Amit itt a „tudós” emberek, a nagy tárgyi műveltségű emberek „kontemplációnak” neveztek el, az nem más, mint természetfölötti szemlélődés, természetfölötti látás, avagy lényegi látás, azaz Isten látása. Ez a részünkről történő isteni látás, vagyis Isten szemszögéből figyelés és észlelés, újra és állandóan azonban csak Isten kegyéből adatik meg, és szintén csak a révén tartható fenn.
Előtte (a még létező vakságunk során) ez a személődés azonban még csak alkalmanként valósul meg, szentek társaságában, szellemi lelki beszélgetések során, és az anyagi valósághoz már nem kötődés révén, az anyagi szenvedélyeinknek, szokásainknak, és vágyainknak is sorra feladása esetén. Hozzá pedig még azt is tisztán értenünk, és éreznünk is kell, hogy Istenen kívül nem létezik semmi sem, azaz, hogy csak Isten van, Őrajta kívül pedig más nem létezik. ( A szenvedélyeitől az a lélek szabad, aki minden megpróbáltatása során meg tudja őrizni az isteni nyugalmát és békességét.)
Azért sincsen még meg az isteni látásunk, mert az is nagy hibánk, hogy az Igaz Isten helyett folyton más istenhez, más istenekhez fordulunk minden gondunkkal, bajunkkal, jajunkkal, és azt hisszük, hogy az Igaz Istennek kérjük a segítségét. Ezért is van, hogy nem látjuk még csak a Teremtőnket sem, és nem vagyunk képesek az itteni dolgokban sem meglátni Őt, hanem azok inkább akadályoznak bennünket Isten látásában, ahogyan az egész káprázat világ, az illúzió egész valósága is ezt teszi velünk.
Innét az előbbiből azonban odáig kellene eljutnunk, hogy semmit se lássunk anélkül, hogy ne látnánk benne Istent. Addig tehát lehetetlen csak Istent is meglátnunk, míg Őrajta kívül bármi mást is látunk. (Kívül és belül ugyanis csak Isten van, csak az Isteni Egység van, más nem létezik.)
A jelen dolgok látása illúziója akadályoz tehát bennünket, hogy a jelen dolgoknak is Alkotóját láthassuk. Valósággal tisztán ugyanis akkor láthatnánk, ha Isten látásától nem látnánk a jelen dolgokat, amiket viszont Istennel tökéletes egységben élve Istennel együtt tökéletesen láthatnánk, míg azok léteznek, vagyis míg azokból Isten a léteztető és éltető erejét vissza nem vonja Magába.
Magát Istent is csakis tehát isteni látás, és isteni tudás által lehet megismerni, és így lehet Őt látni és megismerni mindenben is, mint sokszerűséget egyetlen Egységben. Ahhoz pedig, hogy Őt így lássuk, azaz, hogy újra lényegi (isteni) látással lássunk, az illúzió „fátylának” szét kell szakadnia.
Az isteni szemlélődéshez a testi szemeknek valójában tehát nincsen semmi köze. Itt a testi elmékbe bevenni valamit viszont egyenlő annak a figyelemtárgynak figyelmünkbe vételével, vagyis a rá nézésünkkel. A szemlélődésünknek, azaz a teljes figyelmünknek azonban mindig Isten és az állandósága irányában kellene maradnia, mert különben meg fogunk feledkezni Istenről, és a szintén örökkévaló világáról, az eredetünk valóságáról is, és így csak a jelen világot, a tárgyi valóságot, az illúzió valóságát fogjuk látni, mert ez esetben csak a testi szemeinken keresztül szemlélünk mindent. Így azonban csak nézegetjük az egész tárgyi valóságot, és benne történőket, és nem pedig úgy látjuk, ahogyan ezek (is) valósággal vannak.
Pedig minden, ami van, az mind Isten megismerése eszközének tekinthető, ami eszközök is mind Ő, mivel Őbelőle és Őáltala vannak. Aki lélek már megszabadult az illúzió világától tudja és látja ezt, és azt is, hogy erre nincs más eszköz, és még csak módszer vagy technika sem. A teremtett világ és teremtett lények mind tehát azért vannak, hogy bennük meg lehessen látni Istent az Abszolútot, és az Ő szintén abszolút hatalmát,erejét, képességeit is.
Az isteni személődésnek mintegy már újra is elsajátítása számunkra azért lenne fontos, mert az az embert a sötétség világából a tisztaság világába, Isten szellemileg észlelhető és érzékelhető (szellemileg érezhető, azaz szellemileg megélhető, szellemi lelkileg tapasztalható) jelenlétébe vezeti. Isteni szemlélődéssel tehát már újra láthatjuk is a mindenben és mindenütt is jelen lévő Istent.
A Valóságos Lényeg (Isten) hasonlatosságára magának a „szív” mivoltunknak, vagyis a valódi lényegi mivoltunknak cselekedete a szemlélődés, az itt „meditációnak” elnevezett cselekedet, mely szemlélődésre nekünk is mindig csak a tökéletes csenden keresztül lehet eljutnunk, vagyis a szellemileg látottakra semmilyen szintű reagálás, a nem reagálás révén.
