Aki léleknek Istent, és az Ő igaz valóságát illetően még kérdései vannak, az valamilyen szinten még tudatlan, és ezért kérdez. Ha viszont egyenesen Istentől Ővele egyetemben megint mindent teljesen is megismer, vagyis ismeri és érti Istent, és az Ővele egy egész Teljességét is, akkor többé már nem fog kérdezni.
Az Istenéből való valóságos önmagukat nem, és nem teljesen ismerőknek van azonban a legtöbb kérdésük, de velük a jelen emberi tanítóik legtöbbje (főképpen az itt pszichológus és pszichiáter, vagy más értelmiségi foglalkozással bíró lelkek), és igen sok nem emberi tanító (a sok nem Isten nevében jövő, hanem saját nevével mutatkozó „égi mester”) is, inkább csak az egójukat ismertetik meg valóságos magukként, vagyis isteni önazonosságnak is, miáltal pedig egy hamis istennek, és szintén nem igaz valóságú „Isten-országnak” fognak a tudomására jutni, és nem pedig az egyedül Igaznak, és szintén igaz és teljes valóságának. Kis számban azonban még léteznek a Földön emberi tanítók, akik nem ezt teszik, de azok nem híresek, és csendben dolgoznak, közönséges embereknek, hétköznapi embereknek néznek ki, ott is ott lehetnek, de nem mutogatják magukat a „világhálón” sem, és utcasarkokra, terekre, és egyéb más pódiumokra, előadóhelyekre kiállva sem kiabálnak, azaz nagy hanggal nem közölnek igaz ismereteket. (Ők ugyanis már nem is csak a jelen „házuk”, az anyagi testük feje tetején állva, hanem az egész anyagi világnak is fölöttes helyzetből terjesztik, azaz Istenben, vagy újra Istenben levén csendben „kürtölik szét” a halló „fülekbe” a teljes igazságot Istenről, és az Ővele egy egész Teljességéről, ahogyan ezt Isten akarja, hogy tegyék.)
Az igaz tanító, és az igaz ember is tehát nem olyan magát mutogató, saját nevével is hivalkodó fajta, hanem olyan, hogy nincsen semmi különösebb külső megnyilvánulása, senkinek sem ordibál, hanem már csak a mulandóságnak is egyetlen valóságos Lényegnek is nevezhető Alapjára, a Szellemi Lényegre, azaz Istenre figyel (fókuszált teljes figyelme már csak Őrajta van), átfogó tudása van a teljes egész mindenségről, közvetlen kapcsolatban van az Igazságnak is nevezhető Lényeggel, tevékenysége ugyanezzel a Szellem és Léleknek is nevezhető Istennel van kapcsolatban, jelenvilági befolyásolás, világi irányítás, vagyis anyagi világi hatás nélküliek a cselekedetei. Amennyiben pedig egy igaz tanító mulandó testtel is él, az mindig is, vagy már nem a jelenségvilág szintjén él, hanem a minden anyagitól mentes lelki síkon megállapodottan irányítja a maga mulandó testét is Isten szerint. Az igaz tanítónak és igaz léleknek ezért pedig már nem csak anyagi kötődése, hanem anyagi tervei, anyagi vágyai sincsenek. Az Isten által megbízott (Őt képviselő) tanító lélek így vezet el sokakat alapszintű Isten-ismeretig és Istentapasztalatig, másokat, az érettebbeket pedig többre is, vagyis teljes ismeretre és tapasztalásra is juttathatja Isten akarata szerint.
