A valóságos szellemibe, a valódi „hazánkba” visszavezető szellemi út (a „nagy út”) eleinte igen nehéznek, gátakkal, akadályokkal telinek tűnik, melyek mind le is, és el is téríthetnek bennünket az isteni úttól.

Az anyagi világ dolgairól, és magáról az egész tárgyi valóságról, és az ezekre sóvárgásról, vágyakozásról is való lemondás pedig kezdetben még fájdalmat is okozhat nekünk, melyeken is úrrá kell lennünk, mint végül már az egész mulandó testi rendszerünkön, legvégül pedig már az egész mulandó világon is. Amennyiben azonban meglesz hozzá az akaratuk, és meghozzuk a döntést ezeknek végleg elhagyásukról, az út attól fogva már egyre könnyebb lesz. A helyes törekvésünkre ugyanis Isten megérint bennünket, nem is csak egyszer, hanem a törekvésünk erősségénekének, és állhatosságának megfelelően, és olyankor addig nem érzett örömben, vagyis örök örömben, isteni örömben is részünk lesz, ami csak még további előrehaladásra fog sarkallni bennünket. A valóságos lényegi mivoltunk, a „szívünk” egyre jobban ki fog tárulni, a látókörünk is mindig szélesebb, tágabb lesz, életszemléletünk és életfelfogásunk, és még a viselkedésünk is teljesen megváltozik. Ilyenkor pedig megérezni tudjuk a bennünk lakozó Leghatalmasabb Erőnek, Istennek bennünket előbbre segítő szándékát abból is, hogy Ő egyre több felismeréssel áld meg bennünket, egyre több igaz, avagy helyes tudásunk lesz Őróla, és az Ővele egy egész Teljességéről, az Isteni Egységről is, vagyis fokozatosan feltárja nekünk, megismerteti, és megérteti velünk a teljes egész Magát. A kérdéseinkre közvetlenül, és közvetetten is adott válaszai pedig el fogják oszlatni minden létét illetően még létező kétségünket is. Meg fogjuk tehát majd hallani az Ő mindenen áthatoló szeretetteljes szellemi hangját is, és utána akár már szellemi gondolati párbeszédbe is kerülhetünk Ővele, ami is elmúlhatatlan örömmel, békével jár együtt. Ilyenkor az isteni üdvösség érzése is áthatja a „szívünket” (a valódi lényegi mivoltunkat), amitől is még újabb erő fog belénk áramlani Istentől. Isten kellően megerősítve hozzá bennünket elragadtatásban is részesíthet bennünket, amivel belátást is fog adni az igaz szellemi valóságába, az eredetünk valóságába, az igazi „szülőhazánkba”. Erre pedig még kitartóbban fogjuk járni az utunkat, és soha többé nem fogjuk ismeri az egyedüllét érzését, és nem lesz elhagyatottság érzésünk sem, azaz olyan érzetünk sem lesz, hogy Isten valamikor is mellőzne, vagy nem törődne velünk, nem gondoskodna rólunk. Érezni fogjuk Isten mindenütt jelenlétét is, és azt is, hogy Ő mindig velünk is van, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagy el bennünket. Azt is észre fogjuk venni, hogy Isten a második égként látható világegyetemen keresztül is segít bennünket az Őhozzá visszatérésünkben, az Őhozzá és az igaz valóságába „visszautazásunkban”, ami örök valósága a tárgyi világegyetemen, a „nagyuniverzumon” túl található. Erre a „nagy utazásra” tehát, előbb-vagy utóbb, de minden emberi testet magára öltött isteni léleknek rá kell szánnia magát, ha nem akar örökösen anyagi testként öntudatra ébredni, és végül már a teljes egészével is nem örök fennmaradású anyaggá lenni.

