Az emberiség legszélesebb tömegének, ha továbbra is így folytatja, mégiscsak sikerül magából megalkotnia a „fenevad” képét, mivelhogy annak szellemiségét már javában magában hordozza.

Az nem pusztán csak vágy kérdése, hanem eredetileg mindig is az irigység, mint életidegen tulajdonság szerzi illetve eredményezi, hogy az egyik embernek ugyanaz az anyagi kell, mint ami a másikának már megvan, vagy ami éppen megadatik neki. A rivalizálás, a versengés kiváltója és kútfője (forrása) pedig a szintén életidegen, de életellenesnek is nyugodtan nevezhető gőg, és nem pedig kimondottan a vágy a másikénál jobb illetve több eredményre. A gőgből lesz tehát a vágy az emberben a „másikának” maga alá gyűrésére, a mindenáron föléje kerülésre, amit aztán az embereknek már egyszerűen le lehet akár másolni is. A másik fölé kerülés így lehet tehát akár vággyá is, mely vágy is eredményezheti aztán már az erőszakot, mert ezt az így viszont igazságosnak soha nem nevezhető célt a legkönnyebben ezúton lehet elérni.

A jelenlegi embertömeg hibája is egyszerűen tehát az, hogy a rossznak másolására illetve követésére erősebb a hajlama, mert az erőszakban inkább hisz, mert erre van ránevelve a mítoszaitól kezdődően a tudományon és a legtöbb valláson át egészen a művészetek és médiák jelentős részével bezárólag. A „bűnbak” (a rossz okozója és oka) keresése és megsemmisítése is ezen „kultúráknak” nevezettek által van belenevelve, sőt már bele is van szuggerálva az emberi tömegekbe. A legújabb „bűnbak” most azonban már nem is az így működvén csakis „álkereszténynek” nevezhető kereszténység lesz (noha látszatra ellenük is hadjárat fog majd folyni), hanem az embereknek azon csoportja illetve egyedei, akik már mindenben csakis magát az Igaz Istent emberformában megjelenítő Jézust, és az Ő tanítását és viselkedését vágyják követni és utánozni, és nem pedig helyette egyes embereket, vagy emberi tanításokat. Az emberi tanítás, ellentétben tehát az isteni tanítással, többnyire már csak az erőszakos problémamegoldásra törekszik ránevelni az embert („a jóért küzdeni kell”), csak azt csalafinta módon „békés”, illetve „humánus” megoldásként tűnteti fel. A tömeghez, vagyis a többséghez csapódott, vagy szándékosan oda igazodó ember azonban éppen ezért lesz „elveszett”, de legalábbis öngyilkos ember. Kollektíven elfogadja ugyanis a gyilkosságot, a gyilkosság szükségszerűségét is, amit viszont az isteni tanítás az ember vonatkozásában minden más erőszakossággal és hamissággal (ami végül is szintén erőszakosság) egyetemben mindig is, és minden körülmények között is tilt, vagyis soha nem javall. Az emberiség nagyobbik tömege lényegében tehát kainista szemléletű illetve felfogású lett, vagyis a rossz példára maga is az ártatlan vére árán, de legalábbis annak rovására akarja elérni a maga „jóságát” azaz tökéletességét. Az igazságtalanság így lett tehát igazsággá az emberek szemében, holott éppen ez a hibás szemlélet fogja eredményezni az emberiség kipusztulását a Föld elpusztulásával egyetemben. (Amennyiben persze ezt a Föld maga is elfogadhatónak fogja majd tartani, és maga is nem „harcba” azaz véres küzdelembe fog kezdeni a maga túléléséért, melyről már nem is beszélhetünk jövő időben. Az ember és a szintén élő természet ugyanis egymás kiirtásába kezdett. A természet eddig még tűrte, hogy az ember folyamatosan pusztítsa, de most már maga is féltve az életét illetve fennmaradását, elkezdte már tömegesen is pusztítani a pusztítóit.)

Akárhogyan is nézzük tehát, a mai emberek többsége, akár csak a puszta önzésével is, még mindig csak Káin kultúrfokán él.

