Bennünket, „ember” nevet kapott „értelmeseit” leginkább az akaratunk választ el Istentől, mert magunkra szilárd testet öltötten teljes azonosulásba fogunk és kerülünk e testünkkel, és ezért mindig inkább azt akarjuk magunk is, amit a testünk akar,

és így inkább fogunk mindent a nem örök fennállású testünk szerint tenni, mintsem mindig csak Isten szerint, mint azt itt is kellene. Az akaratunknak (is) tehát inkább kellene az Istenre irányulnia ahhoz, hogy az egyező tudjon lenni az Istenével. Ameddig ugyanis ez nem történik meg a részünkről, addig mindig inkább mást fogunk akarni, mint amit Isten akar, vagyis megmaradunk az akaratunkkal is a nem örök testünk akaratához igazodásunknál, és így a testünkével lesz egyező az akaratunk. Ezután pedig már csak hazudhatjuk azt is, hogy mi már Isten akaratának megfelelően teszünk mindent, mert így már egy „más isten” akaratának megfelelően cselekszünk, és nem pedig az Igaz Istenének. (Ugyan így is „istenesek”, azaz „hívők” leszünk, csakhogy nem az Igazhoz, hanem egy „más istenhez”, egy „idegen istenhez”, a „hamis”, avagy „hazug  istenhez” tartozóak leszünk, abban és annak fogunk hinni, azt fogjuk igaz Istenünknek tekinteni is.)

Az Igaz Istennek „értelmesei” közé tartozó embernek beállítottsága is azonban mindig is az akaratától fog függeni, Isten ugyanis az értelmeseinek ezt is a „kezükbe” adta, hogy nekik is teljes szabadságuk legyen ebben is. Az ember szabad akarata ugyanakkor pedig a közvetlen isteniségének jele. Az emberek az akaratukkal tudnak ellenállni a téves, vagy hiányos valós szellemi javaknak, vagyis azokat a nem örök javakat magukba nem befogadni is az akaratuk révén tudják. Az emberek legtöbbje azonban az akaratát a világ akaratához is igazította, és nem pedig csak az Igaz Istenéhez van igazítva az akaratuk, és ezért befogadják magukba az összes téves, vagy hiányos szellemi javakat, amik mérgek számukra, és csak még jobban megbetegíteni fogják, azaz még hibásabbakká fogják tenni őket. Még betegebben pedig a tiszta tudást, az igaz szellemi tudást már el is utasítják maguktól, pedig csak az igazság tudja őket meggyógyítani és szabaddá tenni is. Istenre, és nem pedig helyette a világra irányuló akarattal kellene tehát élnünk ahhoz, hogy Isten bekapcsolódhasson a gondolkodásunkba, és segíteni tudjon Őhozzá visszatérni bennünket.

Amennyiben viszont az akaratunkat a szabad döntésünk szerint a világnak és dolgainak adjuk, akkor az istenellenességnek adjuk át magunkat, vagyis az istenellenes szellemi hatalmassághoz tartozóak leszünk, annak hatalmában fogunk élni „élőhalott” lelkekként. (Így él a most itt a Földön élő emberiségnek a legszélesebb rétege.) Az Igaz Istentől elpártolt (Őt a maga részéről elhagyott), az istenellenes szellemiséghez átpártolt emberi lelkekre pedig az jellemző, hogy ők csak, vagy mindig elsősorban a mulandó testük jólétét, vagyis csak a világi jólétet akarják fejleszteni, és nem pedig a lealacsonyodott valóságos lélek mivoltukat az Igaz avagy Valóságos Istenhez felfejleszteni, azaz megtisztítani és felnöveszteni akarják. Ezek az emberek ma már Istenről beszélve, Istenhez fohászkodva, és Istent dicsőítve is csak istentelenségre, igaztalanságra törekszenek, vagyis az Igaz Istentől teljesen elkülönülten való élésre. Az ilyen beállítottságú emberek most már egy jó ideje ott tartanak, hogy különféle szervezetekhez kötelezik el magukat az Igaz Isten helyett, Aki egyedül vezethetné el őket a teljes világosságukra.