A tanító lelkekről tudók közül is sokan nem tudnak róla, hogy léteznek itt közöttünk szintén Isten által ideküldött lelkek, akik az egész emberi fajnak fejlődése érdekében dolgoznak itt, és ezért nem egy közülük inkarnálódik is az emberi fajban, vagyis megtestesülten is ezen dolgozik. Ők Isten után az Istennel egy egyetemes Világ-Szellemnek is megfelelően dolgoznak, akinek a Világ-Lélek mivoltával egyetemben dolga az egész emberi fajnak, vagyis a földi emberiség egyéni tudatokból álló egységtudatának is nevelése, fejlesztése, és ugyanezen célokkal az emberiség vallásaival is foglalkozás a hét világperiódus során. Az ő feladatuk tehát nem az egyéni lelkeket segítés (csak ha akarják, tehetik mellette azt is), ők inkább az egész emberiséggel foglalkoznak, vagyis az emberi lelkek kollektív tudatára, a tömegtudatra fejtik ki hatásukat, a kollektív tudatra fókuszálnak, hogy az hagyja el az önpusztító tevékenységét, hogy a továbbiakban a Földön ilyen magát kiirtani képes, vaderőszakos (a Földön élő fenevadakhoz hasonlítható) emberi társadalom többé már ne létezhessen. (Ezek a lelkek a földi emberiségnek, és a Földnek megmaradása érdekében dolgoznak Istennek.)
A legtöbb mai emberi tanító is azonban nem a két előbbi Isten által küldött tanító, hanem önjelölt, és még mindig bele van bonyolódva a káprázat jelen világába, az anyagi valóságba, vagyis még maga sem teljesen éber lélek, még teljesen nem megvilágosodott, és ezért még csak külsőleg tud megnyilvánulni a számunkra, és a világ szerint is cselekszik, általa is irányított. Az is csak egy hamis tanítók elterjesztette tévhit, hogy magunk teljesen is meg tudjuk világosítani (azaz teljesen is meg tudjuk tisztítani) a valóságos magunkat, mert mi csak besötétíteni, befeketíteni (szennyfoltokkal szeplősíteni) tudjuk a valóságos magunkat, akár teljesen is. Maga Isten a tisztán szellemi minőségű Legfőbb Lélek fog ugyanis teljesen is világossá tenni, azaz teljesen is megtisztítani bennünket.(Jézus óta ezt különösen jól tudhatnánk, hiszen ezért is kellett Őneki a tanítványai testtudatainak /a Földön járó „lábaiknak”/ megtisztítása után visszatérnie az Atyjához.) Abba a létállapotba kell ugyanis itt eljutnunk, mint amiben az Isten küldöttei vannak megtestesülten is, és mint akik Maga Isten, vagy a küldött szentje segítségével vannak Isten kegyelméből (azaz soha nem maguktól, és mások szintén saját erejétől sem!!!) újra ebben az eredeti létállapotukban, azaz lettek abba Őáltaluk visszahelyezve.
Amikor pedig az Istennel egy Lélek már így (azaz teljesen is) fel- és megvilágosított bennünket, akkor azzal a mindentudásra, a teljes és igaz tudásra is eljuttat bennünket. Ez azt jelenti, hogy mindenről sokkal többet fogunk tudni, mint előtte. Az „újjászületett”, vagyis a Lélek által újra „megszült” lélek azonban nem csak teljes tudással, vagyis isteni tudással bíró lesz, mint eredetileg volt, hanem örökké boldog is. Ez utóbbit is a mai tanítóink legtöbbje még csak eljátssza nekünk, vagyis még csak színlelik a fényes ruházatukkal, és a fogaiknak folyton villogtatásával is. (Az internet is tele van ilyen díszes ruhás, „metszőfogas”, azaz „széles” mosolygású tanító lelkekkel.) Aki tanítók tehát olyanokról beszélnek nekünk, amit ők maguk még nem láttak, nem tapasztaltak meg fizikai érzékszervek hozzá használata nélkül, azok mind hamis tanítók, akik hazudnak is nekünk, mely hazugságaikat valós igazságokkal, elméleti igaz tudással együtt adnak el jó pénzért az áldozataiknak, merthogy „ragadozó farkasok”, „hamis krisztusok” ők. (A hamis Isteni Lelkek tehát hamis Teljes Igazságra fognak elvezetni bennünket.)