Amikor tehát mi, szellemi lelkek tisztán látjuk, és rá reagálás nélkül elfogadjuk azt, ami valósággal van, az az igazi „meditáció”, az a végtelen, avagy időtlen „meditálás”, vagyis az életet korlátozó kötelékektől való végleges elszakadással mintegy már újra is gyakorolható teljesen éber tudatos szellemi tevékenység, a Csendben (Istenben) szemlélődés, Istent a teljes egészével megfigyelés és megtapasztalás, azaz érzés. Tudatilag nem innét, hanem Isten szemszögéből csendben szemlélni, azaz Isten szemével látni tehát az egész jelen világot is az igazi meditáció. Minden innét végzett meditáció azonban mesterkélt, azaz nem igaz meditáció, vagyis hamis oldalról (Isten „bal” oldaláról) végzett szemlélődés. Az igazi meditáció a tisztán szellemi minőségű végtelen tágasságba való „belépésnek”, és az abból a létpozícióból való szemlélődésnek is tekinthető, vagyis az „onnét”szemlélése a teljes egész mindenségnek, az örök és mulandó valóság egészének, illetve egységének. Röviden kifejezve az igazi, azaz isteni meditáció, és igazi meditatív állapot a teljes elfogadása annak, ami van, ami egész mindent teljesen éberen, és reagálás nélkül megfigyelni, azaz teljes csendben megszemlélni tudunk.
Isten szemlélésben viszont nekünk, Isten lelkeinek mindig őszintéknek is kell lennünk, és az Ő szintjén, vagyis az Ő teljes és tökéletes figyelési képességével kellene Őt, és a többi lélektársunkat is szemlélnünk. Isteni szemlélődéssel, vagyis Isten szemszögéből tehát a másik szintén tisztán szellemi minőségű lelkeket is láthatjuk, akiket itt a szintén nem anyagi jellemvonásaikon keresztül is láthatunk. Így láthatjuk akármelyik lélektársunk teljes lelki arculatát is, és lelki hangon szólhatunk is hozzá, akkor is, ha egymástól testileg távol vagyunk is. Állandóan isteni látással látás esetében ugyanis már erre is képesek vagyunk, és még mindazoknál többre is, amiket a technikai csodakészülékeinkkel tenni tudunk, melyeket az igaz lelkiséget helyettesíteni találtunk fel magunknak.
Nekünk, Isten lelkeinek még azonban az életünk megélését illetően is túl kellene lépnünk a testi érzékszerveink korlátain. Ha ugyanis túllépünk rajtuk, úgy fogjuk látni magunka t is, ahogyan valósággal vagyunk, és tehát körülöttünk is mindent ugyanígy, azaz érzékszervi korlátok nélkül fogunk látni, és többé már nem a mulandó érzékszerveinken keresztül fogunk érzékelni, hanem közvetlenül a valóságos, azaz örök magunkkal. Ez azt jelenti, hogy az érzékszerveken túli érzékeléssel a jelen háromdimenziós valóságot (is) teljesen másképpen fogjuk látni, mint most még a testi szemeinken, és a hozzájuk igazított műszereinken keresztül látjuk, de ez mindig is csak tehát akkor és azzal lesz meg, ha az életünk megélését illetően túllépünk a testünk érzékein. A valóban és teljesen megvilágosodott ember ugyanis nem a testi szemein és testi elméjén keresztül lát, hanem azoknak teljes nélkülözésével látja még csak azokat is, és a többi érzékelése is a testi érzékszervei és testi elméje nélkül történik. Az ilyen ember ugyanakkor szintén a testi érzékei teljes nélkülözésével látja a másik ember valamennyi gondolatát, és szintén így látja a másik szellemi lelket is, vagyis annak nem csak az anyagi testi rendszerét (testi énjét, testi elméjét, testi gondolatait, és testét) látja.
Az előbbiekből pedig már azt is tudhatjuk, hogy Isten megismerésének az alanya, tárgya, és az eszköze is Isten, mivel minden, ami van, az mind Isten. Istenen kívül megismerni valakit vagy valamit is tehát lehetetlen, mert csak Isten van. Viszont olyan sincsen semmi, amit Isten nem láthatna akár csak rajtunk keresztül is. A részünkről, vagyis az isteni lélek mivoltunk részéről (azaz Lélekből való lélekként) pedig az mondható el, hogy mi is láthatunk Isten szemével mindent, azaz, hogy semmi olyan nincs, amit mi nem láthatnánk, ha teljesen olyanok vagyunk, mint amilyen Isten.
(Arra pedig már minden léleknek magának kellene rájönnie, hogy az Istennek meglátása is mindig is csak Isten által, vagyis a Maga látása, az Ő szintén abszolút minőségű „Szeme” által lehet és történhet meg. Amennyiben tehát mi, közvetlenül Őbelőle valóan Ővele egyező tisztaságú, teljességgel anyagtalan tudatos lelkei látjuk Istent az isteni látásunkkal, az esetben is Isten látja Magát, és lát Magában bennünket, lelkeit is, akik egyek vagyunk Ővele tudatosan is, vagyis így is Ő vagyunk, Akit nekünk látó és látott nélküli Abszolút Látásként, és tudás és nem tudás nélküli Abszolút Tudásként, és még sok más aspektusában is fel lehet fognunk.)