Nekünk, Isten értelmeseinek az is hibánk, hogy amikor akaratosan, azaz már erőszakot is belevivéssel akarunk valamit, akkor nem vagyunk őszinték még csak magunkhoz sem, sem pedig másokhoz, mivel valójában semmi szükségünk nincsen arra, amit így, vagyis amit már görcsösen is akarunk, hogy legyen, vagy megtörténjen, és ugyanakkor pedig az erőltetettség révén valamihez, vagy valamire jutás, valamire „vivés”, szellemi lelkileg nem előre, hanem hátrafele (rossz irányba) fog vinni bennünket. E végett is hibánk tehát az erőszakosságunk, avagy akaratosságunk, amiben a legtöbbünk már meg is makacsolta magát, azaz bele is rögzült, állandóan él vele is. Pedig ilyenkor hűek sem vagyunk magunkhoz, leginkább azonban Istenhez vagyunk hűtlenek, mivel így az ellenére cselekszünk, azaz nem Őrá, hanem a testi magunkra, vagy másokra hallgatva tesszük, amit teszünk. (Ma már tanácsoljuk is egymásnak az erőszakosságot, hogy vele vihetjük itt többre, vele juthatunk előbbre a világban. Itt a Földön már régóta, és szinte mindenki a maga példájával maga tanítja meg a gyermekét makacs akaratosságra, aztán pedig csak mosolyog ezen „eredményességén” is.)

Az előbbi beállítottságú ember viszont nem fogja megérteni, és ezért elfogadni sem, hogy ami itt a részünkre van, az van, vagyis, amit Isten itt nekünk naponta ad, azt mi nem tudhatjuk befolyásolni. Az Igazságot tehát nem tudhatjuk megváltoztatni, és azt sem, amit az Igazság tesz velünk. Önzőség a részünkről ilyeneket még csak elképzelni is.

Minden azonban, ami itt előttünk megjelenik, azt mind magunk hoztuk és hozzuk létre a szándékainkkal, gondolatainkkal, szavainkkal, és érzelmeinkkel. Minden anyagi rosszat és jót is tehát, ami itt bennünket ér, mi emberi lelkek teremtettük közösen meg. Ezért az itt bennünket érő rosszakért soha nem másokat kellene hibáztatnunk, nem másokat és Istent kellene értük felelőssé tennünk sem, hanem csakis magunkat. Ezek a rosszak tehát nem rajtunk kívülállóktól valók, és ezeket nem is Isten teszi velünk. Ezeket éppen ezért mind el is kellene fogadnunk, mert csak ezzel kezdhetünk el Isten az önzetlen és feltétel nélküli Szeretet felé fordulni, és Őneki megnyílni, Aki mindenkiben, minden most még szenvedő emberben is benne él, csak eddig még nem vettük észre Őt, és nem Őt követtük és követjük az ártatlan cselekedeteiben, hanem az erőszakos testi énjeinket, a hamis énjeinket követjük, akikkel tévesen azonosultunk Isten az Igaz Szeretet, az örök és ártatlan Szeretet helyett.

Itt azt is még meg kellene tanulnia, és el is kellene fogadnia mindenkinek, hogy csakis használnunk lehet az evilágot és dolgait, és nem pedig birtokolnunk, tulajdonolnunk kellene, mint azt is még mindig tesszük. A jelenségvilágnak dolgait is pedig csak mindenkinek a javára kellene használnunk, vagyis soha nem csak az önös, és érdekköri hasznunkra, amit teszünk sajnos, még szinte valamennyien, mert már megszerettük a tudatlansággal élést, és ezért már csak a hamisságot tartjuk igazságnak e vonatkozásban is. A többieknek rovására, vagyis másoknak kihasználásával, megcsalásával, és elnyomásával, azaz másoknak kárára szerzett önös és érdekköri hasznot jogosnak, igazságosnak tartjuk, és el is fogadjuk, a legtöbbünk ugyanis ugyanilyen haszonra törekszik. Itt a Földön a tárgyi, avagy testi értelmét magasra művelte embereknek, a földi értelmiségieknek sikerült és sikerül a sok anyagi jótéteményük mellett ezért is a legtöbbet tenniük, mivel ma is ők a népeknek vezetői, és tanítói is. Az igazság a földi értelmiségiekkel, és a valóságos magunkkal kapcsolatban így pedig változatlanul az, hogy ők is, mi is, eredetileg az Isten „értelmesei” voltunk, és vagyunk is, csak a legnagyobb részünkkel elfajzottunk Istentől. Ez a széles réteg ugyanis pontosan olyan elfajzottá lett, mint Jézus idejében is voltak a magas tárgyi műveltségű emberek és követőik szintén a legnagyobb többségükkel.