Aki tanító lélek, vagy aki lélek tehát itt a mulandó valóságban (is) nem az eredeti teljes és tiszta önmagát éli meg állandó jelleggel, az nem tudhat senkit sem megtanítani arra, hogy hogyan lehet újra az eredeti önmaga, az isteni önmaga megtestesülten is.
Tökéletes tudást is azonban mindig csak olyan lélek tud átadni, aki csak azt fogadja el, amit közvetlenül Maga Isten ad a számára, vagy ami egyenesen Istentől jön őhozzá, és amivel ő elégedett, mert kétségkívül tudja, hogy ki az adója.
Aki tanító pedig azt beszéli, hogy neki van lelke, az az anyagi lelkéről beszél, ami nem igaz lélek bármikor szétpukkadhat, merthogy az a teste pszichikai énje, a van és nincs lelke, amiről azért beszél a „lelki tanító” (a „mester”, vagy „guru”) úgy, hogy neki van lelke, mert valamilyen szinten még mindig azonosulásban van a testével, és testtudatával is, aminek, és a testi elméje központjának (egójának) belső fele a pszichikai énje, avagy „érzelmi énje”, ahogyan itt az anyagi lelket még hívják. (Az anyagi lelkükkel még azonosulásban levő szellemi lelkek gyakran mondogatják is, ha például valami végett dühösek lesznek, hogy: mindjárt „szétrobbanok”. Ha tehát így beszélünk, akkor még biztosan azonosulásban vagyunk az egónkkal. Ha ugyanis nem lennénk, akkor dühösek, és még csak mérgesek sem, sohasem lennénk, a testi érzelmeinkkel többé már semmilyen szinten nem azonosulnánk, ahogyan az egész tárgyi testi rendszerünkkel sem.)
Drága barátaim, ami viszont itt nem a valóságos lélek mivoltunk fejlődését szolgálja, abban nem tanácsos semmilyen szinten sem részt vennünk, az ilyen egyéneket, társaságot, társulásokat, és azoknak tevékenységeit is mind messzire kerülnünk kell. Már ugyanis ezzel is közelebb kerülünk Istenhez.
Köztünk élő igaz tanító segítsége nélkül pedig mindig csak az olyan lélek haladhat előre, és juthat révbe is az Isten útját járva, aki megfelelő Isten-ismerettel bír, és kivételes elszántsággal, ugyanilyen megfigyelési képességgel, és értelmi tisztánlátással is van Isten és igaz valósága megismerése vonatkozásában, valamint, ha már ezek végett voltak és vannak Istentapasztalatai, vagyis rendelkezik Igaz Isten élményekkel is, azaz, ha a megfelelő törekvésére Isten már Maga tanítja, fejleszti a lelkét, hogy az visszakerülhessen Őhozzá.
Az isteni tanítása végén Isten által már teljesen is tisztába tett (azaz „megszentelt”) lélek viszont már megtestesülten is állandóan élvezi a legfelsőbb isteni boldogságot, az isteni tudást, és szintén állandóan isteni békével és nyugalommal is él minden anyagi vágytól mentesen, a Legfelsőbb Lélekkel, Istennel tökéletes egységben, teljes szabadságban. Maga egy ember viszont soha senkit nem szentelhet meg, nem avathat szentté (az ilyen mind hamis tanító), ezt a „beavatást” nem tudhatja megtenni, merthogy ez egyedül Isten privilégiuma. (Az emberfia Jézus sem keresztelt, azaz nem szentelt meg senkit sem.) Isten adja tehát ezt meg a lelkének, aki Isten az Abszolút Lét és Élet, Tudás, Szeretet és Boldogság is, és mondhatnánk még Őt Abszolút Szellem és Léleknek, és egyszerűen csak Abszolút Tudatnak vagy ilyen Tudatosságnak, és még a jelen korban nyugaton leginkább elterjesztett „Önvalónak” is. Végül is tehát minden, ami létezik, vagyis minden, ami itt körülöttünk láthatóan is van, az mind egyetlenegy kezdettelen, végtelen és határtalan, tudatosan is létező értelmes, tisztán szellemi minőségű halhatatlan Tudatnak, avagy tudatos Értelemnek nem látható és látható megjelenülése (jelenléte), avagy kifejeződése, Aki Abszolút Létezőt, az itt használatos szavakkal „kifejezhetetlen Létezőt”, mi a jelen anyagi létállapotunkban legjobban „Isten” néven ismerhetünk és érthetünk meg.
