Van Igazság

Ingyen az igazságról

Ingyen az igazságról

A léleknek meg kell tisztulnia, ha élni akar

2019. december 07. - labraham

Annak az emberi léleknek, aki nem a halált választja végső valóságának, hanem az elmúlhatatlan életet, mindenképpen meg kell tisztulnia, azaz teljesen meg kell „mosakodnia”, még inkább azonban aktív részvételével ki kell így „mosatnia” magát azzal, aki őt így, vagyis a teljes egészével tisztába tudja tenni, teljesen helyre tudja állítani..

Az Istentől való, vagyis maga Isten teljességgel megszabta „hitvallás” (Istenbe, Isten igazságába vetett hit cselekedetekkel való nyílt vállalása), és a szintén Isten szemében jó erkölcs folyamatos gyakorlása mellett léteznek más szellemi lelki lét és élet tisztító folyamatok is, melyek is képesek lehetnek visszavezetni is az embert az igaz és tiszta tudatos Isten-tudat létállapothoz, és azzal egyben pedig már az Istenről való helyes (igaz) tudáshoz, és így már magához Istenhez is. Ilyen folyamat lehet a legalább napi vagy heti rendszerességgel végzett Istenről való elmélyült gondolkodás, vagy pedig a minden tárgyi gondolatnak szüneteltetésével végzett, és ezért itteni gondolkodás nélkülinek nevezhető létállapotba jutás (akár már a mindennapi tevékenységeink során is), de az egészen egyszerű, azaz minden vallási külsőségektől, minden vallási tárgyi gyakorlatoktól, ceremoniális dolgoktól teljesen mentes, úton, útfélen is végezhető szellemi tanítás is lét és élet tisztító, melyet is maga Jézus a Krisztus is végzett, aki Istennek Fia képes Isten után egyedül arra, hogy az embert teljesen is tisztába tegye, vagyis hogy az értelmes szellemi tudatot egyetemben a tudatával, azaz a teljes egészével teljesen megtisztítsa, hogy aztán Isten ezt az emberi lelkét így már meg is szentelhesse, azaz ezúttal már örökös szentjévé nyilváníthassa.

A teljes lelki tisztaságunk megvalósulásán a magunk részéről azonban a legegyszerűbben azzal „dolgozhatunk”, ha őszinte szándékkal és alázattal, és ennek már hangot is adva alárendeljük magunkat Istennek, és Isten velünk, emberi lelkekkel szemben támasztott minden egyes jólétünket szolgáló parancsolatának, és egyéb szerető elvárásainak, vagyis ha az Isten szeretet uralmához való meg- illetve visszatérésünket követően, már csak ezeknek az Isteni elveknek és javallatoknak megfelelően tevékenykedünk az életünk minden pillanatában, azaz ha már csak ennek szellemében, és Isten állandó jelenlétének tudatában végezzük mi magunk is a teremtő munkánkat. Így cselekedve azonban már nem is csak a szellemi lélek mivoltunk tisztul meg, hanem azzal egyben akár már mi magunk is újra az aktív résztvevői, illetve újra engedelmes szolgálói lehetünk Isten lét és élet tisztító munkájának is. Mégpedig azzal a teremtő munkával, hogy már mi magunk is egyre több magát maga, társai, vagy társai révén is beszennyezett lelket „mossunk” tudatilag újra tisztává, azaz tegyünk a miénkkel ismét, és már végérvényes jelleggel is istenivé, valamint azzal egyben pedig Istenről már újra helyesen tudóvá, azaz Istent tökéletesen ismerővé, és ugyanígy értővé is. Minden Istentől eltévelyedett, eltávolodott és ezért „befeketedett” („sötétséggé”, valójában azonban Istenről egyszerűen csak tudatlanná lett), azaz ezzel magát beszennyezett lelket ugyanakkor pedig ezzel ébreszthetünk rá annak kétségkívüli igazára is, hogy ha valaki teljesen és tökéletesen megismeri az Istent, az azzal egyben már nem is hogy csak Őt érti meg, hanem szintén egyértelműen már azt is, hogy minden egyéb más tudás is csakis az Istenről való tudásnak a része lehet, ahogyan az egyéni lélek is egyszerűen csak része az Isten Ővele egy Lelkének, mind tehát a tiszta állapotában, mind pedig jelen, anyaggal (is) „beszennyezett” állapotában is, mely „tisztátalanságából” tehát minden egyes léleknek meg kell tisztulnia, hogy mindenki és minden „szent”, azaz „szeplőtelenül tiszta” már ne is, hogy csak lehessen, hanem már mindörökre legyen is. Természetesen azonban és mindig elsősorban az Istennek, és Őt követően pedig már minden egyes lelkének örömére, és ugyanígy mindenki és minden más létezőnek és élőnek együttes örök örömére is.

