A „létel” régi kifejezés is lényegében az élve is létezést, vagyis a levést és élést („vanságot” és „vagyokságot”) fejezi ki egy szóban, ami szó így valójában Magát az örökké valóságos, vagyis örökkön örök fennállású, és színtiszta Szellemi Lét és Élet megbonthatatlan Egységét is „takarja”,
azaz foglalja magában, lényegében tehát Istent az egyetlen Igaz Lényeget jelenti. Önmagában ez az Örök Szellemi „Lét és Élet” mentes a haláltól, és minden más rossztól is, és ezért is jelenti ez a kifejezés a színtiszta Léttel egyben a szintén elmúlhatatlan ugyanolyan Életet is, ami Életnek is pedig a valódi lényege az örök létezés öröme és boldogsága.
A teljességgel anyagtalan, azaz teljesen tiszta, és tisztán szellemi minőségű lelki világot, a szellemi élet világát örökkévalóság, örök boldogság, és teljes tudás, azaz mindentudás jellemzi, és ugyanez van a vele megbonthatatlan egységben létező szellemi világgal, amiből való az egészével a lelki világ, és ezért nem is lehet őket két egymástól teljesen különálló világnak tekinteni, hanem csak egynek. A szellemi életnek pedig a természete az örökös fejlődés, és az örökös megújulás is.
Az örök és színtiszta Létnek is nevezhető Istennek a „csodája” viszont a megnyilvánult élet, vagyis az anyagi élet, ami a jelen formáknak, a nem örök formáknak élete. Minden testi szemekkel látható forma azonban csak átmeneti megnyilvánulás, vagyis csak ideiglenes (időleges, azaz nem örök) létezésű. Csak az ilyen mulandó forma nélküli teljességgel anyagtalan Lényeg, a mindeneknek egyetlen Forrása örök és változatlan szellemi minőség, Aki Örökkévaló Szellemi Tisztaság, azaz Szentség viszont minden ilyen előbbi látható formának is Lényege, és Alapja is. Ha pedig mi, ideiglenesen mulandó formában élő teremtményei felismerjük, és meg is értjük Őt magunkban, az Őbelőle való lényegi mivoltunkban, akkor többé már nincsen szükségünk újra mulandó formában képletesen megszületnünk, mert az Ő teljes felismerésével megtörténik az „újjászületésünk”, vagyis az eredeti üdvös, azaz örökké boldog létállapotunknak örökös jelleggel visszakapása Istentől, és vele együtt örökösen meglesz az örök örömünk is az örök életünk végett.
Azért is érdemes lenne az előbbire már a jelen életünkben eljutnunk, mert aki szellemi lélek már mindenben, és így magában is felismeri, és meg is érti Istent, annak a legtöbb teremtmény inkább már csak a kedvére fog tenni (nem lesz semmiben sem az ártalmára). Aki viszont még nem így lát, érez, és tud, az az ugyanolyan teremtményektől inkább csak rosszra számíthat, mivel azok sem látják az őbenne, és a teste mögé elrejtőzötten is jelen lévő Istent, Aki tehát minden testi szemekkel látható mögött is „ott” van, mivel csak Ő van belül, és csak Ő van kívül is.
Aki tehát már őszinte az önmegtagadásban, ahhoz a világ vonzódni fog, mint ahogyan itt egy nő a férfihoz vonzódik. Jézus is azt mondta, hogy, ha visszamegyek az Atyához magam is mindenkit (és mindent) vonzani fogok. A legmagasabb szellemi szférákban pedig a dinamikus anyagtalan szellemi vonzás az uralkodó, mivel minden Istenből kibocsátottnak vissza kell térnie Istenbe. (Nem csak a földi vagy tárgyi gravitáció létezik tehát, hanem az azzal össze sem hasonlítható erősségű isteni „gravitáció” is, mely ráadásul örök fennállású is.)
Akár meg is lehet figyelnünk, hogy ahogyan valós szellemileg fejlődünk, úgy egyre kevesebb külső dolog fog támadóan hatni ránk, mivel a magasabb és erősebb szellemi minőségre az anyagiak nem képesek úgy hatni, mint az egészen alacsony szinten levő szellemire, ami még csak az anyag szintjénél tart. Viszont ameddig az anyagi természet irányítása alatt élünk, addig létezni fog számunkra a születés, betegség, öregség, és halál, vagyis ezeket mind el kell szenvednünk, mert ez esetben még azonosulásban vagyunk a testünkkel.
