Mindenkinek van hite, és van vallása is, még a nem megtestesült léleknek is. Amiket ugyanis az emberi lélek kimond magából, az mind az ő hite, és vallása is. Az ateistának így pedig az a hite és vallása, hogy ő ateista, vagyis a meggyőződése, és a cselekedetei is azt mutatják, hogy ő istentagadó egyénileg és csoportosan is. Csakhogy az ő hite és vallása alapja a hazugság, és nem pedig az Igazság.
Ámde az ateista erről semmit nem tud, vagyis kőkeményen tudatlan még csak e felől is, mivelhogy Istenről, a mindeneknek egyetlen Alapjáról még nincsen semmi tapasztalata. A magukat szkeptikusoknak vallók (a szkepticizmus hívei) sem különbek náluk, és a többi anyagelvű, vagyis anyagilag gondolkodó és érző lélek sem, de hát, ők még csak itt tartanak.
A legtöbb földi vallás is azonban egy olyan Istenben hisz, akit testi, azaz tárgyi érzékek nélkül még nem tapasztalt meg, és ezért az emberek alapította vallásokban hiedelmek harcolnak egymás ellen a maguk igazságáért, a saját istenük igazáért. Valójában ez a süketelés az emberiség legnagyobb bűne, és betegsége is. Az "ökumené”, a világi hitharcos egyházak együttműködése is csak a testi emberek számára nem egy humbug, vagyis csak a számukra nem csalás és ámítás (megtévesztés) az sem, pedig az is nem ezt mondva azt teszi, hogy szintén csak a testi szeretettel, és humanizmussal (emberközpontúsággal) foglalkozik, nem az Igaz Isteni szeretettel és az Igaz Isten szerint éléssel, vagyis az sem Igaz Isten centrikus „gyülekezet”, hanem kreált isten centrikus, és ilyen fog lenni a belőle születő új „világvallás” is, ami egységnek létrehozásán már igen nagy erőkkel dolgoznak az Igaz Istent mellőző, Őt elhagyott, más istenhez, hamis istenhez elpártolt, és az Igazat meg is tagadó lelkek is. (Már hamarosan kész is lesz az új világrendhez passzoló új világvallás is.)
A mai vallásokra és hitszervezetekre az előbbiek mellett pedig még az jellemző, hogy inkább csak rituális előírásokból, gyakorlatokból, szertartáskövetésből állnak, és nem pedig már csak az Igaz Istent követők, merthogy inkább csak a külsőségekre adnak, mintsem a belső tartalomra, az Igaz Lényegre, azaz csak Magára az Igaz Istenre. Ezért pedig még meg is bélyegzik magukat, és egymást is, hogy ez hindu, muzulmán, keresztény, vagy más vallás, amit ők az előbbi módon, vagyis inkább csak formálisan gyakorolnak. Ráadásul pedig ezek „világvallásnak” is nevezik magukat, ami is már egy hatalmas ellentmondás az Igaz Istennek, és tehát még harcolnak is egymással a saját igazságaikért (ma is üldözik, gyilkolják egymást), vagyis az isteni szeretet, az igaz szeretet valósággal egyikben sincsen jelen, hanem csak „mondvacsináltan” van meg bennük.
Az Isten támasztotta, vagyis az Istentől való vallás, az igaz vallás egyáltalán nem ilyen előbbi vallás. Istent a cselekedeteinkkel szolgálni, vagyis az Isten cselekvő eszközeiként élés ugyanis az igaz vallás. Az igaz vallásosság is pedig nem más, mint a tiszta Isten-tudat mivoltunknak Istennel egységben és Istennel együtt is élésének megélése, és egységünknek a jelen mulandó testünkkel is megcselekvése, valamint Istennek a Teremtőnknek így (testben élvén) is mindig elsősorban, és leginkább is szeretése, tisztelete, és tehát még a cselekvő eszközeként szolgálata is, ami szeretet és öröm teljes 8és így még csak nem is fárasztó) szeretet szolgáltatás, az isteni szeretetnek folyton csak adása (gondolataink, szavaink, és tetteink által is) össze sem hasonlítható az itt a testi embereknek egymást egymásnak rabszolgáiként szolgálásával, és még csak egymást kihasználásával sem.
