Ha Istent valóban szeretnénk hallani, akkor az anyagra és anyagira hangolódást, a mérhető különféle hangfrekvenciákra, illetve hangrezgésekre hangolódásokat, ha kezdetben még csak időlegesen is, de el kell hagynunk, és csak Őrá kell hangolódnunk, ami azt jelenti, hogy az eredeti tudatállapotunkba illetve lelki állapotunkba kell kerülnünk, melyben állandóan és közvetlenül hallhattuk Őt, és beszélgethettünk is Ővele, mint itt a kisgyermek az apjával.

Hozzá viszont a testtudatos állapotunkat is teljesen el kell felejtenünk, vagyis ki kell lépnünk a testtudatos állapotunkból, lényegében tehát a testtudatból, és föléje is kell emelkednünk a testtudatunknak, a testi elménknek és központjának, a testi énünknek, és nélkülük, vagyis általuk és testünk által nem terhelten kell élnünk, ha kezdetben tehát még csak alkalmanként időleges jelleggel, vagyis akár csak igen rövid időkre is. Az Istent lelkileg halláshoz ugyanakkor pedig a testi elme, testi értelem, és ego (testi én) teljes megtisztítása is szükséges, valamint még a velük magunkat többé már nem azonosítás is. Először is tehát a testi elménket kell teljesen üressé (anyagi gondolatoktól teljesen mentessé), azaz teljesen tisztává, átlátszóan tisztává tennünk, és a téves azonosulásunkat a testi elménk központjával, az egónkkal, és az egész testünkkel is meg kell szüntetnünk. Amikor ugyanis azonosulunk velük, akkor nekünk, lelkeknek lesznek itt használatos gondolataink, azaz használni fogjuk az itteni jó és rossz anyagi gondolatokat is (áthangolódunk és átállunk az anyagi gondolkodásra), és így már rossz érzelmeink, nem isteni (nem közvetlenül Istentől származó) érzelmeink is lesznek, melyek rezgését is itt meg lehet mérni, szintén tárgyi minőségű eszközzel, frekvenciamérő készülékkel. Ha azonban már nem azonosulunk az anyagi gondolatokkal és érzelmekkel, akkor attól fogva a külső körülmények  (beleértve ebbe az egész testünket, és az egész tárgyi világot, az egész rezgő mulandó rendszert is) nem lehetnek hatással ránk, nem tudhatnak befolyásolni, nem zavarhatnak meg bennünket, amivel is csak még fogékonyabbak leszünk a valósággal tiszta lelki hang hallására, vagyis Isten semmilyen műszerrel sem mérhető lelki hangjának, lelki beszédjének („szózatának”) hallására. Ez a tiszta létállapota a léleknek kezdetben tehát még csak rövid intervallumokra adatik meg (azaz nem mi „érjük” el), melyek során és után még nem érezzük magunkat Istent jól ismerőknek, hanem csak igen boldognak, és inkább érezzük magunkat Őhozzá képest senkinek. Viszont a lényeg itt is az, hogy a tiszta létállapotunkban, a minden anyagtól és anyagitól kezdetben tehát még csak időlegesen mentességünk során az eredeti lelki érzékenységünkkel mindig tökéletesen tisztán hallhatjuk Istent a Legfelsőbb Urunkat avagy Hatalmunkat és Teremtőnket. Nem tiszta lelki állapotban, vagyis anyagiakkal még szennyezetten pedig az esetben hallhatjuk Istent akár még testi fülekkel is, amikor Ő valami szörnyen nagy életellenes cselekedet elkövetésétől (mint például az egész emberiség kiirtása vagy a Föld teljes megsemmisítése, darabokra szétrobbantása) szándékozik bennünket eltéríteni.