Isten teljes és tökéletes ismerete magával az Abszolút Igazsággal, a Szeretettől elválaszthatatlan abszolút minőségű Tudatos Értelemmel avagy Értelmes Tudattal, valamint a színtiszta Léttel és Élettel egyenlő, Aki és Ami tehát nem csak az örök forrása minden erejének és energiájának, hanem azzal egyben a maga Teljességébe bele is foglalja azokat. Minden tehát Őáltala, Őbelőle, és Őbenne nyilvánul is meg, mely belső erejéből élőlények is származnak, melyek két csoportra oszthatók fel. Ez a két csoport pedig az örökké és valósággal szabad lelkei csoportjainak összessége, és az ideiglenesen, örökösen, illetve örökre feltételekhez kötött, azaz különféle korlátozások alá helyezett lelkek csoportjai összessége, mely mindösszes lélek száma végtelen. Isten, a legtisztább Szeretet és Értelem, Aki tehát az ugyanilyen tiszta Élet is, viszont ennek a tagozódásnak ellenére is minden egyes lelkéről mindent tud, vagyis mindent lát és ismer, mert azok kivétel nélkül minden a részei Őneki. Istennel, az Abszolúttal való szerves, azaz élő kapcsolatát éppen ezért még maga az egyéni lélek, de a lelkek csoportja is képtelen, és még csak nem is lehet képes megszakítani, viszont a rendelkezésére álló értelmével a lélek képes lehet elkülönülni, illetve el is távolodni Istentől. Ugyan tehát tűnhet úgy, hogy az egyéni lélek, vagy az ilyen lelkek csoportjai a kapcsolatukat ideiglenesen, vagy már véglegesen is megszakították Istennel, ám mindez is igaz valósággal csakis az Isten által és akaratából történhet meg, vagyis a „szakadás” mindig csak Őáltala, és nem pedig a teremtményei által hajtható végre, azaz vezethető el a végkifejletéhez.

Ezzel az előbbi „végzéssel” azonban már nem csak a lélek ideiglenes vagy egykoron volt örök, és vele egy és azonos formája szűnik végleges jelleggel meg, hanem az önazonossága elvesztésével már a számára is legfontosabb tudatos értelme is az „ízeire” (a szeretettel együtt legfinomabb szellemi lévén legfinomabb alkotórészeire) bomlik szét, és úgy olvad vissza Isten legfőbb erőibe. Isten eme legfontosabb erői azonban soha semmilyen módon nem veszhetnek el végleges jelleggel, és nem is semmisülhetnek meg, hacsak valami már igazán rendkívüli oknál fogva nem Ő maga akarja, hogy az így legyen. Isten halálra ítélt szellemi és lelki egysége lényegében a tehát még így a formájához hasonló halálát jelentő „kettévágásával” (kettő egymástól különállóra széthasításával) is fenn fog maradni, szemben az Isten eleve mulandónak tervezett anyagi energiáival, melyeknek nincsen még csak hasonló fennmaradási lehetőségük sem. Legalábbis eddig még nem tudunk róla, hogy lenne ilyen tárgyi minőség.