Jézus a jobb illetve a „jó” választása lehetőségét jött előadni az emberiség egészének, de az emberi többség továbbra is az erőszak, a harc, a háború, azaz a vérre menő küzdelem és az „ártatlanok” legyilkolása mellett döntött, álszent módon még csak észre sem véve azt, hogy az embereknek már az anyagi javaktól való ellehetetlenítésük is a leöldökölésüknek minősül. Jézus azonban ezt előre tudta, mivelhogy benne maga az Isten volt jelen a Földön. Ezért is mondta, hogy ezúttal még nem azért jött, hogy „békét hozzon”, azaz hogy a béke teljességét is elhozza az emberiségnek (noha a maga személyes avagy emberi békéjét illetve békességét például szintén itt hagyta az emberek számára). Az emberiség nagyobbik része ugyanis pontosan az általa elkövetett vétkekben aztán már végképpen és teljességgel ártatlan Isten legyilkolásával a lehető legnyíltabban vagy legvilágosabban fejezte ki azt, hogy a sorozatos isteni felhívások, és még a személyes isteni figyelmeztetés ellenére is inkább az erőszakot, és a szintén az állatokra jellemző egymást utánzást (és nem pedig a mindig csak jó Isten utánzását!) választja minden áron, még tehát a tulajdon maga és élőhelye maga általi elpusztítása árán is. Így azonban az emberiség, noha egy részével (a fejét képező „főivel”, az „elítjével”, és annak „holdudvarával”) igen magas anyagi kultúrfokra jut is el, valójában még csak egy vadállat csorda szintjét sem fogja elérni, hanem inkább még a maga egész csordáját is (végül pedig még a „fői” és udvaroncaik után maradt „fői” képezte egyedül maradt önmagát is) legyilkolni képes „ fenevaddá” lesz, vagyis ezzel a már elvadult életellenességével valóban meg fogja magával alkotni a „fenevad képét”, és már csak azt, illetve annak szellemiségét fogja „egyetlen istenként” imádni, és nem pedig a Valóságos Istenét, az Igaz Istenét, a Szeretet és Békesség Istenét.

Az embernek az alapvető lét-illetve élet-vágyon túli vágyakozás lehetősége viszont azért adatott meg, hogy a magában a létezésében és életében is csak a jóra és szépre vágyjon, mely „jó” és „szép” viszont egyedül csak az lehet, ami a létezés és élet minden résztvevője számára „jó” és „szép”, vagyis mindenre és mindenkire nézve is mindig csak kellemes illetve hasznos, és nem pedig bármennyire is, de káros. Az ember azonban még ezt a vágyát is a viszályára fordította, ahogyan azt a szintén ugyanabból az „egyetemes forrásból” meríthető, és hasonlóan továbbadható igaz szeretettel is tette. Az önző céljaira, azaz a tulajdon vágyai elérhetésére fordítja illetve használja tehát még ezeket a legfontosabb tulajdonságait is, és nem pedig egyaránt mindenki javára. Igazából tehát ez teszi „vadállattá” az emberiséget, vagyis egyre kevésbé „emberré”, noha az emberi többség ezt egyáltalán nem így vallja, de még csak nem is így hiszi, sőt nem is így látja, köszönhetően tehát az eredményes szuggesztiónak, avagy „varázslásnak”, ha úgy jobban tetszik. Ettől azonban a „fenevad” szellemisége, még egyáltalán nem válik „emberi” szellemiséggé, hanem csak egyre vadabb lesz. Ezt pedig talán már nem is olyan sokára mindnyájan meg is fogjuk látni is, hacsak már nem mi magunk is annak részét képezzük. Akkor ugyanis ezt már nemhogy látni nem akarjuk, de még csak hallani sem akarunk többet felőle. Bizony, a felőle hallani sem akarók lassan már el is érik a kritikus tömeget, mely tömeg így, élükön a hasonszőrű vezetőivel, hamarosan bele is fog fogni (ha már el nem kezdte) az új bűnbakok megkeresésébe és levadászásába, vagyis a nem az ő vadállati gyilkos erőszakosságot igazoló életelveik szerint élő embereknek legyilkolásukba. Sajnos, ezzel is azonban csak a maguk áldatlan létállapota fog nyilvánvalóvá lenni, éspedig később bekövetkező igen súlyos következményekkel, mintsem a „magas anyagi kultúrájuknak” valóságos áldása, mint azt még így is merik remélni az ő hamis istenüktől, az emberölő istentől. Csakhogy így a fők és tagok is minden későn fognak rájönni, hogy ő aztán végképp nem áldást adni jött rájuk a „kulturális fejlettségük” végett, hanem nekik is halált fog helyette osztogatni válogatás nélkül.