Van Igazság

Ingyen az igazságról

Ingyen az igazságról

Testi elme és én nélküliség

2022. december 10. - labraham

Az itt egónak nevezett testi én központú emberi elme nem csak gondolatokból és gondolkodási folyamatokból, módszerekből, képességből áll, amit felszíni látással látunk így. Ez ugyanis az emberi elmének nem a jelentősebb, hanem a kevésbé fontos része. Ezen elmének is tehát nem ez a rész a jobbik része, hanem a legmélye, a valójában mögötte található alapja, ami csak a múlhatatlanságánál fogva is igazán fontos, vagyis „az” a legjelentősebb része.

Tovább

Isten szemével látás

Amit itt a „tudós” emberek, a nagy tárgyi műveltségű emberek „kontemplációnak” neveztek el, az nem más, mint természetfölötti szemlélődés, természetfölötti látás, avagy lényegi látás, azaz Isten látása. Ez a részünkről történő isteni látás, vagyis Isten szemszögéből figyelés és észlelés, újra és állandóan azonban csak Isten kegyéből adatik meg, és szintén csak a révén tartható fenn.

Tovább

A testi én és elme hatalmából, és más világi hatásoktól is szabadulás

Az emberi elme létezése a testi én, az itt egónak nevezett személyes én létrejöttével veszi kezdetét, és mindkettő valósággal nem, hanem csak látszatra létező élő erő tudatában van a nem örök létezésének, és ezért mindenáron csak létezni és élni akarnak, nem akarnak meghalni, állandóan megvédeni, megmenteni akarják magukat és maguk egységét is, amiért állandóan félelemben is vannak, és félelemtől vezéreltek is, vagyis mindent félelemből tesznek, és így akár még félelemnek is nevezhető az egységük.

Tovább

Teljesen éber és megvilágosodott nagy lélek

A naggyá, vagyis „felnőtt” fiakká lett lelkek azok, akik már örökké az eszükben tartják, hogy nem a külső dolgokkal kell törődniük, hanem már mindig csak Istennek a Szellemnek Ővele egy Világosság mivoltára, a magukban lakozó Istennek Ővele egy Szellemi „Fényére”, Isten hófehér szerű ragyogású, fenséges, magasztos, és malaszt teljes „Fényességességére” kell figyelniük, amire adatik meg nekik Istennek teljes ismerete, és Istennek tudása is, és láthatják is a mindent, ami van,

Tovább

Lelki hallás

Ha Istent valóban szeretnénk hallani, akkor az anyagra és anyagira hangolódást, a mérhető különféle hangfrekvenciákra, illetve hangrezgésekre hangolódásokat, ha kezdetben még csak időlegesen is, de el kell hagynunk, és csak Őrá kell hangolódnunk, ami azt jelenti, hogy az eredeti tudatállapotunkba illetve lelki állapotunkba kell kerülnünk, melyben állandóan és közvetlenül hallhattuk Őt, és beszélgethettünk is Ővele, mint itt a kisgyermek az apjával.

Tovább
süti beállítások módosítása