A szellemi lelki tudatosodással megvalósuló, szintén lelkinek vagy szelleminek nevezhető tudatosság azt jelenti, hogy Istennek és Fiának köszönhetően végtelen nyugalmi állapotba jutva, és abban meg is maradva fókuszáltan figyelni nem csak minden adott  tárgyi rezdülésre (mozgásra), hanem azzal egyben arra is, hogy itt mi, tudatos szellemi tudatok, akik a valóságos figyelők vagyunk, hogyan reagálunk a külső, azaz tárgyi környezetünkből jövő információkra aztán már tárgyi gyakorlatilag is, amit is szemlélni tudunk. A szellemi minőségű lélek a fizikai tudati látáson túl tud tehát lépni, vagyis a látását mintegy már újra is, azaz mintegy innét a tárgyi valóságból kiindulván is kiterjesztheti, vagyis kitágíthatja a szellemi látásig, mellyel így már nem csak a tárgyi tudaton keresztül, hanem közvetlenül, azaz mindenféle tárgyi érzékszervek nélkül is láthat minden tárgyit, és vele egyben pedig láthat majd fokozatosan minden szellemit is, természetesen azonban azt is csak közvetlen isteni segítséggel teheti meg.  Még azonban így, azaz szellemi  tudatosan csak megfigyelnie valamit  vagy valakit is itt a szellemi avagy isteni léleknek mindig is tehát csak az elébb írt békés, nyugodt létállapotában lehet, vagyis amikor mentes az egójától, vagy már teljes mértékben uralni tudja azt, míg még az is van neki.  (Valóságos figyelők, azaz eredetileg örök figyelő „szemek” vagyunk magunk is tehát, akik elfelejtettek közben magukra is „vigyázni”, vagyis az Istenéből való szellemi élet mivoltunkra is figyelni, és így meghasonlottak a tárgyi egójukkal, és már csak rajta keresztül néznek mindent, azaz elfelejtettek szellemileg látni is.)

Magát a szellemi lélek mivoltunkat azonban egyedül csak Isten világosságával, és egyedül csak Isten, és Isten Krisztusi segítségével tudhatjuk „fényesíteni”, és végül pedig már teljesen és tökéletesen világossá tenni is, de még csak teljesen kinyitni is, vagyis végtelenre kitágítani is. A lélek tudati ajtaját Isten szeretetereje nyitja ki, mellyel azt, mint a legtisztább és legfényesebb szellemi „fénysugarával” (ráfókuszált világosságával) megérinti. Az ezt megélt emberi lélek pedig ezzel az őt az elért fejlettségének megfelelő szinten már át is ható szeretet-„fénnyel” tudja majd megnyitni az „ajtót” Istennek a „halott” (szellemileg még süket és vak) lelkek esetében. Az ilyen egyenesen az Isten vagy Fia által megérintett embereknek azon kell tehát fáradozniuk, hogy az Isten szavait szeretettel közöljék a(z élő)halott lelkekkel, mely segítségre azok már szintén meg tudják maguk részéről  is nyitni a lélek mivoltukat Isten számára. Így „keltheti” tehát maga az Istennel már közvetlen és folyamatos kapcsolatba került lélek is életre az élőhalottakat, vagyis a földön élő embertársait, azaz lélektársait, mely lélek- „kelesztő” munkát is azonban érdemben mindig maga Isten végez a szeretetével teljes szavain keresztül, vagy éppen szavak nélkül is.

Az anyagi elme (testtudat, azaz tárgyi tudat, itt és most legismertebb nevén ego) életszemlélete és életfelfogása merőben eltérő az anyagtalan szellemi elme életszemléletétől és életfelfogásától, mivel a véges elme önmagában képtelen meglátni, és így felfogni is az anyagtalan értelmes tudat lét és életállapotát. Annak szintén halhatatlan világát sem láthatja, és azt így szintén fel sem foghatja önmagában az anyagtudat, hanem legfeljebb is csak a kozmikus világokat (akár még a legmagasabbakat is), és az azokban szintén létező jelenhez hasonló életet, melyeket mind magasabb rendűeknek képzel már csak azért is, mert mindet a feje fölött láthatja a második égben, mint még csak az őt közvetlenül megvilágító nap és hold égitesteket is.

