Ahogyan itt az önmagán kívülre került, vagyis az eszméletét (anyagi elmei életét) elvesztette testi én (a hamis ego) esetében a szintén anyagi minőségű test is halottnak tűnik, úgy az önakaratra Istenen „kívülre” (a maga részéről Istentől elkülönülten való élésre) került isteni lélek is „élőhalott” lesz,
azaz míg a kába (álomszerű) állapotából (isteni esze elvesztéséből) teljesen észhez nem tér, fel- és meg nem világosul (teljesen ki- és meg nem tisztul), vagyis „holtából” fel nem támad (teljesen fel nem ébred, vagyis rá nem ébred a valóságos magára), nem lesz „élő lelke” az Igaz Istennek, aki Istennel tökéletes egységben él.
Akire azonban annak helyes haza törekvésére Isten a Szellem az Ővele egyazon Világosságával (Szellemi „Fény” mivoltával) „rávilágít”, az „újjáépül”, avagy „újjászületik”, vagyis annak élete megújulni fog, és tovább fejlődik. Esetünkben az ilyen, már meg is újított („újjászült”) szellem és lélek egység így már mintegy újra is tökéletesen egyező lesz a Szellemmel és az Ővele egy és azonos Világosságával, vagyis végül is az EGY Istennel, az Élő Istennel tökéletes egységben létezésével és élésével már mintegy újra is az örök élet és örök boldogság állapotába kerül. (A Bibliából ismerhető Saulra is Isten az Ővele egy Világosságával világított rá, és nyomon lehet követni a „Könyvben”, hogy ez hogyan hatott a Saul nevet kapott megtestesült isteni lélekre.)
Aki lélek pedig itt, azaz még a jelen földi életében eljut a teljes és tökéletes tisztaságra, az attól fogva „életszentséget” (tiszta szellemi életerőt), és isteni szeretet, tiszta szeretetet fog sugározni mindenkire és mindenre az anyagi testén keresztül, és test nélkül is. Ugyanakkor ugyanez a lélek, aki a teljesen megtisztított elméje minden figyelmét, vagyis a teljes egészével tiszta szellemi elméjével egynek is vehető teljes figyelmét már csak Istenre fókuszálja, és rögzíti is, azaz többé már nem veszi le Őróla, az már eljutott a teljes szabadulására és eredeti tökéletességére, még, ha él az anyagi teste is. Aki tehát már eljutott arra, hogy tökéletesen és állandóan uralja a testi elméjét, és testtudatát a központjával, a testi énnel egyben, vagyis az egész mulandó testi rendszerét, az már újra az Istennel egységben élő halhatatlan lény mivoltát éli meg. Ez esetben már fizikai érzékek nélkül azt is tisztán éreznünk kell, hogy Isten a Szellem, általunk szellemi lelkein keresztül nyilvánul meg itt a mulandó valóságában.
Aki pedig valóságos szellemileg, lelkileg, valamint itt még pszichikailag (finom anyagilag), és testileg (durva anyagilag) is teljesen és tökéletesen tiszta, az a tisztaságával úgy ragyog itt az anyagi valóságban is, mint az égen fölöttünk látható Nap, vagyis már nem is csak áramoltatja, hanem árassza is a szellemi „fényét” (szellemi világosságát), a fizikai fényén, a fényenergiából álló testén keresztül is.
Az égen látható nap a valójával, vagyis nem az anyagi testével, hanem az igaz mivoltával, a szellemi lélek mivoltával nem anyagi, hanem lelki „kék” színű, csak mi ezt a nem anyagi „kék” színt a legtöbben még mindig nem látjuk, mert helyette, és a legtisztább fehér szín szerű, szintén teljességgel anyagtalan szellemi mivolta helyett is, még csak az anyagi sárga, az aranysárga színű „ruhájába” az anyagi formájába „felöltözve” látjuk.
Bennünket, szellemi lelkeket is azonban jelenleg nem csak a fizikai testünk, hanem a testi gondolataink is körülvesznek, vagyis ebbe a finom anyagi minőségű gondolat-„felhőbe” is „felöltözöttek” vagyunk, ami is még elválaszt bennünket Istentől, mint az egész anyagi világ is, amiből való az anyagi testünk, és a testi gondolkodásunk is. Még azonban a már „odaát” használatos asztrál testünk, a félanyagi testünk is hasonló funkcióval bír, amit is ezért majd hátra kell hagynunk a valóságában, avagy világában, hogy a kiindulópontunkba, a legtisztább szellemi valóságba visszakerülhessünk.
Az Istenből valóan tiszta szellemi szeretetnek, és tiszta szellemi életnek is nevezhető, végtelen és határtalan szellemi tudat mivoltunk azonban, ha Istennel egységben él, szintén kapcsolatban van mindennel, ami van, ami általa (is) való mindent össze is köt, egybe is köt magában az isteni szeretetével, ami is tehát ő, mivel Isten is egyazon a szeretetével. A szintén végtelen és határtalan tudatos szellemi tudat mivoltunk pedig a teljes egész valóság (a szellemi és anyagi valóság) megfigyelésének, és teljes valóság érzékelésének, tapasztalásának is megfelel, és szintén Isten hasonlatosságára tisztán tudója, azaz tökéletes ismerője, és érzője (igaz tapasztalója) is annak is, hogy ő (is) ez a teljes egész mindenség is.
Azonban az itt használatos szavakkal, fogalmakkal lehetetlen elmagyarázni Istent a legfőbb, legtisztább, és leghatalmasabb Lényeget, avagy „Szívet”, ahogyan Ő van, vagyis velük csak utalhatunk vagy mutathatunk az elmondhatatlanul tökéletes, leginkább Lét-ez-„Ő” és Él-„Ő” Szeretet névvel megérthető Örök Erőre. Ezért aki Őt Magát itt valamilyen legmagasabb fokon rezgő „energiának”, vagy „csak energia van” névvel nevezi meg, azt az isteni bölcsességű Laozi, avagy Lau-ce ma is egy idiótának nevezné. Maga Isten ugyanis egy tiszta, és tisztán szellemi minőségű Lét és Élet és Szeretet központú Erő, ami az Őbelőle való mindenségnél is Több, azaz mindenekfelett örökké fennálló, tisztán szellemi minőségű Erő, Aki és Ami mindeneknek irányítója, mozgatója, és mindeneket össze-, illetve egybetartó Erő is, mely Erő öröktől fogva önmagában létezik, és a Magába tartozó teljes egész mindenségben is mindenhol, azaz mindenütt megtalálható.
Nekünk is pedig mindig csak egy közösségben (azaz egységben és együtt is) élve Ővele lehet teljesen megismernünk Magát Istent, Akit így bármelyik Őáltala küldött szent fiában is megláthatunk, megismerhetünk. Az ilyen szent lelkén ugyanis meg is látszik, hogy ő Istennel tökéletes egységben él. Jézusban a Krisztusban, a testet öltött Isteni Lélekben, a Szent Lélekben az egyetlen Istent viszont már teljesen, vagyis a teljes isteni természetével, azaz minden csupa tökéletes jellemvonásaival egyetemben meg lehet ismernünk, és ez az egyenesen Istentől való ismeret, az Ő teljes és igaz tudása fog bennünket is mintegy már újra is igazzá, és tökéletessé tenni is, ami már a szintén visszanyert teljes szabadságunkat is jelenti.
Istent a legtöbben hallomásból, vagy Őróla más módokon (például könyvekből) ismereteket szerzésből valamilyen szinten már ismerhetjük, amivel kezdhetjük aztán el a komoly törekvésünkre Őt az Ővele egy Szent Lelke által teljesen is megismerni. Isten ugyanis látva a komoly szándékunkat, a Szent Lelke által Teljes Isten-ismeretre fog eljuttatni (elvezetni) bennünket, vagyis végül már teljesen is fel fogja Magát tárni nekünk egyetemben az Ő egész Teljességével. Amennyiben ez a vágy valósággal megvan bennünk, akkor ezt Isten egyéni módon minden egyes lelke esetében beteljesíteni is fogja.
Itt élvén óriási hibánk, hogy még csak a boldogságunk és békénk elérése érdekében is különféle feltételeket szabunk, mert ezek is soha nem feltételeknek küzdelmek árán történő teljesítésével lesznek meg nekünk. Ezek is ugyanis az eredeti természetünkhöz tartoznak, ami isteni természetünk helyett élünk most is inkább csak a testünk nem örök természetével. (Itt is örök szellemi életet élők helyett mulandó ösztönéletet élők lettünk a testünkkel való azonosulásunkkal. Állatias jellemvonásokkal inkább élünk, mintsem újra már csak isteni jellemvonásokkal.)
Az előbbi helyett a halhatatlan természetünkben kellene tehát itt élvén is, és mintegy újra is megszilárdulnunk, mert ha nem ezt tesszük, akkor továbbra is csak az érzéki élvezeteket fogjuk hajszolni, amivel csak még jobban tönkretenni fogjuk magunkat, mintsem az eredeti tökéletességünket helyreállítani, mint azt most már nagyon is kellene a részünkről is végeznünk.