Itt a látható világegyetemhez tartozó Földön is azonban sok helyre el lehet utazni, viszont ez az esetben teljesen fölösleges, ha az ember aközben is nem magába befelé, és így már nem Maga Isten felé is „utazik”, mert így a Földön ide-oda utazgatásokkal, a nyaralgatásakkal, üdülésekkel, az itt és ott, és ezt-azt ünneplésekkel, a testi érzékei kielégítésével semmire sem fog jutni, hanem csak hamis tapasztalatokhoz, vagyis a külső utazásai, és egyéb külső tettei nem fognak neki semmi valós szellemi hasznot, de még csak valós szellemi segítséget sem hozni, sem pedig adni. Ha tehát nem azért megyünk a lakóhelyünkről máshova, más országokba, hogy ott is Istenre figyeljünk, és az ott élő embereknek és emberekkel a valódi jót, az isteni jót tegyük, akkor az ártalmára leszünk az embereknek, és magunknak is, amikor éppen a lakóhelyünktől távolabbra megyünk „szép, gyönyörűséges dolgokat megnézni”, mint azt már otthon is megtettük, és megtesszük, ha akad még valami újabb „megnézni  való” dolog. Az isteni bölcsességgel is teljes ember viszont a testével már nem utazik sehová, és mégis meglát minden igazán szépet és jót, és nem is csak itt a Földön, hanem a második, és harmadik égben is.

Az isteni bölcsességű ember pedig már azzal is tisztában van, hogy ahhoz, hogy Istennel legyünk, Aki leggyönyörűségesebb és legszebb Lénytől van minden gyönyörűség és szépség is, sehová nem kell elutaznunk, és még csak gyalog elmennünk sem. Isten ugyanis azon a helyen is ott van, ahol a testünk megszületett, bármelyik pontja is az a Földnek. Ha pedig azt a pontot elhagyjuk azért, hogy máshol találjuk meg Őt, akkor is csak magunkban lelhetőnk Őrá.  (Sokan ezért Indiába utaztak és utaznak el, de ott is csak magukban találhatják meg Őt.)

Végre már rá kellene jönnünk arra is, hogy itt a Földön egyik hely sem jobb a másiknál, és, hogy nem is a hely a fontos, hanem az, hogy ott, vagyis egy másik helyen is mit teszünk. Itt a környezet tehát semmit nem számít, hanem csak az, hogy abban miként töltjük az időnket. Közeledünk-e az ott eltöltött időben Istenhez, vagy inkább távolodunk Őtőle. A világhoz kötnek-e bennünket az ott végzett tevékenységeink, vagy pedig Istenhez. Az Örök avagy Igaz Isten ismeretével foglalkozunk-e ott is, vagy pedig helyette is a mulandó világnak ismeretével töltjük az időnket. Itt a Földön tehát akkor teszünk jót magunknak is, ha leginkább már csak Isten teljes megismerésével foglalkozunk, és másoknak és másokkal is már csak az isteni jót tesszük. Isten mindenütt jelen van, nem kell azért sehová sem elutaznunk, hogy fel- és megismerjük Őt magunkban, és az egész teremtésében is.

Drága Földön ide-oda utazgató barátom, nagyon is jó, és kell is nekünk az itteni utazgatás, viszont amennyiben csakis, vagy többnyire csak a mulandó világnak megismerésével foglalkozol azok során is, akkor újra el fogsz veszni, mert nem fogod megismerni a Teljes Igazságot, hanem csak az Ő mulandó valóságáról lesznek ismereteid, és teljes ismereted, még csak arról sem fog lenni. Ez esetben még igen sok mulandó testet magadra öltéssel fogod elodázni a „nagy utazásodat”. Pedig azután már teljesen szabad ki-be járásod lehetne ide is, mivel Istennel tökéletes egységben élvén minden anyagot és anyagit uralni fogsz, az anyag és anyagi már semennyire sem tudhat téged korlátozni, nem tudhat rád semmilyen szinten sem hatni, semmi módon nem befolyásolhat téged, még csak a cselekedeteidet illetően sem. Az isteni magadnak ez esetben teremtett anyagi testedet te fogod az eszközödként irányítani, az életidejét is te fogod meghatározni, és még az alapelemeire szétoszlatni is az Istennel egy magad fogod, ha elhagyni akarod a jelen szférát.