Amit Jézus az Isten országa látásával kapcsolatban mondott a tanítványainak, az ma is éppen úgy érvényben van. Ahogyan tehát az ott és akkoriban jelenlévők között voltak (mint például István vértanú is), úgy az itt és most jelenlévő emberek között is vannak és lesznek, akik még a testi haláluk előtt a szellemi minőségű lelki szemeikkel bele fognak látni Isten hatalommal bíró országának „eljövetelébe”. Ennek az így most még „csodás látomásnak” is nevezhető történésnek a meglátására azonban ezeknek az embereknek soha nem egy testükön kívüli helyen (pl. pusztában délibáb látványa szerűen) volt meg, vagy lesz meg a lehetőségük, hanem a tulajdon szellemi tudatukban, illetve azon is mintegy keresztüljövően, amit aztán így már nem csak ezzel a csak tárgyszerű szellemi elméjükkel, hanem átadván neki a tárgyi tudatukkal is képesek lesznek felfogni. Vele is felfogják tehát egy rövid időintervallum elteltéig, és ezért tárgyi gyakorlatilag is le tudják majd bármikor írni, vagyis ezt az „eljövetelt” elképzelhetővé fogják tudni tenni még azon testi emberek számára is, akik azt valóban is meg akarják érteni, és nem pedig ezt is csak kigúnyolni akarják, mint a „képmutató farizeusok”, a minden tisztán szelleminek a létezésében még mindig makacsul kételkedő, és ezért csak „testi”-nek nevezhető emberek teszik.
Isten országa ide ténylegesen is eljövetele, vagyis annak ide (is) kiterjedése azonban Krisztus egész földön, és a rajta élő élőlényeken való teljes szellemi uralmának bekövetkeztével valósulhat csak meg, vagyis amikor Krisztus Isten dicsőségével eljőve a Sátán szellemi uralmát csupán már a puszta megjelenésével zéró szintre letöri, vagyis amikor a hazug és erőszakos uralmat Isten a Krisztusa által, mint az Ővele tökéletes egységben élő Lélekzetével lesepri a föld színéről, azaz teljességgel megsemmisíti, a fő gonoszt pedig oda és arra fogja helyezni illetve juttatni, ahová (a legalantasabb léttartományba) és amire (tevékenységeiben teljes lekorlátozottságra, az egész teljességével „lekötözésre”) az való, és az egész bagázsa (söpredék serege) sem számíthat ettől akár csak valamivel is jobbra a második halálig, ami viszont már valóban örök halál lesz a csak arra érdemeseknek.
Isten országa itt a földön tehát mindenképpen meg fog valósulni, éspedig ez két módon is történhet, azaz kétféleképpen lehet nyilvánvaló a jelenléte, ami tehát az itt is megvalósulása. Az egyik módozat szerint ez úgy valósulhat meg, hogy az előtte még csak közöttünk láthatatlanul jelen levőségét Isten a maga teljességével együtt belénk, földön élő szellemi lelkekbe mintegy „belehelyezi” már világítani is, és ettől az így a földnek már egész területén nyilván is megmutatkozó tiszta és tisztán szellemi ragyogástól nem is csak a testünk, hanem az egész föld is átszellemül, azaz az itt anyaginak nevezett sűrű szellemi mivoltából az maga is tiszta és tisztán szellemi minőségűvé lesz, egyetemben a még magán hordozott élőlényekkel. Ezzel és így lesz tehát Isten országának tagja maga a szintén élő föld is. Valószínűleg tehát ez volt Isten első megvalósítási változata, de mivel ez még ma sem látszik megvalósulni, egy talán jobban is ismert másképpen fog Isten országa ide eljönni. Ez pedig nem innét alulról kezdeményezett megvalósulás lesz, hanem Isten az „egész ország-házát” (egész országát, egész szent teljességét) mintázó házával, és benne a házban Maga világolva fog az emberek és világ megmaradásáért magát feláldozó Fiával együtt ide a földre leszállni, és úgy az előbbit itt végül mégiscsak megvalósítani azzal, hogy Fia, és a már Őáltala megszentelt, és ezért házába, a „szent templomának” is nevezhetőbe ki-be járást is kapott emberei a nyilvános jelenlétük által nyerjék ehhez meg az embereket. Természetesen létezhet azonban egy rendkívüli harmadik változat is, miszerint Isten a jelen földet a folyton csak bűnöző miattunk teljesen megsemmisíti a rajta élőkkel együtt, és új, országa egészéhez közvetlenül hozzácsatlakoztatott, teljességgel anyagtalan és energiátlan földet teremt, és rá szintén vadonatúj élőlényeket, köztük embereket is helyez lakóiként, csakhogy ez esetben már csak pár Őáltala megszentelt ember, vagyis azokon kívül még csak egy ember sem menekedhetne meg a valóságos és totális halálától, azaz a teljes megsemmisülésétől. Ez esetben tehát az új földet új emberekkel népesítené be.
Az Isten országa eljövetele létezhet tehát emberi közreműködéssel kétféle módon is, de Isten országa földre „eljövetele” megtörténhet csak maga Isten által, vagyis az embereknek ebből akár még teljesen kihagyásával is. Éppen ezért talán sokkal jobb lenne minden egyes embernek, ha az ebben aktív közreműködést választaná a maga részéről is, vagyis maga is annak érdekében fáradozna, azzal foglalkozna legtöbbet, hogy újra Istenhez, és Isten örök fennmaradású országához tartozó legyen ő maga is, és hát az egész föld is, a rajta élő többi élőlénnyel egyetemben. Mi emberek, akkor teszünk tehát akár csak magunkkal is jót, ha magunk is azt akarjuk, hogy ne emberek, vagy valaki Istentől és Fiától mások uralkodjanak fölöttünk, hanem már mindig csak az Igaz Isten és az Ő Felkentje Jézus a Krisztus, vagyis Isten után már csak az Ő Fia, akinek Ő az egész földet is a fejedelemsége alá kívánja helyezni, és bizony, szintén oda is adja neki. Az Ő teljes uralmával már tehát itt is lesz, azaz már el is jött Isten országa, vagyis az egész föld is Isten végtelen nagy országához tartozó lesz, mely ország is tehát soha nem múlik el.
Remélhetőleg az előbbiből már az is kiderül, hogy Isten országa egyáltalán nem szembetűnő módon fog eljönni. Szembetűnő módon csakis tehát valaki másnak, mintsem Istennek országa fog ide a földre eljönni, ami ugyan tetszetős, de gyilkos hazugságbirodalomnak megvalósulását jobb volna nekünk már nem itt megérni, mert akkor mi már remélhetőleg az Isten házában lakoznánk.