Az Isten alkotta vallás is tehát az emberitől teljesen más, mert az egyszerűen csak az Isten szerinti cselekvésből ( azaz gondolkodásból, beszédből, és tettekből) áll. (A mai kor nyelvén Isten vallása az Isten szerinti „karma”.) A Jézus előtti, a ma köztünk élő küldött lelkei Istennek, és a korában Jézus a Krisztus is ezt mutatta be nekünk itt élő lelkeknek élő példaként, és nem pedig a keresztény vallást, és főleg nem a „keresztény katolicizmust” alapította meg, amit, és a többi „világvallást” is már emberek alkották, mert azt hitték, hogy ők is képesek isteni vallást alapítani. Az ember alkotta vallások, és a mai korban alkotott hitgyülekezetek is, éppen ezért nem az Igaz Istenről, hanem az Igaztól más istenről, más istenekről, azaz hamis istenről szólnak, vagyis csalások, megtévesztések a lelkek fölötti hatalom megszerzése érdekében, fogalmuk sincsen az Igaz Istenről, és az Ő meghatározta vallásról, az egyedül igaz vallásról sem. (Ezek az emberi vallások az Igaz Isten szavait, beszédeit azért használják, hogy a saját hazugságaikat velük el tudják adni a híveiknek, akiket a hatalmukban tartanak.)
Az előbbi végett a földi vallások és hitszervezetek maguk is éppen olyanok, mint egy anyagi ház, azaz kőből vagy fából szerszámokkal épített akol, ami „fogházakba” gyűjtik egybe testi emberek a különféle vallási izmusokat gyakorló szintén testi embereket. Isten „háza” vagy „akla” viszont egyáltalán nem ilyen „ház” vagy „akol”, hanem csak egyetlen olyan, vallási testi rítusokat (formalitást), és vallási hitet (tanított hitet, a tárgyi értelem hitét) soha nem gyakorló teljesen tiszta lelki közösséget jelent, éspedig rész, és teljes egész szinten is. A teljesen tiszta lelkek szellemi minőségű „épülete” tehát a „szent templom”, ami fehérre csiszolt lelki „kövekből” (Istenben szilárdan megállapodott, teljesen tiszta anyagtalan lelkekből) álló lelki testben Isten, mint „házában” vehet „lakozást”.
Az embernek azonban ahhoz, hogy az előbbi egyetlen igaz „épülethez”, „házhoz” vagy „akolhoz” tartozzon, előbb-utóbb fel kell szabadulnia a feltételekhez kötött lét, a korlátozott élet alól, és újra teljesen szabadon kell léteznie és élnie. Tisztán kell látnia azt is, hogy itt kivétel nélkül minden „izmus” is feltételekből és korlátozásokból álló tevékenységet jelöl, vagyis egyik sem teljesen szabad és tiszta életet élést jelent. Még csak a katolicizmus sem az ilyen életet élést jelenti, ahogyan a többi izmusban végződő vallás sem. (Elég hozzá rátekinteni a maguk maguknak alkotta vastag törvénykönyveikre is.) Nekünk, isteni lelkeknek ugyanis a teljes és tökéletes tisztaságunkkal van meg a teljes, azaz korlátlan szabadságunk (is), és nem pedig a vallási, vagy más izmusok által, és efelől nekünk, ha az Igaz Isten útján járunk, semmi kétségünk nem lehet. Csak a lelki gondolkodásban még gyenge emberek fogadnak el izmusokat, és üres, vagyis valós szellemi nélküli filozófiákat is. Ők tehát még nincsenek vele tisztában, hogy ezek is mind művi dolgok, azaz mesterkéltek, nem igaz valóságúak, nem örök minőségűek, van és nincs dolgok, amikhez nem szabadna ragaszkodnunk, amikhez sem szabadna kötődnünk, nem szabadna velük közösködnünk.
