Valósággal szabadnak lenni annyi, mint teljesen és tökéletesen tiszta szellemi léleknek lenni, aki Magával Istennel tökéletes egységben él. A teljes szabadság állapota ugyanakkor pedig még az, amikor mindent az Egynek látunk szellemi gyakorlatilag is, azaz,
ha ezt nem csak elméletileg tudjuk, hanem meg is éljük, vagyis igaz, azaz valóságos szellemi (nem mulandó test általi) tapasztalatunk lesz róla, hogy csak az Isteni Egység létezik, az örökkön örök fennállású, meghatározhatatlan, teljesen szabad, változatlan, és megváltoztathatatlan, korlátlan hatalmú és erejű „Isten” (avagy Legfőbb Lényeg, vagy Legfelsőbb Tudat) Középponttal, Aki mindeneknek egyetlen Forrásával, az Egynek és Egy Istennek is nevezhető legtisztább Szellemi Lénnyel, közvetlenül Őbelőle valóan tökéletes egységben élünk.
Az előbbi valóságos szabadsághoz, az isteni szabadsághoz azonban a külvilágtól való teljes függetlenség állapotába kellene visszakerülnünk, vagyis az egész tárgyi valóságnak föléje kellene emelkednünk. Abba a létállapotba kell tehát visszajutnunk, ami Istennek Ővele egyazon Lelke állapotával egyező, Ami Lélek mivolta Istennek az egymástól elválasztott „vizek”, vagyis az egész tárgyi valóság (a sűrű anyagi, és finom anyagit még tartalmazó valamennyi valóság) fölött teljesen súlytalanul, vagyis minden anyagi tartalom nélkül „lebeg”.
Az anyag nem anyagi szellemi „szemszögből” olyan, mint a sűrű pára. Azért „lebeg” tehát a Lélek a „vizek fölött”, mert valós szellemi „szemszögből” az egész anyagi valóság rezgő vízpára szerűnek látszik, azaz nem olyan minőség, mint önmagában az Istennel azonos Lélek. A keresztény vallás hal szimbóluma arra utal, hogy az eredetileg tollpihe, vagy enyhe szellő könnyűsége és lágysága szerűen, és fölöttes helyzetben „lebegő”, vagyis a „vizekkel” közvetlenül nem is érintkező Isteni Lélekből való isteni lélek ideiglenesen ezekben a különféle sűrűségű „vizekben” él.
Aki szellemi lélek, avagy nem anyagi „halacska” tehát a maga részéről elválik Istentől, az „leesik”, és belesüllyed a mulandó világba, az egymástól elválasztott „vizekbe”, és így már nem Isten Ővele azonegy Lelkével tökéletes egységben „lebeg” a mulandó világ egésze fölött, mint örökösen kellene lennie a mulandó világhoz nem hozzákötődvén, vele nem azonosulván. Ha viszont ez a lélek mintegy újra is egyesülni fog Istennel, akkor Isten Ővele egy Lélek mivolta segítségével átszeli, avagy „átrepüli” a „világóceánt”, vagyis az egész tárgyi valóságot, és átjut a „túlpartra”, Isten legközvetlenebb világába, az igaz (örök, soha el nem múló) valóságába, a teljes tisztaság világába, és újra tökéletes egységben fog élni Istennel.
Lélekből és „vízből”, vagyis szellemi és anyagi minőségből létrehozott lény tehát az ember, mely isteni lénynek végül szellemmé kell lennie, mivel a lélek, és az anyag is eredetileg a Szellemből, azaz Istenből való. A belső szemünk, vagyis a szellemi minőségű szív és lélek mivoltunknak szellemi látásával kellene tehát most már felismernünk azt, ami a külső szemeink elől elrejtett, és annak létezésében nem szabadna kételkednünk sem.
