Van Igazság

Ingyen az igazságról

Ingyen az igazságról

Hogyan vagyunk szellemi lelkek Őbenne

2022. december 21. - labraham

A szellem, avagy „szív” mivoltunkban van benne az egészével belőle való, és ezért vele egy lélek (avagy szellemi tudat) mivoltunk tudatosan is, aki és ami szellemünket magunkkal megnyilvánítani hivatott tudatos lelkek pedig a szellemünkkel vagyunk teliek, vagyis a szellemünk bennünk van a teljes egészével, és ez a teljes egymásba foglaltság örökösen fennáll, valósággal soha nem változik. A szellem és lélek egység tehát, aki és ami mi is valósággal vagyunk, egy szétválaszthatatlan, megváltoztathatatlan, elmúlhatatlan isteni egység.

Az egységünkben a szellemi minőségű tudatos tudat mivoltunk az, aki gondolatokkal, tudással, és érzelmekkel is teli, melyek a velünk egy szellemünkre is hatást fejtenek ki. Az Istentől és Istenből való, Isten Teljességében Istennel tökéletes egységben élő teljes egész magunk személéséből pedig már az is belátható, hogy minden Isten lévén, Ő nem csak minden tudatot és tudást is ismerő, hanem Ő a legmagasabb rendű tudás, és a legalacsonyabb rendű tudás is, valamint Ő az összes tudás, vagyis a mindentudás is.

A szellemi, azaz isteni lélek mivoltunk a valójával, vagyis a lényeg avagy igazság mivoltával egy lelki érzelmű szellemi lény, aki az eredeti létállapotában nem rendelkezik testi érzelmekkel, mulandó és változékony érzelmekkel, hanem csak örök isteniekkel. Amikor azonban ez az egyéni lélek (avagy tudatos szellemi élet) megtestesül, vagyis anyagi testet ölt magára, megfeledkezik az igaz magáról, és így bevesz magába testi érzelmeket is. A továbbiakban pedig azokkal is él, összekeveri, és össze is téveszti azokat az isteni érzelmeivel, amitől így már zavarodottá is lesz, amiből aztán már nem tud kitisztulni közvetlen isteni segítség nélkül. A tisztátalanná lett lélek pedig a maga részéről Istentől szétválasztottság állapotába is kerül. (A magát anyagiakkal beszennyezése választja el őt Istentől. Az újra istenivé válás egyenlő tehát az anyagi szennyeződésektől megszabadulásával.) A léleknek valamennyi szenvedése is azonban az Istentől és egymástól is szétválasztottságban levés érzésére vezethető vissza.

A lélek lényegi léte eredetileg Istennek isteni ragyogásával teli, vagyis a szintén örökkön örök fennállású Világosság mivoltával megvilágított örök szellemi „birodalmában” van, ami minden anyagitól teljesen mentes szellemi valóságot, ami is Istenben van, a jelen anyagi létállapotunkban élve még csak elképzelni sem, és így pedig már elmondani sem tudhatunk.

A lényegi létünk, a lelki egységünk mögött állandóan ott van tehát a szellemünk egysége, mint Isten után első mozgatónk, ami szellemi egység, vagyis az Ővele tökéletes egységben létezésével végül is Maga Isten a Szellem nélkül nincsen semmink, még csak természetünk sem, és még csak életünk sem, ami is, mint magunk is, csakis a Szellemnek, és Igazságnak is nevezhető Istenben létezhet. Őrajta kívül ugyanis valósággal semmi nem létezhet, és nem is létezik, amiről is majd magunk is meg is bizonyosodhatunk, amikor Isten állandóan fennállóra visszaállítja az Ővele való közvetlen kapcsolatunkat. 

A lélek mivoltunk valójában az Istenét tükröző szellemi minőségű önazonosságunk. Isten Önazonossága, az „Önvaló” valójában tehát az Isteni Lélek, az Istennel egyazon tisztaságú és szellemi minőségű, azaz a végtelen és határtalan egészével Őbelőle valóan Ővele egy „Vagyok”-Tudata Istennek. (Az „Isten” szót manapság helyettesíteni hivatott „Önvaló” elnevezés a „kifejezhetetlen Létezőt” jelentő szanszkrit szónak angol „Self”-re fordításából, és onnan tovább fordításából származik.)

A legfelsőbb, leghatalmasabb, és legtisztább, legjobban „Isten” névvel” felfogható Szellemi Tudatosság, avagy Tiszta Tudatosság pedig mindenütt jelen van, és mindent, ami mind Őtőle és Őbelőle Őbenne van, Magával átjár, és át is hat, és így minden, ami van, az a teljes egészével Ő, vagyis minden egyenként, és együtt is Istennek kifejeződése. Az ember is pedig éppen ezért mindig Istentől, a leghatalmasabb és legtisztább, végtelen és határtalan Tudatosságtól, és nem pedig a saját képességeitől él ugyanezen Istenben, és még csak a létezése sem magától függ, hanem Isten akaratától. Be kellene végre már látnunk, hogy nem a saját akaratunk szerint élünk és halunk, életünk minden pillanatában Isten gondoskodik rólunk, Ő lát el mindennel bennünket (is), és az életünk is Őtőle van. Ezért pedig engednünk kellene, hogy jó eszközeivé legyünk Őneki, vagyis önként Isten kezébe kellene adnunk magunkat (ahogyan Ő Jézusban vért izzadva ezt a teljes önátadást is bemutatta nekünk, mivel azt igen nehéz megtenni), mert onnantól fogva már nem kellene aggódnunk sem senki és semmi végett, még csak magunk végett sem. Ez esetben ugyanis mintegy már újra is állandó jelleggel a Szellem és Igazságban, vagyis Istenben vagyunk, és nem pedig Őrajta kívül, mint azt most még a legtöbbünk továbbra is képzeli, továbbra is álmodja, míg majd maga is rá nem ébred az Istenével egyező valódi önazonosságára Istenben, és meg nem látja az Istenével egyező valóságos magában Istent, amivel pedig már az Istennel tökéletes egységét is, vagyis azt, hogy maga is Ő tudatosan is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://labraham.blog.hu/api/trackback/id/tr6118007456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása