagy igaz tapasztalati tudás szükséges ahhoz, hogy megszabaduljunk (azaz „kiszállhassunk”) az anyag és anyagi testünk képletes fogságából. Az Igazságért cserébe végül azonban mindenünket fel kell adnunk, még a teljes magunkat is, mert csak így fog egyetlen Végső Valóságként egyedül már csak az Igazság létezni teljesen szabadon mindörökké.
A Végső Valóságot illetően itt még el lehet mondani, hogy az anyagi élet egésze rezgés, viszont az öntudat nélkül is létező (azaz személytelen), színtiszta szellemi minőségű Valóságos Lét és Élet végtelen és határtalan Teljessége teljes mozdulatlanság, az itteni kőszikla szilárdságához hasonlítható, elmúlhatatlan fennállású, és csak a nem tudatosan is létező „szemlélődését”, ami végül is egyszerűen csak a teljes és tökéletes nyitottsága (avagy „tágassága”) a mindent Magába foglalásra, nevezhetnénk egyetlen tevékenységének, de azt is csak a jelen anyagi nézetből „Őrá” nézve.
Nekünk, emberi lelkeknek, vagyis „ember” nevet kapott értelmes isteni tudatoknak a különállásunkról, vagyis az Istenétől külön fennállóságunkról azonban azt is világosan tudnunk kell, hogy az is mindig csak látszatra létezhet, vagyis valósággal soha nem élhetünk elkülönülten Istentől, mert akkor nem is csak élnünk, hanem léteznünk sem lehetne. A valóságos lényegi mivoltunkkal ezt az életjátékot azonban a tapasztalati tudásunk érdekében mindenképpen le kell játszanunk, csak idejében ki is kellene tudnunk „szállni” belőle, mert benne rekedve akár örökösen is halandó öntudatra fogunk ébredni benne (az élet és halál körforgásában fogunk maradni, folyton születéssel, öregedéssel, betegségekkel,szenvedésekkel, félelmekkel, és halállal fogunk szembesülni), a valóságos, azaz örök, sérthetetlen, és teljesen szabad önazonosságunkról, az igaz lényegi mivoltunkról pedig, és így már Istenről a Teremtőnkről is, Akivel eredetileg tökéletes egységben éltünk, örökös feledésben fogunk maradni. Így azonban akár még több emberi korszak is eltelhet, mire a játéknak a magunk részéről is véget akarunk majd vetni, vagyis amikor az erre törekvésünket Isten látva a kegyelmével meg nem szabadít belőle bennünket.
Jelenleg tehát az Örök Szellem-is-Ég szintén örök Tűzéből (Egéből) a Lélekből kiesett („le-pattant”) lélekszikrák vagyunk, akik most ide a Földre kerülve a legnagyobb többségükkel az anyagi szenvedélyek és anyagi vágyak végtelen útját járják (élik), az Istenhez és isteni természetükhöz visszavezető közvetlen isteni út helyett. Nekünk itt megtestesült isteni lelkeknek ugyanis a szellemi és lelki fejlődéssel járó belső életet, azaz örök szellemi életet kellene élnünk a folyton hullámzó, vagyis folyton változó felszíni élet, az anyagi élet helyett, mert csak akkor kerülhetünk vissza az eredeti létállapotunkba és természetességünkbe, az Istennel egységben élésre, vagyis az „élvén élésre”, ahogyan azt Jézus mondta.
Csakis tehát, ha itt a Földön, vagyis a legsűrűbb, és ezért legsúlyosabb anyagi testet magunkra öltötten is sikerül elérnünk, hogy abban és azzal élvén is már csak az isteni életet, a szellemi minőségű lelki életet éljük, kaphatunk a jelen testünk halála után olyan, velünk valóban egy és azonos lelki vagy szellemi (azaz mennyei, isteni) testet, amiben és amivel a tisztán lelki és szellemi valóságokban élhetünk. Ez a teljes helyreállítunk is azonban soha nem az elméleti tudásunk, vagy a cselekedeteink végett fog megtörténni velünk, hanem, ha törekednünk is kell rá, mindig csak Istennek végtelen kegyelméből, és ezért soha nem is magunk által, nem a magunk erejéből, hanem Isten által lesz is meg. A valóságos lényeg mivoltunkat teljesen csakis tehát Ő állíthatja helyre.
