A hívők többségének jellemzői megegyeznek a világéval és világi emberekével, és ezt maguk ezek a hívők is észrevehetnék

Ma a világot az igazságnak való ellenállás, az igazsággal való szembeszállás, a szeretetlenség, vagyis az igazságtalanság, és az igaz szeretetnek szintén majd teljes hiánya jellemzi. A jelen modern világban, az igaz lelkiséget technikai berendezésekre, digitális herkentyűkre lecserélő világban már tehát ott tartunk, hogy az emberek szinte már ki sem állhatják az igazságot és az igaz szeretetet, mert inkább szeretik az igazságtalanságot, és a hamis szeretetet, a meghidegült, vagy már teljesen is kihűlt szeretetet. Az emberek minden területen, vagyis még a legfontosabbak: a szeretet és élet vonatkozásában is, inkább szeretik tehát a kalmárkodást, üzletelést, a pénzt, és inkább szeretik az érzéki élvezeteket, a testüket, és a számukra szintén kedves testeket, és a többi általuk szintén kedvelt anyagot és anyagit, az ilyen-olyan energiát, mintsem az Igaz Istent, és az Ő lelkeit mindenféle személyválogatás nélkül. E legszükségesebb Isten- és emberszeretet helyett ma tehát inkább jellemzi az embereket a gőg, büszkeség, felfuvalkodottság, önteltség, önelégültség, elbizakodottság, önistenítés, önzés, dicsekvés, magát vagy „szeretteit” dicsértetés, ünnepeltetés, melyeket az emberek már nem is vesznek bűnnek, hanem természetes tulajdonságaiknak, jellemző tulajdonságaiknak tartanak a testi szeretetükkel egyetemben, melyek az életben maradásukhoz, a jólétükhöz, és a magukat jól érzésükhöz elengedhetetlenül szükségesek. Sokan pedig úgy gondolják, hogy ha ezen előbbiek mellett hisznek is, a gyermeküket meg „atyával”, vagy más szaktekintéllyel megkereszteltetik, és még a templomokat is látogatják, akkor már az üdvösségük is sínen van, vagyis annak sincsen már semmi akadálya, nyugodtan élhetik tovább a bűnös életüket.

A mai emberi társadalomra valójában tehát az istentelenség, és az újjászületés nélküli vallásosság lett a jellemző, és a társadalomnak szintén tagjait képező „vallásos” és „hites” emberek szinte valamennyien el is hiszik, hogy ez már elég is az üdvösségükhöz, és hogy ezért továbbra is nyugodtan vétkezhetnek, mert ők már hiszik Isten Fiát, Aki megváltotta őket a bűneik minden következménye elszenvedésétől. Ma tehát az emberek már nem is akarják hallani azt, hogy nem emberi kívánságok, nem emberi megelégedettség szerint kellene élniük, hanem már mindig csak Isten megelégedettségére, vagyis egyedül csak az Ő akarata és kedve szerint, amit Ő a Fiában be is mutatott nekünk. Isten akarata viszont a mi megszentelődésünk, és nem pedig a továbbra is vétkezésünk, azaz a vétkekkel való egyre nagyobb leterheltségünk, mely csak egyre nagyobb gátja lehet az egyedül Őáltala elvégezhető megszentelésünknek, melyet az így azonban változatlanul megmaradó engedetlenségünkkel éppen, hogy mi magunk építünk eléje, illetve sajnos már Isten, és az Ő Fia ellen is.

A világban élő maradék igazán hívő (nem a tárgyi értelem hitével, hanem az Istentől való élő hittel bíró) embernek viszont az előbbiekétől teljesen mások a jellemzői. Az Istennek mindenben és feltétel nélkül engedelmeskedő ember ugyanis többé már nem a világ kívánságai, nem a világ vágyai és elvárásai szerint él, nem ezekhez szabja magát, melyekkel a tudatlansága korában még maga is együtt élt, hanem az élő hitével együtt Istennek és Krisztusnak köszönhető újjászületését követő további életvitelében már csak arra törekszik, hogy maga is tiszta életet éljen, azaz maga is szent (tiszta lélek avagy tiszta élet) legyen, mint aki őt elhívta erre és Magához, azaz közvetlenül Maga mellé, és azzal együtt természetesen a szentjei közé is. Megírva is pedig szintén így van: „szentek legyetek, mert én szent vagyok”, vagyis az Isten általi megszentelésünkhöz el kell hagynunk minden istentelenséget, és bizony minden valóságos újjászületés nélküli vallásosságot, hitességet is.

Az emberi hívő többség is sajnos még mindig nem az előbbi értelemben akar szent lenni, hanem egy attól teljesen más értelemben, vagyis világi példára maga is csak profán szentséget akar. A többségi hívők is tehát még ugyanott tartanak, ahol a világ tart.  Ezek az emberek ugyanis még mindig csak hallgatni akarják az Istennek és Fiának szavait, vagyis az isteni szavaknak meg is cselekvésére még mindig nem tudják rászánni magukat. A mai világban inkább létezik tehát a csak külső követése, a csak formális követése Jézusnak a Krisztusnak, és sajnos a legtöbb ember még csak erre képes, viszont csodálkozik azon, hogy nagy buzgóságára nem történik vele semmi „rendkívüli”, ami így nem is fog, míg belülről nem fogja elkezdeni követni Jézust, ami aztán már tárgyi gyakorlatilag  (az itt a test hozzá eszközként használatával elvégzett cselekedetekben) is megmutatkozni fog, amire lesznek aztán már neki is Krisztus Jézus élményei, amik az Ő tökéletes egységük révén egyben már Isten élmények is.

Ilyen előzményekkel nem véletlenül tartunk tehát ott, hogy az ember különösen manapság Isten helyett még mindig inkább az önsajnálatnak, depressziónak, stressznek, a testi érzelmeinek, és a testével és pszichéjével kapcsolatos egyéb problémáknak adja át magát teljesen is, pedig ezekkel magát lassan már az egészével darabokra szedi szét, és még szét is zúzza („felőrli”) majd a teljes magát, amivel viszont csak még zavarosabbá teszi az ezek nélkül is töredékes lélek mivoltát, és, ha a külső látszat nála is ennek ellenkezőjét mutatja is, a világi ember is  ugyanezt teszi magával, vagyis ugyanezek az ő jellemzői is. Az pedig, hogy a világnak is az itt tárgyalt negatívumok a jellemzői, egyedül a világban élő embereknek „köszönhető”, és soha nem pedig Istennek, Aki ellentétben a hívő és nem hívő emberi teremtményeivel, mindig és mindenhol csak jót, azaz csak tökéleteset teremt. Minden hívő ember jellemzőinek inkább kellene tehát csak az Istenéivel és Fiáéival egyeznie, mintsem a világi emberekével, és a világéval, mert világi hívőnek, és világvallásokban maradván az ember már nem is „még csak a külsődleges követője” lesz az igaz Jézusnak, hanem az „ellenfél” részéről így könnyen beadagolt megtévesztések által abból a hamis jézusnak, az Antikrisztusnak külső-belső követőjévé fog válni, és ezt lehet, hogy még csak észre sem fogja venni, mígnem Krisztus helyett az Antikrisztussal fog majd szembesülni, csak akkor már későn lesz neki visszakozni, és így nem megmenekülni fog, hanem újra el fog bukni.