Itt a Földön is azonban „értelmiséginek” jogosan csak azt az embert lehetne nevezni, aki az Abszolút Igazságot teljesen ismeri, és érti is, azaz Őt felfogni is tudja, tapasztalati tudása is van Őróla. Az ilyen értelmiségi embert arról lehet felismerni, hogy igaz szeretetben és igaz szeretettel élvén nem fél senkitől, és semmitől sem (minden félelem nélkül él), nincsenek anyagi vágyai sem, tisztán ismeri és érti a „valóságos magát”, az „igazi” ki és milétét, a közvetlenül az Abszolút Igazságból való igazság mivoltát, és Jézusnak, vagy más szenteknek  példájára is, már csak az igazság mivoltát éli meg megtestesülten is (már csak az Abszolút Igazság szerint cselekszik, Akit magában, és maga körül is állandóan tapasztal, és tapasztalja az Ővele egységben élését is). Az ilyen „valóságos értelmiségi” tisztában van azzal is, hogy értelmetlen lenne, ha anyagi vágyai lennének, és az is értelmetlen lenne a részéről, ha, mint örök létező, aki meghalni sem tud, valamitől is félne.

Az „igazi” , avagy „isteni értelmiségi” pedig még azzal is teljesen tisztában van, hogy az itt divatossá is tett „meditáció” kifejezés valójában azt jelenti, hogy többé már nem az anyagi, avagy testi természetünkkel, hanem itt is csak az isteni természetünkkel élünk, vagyis, hogy csak a testünk vesz részt az anyagi életben, mi pedig annak, és a teljes egész anyagi valóságnak is fölötte élünk, és „onnan” (a legmagasabb lét és élet állapotból) teljes csendben és nyugalomban szemléljük az egész anyagi valóságot, és benne a szintén mulandó testünket, és a teljes egész teremtettséget is a Tiszta Isteni Tudatosság „szikráiként” Istennel egységben.  A „meditációnak” lényegében tehát az anyagi életbe semmilyen szinten nem belefolyásunkat kellene igazán jelentenie, vagyis a szellemileg tapasztalt valóságos magunkkal annak teljes egészét, vagy csak a részleteit az anyagtalan szellemi élet teljességével egyben csak szemlélésünket. Az itt ma már szinte mindenki által percekig, esetleg már órákig is gyakorolni is akart „meditációt” tehát soha nem anyagi testtel kell csinálni, és nem is „csinálni” kell, hanem egyszerűen csak az előbbi meditatív létállapotban kell mintegy már újra is lennünk, vagyis az isteni természetünkkel kell élnünk a testünk éber, és nem éber állapotában is, ami állapotban testi elme és használata nélkül élünk testileg is. Ez tehát egy állandóan, és nem pedig csak időlegesen gyakorolt, azaz ideig-óráig megélt létállapot. Az igaz tanítók azt tanítják, hogy a testünknek mind az éber, mind pedig az alvó állapota során is meditatív létállapottal éljünk, mert csak ez esetben fogunk újra már csak Isten szemével látni mindent, ami van. Ellenkező esetben ugyanis mindent a testi elménken és testi szemeinken keresztül , azaz még csak közvetve fogunk szemlélni, és felfogni, azaz érteni is, és nem pedig közvetlenül az igaz magunkkal.

