Az itt egónak nevezett testi én központú emberi elme nem csak gondolatokból és gondolkodási folyamatokból, módszerekből, képességből áll, amit felszíni látással látunk így. Ez ugyanis az emberi elmének nem a jelentősebb, hanem a kevésbé fontos része. Ezen elmének is tehát nem ez a rész a jobbik része, hanem a legmélye, a valójában mögötte található alapja, ami csak a múlhatatlanságánál fogva is igazán fontos, vagyis „az” a legjelentősebb része.

Amit itt a „tudós” emberek, a nagy tárgyi műveltségű emberek „kontemplációnak” neveztek el, az nem más, mint természetfölötti szemlélődés, természetfölötti látás, avagy lényegi látás, azaz Isten látása. Ez a részünkről történő isteni látás, vagyis Isten szemszögéből figyelés és észlelés, újra és állandóan azonban csak Isten kegyéből adatik meg, és szintén csak a révén tartható fenn.

Az emberi elme létezése a testi én, az itt egónak nevezett személyes én létrejöttével veszi kezdetét, és mindkettő valósággal nem, hanem csak látszatra létező élő erő tudatában van a nem örök létezésének, és ezért mindenáron csak létezni és élni akarnak, nem akarnak meghalni, állandóan megvédeni, megmenteni akarják magukat és maguk egységét is, amiért állandóan félelemben is vannak, és félelemtől vezéreltek is, vagyis mindent félelemből tesznek, és így akár még félelemnek is nevezhető az egységük.

A teljesen felébredés az, amikor úgy vagy itt az anyagi létben is jelen, hogy többé már nincsen személy érzeted, és nincsen Istentől, és az itteni környezetedtől sem különállóság érzeted, vagyis amikor már nem az előbbiek illúziójával élsz, annak már végleg vége van.

Istent anyagi műveltséggel senki nem értheti meg, hanem mindenki csakis isteni értelemmel. Testi elmei gondolkodással, vagyis anyagi elmélkedéssel a Föld legnagyobb tudósai sem képesek megérteni Istent, hanem mindig csak képzelegni lehetnek képesek Őróla.

A naggyá, vagyis „felnőtt” fiakká lett lelkek azok, akik már örökké az eszükben tartják, hogy nem a külső dolgokkal kell törődniük, hanem már mindig csak Istennek a Szellemnek Ővele egy Világosság mivoltára, a magukban lakozó Istennek Ővele egy Szellemi „Fényére”, Isten hófehér szerű ragyogású, fenséges, magasztos, és malaszt teljes „Fényességességére” kell figyelniük, amire adatik meg nekik Istennek teljes ismerete, és Istennek tudása is, és láthatják is a mindent, ami van,

Ha Istent valóban szeretnénk hallani, akkor az anyagra és anyagira hangolódást, a mérhető különféle hangfrekvenciákra, illetve hangrezgésekre hangolódásokat, ha kezdetben még csak időlegesen is, de el kell hagynunk, és csak Őrá kell hangolódnunk, ami azt jelenti, hogy az eredeti tudatállapotunkba illetve lelki állapotunkba kell kerülnünk, melyben állandóan és közvetlenül hallhattuk Őt, és beszélgethettünk is Ővele, mint itt a kisgyermek az apjával.

A hívők többségének jellemzői megegyeznek a világéval és világi emberekével, és ezt maguk ezek a hívők is észrevehetnék

mi az igaz természeted?

Amit itt (vagy bárhol másutt is) megfigyelsz, az nem te vagy, hanem az mind az Isten szellemi minőségével egyező minőségű belőled merült fel, és benned is fog eltűnni, vagyis beléd fog visszatérni is, amit a tested halálakor akár még észlelhetnél is.

Minden gondunk, bajunk, korlátozottságunk, gyengeségünk a téves azonosulásunkból adódik, és valójában ez a hibánk is, ami hiba végül is az isteni szabályok ellenére cselekvést, vagyis elvétett, másokban és másoknak kárt eredményező cselekedeteket jelenti, amik ránk mind visszahatva leginkább a saját kárunkra lesznek