Minden ember tudja, hogy képes önmagát megváltoztatni, képes az életét az akaratának megfelelően átrendezni. Itt azonban egy ennél jóval nagyobb horderejű és jelentőségű átváltozásról lesz szó.

Ha jó megfigyelők lennénk, akkor akár még a szemeinkkel is láthatnánk, hogy a lélek (a tiszta szellemi tudat) színe kívülről, azaz innen a tárgyi valóságból nézve kéknek látszik, belülről, a szellemi valóságból nézve azonban lángoló, lobogó vörösnek felel meg. János apostol a Jelenésekben leírt szellemi látásában tehát nem véletlenül látta a szellemi illetve lelki formájában előtte megjelenült Jézus szemeit is vörösen izzónak, azaz tűzlángszerűnek (mint amilyennek innét csak fizikai szemmel nézve a Nap is tűnik), mely tárgyi szemről szintén a Biblia alapján tudjuk, hogy az valójában a „lélek tükrével” azonos.

A szellemi lélek kívülről nézve éppen úgy kéknek bizonyul tehát, mint ahogyan az űr távlatából maga az egész Föld is kéknek, „kék bolygónak” látszik. A Föld is azonban belülről maga is vörösen izzó, ahogyan ezt a természettudománynak köszönhetően is már szintén tudjuk róla. Legelőször azonban Mózestől tudtuk meg, hogy a lélek igazából a vörös színnel, vagyis itt a vörös színű, folyékony és képlékeny, szakadatlanul előre haladva áramló, de ugyanakkor a külső felszínre jutva akár teljességgel is megszilárdulni, azaz „ megkötődni” is képes vérrel van fizikailag kifejezve. (Az élő, azaz folyamatos mozgásban levő vér a külső felszínen tehát múlandóságra van ítélve.) Mózes ugyanis azt mondta a vérről, hogy az az „igaz” (tiszta szellemi) valójában avagy lényegében a szellemi minőségű léleknek felel meg (annak szimbolikus megjelenése), és ezért nem szabad azt a hússal együtt megennie az embernek. Az emberben is a vörös színű vér belül lüktet (áramlik) tehát a kívülről viszont szintén kéknek látszó erekben, azaz a szintén vérbő „véredényekben”, mely „vér-edények” a vért külsőleg egyben formázzák is, ahogyan végül is ezt maga az egész testünk is teszi. Az egész testünk lényegében tehát a szellemi lélek külső formája, tárgyi megjelenítője illetve kifejezője. Az emberi test (is) egyszerűen tehát az értelmes szellemi tudat, azaz a lélek tárgyi megnyilvánítója.

A vörös színű vér szimbolizálta lélek az emberben is tehát kéknek látszik kívülről nézve, holott többségi részben maguk az erek is vörös vérből illetve „vér-anyagból” (magát a vért is kitevő illetve összetevő anyagokból) állnak.

A Föld esetében azonban már azt is megfigyelhettük, hogy ezt a belülről nézve tehát vörös lényeget egy még nálánál is hatalmasabb lényeg, egy átlátszó tisztaságú „fehérség”, vagyis egy rendkívüli tisztaságú fehér fény veszi körül, mint valamiféle teljességgel átlátható burok. Ez az átlátszó „fehérség” viszont nem más, mint maga az Isten itt a mindent együtt és külön-külön is körülvevő éter elemmel is szimbolizált legtisztább értelmének fénye, mely „fehér fény” avagy „fehér ragyogás” azonban a kívülről kéknek látszó „vörössel” azaz a lélekkel (a tiszta szellemi tudattal) valójában abszolút egységet képez. A Föld és a többi bolygó esetében ezt az isteni értelmi „fényt” (az isteni szeretettel egy isteni világosságot) pedig a bizonyos mennyiségű önfénnyel is rendelkező napok, mint az Isten egész „testét” mindenütt beborító „szemek” tükrözik tehát a részükre, illetve veszik (ölelik) is vele körül őket, mint hatalmas, testet öltött lelkeket. Ezért, és mindennek tudatában viszont az Ádámot illetve Embert is jelentő Föld nevű bolygón bolyongó emberre nézve sem állapíthatunk meg mást.

Mindezen előbbiekben valójában tehát az „isteni”, azaz szellemi szeretettől elválaszthatatlan szellemi értelem, és a belőle lett, és ezért tőle a lényegével szintén elválaszthatatlan, tőle értelmes szellemi tudat, azaz az anyagtalan lélek megnyilvánulásáról, lényegében azonban a lélek fizikai módon is történő kifejeződéséről van szó. Itt, illetve e nézőpontból lényegében tehát csak a megnyilvánulási forma, vagyis a külső forma más, ami valójában csak innét a külső nézetből tűnik eltérőnek a „másik formától”, a magába foglalt „ tartalmi formától”, vagyis magától az eredetiségénél illetve elsődlegességénél fogva nálánál jóval lényegibb, jóval jelentősebb tartalomtól. Az igazi „lényeg”, a valóságos lényeg, az eredeti szellemi tartalom valójában tehát mindkettő esetében azonos, noha ez kívülről nézve egyáltalán nem úgy látszik.

A testi emberekké lett emberi lelkek számára az eredeti lényeggé, vagyis az „igazzá” vagy igazivá történő átváltozás (innen nézve még inkább azonban visszaváltozás) a mai korban inkább már csak a csillagok, mint hatalmas égitestek esetében figyelhető a legszembetűnőbben meg. Ez a csodás esemény azonban igen nagy valószínűséggel egyszer valamikor majd megfigyelhető lesz a „kék bolygó” vagyis maga a Föld esetében, de remélhetőleg a rajta önmagukban, és azzal egyben vele együtt is élő emberek, mint szintén „égitestek” esetében is. A kék Föld is a rajta élősködő, a még csak hozzá képest is parányi emberi testekkel egyetemben felizzva először is tehát „vörös bolygóvá”, lángolva égő bolygóvá („vörös óriássá”), majd pedig „fehér törpévé” fog változni, az akkor rá többé már nem szórtan, hanem egyenes dárdaszerűen vetülő isteni értelem hevétől (melyet a Nap, és az isteni tűztől maga is vérvörössé változott Hold valószínűleg majd együttesen fog feléje tükrözni 7 napon át), végül pedig az iszonyatosan erős ráhatásra már fizikailag is el fog tűnni (átlátszó tisztaságú lesz), azaz a Föld és az emberek vissza fognak változni tisztán szellemi lényekké, azaz szellemi minőségű értelmes tudatokká avagy tudatos szellemi értelmekké (lelkekké), majd abból az állapotból pedig majd szintén egy újabb folyamat során viszont már tisztán értelmi (Istenéhez hasonló tisztaságú szellemi) lényekké. Az ezen folyamatok révén teljes tökéletesen megtisztult lényeg valójában tehát vissza fog térni, bele fog olvadni a minden lényeg központjába, Istenbe, a leghatalmasabb és legtisztább „Fehér”-be, a felülmúlhatatlan tisztaságú (abszolút) Isteni Értelembe és Szeretetbe a Szeretetnek fontosabbságával, ahonnét illetve amiből tehát mindig is származott.