Amennyiben ugyanis mi, szellemi lelkek azokat követjük, akik folyton csak, vagy inkább csak földi dolgokkal, és az energia valósággal, a magukat energiákkal ellátásukkal, meg „izmusokkal” foglalkoznak, akkor ők le fognak bennünket is téríteni Isten útjáról, és így mi sem fogunk tudni újra teljes összhangban lenni Isten gondolataival, szavaival, és tetteivel, vagyis az akartunk és indulatunk (szándékaink) nem fognak egyezőek lenni Istenével, hanem ellentétesek lesznek az Övével. Olyan dolgokkal fogunk tehát foglalkozni mi is, amik az Igaz Istenhez nem közelebb visznek, hanem eltávolítanak Őtőle, és így csak eltékozolni fogjuk az egész földi életünket. Messzire el kell távolodnunk azonban még csak a mulandó magunktól is, mert mindaddig, míg ezt meg nem tesszük, addig az előbbi, még mindig tévelygő lelkek közé fogunk tartozni, itt fogunk bolyongani a sötétségben, Isten nem örök valóságában.
Az igaz vallás nem olyan tehát, mint az „izmusok”, hanem mentes minden rituálétól, hagyománytól, minden felszínes formalitástól, minden érte eszközökkel készített házakba, termekbe járástól, röviden kifejezve mentes minden testiségtől, ami alatt tehát a mulandó anyagot kell értenünk. Az igaz vallás ugyanis csak a teljességgel anyagtalan „szív és lélek” mivoltunkra, a valóságos lényegi mivoltunkra vonatkozik, és csak Isten szerinti cselekedeteket jelent. Az itt oly nagyon felkapott (mert híres egók által nagyon is „kiszínezett”) „karma” szó is azonban egész egyszerűen csak cselekedetet jelent, ami cselekedetnek következménye az embernek éppen jó vagy rossz sorsa, akár a jelen földi élete után is. A már mindig Isten kedvére való cselekvésünkkel viszont csak jó további sorsra számíthatunk. Az Isten szerinti cselekvésnek kellene tehát a vallásunknak lennie, ez az igaz vallás, ezt kellene vállalnunk, azaz meg is kellene tennünk, nem csak elméletben kell róla tudnunk.
Az önzetlen szeretettel, vagyis az isteni szeretettel élés (cselekvés) elsajátításához azonban, és pontosan az előbbiek végett, egyáltalán nincsen szükség itt létrehozott vallásra, szektára, hitgyülekezetekre, vagy éppen csak felekezetekre, szintén mesterségesen létrehozott épületekre, hanem egyszerűen csak akarat, jó akarat kell hozzá. Szóval megvallani ugyanis itt valamit is addig mind semmi, ameddig minden egyes szót az ember maga is meg nem cselekszi, azaz hiánytalanul nem teljesíti gyakorlatban is. (Az emberi vallásoknak köszönhetően mára már rengeteg ilyen csak szóban „bizonyságtevő” van, a világ összes folyóit el lehetne rekeszteni már csak velük is, akik a világi vallások pódiumaira, vagy máshová kiállva ilyeneket szónokolnak a hallgatóságuknak.) A nem véletlenül Bábelnek is nevezett földi vallás is éppen ilyen okok miatt tud mindig csak széthúzásra alkalmat adni, és nem pedig az önzetlen szeretet egységére, vagy legalábbis az önzetlen szeretet legfontosabbságában való egyetértésre hozza el az embereket, ami lenne az Isten szerinti cselekvéssel egyben az igazi cél. Hozzá pedig előbb, vagy utóbb, de minden földi vallást, azaz minden világi vallást el kell hagynunk, és el kell kezdenünk már csak Isten vallását gyakorolnunk, és abban meg is kell maradnunk, ha nem akarunk megint a megtévesztettek közé kerülni és tartozni, és továbbra is tévelyegni a hazatérésünk helyett.