Azt is meg lehetne figyelnünk, hogy, amennyiben itt igaz szeretettel és igaz örömmel teszünk valamit, azt sokkal könnyebben, szinte fáradtság nélkül tesszük meg, mint amit ezen igaz (örök és tiszta, azaz isteni) érzések nélkül teszünk. Ha pedig akár csak igaz örömmel is teszünk itt meg valamit, akkor vele már segítünk a valóságos magunkon is, vele ugyanis már az anyagi természet uralma alóli felszabadulásunkon dolgozunk magunk is. Isten segítségét viszont folyton kérnünk kellene ahhoz, hogy a „lételünk” itt is mindig csak boldogság és örömteli legyen. Ehhez az előbbihez a magunk részéről úgy kell élnünk, hogy semmiért ne tehessünk szemrehányást magunknak még akkor sem, ha elérkezik az utolsó óra, amikor búcsút kell vennünk a Földtől, vagyis az anyagi élettől. Az Istenével teljesen egyező tiszta és teljes életet kellene tehát hozzá itt is élnünk, és nem pedig helyette a testünk életét, az anyagi életet, a mulandó életet.
A tiszta életet a szándékbéli, gondolatbeli, szóbeli, és tettbeli tisztaság jelenti. A tiszta élet, vagyis a csak isteni tulajdonságokkal élés pedig le fogja mosni az emberről a vétkei, avagy „bűnei” (hibás cselekedetei, a teste szerinti cselekedetei) szennyét. Jézus a tiszta, teljes, ártatlan, és elmúlhatatlan Életet testesítette meg, és ezt tette és teszi a többi szent tanító is. Egyedül ez a makulátlan tisztaságú Élet, azaz Maga Isten képes bennünket, embereket is teljesen megtisztítani, vagyis bennünket minden szennyünktől megszabadítani. Önmagában azonban ez a színtiszta, azaz valósággal tiszta Lét és Élet, Aki a mindennél fontosabb Szeretet is, szavakkal nem leírható.
Az ideiglenesen itt az anyagi világban élő léleknek a halhatatlansága is pedig az Istenével tökéletes egységben lévő szellemével, vagyis így már az Istennel való teljes életközösségben rejlik (ami boldogsággal teljes, és örömteli is,) és nem pedig a mulandó testtel való életközösségben (ami nem örök test az örök boldogságot és örök örömöt nem is ismeri). Az embernek ugyanis az időtlen tökéletesség állapotába kell visszakerülnie, mivel ez az állapot az üdvössége (örök boldogsága) is. Ezt az eredeti állapotunkat és természetességünket szükséges tehát visszanyernünk Magától Istentől.
Az ember eredetileg Istentől való anyagtalan szellemi minőségű „élő lélek”, és az ő lelki nyugalma akkor és azzal zavarodik meg, amikor valami megszokott isteni jónak, az isteni szeretetnek az elvesztéséből (ami annak magától elutasításával történik meg) származó hiányát éli meg. Innen és ebből adódik tehát, hogy minden szellemi lélek helyes szellemi vezetés, azaz isteni vezetés hiányában már „krónikus betegnek”, avagy „halálos betegnek”, vagy máshogyan nevezve: „elveszettnek” minősül.
Itt élvén viszont mindenkinek a legkönnyebb azokat az embereket szeretni, akik testileg jók hozzánk, akik szeretnek bennünket, és nekünk inkább csak az anyagi hasznunkra, javunkra, anyagi segítségünkre vannak, mintsem a kárunkra. Ez azonban a legtöbbünknél még nem az isteni felebaráti szeretet, hanem a tárgyi (testi) viszontszeretés, haszon, és előny érdekében történő szeretés, vagyis még önző, azaz hamis szeretet, testi szeretet, amit a „ragaszkodás” szó fejez ki helyesen. A teljességgel önzetlen, azaz minden érdek, feltétel, előny és haszon nélküli, és ezért tiszta, avagy igaz szeretet viszont olyan, mint a ragyogó fényű, meleget árasztó nap. Egyaránt, azaz minden megkülönböztetés, válogatás, elvárás, érdek, és feltétel nélkül sugározza magát mindenkire, vagyis mint a Napunk is, jóra és gonoszra ugyanazzal a „fényével” ragyog rá, ugyanazzal a „melegével” öleli körül. Tanulhatnánk tehát mi, emberi „napocskák” akár csak az öreg „Nap-bátyánktól” is!