A többségünk azonban az előbbien magán dolgozása helyett sajnos már odáig is eljutott, azt is „elérte”, hogy szinte semmi valós szellemi lelkesedése nincsen, hanem már csak az állatokéhoz inkább hasonlítható anyagi lelkesedése van, ami is egyre ritkábban adódik a legtöbbünk számára. Ezek az emberek ugyanis az idejüket, és figyelmüket nem örökkévaló dolgokra fordítják, hanem csak mulandó dolgokkal foglalkozásra. Ha esetleg az anyagi és finom anyagi dolgok mellett foglalkoznak örökkévaló dolgokkal is, azt igen ritkán, és csak felszínesen teszik, benne nem ássák le magukat mélyre, mint azt ma a tárgyi tudósok a finom energiák esetében teszik a technikai fejlődés érdekében.
Azonban, ha az emberek mindig inkább csak a rosszra koncentrálják a figyelmüket, szem elől tévesztik az igazán jót, az isteni jót, és így még csak az anyagi jóval sem fognak foglalkozni, hanem áttérnek az inkább csak rosszal foglalkozásra. Azt pedig észre sem veszik, hogy pontosan evégett szenvednek sokat, ezért érzik itt inkább csak nyomorultul magukat, mintsem igazán boldognak, mint ennek lennie kellene ideiglenesen itt élvén is az Isten életszabályait betartván.
Az isteni szabályok, az életszabályok az ember jólétét szolgálni hivatottak, és nem pedig azért hozta létre őket Isten, hogy az Ő jókedvét szolgálják, mivel Ő állandóan boldog szabályok, és emberi teremtmények nélkül is.
Míg azonban Isten életelveit nem tartjuk be, és a teljes testi rendszerünket nem magunk irányítjuk, addig csak kiszolgálni tudhatjuk azt a vágyainak akarata szerinti teljesítésében. Ezért van az is, hogy a legtöbbünknek még mindig a testi érzékszervei állnak az élete középpontjában, és, hogy ezért a testi érzékszerveinktől várjuk el azt is, hogy állandóan boldogok legyünk. Így viszont azt is már észre sem vesszük, hogy valójában a külső örömök, a testi örömök zárják, fedik el előlünk a belső örömöt, az örök, vagyis múlhatatlan szellemi örömöt, és az ilyen boldogságunkat is, amik is a természetességünk, és ezért értük sem kell tennünk semmit sem, még csak itt élvén sem, és nem kell értük valami tőlünk mást birtokolnunk sem. Mulandó teremtményi létbe elbújt istenek vagyunk ugyanis valamennyien, a szellemi lélek mivoltunk az örökké Boldog Szellemi Léleknek isteni tükörképe.
Ideiglenesen itt élvén azonban soha semmibe sem szabadna túlzottan belemerülnünk sem, mert az is boldogtalanságot fog nekünk okozni, mivel anyagiakban soha nem találhatjuk meg a boldogságunkat sem. A belső középpontunktól, az Istenével egy boldog lényeg mivoltunktól egyre távolabbra kerülünk azzal, hogy egyre inkább elmerülünk az anyagban. A tudatlan emberek pedig a tudatlanságuk végett is boldogtalanok, vagyis nem is ismerik az igaz boldogságot, pedig az nekik is az eredeti természetességük.
A legtöbbünkkel az előbbiek végett még mindig az érzéki örömökkel azonosulva élünk, továbbra is a testi érzelmeink szerint cselekszünk, és nem pedig az isteni érzelmeinknek megfelelően. Az emberi lelkek így azonban nem is csak a testüknek, nem csak az anyagnak, hanem a birtoklásnak is rabszolgái lettek. A maguk tulajdonának tekintenek minden anyagot és anyagit, és ebből következően még az érzéki élvezetekből is csak egyre többet akarnak birtokolni, vég nélkül akarják azokat is. Pedig Isten „Az”,, Aki mindennek egyetlen Tulajdonosa is, Aki Tulajdonost viszont figyelembe sem vesznek, vagy inkább csak mellőzik, mivel Őt a testi érzékeikkel nem érzékelik.
Isten testi érzékekkel azért nem érzékelhető, mert önmagában Isten a Szeretet semleges Létező, nincsen tömege, nincsen polaritása se, és Ő Maga ezért nem is „rezeg”, mint azt a tárgyi fényből és tárgyi hangból álló tárgyi valósága egésze, és részei, a legkisebbek is teszik. A látható univerzum, vagyis Istennek tárgyi teste azonban anyagi fényt, és anyagi hangot nem is csak termel, hanem ki is ad magából. Az egész univerzumnak magából kibocsátott hangja egy méhraj zümmögéséhez hasonló szerű, ami a testi füleinkkel is érzékelhető. Az emberi fülekkel ugyanis minden frekvenciában mérhető mechanikai rezgés hallható, amilyen rezgés a fényenergia is, aminek energiakvantuma a foton, ami adott frekvenciájú hullámszerű anyagi részecske. Maga Isten azonban soha nem azonosul e mulandó testével, és annak még csak egyetlen részecskéjével sem, ami nem örök teste viszont az Ő egész Teljességébe beletartozik, az Isteni Egységének szerves része.