Nekünk, szellemi lelkeknek mindent az Isten szemszögéből kellene tehát néznünk innen a tárgyi valóságból is, és úgy kellene itt is cselekednünk (teremtenünk is), mint ahogyan azt Ő teszi, és nem pedig ehelyett még magunknak is korlátoznunk kellene magunkat még csak a fáradtsággal teremtésben is, melyet is magunk érdemeltünk ki a tárgyi testtudattal  és tárgyi testünkkel való meghasonulásunkkal.

Ha tehát már csak a maga Ővele egy és azonos Lelkét is Magából teremtő Istennek jellemvonásaival (Isten tulajdonságaival) felruházottan úgy cselekszünk mi is, mint Ő, akkor az Övével egyező teremtő képességünk is lesz akár már itt a földön élvén is, vagyis szellemi képességünk lesz a teremtés nekünk is, azaz akár itt helyben is még fizikai dolgokat is teremthetünk minden látható anyagot hozzá igénybevétel nélkül is. (Jézus ezt nem is csak elmondta, hanem be is mutatta nekünk, és nem egy tanítványa is meg tudta tenni. Még, mint ahogyan mesterük is az isteni erővel, halott testeket is teremtettek élővé.) Itt gondolattal, szóval, és cselekedetekkel is teremtünk, vagyis előzetes szellemi megteremtéssel létrehozunk a jelen mulandó valóságban szintén tárgyi minőségű dolgokat, tárgyi történéseket, vagyis a szellemi teremtéseinket aztán már tárgyi gyakorlatilag is megvalósítjuk.  Teljes jellembéli helyreállítottsággal teremthetnénk tehát azon módon magunk is, mint ahogyan ezt itt Jézus sokak szeme láttára tette.  (Őneki ez természetes volt, nekünk pedig csoda.)

Csakis azonban Isten képes a Fia által teljesen, azaz a teljes egészünkkel is helyreállítani bennünket, lelkeit, és végül Isten ránk világoltatva az Ő teljes arculatának világosságát (teljes dicsőségét) is, aztán már megszabadítani is bennünket a tárgyi testünknek, és az egész tárgyi valóságnak is képletes fogságából, a kettős „bilincsünktől”. Az egója hajtotta lélek azonban még az elveszett lélek kategóriába tartozik. A tárgyi értelmű és érzelmű elmén, vagyis az azon keresztüli lét, élet, és világszemléleten a léleknek tehát mindenképpen túl kell lépnie. Teljes egész egységében kellene innen is érzékelnünk a Létet és Életet, és benne az egész világegységet, és a szintén teljes embert is. Ehhez is azonban, mint ahogyan magunkban is, úgy a lélektársainkban is, mindig csak a „jót” (az igazán jót, az igaz jót) kellene keresnünk, mert, ha bennük, és esetleg még magunkban is, mindig csak a rosszat keressük, akkor azt fogjuk mindig megtalálni, vagyis mindig a rosszal fogunk szembesülni is, azaz így abban lesz a továbbiakban is részünk, éspedig e gyakorlatnál megmaradván mindig bőséggel is. Ez esetben ugyanis Isten a Szeretet helyett inkább foglalkozunk a gonosszal, akitől való minden rossz és tisztátalan bennünk is, és ugyanígy az embertársainkban is, ha ők is ilyen keresők.

Az embertársainkat is tehát mindig ítélkezés mentesen kellene szemlélnünk, ha valóban meg szeretnénk innen szabadulni, mely is tehát a teljes szellemi tudati helyreállításunkkal, és teljes megtisztításunkkal lehet csak meg.