Az emberi tudomány által is jól ismert éter is azonban nem más, mint az áttetszően híg vízpára szerűnek elképzelhető tér, amiben a szintén, csak sűrűbb vízpára szerű dolgok benne vannak, mint szintén képződmények, azaz szintén teremtmények. Ezek a „vizek”, azaz lét és életterek a bennük létező lét és élet rendszerekkel vannak tehát Isten által képletesen elválasztva egymástól, és egy ilyen többitől elválasztott térben és rendszerben élünk ideiglenesen a legsűrűbb anyagból, a kézzel fogható vízből való testet magunkra öltötten. Mi, megtestesült, vagyis emberi testet magunkra öltött isteni lelkek valójában tehát úgy élünk itt, Istennek dipólusos valóságában, a „kettősség” mulandó világában, mint a testi szemeinken keresztül nézve a halak élnek a vízben, mely halak a vizet „lélegzik” is be, mi pedig közvetlenül a Szellemi avagy Isteni Lélek által vagyunk „lélekezteve”, azaz szellemileg éltetve, és szintén első fokon Őáltala van a testünk lélegeztetve is. Mi, „halak” pedig valójában azért kerülünk ide a „vizekbe”, hogy itt az egyetlen Igaz Istent, megvalósítsuk, azaz megnyilvánítsuk magunkkal.
Még azonban az itt látható és nem látható színekről is azt lehet elmondani, hogy azok is velünk együtt Istennek kifejezői. A ragyogóan tiszta fehérszerű (azaz nem anyagi fehérségű) Szellemi „Fény” azonban nem csak Istennek, mint színtiszta és elmúlhatatlan Szellemi Létnek, hanem egyben a teljes egészével Őbelőle valóan Ővele egyazonnak megismerhető, szintén makulátlanul tiszta Szellemi Élet mivoltának is kifejezője, Aki és Ami Lét és Életet önmagában anyagi nézetből, azaz anyagi lét és életállapotban nem láthatunk. Isten ugyanakkor tehát rajtunk, az ide „leesett”, vagy „alászállt” lelki fiai, és lelki gyermekei által is juthat itt látható kifejezésre, vagyis mi, tudatos szellemi lelkei magunk is az önmagában láthatatlan Istennek megnyilvánítói vagyunk. Magában az Örökkévaló Szellemi (azaz Isteni) Életben, vagyis Isten Ővele egy Szellemi „Fényében” nem létezik semmi, ami közvetlenül Őbelőle valóan nem magunk is vagyunk.
A magunkkal Őt „ábrázoló”, azaz Őt megnyilvánító „tagjaiként” is tehát meg kell ismernünk magunkat. A magával szintén Istent ábrázolni hivatott, Jézus nevet kapott lélek viszont már itt helyben „Krisztussá” lett úgy, illetve azzal, hogy az Igazságból való igazság mivoltával, azaz magával teljesen is megnyilvánította, illetve megvalósította itt Isten Ővele azonegy Örök Világosság mivoltát, azaz a halhatatlan Élet, avagy halhatatlan Lélek mivoltát, a tehát Tiszta Szellemi „Fény” („Világosság”) Teljesség mivoltát. (Az Élő Istent ismerhettük tehát teljesen is meg az Istentől Jézus nevet kapott lélekben.) A Világosság, vagyis tehát a Teljességnek is nevezhető Isten így „jött el” ide a mulandó világába, a Földnek most Közel-Keletnek nevezett térségébe, de az időlegesen itt élő lelki gyermekei nem ismerték Őt fel, pár lélek kivételével. Isten természetesen más szent lelkein keresztül is járt már itt, van így is itt közöttünk a jelen korban is, csak ezt most is kevesen veszik észre, mert inkább van a figyelmük az anyagi testen, anyagi életen, és világán, ami most előlük eltakarja Isten vakítóan „fehér” ragyogását, ami végtelen és határtalan ragyogás veszi Őt magával körül, ami is tehát Ő.
A vakítóan hófehér szín szerű, vagyis az átlátszóan tiszta, végtelen és határtalan, és elsődlegesnek is nevezhető legtisztább Szellemi „Fényben” azonban az előbbiek szerint létezik még egy szintén ragyogó tisztaságú, zafírkék szín szerű, előbbi „Fény”-ből való, és ezért szintén Szelleminek nevezhető „Fény” is, vagyis a teljes egészével Istenből a Szellemből valóan Ővele egyazon Tudatosság mivolta, ami Lélek-Tudatosság Teljesség szintén magába foglalja a Szellem egész Teljességét, és ezen teljes és kölcsönös egymásbafoglaltság révén a szintén makulátlanul tisztán ragyogó Szellemi Lélek, avagy Szent Lélek Teljesség így is a láthatatlan Szellemnek magával megnyilvánítója. Az átlátszó tisztaságú Istent (a „ragyogó Fehér” Szellemi „Fényt”) valójában tehát az Ővele egy Világosság mivolta teszi láthatóvá (mintegy az „öltözeteként” veszi Őt körül), és ez a Világosság, azaz Isten-azonos megtestesült Tiszta Tudatosság lesz a megtestesülésével láthatóvá a testi szemek számára is.