A „földi értelmiségieknek”, vagyis az itt a többinek tárgyi tudást tanítani kiképzett megtestesült lelkeknek, akik önjelölten, vagy másik ugyanolyanok által kijelölten lettek „isteni tanítók”, bizony, még arra is rá kell jönniük, hogy nekünk senki sem taníthatja meg a teljes és tökéletes tisztaságot sem, vagyis, hogy még csak a teljes megvilágosodást sem úgy kell megtanulnunk, ezt sem őnekik, mint már kész „mahatmáknak” kell nekünk megtanítaniuk, hanem hozzá a gondolkodásunknak és életfelfogásunknak egyszerűen csak abból kellene kiindulnia, és annál meg is kellene maradnia, hogy végtelen és határtalan, tiszta, teljes, és tisztán szellemi minőségű lények vagyunk, és, hogy nem az a hivatásunk, hogy beszorítsuk magunkat az ideiglenes létezésű földi emberi test, vagy egy annál finomabb, vagy jóval finomabb anyagi (félanyagi) test korlátai közé, és úgy is maradjunk mindörökre, mint azt most a földi értelmiségből lett „spirituális tanítóink” legtöbbje próbálja a tanításaival ránk erőszakolni, hogy mi is olyanok legyünk, mint amilyenek ők. Tanácsosabb lenne azonban még csak nem úgy viselkednünk sem, mint ahogyan azt ezek a „hamis tanítók” teszik, mert ők is a viselkedésüknek, és a makacs akaratosságuknak (a még erőszakkal is élésüknek) köszönhetően is, egyelőre még nem kerülhetnek vissza a teljes tisztaság teljességgel anyagtalan szellemi világába, ahonnét kerültek ők is ide a szerintük „csak energia van” valóságba, ami  látható, vagy mérhető energiákból álló valóság is azonban egyszer Isten akarata szerint előállt, és szintén Isten akarata szerint egyszer el is fog tűnni, még az ő makacsul hozzá ragaszkodásuk (görcsösen hozzákötődöttségük) ellenére is. A valósággal igaz valóság előbb vagy utóbb azonban még ezen akaratossággal (is) élő, nagy tárgyi és szellemi műveltségű, „minden energia” (Isten is energia) elvet valló emberek számára is ezen „energiavalóságon” (a fényenergiákból és hangenergiákból álló világon) is túlinak fog bizonyulni, csak erre még nekik „aludniuk” kell egyet, vagy esetleg még többet is. Az igazság ugyanis az, hogy az energiavalóság (a vibráció, avagy rezgés valósága) itt egészében, és részleteiben is kifejezhető valóságnak bizonyul, a valósággal igaz valóság viszont, ahogyan van kifejezhetetlen, elmondhatatlan valóság, és már csak ezért is az energiavalóságon túlinak, annak is fölöttes valóságnak fog bizonyulni egyszer majd az ő számukra is. Isten ugyanis önmagában, és ugyanúgy az Ő valósággal igaz valósága is, nem ugyanazon minőségű, mint amilyen az egészével holografikus szerkezetű elektromos és elektromágneses univerzum, ami energiavalóság frekvenciában, vagyis anyagi mértékkel mérhető, mivel ami benne van, az mind rezeg, avagy oszcillál, mind e gigantikus méretű mechanikus rendszerhez, vagyis fizikai és biológiai rendszerhez tartozván. A fényenergiából álló Istenben és fényenergiából álló lényeiben hívő „fénylényeknek” és „fénymunkásoknak” még tehát meg kell emészteniük annak kész tényét, hogy Isten Szellemi Világosság (nem anyagi „Fény”), és a közvetlenül Őbelőle való lények is csak megnyilvánulhatnak fényenergia „burokban”, azaz fénytestet magukra öltötten is. Ezek az energiaimádók meg fogják végül majd érteni még csak azt is, hogy Jézusnak miért nem az akkori földi értelmiségi körből, a „tanult emberek”, a nagy tárgyi tudású emberek köréből származtak az isteni tanításra már alkalmas tanítványai, hanem egy hamarosan le is cserélt kivétellel csak tárgyiakban nem magasan műveltek köréből, aki egyszerű, az anyagilag magukat kiműveltek szemében „közönséges” emberek nem éltek erőszakkal, és a magas tárgyi, avagy testi intelligenciára szintén jellemző gőggel, hiúsággal, képmutatással sem. Ők, az értelmiségiek szemében „senkik” ugyanis soha nem akarták magukat a többieknél jobbaknak, különbeknek, értékesebbnek, nagyobb tudásúnak, nagyobb képességűnek sem tudni, sem pedig mutogatni, és ezért másik emberek fölött soha nem is hatalmaskodtak, hanem egyenrangú, és egyenértékű feleknek („felebarátaiknak”) tekintették, és úgy is kezelték egymást. Drága lelki testvérem és barátom, a földi értelmiségi körben is keresd csak az igaz tanítókat, ha valóban tovább akarsz lépni innen a vibráció világából, vagyis, ha valóban vissza szeretnél térni az igaz kiindulópontodba, a teljes tisztaság anyagtalan szellemi világába, és ne dőljél be a más körökből való önjelölt, vagy önjelöltek felhatalmazták „tanítóknak”, más hitetőknek, avagy megtévesztőknek sem, mert akkor változatlanul a „nyakas” néphez tartozónak, vagyis a magát más istenhez, a hamis istenhez (és „csatlósaihoz”) elkötelezett szellemi léleknek maradsz meg, aki még nem térhet vissza az eredete igaz valóságába, amit nem fényenergia világít meg, hanem Isten Ővele egy Világosság mivolta, az Ő minden anyagitól teljesen mentes Szellemi „Fény” mivolta.