Minden egyéni emberi lélek Isten köztes (szellem és anyag közötti) erejét alkotja, ugyanis valamennyien az Istennek az Ővele egy szeretetével egy szellemi értelme, és eme legtisztább értelmi és szeretet mivoltának képét magán hordozó, miáltal Őt nem csak magán illetve magával hordozó, hanem magával, és így már maga is megnyilvánító tudata (azaz szintén szellemi minőségű tudat-„matériája”) örökre egybeforrt, és ezért megbonthatatlan egységét képviselni hivatottak szellemi testileg. Az Isten képét magán viselő (hordozó) emberi tudatos értelem mintegy tehát szemléltetésül is van a mindenség összes élőlénye számára. Mivel pedig ezek az élőlények, vagyis emberi lelkek, mint értelmes tudat-„matériák”, avagy tudati erők, közöttük helyezkednek el, mind a szellemi és lelki erőkkel, mind pedig az anyagiakkal, köztük tehát a mulandó fizikai energiákkal is való kapcsolatra egyaránt hajlani képesek. Hajlamosak még tehát mind a finom fizikai, mind pedig a durva fizikai energiákkal is kapcsolatba lépni, noha eredetileg náluk magasabb rendűek, mert Isten felsőbbrendű erőihez, a tisztán értelmi (szellemi) és a tisztán tudati (lelki), együtt („szent frigyben”) tehát „szellemi és lelki” erejéhez tartoznak. Eredetileg pedig ezek a szellemi lelkek még az Istenéhez szintén hasonló függetlenséggel is rendelkeznek, természetesen azonban a jelenlegi parányi méretüknek megfelelően, ami itt Isten anyagi valósága illetve anyagi energiái világában is a szabad akaratukban kerül a leglátványosabban megnyilvánulásra illetve kifejezésre, ami is tehát Isten hasonlóságára szintén megadatott nekik, azaz nekünk, emberi lelkeknek is.

Azért tehát, hogy az eredeti lét és élet helyzetünkbe (lényegében azonban tiszta tudatállapotunkba, isteni tudatállapotunkba) visszakerülhessünk, egyszerűen csak meg kell tudnunk szabadulnunk egy ránk nézve mindig csak károsan hatható hajlamunktól, ami végül is nem más, mint a finom és durva fizikai anyagokkal illetve energiákkal való hasonulás hajlama. Mi, emberi lelkek ugyanis Istent, a valóságos eredetünket mintegy már teljességgel is mellőzve, illetve magunktól már el is utasítva, az Ő fizikai energiáival hasonultunk meg, azaz velük azonosítjuk magunkat ahelyett, hogy az Istenéhez hasonló valóságos lényegi mivoltunkat (a tiszta isteni értelmünk és tudatunk szintén szent frigybe összeforrtságát, azaz egységét) tettük volna a létező összes élőlénye számára nyilvánvalóvá, még tehát ebben a jelenleg Őhozzá képest miniatűr arányunkban is.

Mivel pedig a „hibát”, azaz a „meghasonlást” mi emberi lelkek követtük el a szabad akaratunk révén, azt nekünk is illene kijavítanunk, és nem pedig még ezért is a mindig csak az egyedül jó Istent kellene hibáztatnunk, mint valamiféle elvetemült bűnözőt vagy gonosztevőt. Egyedül ugyanis Ő az, aki a Fia által bennünket is teljesen hibátlanokká, azaz újra tökéletes lelkeivé tud tenni, ami a teljes tisztaságunkat is jelenti.

(Azután pedig nekiállhatnánk már az eredeti feladatunknak is, vagyis ép és tiszta köztes erőkként Isten és Krisztus Jézus vezetésével megkezdhetnénk a Menny és Föld teljes és tökéletes egyesítését is, amit is éppen, hogy a tisztátalanságunk, a magunktól való személyiség hibáink, és az anyaggal és energiákkal is való „összekenődöttségünk” végett képtelenek voltunk végezni.)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://labraham.blog.hu/api/trackback/id/tr8615342824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása