Sajnos az ember, ha mondja is, még mindig nem akar még csak Krisztusé sem lenni, pedig Ővele már újra Istennek lelkévé lehetne

Az elbukott ember lényegi megnyilvánulása a világban, míg meg nem változik antikrisztusi. Ebből az antikrisztusi lépállapotból kellene tehát az embernek Isten lelkeként újjászületnie, vagyis új, illetve megújított teremtésként kellene feltámadnia ebből az istenellenes alantas létállapotból, még lehetőleg a jelen földi életben. Mintegy tehát újra is fel kellene ölteni magára az isteni természetét (az isteni tulajdonságait), miután szintén Isten és Fia segítségével minden antikrisztusi tulajdonságától végleg megszabadult.

A test szerint élő lelkek azonban nem tudnak Krisztusnak engedelmeskedni, mert ők még változatlanul a testüknek engedelmeskednek, inkább, vagy csak azt szolgálják. Ha pedig az ilyen emberben az ismerete mellett esetleg már megvan az akarás is Jézusnak a Krisztusnak engedelmeskedni, az még mindig nem tudja az isteni jót megcselekedni is, hanem helyette továbbra is a bűnös test szerinti jót teszi. Még tehát mindig, és inkább csak a testi jót akarja, nem akar (pedig tudna) már csak Isten akaratában és akaratával élni. Viszont akik így élnek, azok mind még csak a kárhozat világa irányában tartanak, és nem pedig az Igaz Isten és az Ő örökkévalósága felé. Az ilyen emberekben ugyanis, mint az istentelenekben is, még sok minden van a gonosztól. A Krisztusi emberben, a Krisztusban élő emberben azonban, ellentétben tehát velük, mint ahogyan Krisztusban, a gonosznak semmije, egyetlen jegye, azaz egyetlen tulajdonsága sem lehet, és nincsen is neki egyetlen Istenétől más tulajdonsága még csak véletlenül sem, és így ők már újra Istenéi, éspedig nem maguknak, vagy másoknak, hanem csakis Istennek és Krisztusának köszönhetően.

Ha újra Isten tiszta lelkei akarunk lenni, akkor az itteni életünknek mindig tudatos törekvéssel is rájuk, igaz és teljes szeretetben, örömben, bölcsességben, békében, nyugalomban, és szintén igaz és teljes szabadságban is kellene telnie. Ahhoz tehát, hogy ez  valósuljon meg, itt is minden kényszer, erőfeszítés, és akaratosság nélkül már csak Lélek szerint kellene Isten-tudat(a)ként élnünk az Isten Ővele egy Tudata teljességében, ami szintén legtisztább szellemi minőségű Isten Tudat az Igaz Istennek Ővele egy Igazsága is, és mi, embernek nevezett lelkek pedig így vagyunk újra Istenben is benne, vagyis vagyunk a Lélek szerint élvén megint „szellemben és igazságban” a teljes egész isteni mivoltunkkal. Istennel újra teljes harmóniában azonban csak azzal lehetünk, ha akaratunk megegyezik az Övével, és bizony egyeznie is kellene, mivel az Övéből való a mi akaratunk is. Mi azonban megtestesülve mégsem az Ő akaratával élünk, hanem helyette az emberivel, a testivel, vagyis a testünk akaratával. Isten azonban soha nem akar semmi gonoszat magában, viszont az emberi akarat akarja, és így a magát a testének alávetett lélek is akarja magában a gonoszat, vagyis a rosszat, a gonoszt is, mert azt is meg akarja ismerni. Nos hát, ezt a kettős akaratunkat kellene újra egybeszerkeszteni az Isten akaratával, hogy újra már csak Isten akaratában lehessünk, vagyis az Ő akarata szerint élhessünk az Ő lelkeiként, és így aztán már újra érezhessük is Őt, és azt is, hogy mi is az Övé-i, és nem pedig  magunkéi vagy máséi vagyunk.

Jézus a Krisztus tökéletesen bemutatta, hogy hogyan kell Istennek mindenben megfelelni, hogyan lehet Istennek elégedettségére cselekedni az embernek, ami abban nyilvánult meg, hogy Ő a szándékaival, gondolataival, szavaival, és cselekedeteivel mindig, és minden körülmények között az Atyja akaratát teljesítette, vagyis az Atyjáéból való akarata mindig mindenben tökéletesen megegyezett az Atya akaratával, mint ahogyan valamennyi többi tulajdonsága is teljesen megegyezett Istenével. Az egész természete teljesen egy volt tehát Istenével, vagyis semmiben nem tért el Istenétől, azaz nem volt még csak egy tulajdonságában sem más Istentől, és így minden cselekedete is egyező volt Istenével, vagyis emberfiaként a Földön élvén is csak Isten szerint tett mindent, már csak azért is, mert figyelmét soha egyetlen pillanatra sem vette le, nem fordította el Istenről és Istentől, mint ezt mi Ővele ellentétben még mindig napról napra megtesszük, és csak akkor fordulunk Istenhez vagy Őhozzá, ha bajban vagyunk, vagy, ha valami tárgyat vagy tárgyit nagyon szeretnénk magunknak is.

Aki azonban már újra csak Isten akaratát cselekszi, azaz Isten akaratával akarata egyezőségben van, az a cselekedetiben nem a maga dicsőségét keresi, és abban nincsen semmi hazugság, de egyéb más rossz sem. A legtöbb magát hívőnek tartó embernek is azonban még mindig istentelen akarata van, ami azt jelenti, hogy még inkább csak a tárgyi értelmével hisz Istenben és Fiában, és továbbra is a teste akaratával él, vagyis gonosz akaratban, vagy abban is van. Az ilyen ember még tehát továbbra is lélekölő szenvedélyekkel, vagy azokkal is él, mely szenvedélyek például a nem Istentől való keserűség avagy szomorúság,  a szégyentelenség (szemérmetlen magamutogatás), csalást is használó becsvágy, a mérgezőnek is nevezhető rágalmazás, vádaskodás, gyalázkodás, és a szintén csak gyalázatosnak nevezhető színlelés, tettetés, vagyis a képmutatás is mint szintén szenvedély.

Ha viszont már minden vágyunk, minden gondolatunk, és a legfontosabbnak tartható minden szeretetünk is, már csak Istennel és Fiával kapcsolatos, vagyis ha érzelmileg már minden földit elhagytunk, azaz nincs már tárgyi érzelmeken keresztül semmi földihez kötődésünk, mert már csak Istennek és Istenért, az igazi Atyánk-Anyánkért vagyunk csak hajlandóak élni, vagyis már csak Őszerinte, az Ő akarata szerint fogunk cselekedni, fog az életünkbe már észre is vehetően Isten és Krisztusa teljességgel is belépni, és bennünket ekkor már teljesen is tisztába tenni, és majd Isten a teljes egészünket megszentelvén, azaz újjászülvén (újjá teremtvén) Krisztusával haza is vitetni Magához.

Isten az ilyen előbbi esetben már mindig az első helyen áll az életünkben, és Őmögötte azt a még bűnös testben élő magunkat legutolsó helyre utasítottuk illetve helyeztük, akit előtte még elsőként illetve elsőnek tartottunk, még tehát Isten és Fia előtt is. Idáig eljutva pedig már csak Istenhez fogunk ragaszkodni is, és csak Őhozzá és Fiához akarjuk, hogy közünk legyen. Ehhez viszont a tisztulási illetve tisztítási folyamatunk során a személyiségünknek Krisztus személyiségével teljes egyezőségre kell jutnia, és az embernek szintén teljes és igaz alázattal még Őhozzá képest is háttérben kell maradnia, hogy Krisztus cselekedhessen általa itt a külvilágban az Ő isteni tulajdonságaival az Ő révén rendelkezővel. Ahhoz tehát, hogy újra Istenéi legyünk, Krisztuséinak kell lennünk, vagyis a magát igazságnak is nevező Krisztusnak kell teljesen is kiábrázolódnia bennünk illetve rajtunk, Akivel így már újra Istenben, és ugyanezzel Istenéi is vagyunk, éspedig már megint állandó jelleggel, és ezúttal már örökösen is.