Az ember belső, azaz szellemi lelki teljes tisztasága viszont már átragyogni tud az egész anyagi testen, és amolyan szellemi nap szerűen bevilágítja a külvilágot, vagyis kicsiben teszi azt, amit Maga Isten tesz, Akivel ő így egységben, és Ővele együtt is teszi azt, amit Isten tehát a nem örök valóságával is tesz, azaz rá is áramoltatja vagy árasztja az Ővele egy Szellemi „Fényét”. (Az igaz hitnek, az Istentől való meggyőződéses hitnek is van világossága, azaz szellemi „fénye”, ami isteni tudás világosságát is jelentő hit-„fényünket” is, mint az isteni szeretetünket is, áramoltatni tudjuk a mulandó valóság irányába is. Természetesen itt egyik esetben sem energiaáramoltatást, hanem teljességgel anyagtalan erőknek, közvetlen isteni erőnek áramoltatását kell értenünk.)
Az első „ember” nevet kapott teremtmény az élő Föld volt, ugyanis az „Ádám” név héberül „földet” is jelent), akit Isten az Őrá hasonlító, ámde ellentétben Ővele látható szellemi nap „fiaként” (Szellemi szeretete és szellemi értelme élő és világító abszolút egységeként) alkotott meg, csak Istennek ezen „meztelen” fényességes szellemi „csillaga” a közvetlen isteni élet, a szellemi élet helyett tárgyilag (testileg, anyagilag) akart élni, és ezért eltárgyiasult. Az „Ádám” név ezért jelenti az „ember” mellett a „vörös földet” (színes termőtalajt, élő lapos, réteges termő alapot) is, a vörös szín pedig így lett az anyagi élet jelképe. A „Föld” név teljes jelentése így pedig „élő ember”, azaz „élő lélek”, és ezért tudjuk a Földről is úgy, hogy az is szintén él, mint a mi belőle való emberi testeink is élnek, mindig első fokon az örök fennmaradású lelki erő, az isteni életerő, a szellemi minőségű életerő által, míg az benne van ebben a tárgyi létezőben. Az Ádám és Éva név eredeti jelentéseit összerakva is viszont vörös földből való élő embert kapunk. Az Adam szó ugyanis arabul is „embert”, „földből valót”, és „vörös színűt” is jelent, míg Éva „élőt”, illetve „életet” jelent.
A Föld azonban mint „Anya” Isten szellemi minőségű „befogadói felének” csak egyik megnyilvánulási formája, ugyanis a Föld az egész innét végtelen látszatú tárgyi valóságot, a dualisztikus egészet (a nem örök fennállásúnak teremtett kettős lényegű valóságokból álló teljes egészet) jelképezi, ami mulandónak teremtett világegyetem is Istennel szintén egy egységet képez, és Isten (ha vele közvetlenül nem is érintkezik) szintén benne is „ott” van, és az pedig Őbenne van, ahogyan az Istennel azonos tisztán szellemi minőségű „befogadó fele”, Isten Szellemi Tudati Egésze (a Szent Léleknek, vagy egyszerűen csak Léleknek, avagy Életnek is nevezhető teljessége) is, Akivel viszont Ő (Isten) közvetlen és teljes egymásbafoglaltságban (is) van, és így Akiben is a végtelen nagy tárgyi látszatú egész, Isten anyagi teste szintén benne van.
A Forrásával, Istennel teljesen egyazon, és ugyanazon legtisztább szellemi minőségű „Élet” teszi az anyagi testeket működtető vért a szintén Őáltala élő anyagoknak „hordozójává”, mely vér is valójában víz, vörös színű, mindig előre haladást folytató „folyóvíz” a legnagyobb részével szintén vízből álló anyagi testben. Amikor viszont ezt a vért is éltető tiszta, és tisztán szellemi élet(erő) kivonul az előtte még élő testből, és annak szintén élő véréből, mind a test, mind a vér rövid időn belül halott lesz, a továbbiakban egyik sem lesz használható semmire sem, és így, mintegy hirtelen leépítés következtében visszakerülnek föld minőségbe, amiből alapozva és előállítva lettek Isten által.