A szintén abszolútnak is mondható isteni tudásról is pedig annyit jó előre is tudnunk, hogy az a természetes tudás, a többi tudás ugyanis mesterkélt tudás, vagyis művi, anyagi tudás, valamint még a kettőnek keveréke tudás, ami keverék tudás is művinek minősül az anyagi tartalma (a nem teljes tisztasága) végett. Az egyéni, azaz tudatos lélek pedig már akkor teljes volt természetes, azaz isteni tudással, amikor anyagi valóság még nem is létezett, csakhogy ő Istennel együtt róla is elfeledkezett a tudatával az anyagi valósághoz kötődése végett. Az ember valós szellemi tudása így pedig az, amit meggyőződéssel hisz, hogy úgy van, vagyis amit szellemileg már tapasztalt, valamint még ami ilyen tapasztalatára emlékszik, és mely tudását gyakorlatilag is megcselekszi. A meg nem cselekedett valós szellemi tudás így pedig nem tudásnak, vagyis tudatlanságnak minősül, mint a valós szellemiről semmit nem tudás is az. Ostobaság tehát a valós szellemiről is csak elméleti tudásra törekvés, mert az így a csak tárgyi tudásra törekvéssel fog egyezővé lenni, mivel tapasztalata nélkül az igaz tudás eltárgyiasulni fog, „száraz” (mulandó) tudás fog belőle is válni, és ezzel már igaz tapasztalataink sem fognak róluk adódni, hanem csak hamisak, azaz csak testiek, mert az átminősülésük végett nem is adódhatnak róluk valós szellemi, vagyis isteni tapasztalataink, közvetlen Istenélményeink ez esetben tehát már nem lesznek belőlük.
A jelen léthelyzetünkben, az anyagi életet élésünk során azonban az Abszolút Tudással is való kapcsolatunk is mindig az Ő akarata szerint fog alakulni. A részének az Abszolút Egész tehát a szintén abszolút akarata szerint fogja kinyilatkoztatni Magát. (A részének ugyanis az Abszolút Egésznek alá kell vetnie magát, ő maga nem lehet az egyetlen Abszolút Egész, Ővele csak egyező minőségű lehet, Ővele csak tökéletes egységben létezhet, csak így lehet Ő, csak maga nem lehet az egyetlen Isten.) Isten a minden is lévén tehát Ő a legmagasabb rendű tudás, a legalacsonyabb rendű tudás, és az összes tudás, a mindentudás is. Isten azonban a személyes formájában tudásában soha nem esik le a legalacsonyabb rendű tudás szintjére, ahol most mi ideiglenesen tartózkodunk, mert Ő mindig és mindenhol a legmagasabb rendű tudásával él, és egyszerre mindenhol jelen van Abszolút Tudásként, Tudatként, és Boldogságként is.
Aki lélek itt kívül (a „külhonban”, az anyagi valóságban) már nem akar elérni semmit, az fog eljutni mindenről igaz tudásra, isteni tudásra, azaz egyenesen Istentől kapott, és ezért egyedül hiteles mindentudásra. Addig viszont Istentől senki nem kap tudást, míg fel nem hagy a csak, vagy inkább csak tárgyi tudás megszerzésére törekvésével, mivel ez esetben az ilyen lélek csak, vagy inkább a tárgyival foglalja el magát, vagyis arra törekszik, hogy csak az anyagi ismereteit, anyagi tapasztalatait gyarapítsa. Aki ezt teszi, az nem fog eljutni a megkülönböztető megismeréssel az egyesítő megismerésre (az anyagit a szellemitől megkülönböztetővel a kettőt egyesítő megismerésre), merthogy az isteni tudással, az igaz tudással nem, vagy nem eleget foglalkozik, nem törekszik inkább már csak isteni tudásra, éspedig tapasztalati tudásra jutni. Aki viszont nem él ezzel a szellemi törekvéssel, az kénytelen továbbra is állati szinten élni. A testi érzékeink szerint élni ugyanis egyenlő az állati élettel, az intelligens állati élettel.
A lelki élet, az örök élet megtapasztalása mindenkinek azzal lesz meg, ha megismervén a legbelső, vagyis az anyagtalan szellemi lelki gazdagságunkat, a szintén szellemi minőségű tudatunkkal többé már nem kötődünk az anyagi valósághoz, vagyis a belső igaz magunkra eszmélésünkkel és ébredésünkkel egyben fogjuk megtapasztalni a lelki életet, az örök életet, vagyis a lelki élet, az örök élet és örök szeretet mivoltunkat. Ezzel pedig már vissza is kerültünk a lelki síkra, vagyis a kiindulópontunkra is. A jelen energiavalóságon, vagyis az egész jelenségvilágon (a testi szemekkel látható kozmoszon avagy univerzumon) az előbbinek tapasztalásához azonban csak úgy hatolhatunk át, ha előtte teljesen átadjuk magunkat Istennek a Teremtőnknek. Magának Istennek létéről is pedig csakis közvetlen tapasztalat révén győződhetünk meg. (A testi szemünk nem láthatja a Valóságos Istent, hanem csak a valóságos lelki szemünk. Aki az anyagi lelki szemén keresztül látja Istent, az nem az Igaz Istent, nem a Valóságos Istent látja, hanem Őneki legfeljebb is csak egy tárgyi formációját látja vagy érzi, merthogy anyagi szem és anyagi érzék Őt nem láthatja, és el sem bírná a látványt a véges minősége végett.)
Amíg azonban az embernek még tervei vannak arról, hogy itt mit akar még megvalósítani, addig esetében nem lehet beszélni a mulandó testétől és mulandó világtól való megszabadulásról, és így még csak a teljes isteni látása visszakapásáról sem. Ilyenkor ugyanis az ember még ad a külsőségekre, és így teljesen nem látja, nem ismeri a belső igazságot, a valóságos szellemi és lelkit. Az ilyen lélek még tehát nem csömörlött meg az anyagi dolgoktól és anyagi tevékenységektől, vagyis még mindig nem akar a jelen világnál sokkalta gyönyörűségesebb és változatosabb lelki valóságba visszakerülni. Pedig az Abszolút Lét és Élet, Tudat, Tudás, Szeretet és Boldogság tudatos segítségével ő is megtehetné, ha kérné Őt rá, és már csak Őszerinte tenne itt is mindent.
Drága barátom, mindig csak az Igaz Istennek, és az Ő küldte igaz tanítóknak higgyél, és ne pedig hamis tanítóknak, akik önjelöltek (maguk küldik magukat, vagy hamis isten küldi őket tanítani, és a saját maguk nevében, vagyis az egójuk nevével jönnek és szólnak), és a saját igazságaikat (vagy a hamis istennek szintén hamis igazságait) is beléd akarják tömni, hogy te is olyan legyél, mint amilyenek ők, azaz, hogy maradjál te is az Igaz Istentől elpártolt lélek (tartozzál te is a „pártos házhoz”), aki csak hiszi, hogy már megvan Istenről a teljes isteni tudása is, azaz hogy ő már teljesen éber, és teljesen tiszta (megvilágosodott), és így már kész „újjászületett”, vagyis „Tűzzel” megkeresztelt (Isten a Lélek által megszentelt, azaz teljesen is megtisztított, újra „megszült”) lélek.