Az emberi többség sajnos azonban ma is azt cselekszi, ami a testének és testi gondolatainak tetszik, vagyis mindig csak a testi jókért gondol és tesz is. Pedig az embernek az előbbieket végleg elhagyva Őtőle és Őbelőle való szellemi minőségű életként hagynia kellene, hogy a mindig csak jót tevő Igaz Élet (Isten) először is benne, majd pedig már általa is cselekedjék. Krisztus által nekünk a világ is meg lett feszítve, és ezért nekünk a világnak is (mint a testi cselekedeteknek is) meg kell halnunk, azaz többé már nem a világnak és világért, nem a testnek és testért, hanem már csak Krisztusért és általa pedig Istenért és Istennek kellene élnünk a továbbiakban. Jézus a Krisztus azért lett bűnné téve és elpusztítva, hogy mi, emberek Isten igazságai (igazai, tisztái) lehessünk Krisztusban. A bűn elállás az Istenéből kapott szabad akarattól, és helyette a testnek, a mulandó formának, a forma szellemének akaratával élés. Amikor tehát bűnt (nem az Igazság szerinti cselekedetet) követünk el, akkor a gonosz akaratát teljesítjük, vagyis az ő akarata szerint élünk. Amit az ember az Isten akaratával egyező akaratú Krisztus nélkül cselekszik, az is tehát mind bűnnek vehető.

A fizikai testben és testen az ember gondolatai és érzelmei fejeződnek ki, és azt követően pedig a teste közvetlen és tágabb környezetében is kifejeződésre jutnak. Ahogyan tehát gondolkodunk, úgy érzünk, és ahogyan érzünk, úgy mozgunk illetve cselekszünk, vagyis úgy élünk. A testünk is akár még a tisztuló, vagy éppen nem tisztuló gondolatainknak és érzéseinknek tükörképeként is felfogható. A külvilág, a külső környezet, az itteni lét és lét- és életkörülmények (amiket is tehát az alapjaik kivételével mi magunk alakítunk a gondolkodásunkkal) azonban egyben azokat is képezik magukkal, amik elterelik a figyelmünket Istenről és Fiáról, de Isten ugyanakkor azzal, hogy meg is engedi nekünk, hogy ezek az akaratunk szerint alakuljanak, velük fel is hívja a figyelmünket arra, hogy Ővele és Fiával legalább annyit kellene foglalkoznunk, mint azokkal az Őnélkülük csak félresikerült alkotásainkkal, balul végződött (elvétett) cselekedeteinkkel. Egyedül mi vagyunk tehát azok, akik rosszá alakítjuk az eredetileg jó (tökéletes) életkörülményeinket, és élethelyzeteinket, és a szellemi lelki, és testi állapotunkat is az önzővé lett személyiségünkből, és az ugyanilyen életvitelünkből, ugyanilyen viselkedésünkből fakadóan. Isten pedig, mivel ezen nem vagyunk hajlandóak változtatni, megengedi, hogy végül már teljes kilátástalanságba jussunk a bajainkat, problémáinkat illetően, azaz, hogy végre már rájöjjünk, hogy csakis Ő segíthet a bajaink és problémáink megoldásában, és így már csak Őhozzá és Fiához forduljunk segítségért. Ezen isteni segítségére tehát azért szorulunk rá, mert itt csakis annak kellene általunk megnyilvánulnia, amit az Istennel egységben élő „élő lélek” mivoltunkkal eredetileg kigondoltunk az örök fejlődésünk érdekében, ami fejlődés az Isten akarata a mi vonatkozásunkban is. Ha viszont Istent és Fiát nap mint nap inkább csak kihagyjuk az életünkből, akkor hogyan és miben is követhetnénk Őket minden cselekedetükben, hogyan lehetnénk újra az Övéik, hogyan lehetnénk újra Istennek igaz lelkei avagy igazságai, Krisztusra hasonlító fiai? (Drága barátaim, mikor tanuljuk már csak azt is meg, hogy ember embert képtelen megszabadítani, vagyis hogy a megszabadítója is csakis Isten, és az Ő Fia lehet?)