A szintén Magával a mindeneknek Forrása Istennel azonosítható „Életnek Fáján”, avagy „Világfán” mint valamiféle hatalmas, terebélyes élő fa szerűn azonban nem csak a Föld, és más bolygók (égitestek) találhatóak, hanem millió és millió csillag testek is ragyognak, egyben az Ő világító eszközeiként is, amik Istennek tárgyi, avagy anyagi valósága, vagyis a mulandó valósága egészét megvilágítani hivatottak, hogy az anyagi (testi) szemekkel is látható lehessen. Istennek ez a Létező és Élő és leghatalmasabb „Fa” mivolta is azonban így valójában nem más, mint Istennek egész látható (megnyilvánult) és láthatatlan (megnyilvánulatlan) mivolta. Ez a végtelen és határtalan Teljessége tükrözi ugyanis Maga Isten, a mindeneknek egyetlen Középpontja felé vissza az Ő végtelen nagy harmóniájú, gyönyörűségesen szép tisztán szellemi minőségű egysége, a szellemi élővilága teljessége valóságát, és ezt teszi mellette a szintén teremtve lett mulandó valósága egésze, avagy teljessége is. Ezt a visszatükrözést tenni hivatott tehát az Ö teljes egész szellemi világa, és a teljes egész tárgyi valósága, a mulandó világa mintegy (azaz csak látszatra) külön-külön, és természetesen egy egységben, azaz együtt is. (Így láthatja Isten a Maga egész Teljességét, az Isteni Egységet, ami is tehát Ő, mivel az Őkörülötte található mindenség is Ő. )
Az itt „világiaknak” nevezett anyagiak pedig mind a valóságos, azaz örök szellemiek miatt lettek teremtve, hogy azok nyilván is létezhessenek. Végül azonban valóságos, azaz örök szellemivé fog válni még maga az anyagi teljesség is, ami helyett Isten természetesen teremthet újat is, ha így akarja.
A tisztán szellemi valóság létezését csak azok az emberek, azok a szellemi lelkek nem hajlandóak elfogadni, akiknek az annak megértéséhez szükséges képességű szellemiségük még mindig hiányzik, mivelhogy ez a tiszta szellemiségük már rég elhagyta őket a makacs istentagadásuknak, illetve a helytelen életvitelüknek következtében, és még nem tért vissza hozzájuk, vagy új ilyen szellemiséget helyette még nem kaptak Istentől, mert azt szintén még előtte ki kellene érdemelniük az Isten felé való visszafordulásukkal, illetve az Isten életszabályainak megfelelő életvitelükkel, vagyis az Isten által helyeseltnek már mindig megmaradó viselkedésükkel. (Új „szívet”, azaz új lényegi mivoltot tehát csakis ez esetben kaphatnak.)
Magáról az emberről pedig a jelen korban, hogy már egyre több a nyilvános isteni tudás, már azt is mindenkinek tudnia lehet, hogy az valósággal képtelen a valóságos önazonosságához nem kapcsolódni, és ugyanígy képtelen valósággal nem kapcsolódni Istenhez sem, mivel teljesen egylényegű Istennel, ugyanis a lényegi mivolta közvetlenül Istenből, a legfőbb, legfelső, és leghatalmasabb Lényegből való, Aki mindenkiben benne él, és mindenki körül is Ő van, mivel Ő a minden is. Mindenné tehát Ő Maga formálódik a végtelen és határtalan Magában Magából, hogy vele láthatóvá is legyen. Már azonban csak ennyiből is felfogható, hogy rajtunk kívül fennálló Isten valósággal nem létezik, és valósággal soha nem is létezhet, mivel csak egyetlen Isten van, és, hogy így, mi, Őt a megnyilvánulásából is megismerhető „tagjai”, avagy „szikrái” Istennek, magunk is Ő vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk az egyetlen Legfőbb Isten, hanem csak egyedül Ő.
Drága barátom, az előbbiek „fényében” milyennek érzed itt a „lételed”, a lét- és életérzésed mindig öröm és boldogság teljes-e, vagyis a szellemi életedet, az isteni életedet éled-e már itt is, vagy továbbra is még csak, vagy inkább csak a tested mulandó életét éled együtt a többi „élőhalottal”?