Maga Isten a Szeretet ugyanis mindenek felett, azaz minden létező és élő fölött egyedül álló, tisztán szellemi minőségű tudatos értelmi, teljes, azaz tökéletes, tökéletesen tiszta, változatlan, egyetemes, avagy univerzális, végtelen és határtalan, mindennél erősebb és hatalmasabb ERŐ, Aki és Ami Erő és Erőteljesség formátlanul, és formák által megnyilvánultan is létezik. Minden pedig, ami Őrajta kívül még van, az mind Őáltala létezik és él Őbenne, ami mindent Ő áthatni is képes Magával, és megsemmisíteni is képes, ha úgy akarja. Ebbe az Istenbe, és ehhez a mindenek feletti, és mindenre ható ERŐnek inkább, mintsem „energiának” vagy „rezgésnek” nevezhető Istenhez kell tehát nekünk is innen az anyagi világból visszatérnünk, mivel minden erő, és így még csak maga az anyag, avagy energia is, Istenből indul ki, és vissza is kell térnie Őhozzá, illetve Őbelé. Az itt „energiának” is nevezett anyag is azonban nem más, mint Isteni akarat által összetömörített szellemi minőségű erő.
Mi, anyagban rekedt szellemi lelkek, az Istenhez vezető utat a jelen élő természettel harmóniában együtt éléssel kezdhetjük el, mivel a magunkra öltött anyagi testünkkel az élő természet szerint éléssel már a Magával Istennel mintegy már újra is egységben élésre eljutásunkon dolgozunk. Már csak azért sem szabadna az élő természet ellenére tennünk semmit sem, mivel az élő természet teljes egésze, vagyis az egész látható univerzum Isten mulandó fennmaradású, azaz halandó testét, a nem örök fennállású és változékony részét képezi, amin túljutva kerülhetünk haza, és kerülhetünk mintegy már úja is egységbe Istennel a Teremtőnkkel.
Igazán akkor vagyunk hazatérőben, vagyis az Istennel együtt szintén magunkban megtalálható „úton”, ha már senkitől semmit nem várunk el, és nem is követelünk meg, ha senkit, és semmit nem utasítunk el magunktól, azaz, ha mindent elfogadunk (jót és rosszat egyaránt), amit az Élet, vagyis Isten itt nekünk ad ezen jelen életünk során is, és, ha itt már semmit, és senkit sem birtokolunk, merthogy így már elveszíteni sem tudunk semmit sem. Ilyenkor ugyanis már minden túl vagyunk, ami nem Maga Isten, vagyis semmi Istentől máshoz, Istentől kevesebbhez már semmi közvetlen közünk nincsen.
Maga Isten útját pedig akkor járjuk, ha a legbelső valóságunkkal, az igaz lényegi mivoltunkkal teljesen nyitottak, végtelenül tágasak vagyunk, mint amilyennek a fölöttünk levő kék ég is tűnik, vagyis, ha tágasabbak vagyunk a testi értelem teljes egészénél is, ami minden tárgyit, avagy testit magába foglalni képes, és ami ezen tárgyi látókörén túlra látni nem képes, és a végességénél fogva nem is láthat.
Nekünk, isteni lelkeknek végül is tehát az előbbi látszat mögött rejlő igaz valóságot kellene mintegy már újra is fel- és meg ismernünk, és akkor majd azt is be fogjuk látni, hogy az egész teremtettség értünk van, azért létezik, hogy mindig csak az örömünkre, kedvünkre legyen, azaz, hogy ideiglenesen a nem örök teremtésben élve is az örök életünket élvezhessük.
A földi életnek a ritmusából is azonban már következtethetnénk arra, hogy mi lenne nekünk, isteni lelkeknek itt évén a helyes törekvésünk. A földi élet ugyanis a földből indul, belőle emelkedik ki, növekszik, beérik, majd pedig végül a formáját szét, és lebomlasztván visszatér az eredeti környezetébe. Nekünk, örökkévaló lelkeknek is tehát ezt kellene tennünk, vagyis mintegy innét, a földből kiindulva fel kell növekednünk, és be kell érnünk arra, hogy alkalmasak legyünk az örökösen örök életre, majd pedig a nem örök fennállású formánkat az előbb leírt földi élet sorssal itt hátrahagyva vissza kell térnünk az eredetünkhöz, a mindeneknek egyetlen Forrásához Istenhez az Ő igaz (örök fennállású) valóságába. Valójában tehát Isten Őtőle megkapható teljes ismeretével, és az eredeti tökéletességünk helyreállításával, vagyis szintén Magától Istentől visszanyerésével lehet meg nekünk is a végleges megszabadulásunk Isten mulandó valóságának képletes fogságából, mely fogságba az Isten helyett vele azonosulásunkkal jutottunk.
