Az Antikrisztus szelleme Krisztust utánozva gyógyítóként is közeledik az emberekhez, és a testi gyógyításaival az Igaz Isten helyett magát fogja Istenként imádtatni az emberekkel, de a csodatevésben nem hívő világi emberek elismerését is ki fogja vívni, még tehát őket is meg fogja téveszteni. Minden érzékszervekkel és műszerekkel nem érzékelhető szellemi és lelki ellen azonban radikálisan fel fog lépni, így is harcolván szellemi ellenfele, a valóságos Jézus a Krisztus ellen. Aki ember viszont mindennek bedől, az maga is antikrisztus lesz, magát így végül már a teljességével is átadván neki.
Aki viszont igazán ismeri és szereti az igaz Urat, az soha nem dől be a gonosznak még csak antikrisztusi terveinek sem, hanem az igaz Úrért odaadja nem is csak minden vagyonát, hanem a földi életét is. A gonosz is azonban azért tudja az elébb írt antikrisztusi terveit is már itt helyben megvalósítani, mert a földön most él a legtöbb ember isteni megváltásban való hit nélkül. Aki ember viszont inkább félti a testi életét, mintsem már csak a tiszta és tisztán szellemi minőségű lelki életét féltené, az sajnos nem méltó a valódi Krisztushoz, Isten igaz Fiához, és így pedig nem méltó a Valóságos Istenhez sem. Igen elkeserítő tehát, hogy Jézus a Krisztusnak földi élete nemhogy csak igen kevésnek, hanem egyre kevesebb embernek szolgál zsinórmértékül. Pedig a magát igazságnak, életnek, és Istenhez vezető útnak is nevező Jézus isteni szavai nyilvánosan is közvetítették, azaz ki is nyilatkoztatták a Teljes Igazságot, vagyis a Mindenható Atya teljes ismeretét, és ráadásul Jézusban a Krisztusban értelemmel ma is változatlanul látni is lehet az Atyát, az egyetlenegy Igaz Istent az Ővele szintén egy Teljes (és makulátlanul tiszta) Élet mivoltával is. Aki tehát az igaz Jézust a Krisztust nem hordozza a „szívében”, vagyis az Istenéből való valóságos lényegi mivoltában (azaz a valódi szellem és lélek önazonosságában), és így nem is Őt követi minden cselekedetében, az nem a Valóságos Istenhez fog fordulni segítségért a nehézségeiben, és így pedig ezt fogja majd tenni a gonosz uralma végekor bekövetkező nagy nyomorúság idején is, ámde így majd maga is a vesztesek közé, és nem pedig a még a halált is legyőzők közé, mint esetleg azt még így is remélni meri, fog tartozni, mert ez esetben bizony, hogy egy hamis istenben és hamis krisztusban hisz, sajnos tehát a vesztére.
Drága barátom, felhívom azonban még a figyelmedet a manapság létező igen sok hamis igehirdetőre is, akik is az antikrisztusi sereget gyarapítják. A legtöbb igehirdető ember ugyanis nem csak Isten és Krisztus szavait vallja, hanem az Ő szavaikhoz hozzátesz, vagy elvesz belőlük, és ezt a csak maga által valamennyi részével Isten és Fia teljes beszédének minősített szavakat cselekszi is meg, vagyis nem minden isteni igazságnak tesz eleget, vagy a maga kreálta igazságoknak, azaz a saját igazságainak is eleget tesz, melyekről tehát gondolhatni, hogy valójában kitől is vannak. A legtöbb igehirdető rendre átformálja tehát a Krisztus által kinyilatkoztatott teljes igazságot Istenről, de még csak magáról Isten Fiáról is, ami is bizony eredetileg a gonosztól van. Drága testvérem, még tehát csak ezúton se dőljél be a gonosznak, azaz ne cselekedjed meg annak így terjesztett még csak egyetlen szavát se, azaz ne tedd egyetlenegy hirdetői által le is példázott cselekedetét, de neki még csak gondolatát se gondold! A cselekedeteid, azaz a jelen életed, a mulandó valóságban eltöltött életed alapján leszel ugyanis magad is megítélve. Ezért pedig ha valósággal élni akarsz, akkor soha többé ne hidd a halálnak hitét, a halott hitet, hanem hidd már csak, és mindig tartsad (is) meg az Életnek, azaz Istennek szintén élő élet-hitét, és általa már csak a tehát Életnek is nevezhető Élő Istenben és Fiában hívén, mint azt az Ő Fia (az Életből való, Őt Magát és az Ő Egész Teljességét is magával ábrázoló élet) is teszi, soha ne az Őtőle másokét, hanem mindig csak a neked is mennyei Atyád, az egyedül igaz Atya akaratát cselekedd (is) meg. Jézus az Isten élő Fia is tehát ezt tette. Őt hallgasd, Őt kövesd mindenben, mert így már csak Isten szerint teszel te is mindent, azaz magad is már csak igazat fogsz cselekedni, gonoszat pedig végül már még csak egyet sem, és így már te is mindig (örökké) csak élni fogsz, vagyis magad is az örök élet várományosa leszel, és meg is kapod azt, ámde soha nem magadnak, hanem csakis Istennek és az Ő Fiának köszönhetően. Az örök élete ugyanis az embernek Isten szintén végtelen nagy kegyelméből, és így pedig ingyen-ajándékaként is van, és bizony mindenkinek csak az esetben, ha már csak Istenre és Fiára hallgatva soha többé nem dől be a gonosznak és hazugságainak.