A „jó”-nak, vagyis az igazán jónak és JÓnak helyes értelmezését, itt a Földön bizony még nagyon kevesen ismerik. A „jónak lenni jó” szlogen kitalálóinak, és annak alkalmazóinak, vagyis azok követőinek, a szlogent tárgyi gyakorlatilag is szintén megcselekvőknek sajnos még tehát csak hírből sincsen helyes ismeretük az igazán „jó”-ról, a „JÓ”-ról meg így pláne nincsen igaz ismeretük.

A „jó” lényegében ugyanis a teljesen bűnmentesség fogalmát, vagyis a tökéletességet, illetve a tökéletesen tiszta teljes életet jelenti mind személyes, mind pedig személytelen vonatkozásban. A „jó” legegyszerűebben tehát teljesen és tökéletesen önzetlen szeretetet, és ugyanilyen életet is jelent. Ha tehát „jónak lenni jó”-k akarunk lenni, akkor minden önzés és érdek nélkül a rászorulóknak nem is csak azokat kellene odaadnunk, ami dolgainkat a legjobban szeretünk, hanem mindenünket, minden vagyonunkat, vagyis még a legutolsó és legdrágább szőrmekabátunkat is oda kellene adnunk, hogy az embertársunk meg ne fázzon a hideg időkben. Ámde még ezekkel sem a legjobbakat juttatjuk a részükre, hanem azt mindig csak azzal adjuk, ha őket is elvezetjük az egyedül igazán JÓhoz, az Igaz Istenhez, és az Ő szintén Igaznak nevezhető Fiához, hogy Őtőlük illetve Őáltaluk maga is jó végre, azaz boldogsággal és örömmel teli örök életre, vagyis igazán jólétre, gyönyörűséges életre juthasson a jelen nélkülözésekkel teli életéből. 

A Földön élő embernek, ahhoz tehát, hogy ő maga „hasonló jó” lehessen, mindig is azt kell feláldoznia, ami legjobban a szívéhez nőtt, amit tehát éppen a legjobban szeret. Az emberi lélek esetében ez a legjobban szeretett pedig még most is a fizikainak avagy anyaginak nevezett és tartott test, mely mulandó testben viszont soha nem létezhet bejutás a Legfőbb JÓba, a magával Istennel és az Ő leghatalmasabb és legközvetlenebb „országával” (teljességével) is azonosítható elmúlhatatlan valóságba, ahol illetve amiben, ellentétben tehát e múló világgal, kivétel nélkül minden tökéletes, vagyis minden abszolút, vagy már maga is csakis feléje tart, éspedig többé már visszafordíthatatlanul.

Az itt „Jóistennek” egyszerűsített egyedül igazán jó Isten a „rossz” létezését, lényegében azonban a jótól akár a teljességével elkülönítve is való létezését pedig azért engedi meg, hogy a teremtményei minél jobban megismerjék, és meg is értsék a „jó”-t, vagyis a létező legmagasztosabb, és mindig elsősorban szellemi eredetű és minőségű erényeket illetve tulajdonságokat, azok szintén tökéletes egységét, és természetesen ezek teljessége alapján, és ezeknek megfelelve is, a végtelen szellemi haladás avagy fejlődés szintén örök eszményét, illetve valóságát is. Igen, még ebből az eredetitől más nézőpontból szemlélve is.

Ma azonban az emberek már mindig csak kézzelfogható jutalomért, és a szintén az emberektől kapott dicsőségért cserébe tudnak jók lenni, és sajnos emberszeretők, sőt Isten-szeretők is csak ugyanezekért tudnak lenni. Pedig az ember normális állapota a Teremtője képmása állapot. Az Isten adta eredeti jóságában, azaz tökéletességében megromlott ember nem véletlenül bizonyul tehát ma is halálos betegnek, azaz sürgősen gyógyításra szorulónak is, mivelhogy az önakaratból megtörtént romlottsága folytán az egyszerűen Teremtőnek nevezhető teremtő Szeretetnek most még csak egy igen torz képét testesíti meg. A teremtő Szeretet ugyanis vele ellentétben Maga nemhogy mindig csak jó, azaz igazán jó, hanem a jón kívül nem is tud másnak lenni, és nem is tud, de még csak nem is akar mást teremteni, de mást tenni sem, mint mindig csak jót, azaz mindig csak tökéletest éspedig kivétel nélkül minden valóságszintjén. Ez a képessége is adja ugyanis, és egyben biztosítja is, az Ő örökkévalóságát, noha Őneki még csak erre sem lenne szüksége, merthogy Ő a Szeretet az egyetlen létező és élő, aki minden „porcikájában” illetve „porcikájával” valóban öröknek nem is csak mondható, hanem örökkévalónak tudható, azaz örökkön örökké örök valóságúnak ismerhető is. Ez az elmúlhatatlan Szeretet tehát az igazán jó (egyszerűsítve: „JÓ”), és bizony még szerethető is!:) (Nekünk tehát az Ő példájára kellene jónak lennünk, és szintén az Ő Jézusi példájára kellene szeretnünk kivétel nélkül minden embertársunkat, azaz minden lélektársunkat is, mindenki és minden előtt pedig Őt kellene szeretnünk. Az itt igen népszerűvé lett „jónak lenni jó” szlogent, és az annak megfelelően tevést meg a „rákfenére” kellene hagynunk egyszer ’s mindenkorra.)