A közvetlenül a Tiszta Szellemi Tudatosságból való szellemi tudatos szellemi léleknek jelleme is pedig kék szín szerűnek írható le, vagyis az átlátszóan tiszta szellemi élet és szellemi tudatos szellemi értelem egysége körében benne levő szintén nem anyagi színként mutatkozik meg. A legtöbb most itt a Földön élő tudatos szellemi léleknek azonban szinte a teljes egészével szürke, vagy még sötétebb jellem-színe van, mivel igen kevés isteni jellemmel rendelkezik, helyettük majdnem teljesen tele van őt nem is csak sötétté tevő, hanem el is csúfító, nem Istenéiből való tulajdonságokkal („sötét foltokkal”, azaz „szeplőkkel”), amik eredményezik a jelen környezetében is a sok rossz történést, és az anyagi természetnek is igen rossz, igen megromlott állapotát. Mi, emberi lelkek itt „szürke” földönkívüliekről beszélünk, akik el akarják tőlünk rabolni az élőhelyünket, holott magunk is az ilyen erőszakos, és ezért torz kinézetű sötét lelkekhez tartozunk, akik egymással, és Istennel is folyton ellenségeskednek, bántják egymást, ártanak egymásnak, kárt tesznek egymásban, és az ideiglenes élőhelyükben a Földben is.
A zafírkék szerű szellemi lelki szín lényegében tehát Krisztust, Krisnát, és a többi Isten-azonos Isteni Lelket megtestesíteni hivatott, tökéletesen tiszta, és tisztán szellemi minőségű, azaz isteni öntudatot, vagyis végül is a teljesen és tökéletesen tiszta Szellemi Tudatosságot jelenti. Ez az itteni kék szerű szellemi szín ugyanakkor az Isten Ővele egyazon Tiszta Tudatosságából való tiszta tudatos szellemi lelket is jelenti, aki egy és azonos a testével, vagyis a teljes anyagtalan maga a „teste”(az őt szellemileg megnyilvánító lelki formája) is. Ezért nevezhetjük ezt az anyagira csak hasonlító nem anyagi testet „tiszta testnek”. A teljességgel anyagtalan lelki kék, a tökéletes kék szín pedig a tökéletesen tiszta tudatos lélek, vagyis a lélektudatosság jellemét is mutatja. (A Krisnáról készített képek és szobrok ezért vannak kékre festve, és a Szűz Mária képek is ezért lettek kék és fehér színűekre festettek.) A Föld kék ege is az Istennel azonegy Léleknek szimbóluma, vagyis a tárgyilag megjelenítője, illetve megnyilvánítója, és ilyen funkciójú maga az „Ég” szó is. Az innét kék látszatú ég fölötti Nap is a lelki valójában kék színű, csak ezt a legtöbb itt élő lélek még nem így látja, mivel csak a testi szemein keresztül nézi, és így csak tárgyinak látja a Napot is, vagyis azt sem úgy látja, ahogyan az valósággal van, hanem csak a tárgyi fényét, az aranyszínű ragyogását látja, míg vissza nem kapja részlegesen, vagy már teljesen is az eredeti szellemi lelki látását, ami Isten szellemi látásával teljesen egyező. (Ezt is azonban csak a jelen nézetből, a „kettősség” világából szemlélve tarthatjuk két egymástól különböző látásnak.)
A teljességgel anyagtalan szellemi minőségű valóságban pedig a szintén teljesen anyagmentes színek jelölik, illetve jelentik a szellemi lélek isteni érzéseit is. Annak hasonlatosságára léteznek a testi szemekkel is látható finom anyagi minőségű testi tudatos testi értelmi körünkben, az „auránkban” (a „kettősből”az anyagi lényegünkben) anyagi színekként a testi érzelmeink, vagyis a testi szemekkel látható testi érzelmi állapotunk, ami folyton változó érzelmi képet ma már lefényképezni is tudunk. Egy teljesen és tökéletesen tiszta szellemi lélek viszont, ha ránk figyel, tökéletesen látja a szellemi lelki jellemünket, és a testi jellemünket is, amivel összekevertük magunkat úgy, hogy az isteni jellemvonásainkból el is hagytunk nem egyet helyettük. Ezért sokunknak a szellemi lelki látványa igen torz az eredetihez képest, és vannak köztük, akik inkább tűnnek szörnyetegeknek (állatszerű lényeknek), mintsem teljesen tiszta isteni lényeknek, isteni lelkeknek, akiknek hófehér szín szerű a velük egy és azonos, semmi anyagit nem tartalmazó szellemi testük, ami a szellemi, azaz isteni értelemben vett „felső ruhájuk”, az alatta levő „alsó ruhájuk” pedig a velük szintén egy, szintén azonos lelki testük, vagyis a „kék” szellemi lélek mivoltuk, ami „test” tehát csak hasonlít a jelen testünkre,a most használt súlyos, vagyis a legsűrűbb anyagi testünkre.
Az előbbi lelki testhez képest is sötét jelen anyagi testünk pedig a korábbi anyagi testet öltéseink során végzett tetteinknek megfelelően alakult ilyenre, amilyen most, vagyis a jelen testük az eddigi tetteinknek eredményeként is tekinthető. Ha viszont itt és most, azaz a jelen földi életünkben nem emberi, hanem állati módon fogunk élni (ami a legtöbb emberre sajnos, nagyon is jellemző, és még testi szemekkel is megfigyelhető), akkor akár már újra is az előbbi torz jelleművé, és szörnyűséges látvánnyá is fogunk válni lelkileg.
A Teremtőnek mi, emberi lelkei most is tehát még csak egy igen torz képét testesítjük meg egyenként, és minden együtt is, pedig mindkét módon az Ő tükörképeinek kellene lennünk, azaz hű képmásainak, akikben meglátható Isten. Olyanoknak kellene tehát lennünk, mint amilyennek itt Jézust, és a többi szintén Maga Isten ideküldte szent tanítót példaképpen láthattunk, és láthatunk, mert a mai korban is élnek itt közöttünk, de már csak igen kevés számmal teljesen és tökéletesen tiszta isteni lelkek, akiket nem emberek "avattak" szentté, és tették meg küldöttnek, hanem Maga Isten „szentelt” meg, és Maga küldte aztán el az emberiséget tanítani, hogy végül az Ő általi teljesen is megtisztításával valamennyi Földön élt és élő emberi lélek szentté legyen, mint amilyen Isten. (A teljesen is tisztába tevését az isteni léleknek nevezhetjük itt a „Tűz”, vagyis Isten a Lélek általi „megkeresztelésnek”. A teljesen és tökéletesen tiszta lélek pedig a „Tűz” általi megszentelésével már csak isteni tulajdonságokkal él megtestesülten is, csak Isten szerint cselekszik, és Isten szerint használja, vagy éppen nem használja a teste képességeinél jóval magasabb isteni képességeit is.)
Itt a Földön tehát, aki már ismeri, mert már látta az Igaz Istent, attól is meg lehet Őt ismernünk, és természetesen meg lehet Őt ismernünk Őtőle Magától is, és ez utóbbi a leghelyesebb ismeret, amit egyenesen Ő Maga ad nekünk Magáról. Ameddig pedig nem találjuk meg az Igaz Istent a szellemi lelki magunkban, a valóságos magunkban, addig csak idegen istent, hamis istent ismerhetünk és hirdethetünk. Amikor ugyanis valóban megtaláltuk az egyedül Igazat a valóságos magunkban, akkor fog igazat szólni a szánk is Őróla.
Viszont az igazságot Istenről személyes érdekből (és másképpen sem, csoportos érdekből sem) senkinek nem szabadna eltorzítania, megmásítania. Önző érdekből félremagyarázni, elferdíteni az igazságot ugyanis istentelen cselekedet, hibás cselekedet, aminek a visszahatása is rossz lesz az elkövetőjére. Manapság is azonban azok tetszelegnek, azok mutogatják magukat vallásos, és lelki tudományokban, meg „spirituális” tudományokban jártas emberekként, akik nem is csak az Igaz Istent nem ismerik teljesen, hanem az Ő szabályzó elveinek is nem, vagy csak részint ismerői és követői, vagy pedig mindkettő előbbinek csak tettetői szintén anyagi haszon és előny érdekében.
Amennyiben azonban teljesen összehangolódni tudunk egy nem önjelölt, hanem igaz tanítóval, egy Istent teljesen ismerő, és Ővele tökéletes egységben élő, tanítással Maga Isten által megbízott teljesen és tökéletesen tiszta lélekkel, akkor valójában Istennel kerülünk, és mintegy már újra is összhangba. Léteznek tehát közöttünk most is lelkek, akik isteni jellemmel teljesen öltenek magukra emberi testet, vagyis akik tökéletes egységben élnek Istennel testet öltve is, akik ezért teljesen ismerik Istent, és mindent Isten szerint tesznek is.
Az Isten által küldve testet öltött igaz tanító, a szent tanító pedig haza is vezeti az Isten által hazatérésre alkalmasnak talált lelkeket, vagyis az Istennel tökéletes egységben élő magán keresztül közvetlen kapcsolatba hozza őket Istennel, Aki valósítja meg mindhármuknak egységét, és lehet aztán már a tanítványból is Istentől akár tanítói feladatott kapott lélek is, és Isten természetesen küldheti őt más feladattal, más megbízással is. Ezt Jézusnál, másoknál, és nem egy mai korban köztünk élt szent tanítónál is megfigyelhettük, és megfigyelhetjük, csak most már egyre kevesebb tanítói és tanítványszámmal is, mivel egyre csak növekszik azon lelkek száma, akik még mindig nem alkalmasak a közvetlenül Isten általi tanításra (mely tehát törtéhet szent lelkeken keresztül) is. Ez is azt mutatja, hogy egyre csak nő az istentelenség, és, hogy a hamis istenhez, az újabban a „spiritualitást” elterjesztett, Igaz Istennel ellenkező, lelkeket megtévesztő istenséghez tartozás is egyre csak nő, és ennek jó vége nem lehet az egész emberiségre, az egyéni lelkekre, és természetesen az ilyen „tanítókra” nézve sem. Meg lehet figyelni, hogy a hamis isten, az ő szintén hamis tanítói, és az ő küldött, vagy nem küldött „beavatott” tanítványaik is, még csak teljes szabadsággal sem bírnak, vagyis ezek mind nem az Igaz Istenével teljesen egyező szabadsággal bírnak, hanem csak a közönséges testi emberekénél nagyobb anyagi szabadsággal, és egyéb más anyagi előnyökkel, például jövendőmondással, vagy a finom tárgyi valóságokat (magasabb dipólusos valóságokat), és ilyen minőségeket, például anyagi gondolatokat, az anyagi testet belülről látással, vagy anyagi történéseket előre látással is.
A teljes és tökéletes tisztaság, vagyis a szentség tehát nem az előbbi, hanem az, ami egyben teljes szabadságot, azaz Istenével teljesen egyező isteni szabadságot, és teljes isteni látást, és egyéb más isteni érzékelést is jelent. A szentekre ugyanakkor pedig a teremtett világból semmi nem tud hatni, és nem tudhat rájuk hatni az egész mulandó világ sem, hanem ezek mindig csak a magukra öltött anyagi testükre hathatnak. A szent ugyanis teljesen olyan, mint Isten, azaz teljesen fölötte áll, és szintén teljes hatalma van minden mulandó minőség fölött, a mulandók pedig még csak nem is befolyásolhatják őt. A Mindenható Istent ugyanakkor pedig még csak becsapni sem lehet, vagyis Ő a mindent látásával minden hazugságon is átlát, és ezzel szintén így vannak az Ő szentjei is.
A szentek Szentje Isten ugyanakkor pedig a bennünk, teljesen és tökéletesen tiszta szellemi lelkekben „lakozó” örökké változatlan mindenütt Jelenvalóságnak, az egyetlen Igaz Valóságnak is felfogható, Aki mindent megváltoztathat, azaz mindenkire és mindenre korlátlanul hathat. Ő ugyanis egy felülmúlhatatlan szellemi értelmű, és ugyanilyen erejű egyetemes és örök Létező, és nem pedig egy elvont mentális állapot, mint azt még sokan tévesen hiszik.
Drága barátaim, a mostanra a Földnek minden részében elméletben már ismerhető teljes isteni tanítás, illetve isteni tudás hatására végre már vissza kellene térnünk a mulandó érzéki élvezetektől, az isteni „fényeknek”, isteni „színeknek”, és isteni „hangnak” (és „ízeknek”, „szagoknak” is) teljes és örök élvezetére, vagyis az Igaz Istennel egységben, és együtt is élésünknek megélésére is. Addig ugyanis senki nem érezheti magát még csak teljesen szabadnak, és, aminek is itt élvén is szintén szeretne lenni, örökké boldognak sem.
