A tökéletesség a teljes önzetlenséggel egyenlő. Az ember tehát csakis akkor és azzal érheti el az élete tökéletességét, ha önző tettei, önző gondolatai, önző vágyai már sem szellemi, sem lelki, sem pedig fizikai (anyagi) vonatkozásban nincsenek, vagyis ha a vágyai az egyetlen igaz Istenhez való vágyódása kivételével minden létező szinten végleg megszűnnek. Az ember akarata ugyanis csakis ezen tisztaságú lét és élet állapotát elérve kerülhet abszolút azonosságba Isten, a Teremtője akaratával, Aki a legtisztább és leghatalmasabb Szeretet lévén soha senkinek nem akar, és nem is tesz semmiféle rosszat, hanem mindenkinek csak jót. A sem szándékával, sem gondolataival, sem pedig a nyelvével (szavaival) már soha többé nem vétkező ember tehát a tökéletes ember, mert az ilyen ember az, aki mindig csak jót cselekszik is. A tökéletes ember teljesen uralja tehát indulatát, gondolatait, nyelvét és cselekedeteit is, vagyis ő a földi élete során már megszelídítette, azaz a maga eredeti arculatára isteni segítséggel újra visszaformálta a teljes elméjét, és így az már semmi gonoszságtól sem fog lángra lobbanni, vagyis maga is szintén emésztő, perzselő, illetve pusztító tűzzé válni, azaz bárkiben vagy bárkinek is kárt okozni illetve tenni, még csak gondolatban, szándékban sem. Az ilyen, mindenki és minden irányában már csak jó indulattal és jó akarattal levő embernek a szíve tehát már tökéletesen tiszta, és ezért teszi az előbbieket így. A száj pedig mindig csak szívből tudhat szólni, és bizony úgy is szól. Ha tehát a szívben (az ember valóságos lényegi mivoltában, aki az „ember”) még bármennyi gonoszság is van, akkor az is folyton előjön („kifolyik”) belőle, míg az a szívből végleg ki nem lesz irtva, azaz belőle örökre el nem lesz távolítva, és általa és tőle ugyanígy el nem lesz utasítva is. Ezért az ember szavai alapján tökéletesen meg lehet állapítani, hogy ő már valóban is az Igazság és az igazulása útját járja-e, vagy még mindig csak a gonoszságban vesztegel, vagyis a szíve tökéletes megtisztulása hiányában mégiscsak az Isten ítéletét vonja magára, amikor is az Istennek nem kedvére, hanem ellenére való cselekedeteivel végül is maga ítéli magát abba a jelenleginél is alantasabb léthelyzetbe illetve létállapotba, amire ő itt érdemessé tette magát.

Krisztus vezesse el a „szívünket” (a velünk egy és azonos szellemi szeretetünk és értelmünk általunk megbonthatatlan egységét, mely isteni, azaz valóságos lényegi teljességünk központilag Istennél, azaz Istennek az Ővele egy Hatalmát is jelentő Szeretetében, és természetesen a Ővele abszolút egységben lévő Értelmében is benne van, és egylényegű is Istennel) az Isten és a felebarátaink helyes szeretetére, és a Krisztusi türelemre és békére is, hogy Őhozzá hasonlóan mi is tökéletesek lehessünk, mint amilyen tökéletes Isten a mi Atyánk.

Ember, ha tehát magad is az eredeti tökéletességed elérésére törekedsz, akkor semmit ne tegyél önzésből, dicsőségvágyból, hiúságból, érdekből, vagyis soha ne a magad, és szűkebb- bővebb érdekcsoportod hasznára gondolkozzál, szóljál és dolgozzál, hanem már mindig csak Isten dicsőségére és hasznára tegyél kivétel nélkül mindent. Hagyományokat, divatot (trendit se) ne kövess, ne a világra tekintgess, hanem már csak Krisztusra a Megváltó Istenre, minden világi dolgod közepette is. Krisztus Jézus legyen tehát a mérce („zsinórmérték”) minden világi dolgodban is, és soha ne pedig saját magad, vagy a másik emberek, vagy ezeknek akár csak elképzelése, elvárása is. Soha ne embereknek, hanem mindig csak Istennek tegyél eleget, ahogyan azt az Ő Fia szintén mindig tette az itt jártakor is.

Élj benne a világban is, míg Isten a testedet élteti, de ezt úgy tedd, hogy a valóságos magaddal többé már ne a világ vonzásában, ne a világ erőterében (ma, azaz újabban már „energiaterében”) létezzél, hanem már mindig csak az Isten hatalmát is jelentő legközvetlenebb erejében, a felülmúlhatatlan erejű, és szintén szellemi minőségű teremtő szeretete vonzásában, vagyis már mintegy újra is csak magában Istenben, azaz már soha többé kívüle, Őtőle tehát többé már nem elkülönülten, hanem Ővele, és szintén Őneki és Fiának köszönhetően, már örökösen is örök egységben és együtt is, és ugyanilyen egységben és együtt is az Ő tökéletes lelkeivel is.