A jelen világi hangrezgések az ember jelen hús-vér teste, és a finom fizikai teste füleivel hallhatók, az azokat előállító, és azokban alapjukként benne rejlő isteni hang pedig önmagában a szellemi lélek, vagyis a tiszta lélek, a teljességgel anyagtalan (minden tárgyi energiától mentes) lélek által felfogható. A valósággal tiszta igazán tisztán hallja tehát a Valóságos Tisztának, vagyis a Szentnek is nevezhető Istennek hangját, szavát és beszédét, mely lelki hangban és beszédben semmi anyagi nincsen, még csak egy hangrezgés sem. Hangrezgést is azonban itt bármikor és bárhol kelthet az Isteni hang, szó, vagy beszéd, ha Isten úgy akarja.  Isten olyan végtelenül hatalmas, és iszonyatosan nagy erejű Erő, hogy, ha akarja, csak egy hangjával, vagy egy kimondott szavával is az egész Földet is egészen durva rezgésbe, azaz rengésbe is hozhatja. A Föld is ugyanis az egészével anyagi fényből és anyagi hangból (e két, Istent megnyilvánítani hivatott anyagi alapenergiájából) áll, csak ezt a jelen létállapotunkban nem így észleljük. (Ettől azonban a Föld is, és benne és rajta minden dolog is fényből, transzverzális hullám-részecskékből, melyek a haladási irányukra merőlegesen keltenek rezgéseket, és longitudinális hullám-részecskékből áll, melyek vízszintesen keltenek rezgéseket.) Nem véletlenül van az sem, hogy itt a mulandó világban mi, isteni lelkek leginkább a hangokhoz és fényekhez vagyunk hozzákötődve.  Ezzel az anyagi hang és fényvibrációhoz való ragaszkodásunkkal azonban előbb vagy utóbb, de egyszer mindenképpen teljesen fel kell hagynunk ahhoz, hogy visszatérhessünk az isteni, vagyis a valósággal tiszta lelki „hangok”, és az ugyanilyen „fények” isteni szeretettel szeretéséhez és használatához, melyeknek révén alkothatunk (Istenhez hasonlóan teremthetünk) anyagi hangokat, és anyagi fényeket (például magunknak fénytestet) is.

Mi, isteni lelkek a hangja és fénye által vagyunk tehát az anyagi világhoz kötve. Ez a két anyagi minőség emlékeztet ugyanis bennünket Istenre, és részünkről ezért kötjük hozzá magunkat a tudatunkkal az anyaghoz. Az anyagi hangokhoz és fényekhez való ragaszkodásunkat tehát át kell, pontosabban vissza kell helyeznünk a szellemi lelki hangokra és „fényekre”, és mintegy már újra is csak hozzájuk kell kötődnünk, mivel ezek tökéletes egységéből is áll Isten szellemi minőségű megnyilvánulása, vagyis a Lélek (avagy Tudat) mivolta a képességeivel, a tehát világítani és szólni is tudásával. Az Istennel egy, mivel a teljes egészével Őbelőle való Lélek tehát így Istennek a Szellemnek az Ővele egyazon szellemi megnyilvánítója, Aki és Ami „Szó” és „Világosság” mivolta nyilvánítja meg Őt, Aki egyszerre megnyilvánulatlan és megnyilvánult. (A megnyilvánult Isten is tehát az egyetlen megnyilvánulatlan Isten.) Mi, Lélekből való lelkek, Istent e Szó és Világosság mivoltán (nem anyagi „Hangján” és„Fényén”) keresztül láthatjuk és hallhatjuk, viszont a testünk szemein és a testtudatunkon keresztül nézve Őrá nem láthatjuk, a testi füleinken keresztül pedig nem hallhatjuk Őt.

A részünkről az a fontos, hogy ha szellemi lelkileg (vagyis a nem anyagi minőségű „szív és lélek” mivoltunkkal) halljuk, akkor mindig igaz alázattal hallgassuk Istent, azonnal fogadjuk el, és tegyük is meg, amit Ő mond nekünk. A szív vagy lelki hallással is pedig már lelki tapasztalatunk is van, vagyis vele is Isten-élményhez jutunk, azaz testi érzékek nélkül fogjuk tapasztalni a hozzánk szóló Istent. Hozzá tehát a lelki tudatosság mivoltunknak újra tisztának, ébernek, és így már valósággal tisztán hallónak is kell lennie. Valóban tisztán halló embernek azonban mindig csak azt nevezhetnénk, aki nem csak közvetlenül hallja Istent, hanem ugyanígy beszélgetni is tud Ővele, és el tudja itt mondani, hogy az Istennel mit beszéltek. A legfinomabb hangrezgéseket, a finom fizikai test hangját is halló ember azonban még nem valósággal tisztán halló ember, mert a mindenütt jelen lévő Isten nem a csak itt a mulandó valóságában létező hangrezgések útján beszél, hanem az anyagi test hallószervével hallható hangrezgéseket is kelthet a lelki hangjával illetve beszédével, ha akarja. Amikor Isten Jézussal lelki szavakkal közölte, hogy „ma szültelek téged”, a testi emberek mennydörgésszerű hangot hallottak a testi füleikkel, Isten lelki beszédét pedig nem hallották, merthogy ők nem voltak teljesen tiszták, mint Jézus. (A testünkkel hallható rezgő hangnak csak tehát a keltője (azaz keletkeztetője, létrehozója) volt az isteni hang illetve beszéd.)

Isten mindig olyan módon beszél velünk, olyan módon válaszol a kérdéseinkre is, ahogyan azt szeretnénk, és így léteznek itt olyan lelkei is, akiknek a kérdéseire leginkább írásban (könyvekhez, írásokhoz elvezetve őket) válaszol meg, vagyis kevesebbet válaszol nekik gondolatban, vagy másik élő embereken keresztül. Istennel élő kapcsolatba kerülvén viszont a kérdéseinkre válaszokat először még csak gondolatban (az itteni gondolatoknál jóval magasabb és tisztább gondolatokban) fogunk kapni, és fogunk így majd kapni Ővele kapcsolatos felismeréseket, megértéseket is, ahogyan pedig erősödni fog a kapcsolatunk Istennel, úgy aztán már kialakulhat valódi párbeszéd is Isten és köztünk. A valósággal szentek, vagyis az Isten által már teljesen is megtisztított lelkek viszont bárhol a mindenségben tartózkodván bármikor beszélhetnek így (vagyis nem anyagi gondolati úton) Istennel. Itt abból is tudhatjuk, hogy valóban Istennel beszéltünk, hogy, ha valami lelki előrehaladásunkkal kapcsolatos ügyünkre áldását kértük, akkor azt úgy meg is kaptuk, ahogyan elgondoltuk.

Az is pedig mindig az Istennel való kapcsolatunktól függ, hogy az általunk már hallott Isten milyen formában fog megnyilvánulni a számunkra. Nekünk, lelkeinek ugyanis nem csak hallanunk, hanem látnunk, ismernünk, és értenünk is, vagyis e módokon is tapasztalnunk kell Istent, a Teljes Igazságot, avagy Abszolút Igazságot, a mindeneknek Teremtőjét, Aki a minden is, és Aki az egész Teljességének is egyetlen Ura, avagy legfőbb Hatalma, és tapasztalnunk kell az Ővele egységben, és Ővele együtt élésünket is. (Magam még keresőként lelki gondolataimban úgy szerettem volna, hogy Ő nekem először is felülmúlhatatlan Erőként nyilvánuljon meg, és Ő meg is nyilvánult nekem ilyen elébb leírni próbált mindennél nagyobb, hatalmasabb Erőként, Akinek és Aminek „kezében” tehetetlen senkinek éreztem magam, és azon nyomban olyan képességgel látott el, aminek révén úgy láthatom az égen testi szemekkel is látható Napot, ahogyan a Nap valósággal van.)

Drága lelki barátom, amennyiben már mindenütt és minden élethelyzetben is érzed, és érted is azt a nem anyagi minőségű rendkívüli, elmondhatatlanul hatalmas Erőt, Aki és Ami mindenkin és mindenen keresztül is, és így benned is működik, illetve munkálkodik, akkor már magad is tisztában vagy vele, hogy ki és mi az Isten, és így már soha többé nem fogsz senkitől sem tekintélyt (sem) követelni magadnak, hanem inkább fogod Őhozzá képest senkinek érezni magadat. Isten valójában tehát mindenkin és mindenen keresztül is folyton munkálkodik, rajtunk keresztül is a szeretetével teljes teremtő munkáját (is) végzi. Ha pedig Ő mindenütt nem lenne jelen, semmi nem is csak nem lenne, hanem nem is mozoghatna (élhetne), és senki nem hallhatna még csak hangrezgéseket sem.