A szellem és lélek, ha itt, a jelen valóságban két külön név is (mivel innét nézve minden duálisnak tűnik), ugyanarra a valóságos lényegi mivoltra vonatkoznak illetve utalnak, ami igaz lényeg öröktől fogva létezik, és fényszerű természetű, vagyis nem azonos az anyagi fénnyel, hanem csak hozzá hasonlítható a természete. Ilyen itt látható fényenergiáéhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik a mi valóságos lényegi mivoltunk is. Ez a teljes és tökéletes szellem és lélek egység, azaz lényegi egység pedig azáltal lesz kettős természetű, hogy az eredetileg szintén tökéletesen tiszta lélek mivolt beszennyezi magát a tőle más minőségű anyaggal, zavarodott lesz a magába és magára vett anyagtól (anyagi eredetűvé, azaz anyaggá alakul), a szellem mivolt viszont továbbra is tökéletesen tiszta minőség marad.
A szellemből való, őt megnyilvánítani hivatott lélek is eredetileg tehát szennyfolt nélküli, teljesen szabad, hatalmas, vagyis olyan, mint Isten, a Legfőbb és Leghatalmasabb Szellem, Akiből való a mi szellem mivoltunk is, ami „kettő”, a mi esetünkben is tehát az EGY Isten, a Szellem és Lélek valósággal megbonthatatlan Egységéből álló, Önmagától valóan örökkön örökké létező Isten.
Önmagában a szellemi lélek valójában egy köztes erő (is) a szellem, és a lélekből való anyag között, és ezért hathat rá, ezért befolyásolhatja az anyagnak is nevezhető tárgyi energiája Istennek, és természetesen hathat rá az elsődleges létezésű szellemi erő is, mely mindhárom erejére pedig Maga Isten, a mindenek feletti, azaz legfőbb és leghatalmasabb Szellemi Erő hathat, vagyis befolyásolhatja, irányíthatja azokat az akarata szerint. Mivel pedig Isten minden erejét, minden energiáját első fokon irányítja, Ő Maga egyiknek sem kerülhet a befolyása alá, vagyis azok egyike sem lehet hatással Őrá, Ő azonban mindegyikre az akarata szerint hathat. (Ezért nevezhetjük Istent „Mindenhatónak” is.)
Az előbbi három valójában (azaz a lényegében) szellemi minőségből azonban a szellem mindig csak az esetben forrasztható az ugyanazon isteni szeretetük heve által újra össze, illetve egybe a tőle elvált (elpártolt) lélekkel, ha a teljes egészével belőle való lélek a teljes egészével elfordul és elválik az anyagi világtól, a világi szenvedélyeitől, minden előtte őt még ide kötő világi dologtól, és maga is olyanná nem lesz, mint amilyen a szelleme, aki és ami szelleme tökéletes egységben van a mindeneknek egyetlen igaz Forrásával Istennel a Szellemmel, és aki és ami is tehát ebből az egyetlen Forrásból való.
A szellemével teljesen egyező tisztaságú lélek tehát, mivel ugyanazon szubsztancia, maga is szellemnek tekinthető, vagyis a teljesen és tökéletesen tiszta szellemi lélek szellemnek is mondható, ugyanis semmiben nem különbözik a szellemtől. Mindebből pedig már az is világosan megérthető, hogy a testnek a lélekhez, a léleknek pedig a szelleméhez kell igazodnia, annak pedig Istenhez a Szellemhez, és így megérthető, hogy ki és mi a bennünk, szellemi lelkekben található „lelkiismeretünk”, de megérthető még az is, hogy az itt oly népszerűvé lett „ikerlángról”, és „ikerláng szerelemről” csakis a szellem és lélek vonatkozásában lehetne beszélni, és nem pedig két egyéni lélek esetében, akiknek ezért még nemeket is adnak a kiagyalóik, pedig minden egyéni lélek nemtelen létező. A szellemnek és léleknek kellene tehát a tökéletesen tiszta, azaz isteni szeretetük lángja és heve révén újra egybeforrassztódniuk, avagy „egybekelniük” (és egy szellemi testté is lenniük), ha esetleg így jobban tetszik. A szellemi és lelki végleges egybeforrasztása pedig az emberi fizikai testben is megtörténhet.
Mivel az emberi lélek önakaratából elhagyta a Szellemmel egy szellemét (amivel tehát Istent hagyta el), és helyette a fizikai testhez (lényegében azonban a megnyilvánító formához) fordult, és vele társult, vele lett „eggyé”, Isten esetleges más akarata kivételével csakis a már csak önzetlen szeretettel, azaz isteni szeretettel való élése eredményeként, avagy következményeként történhet, azaz valósulhat meg a szellem és lélek végérvényes egyesülése az emberi testben. Ebben a kehely vagy pohárszerű, és esetleg még edényszerűnek nevezhető emberi formában már tehát megvalósulható „szent frigy” (a tiszta léleknek a tiszta szellemmel való örök házassága, illetve egybekelése, egy formává is levése) azonban az anyagi testnek mindebben való aktív és elősegítő közreműködésével történhet meg, és végül akár magának az egész testnek is az átszellemítésével, vagyis annak is tisztán szellemi lelkivé való átalakulásával is együtt járhat. Természetesen azonban ez a testi átszellemítés is mindig csak Isten akaratára és Őáltala történhet meg, ahogyan a léleknek a szellemével, azaz végül is magával Istennel való abszolút és örök egységbe, avagy egybe kelése is. A lélek „edénye” is tehát az önzetlen szeretetnek, viszont ha a lélek nem vele telik meg, azaz maga is nem válik önzetlen szeretetté, akkor a „pokollal”, vagyis az önzés ördögével telik meg, és „sötét felhőként” hányattatik időtlen időkig anélkül, hogy újra világos (tiszta) és teljes öntudatra ébredne, mely által pedig már elérhetővé válik az Isten-gyermekségének mintegy már újból is történő megvalósulása.
A „szív és lélek”, vagyis a szellem és lélek „fényünknek” (nem anyagi világosságunknak) eredetileg tehát zavartalanul kellene itt, az anyagi világban is világítania (fényeskednie, ragyognia), azaz nem kellene engednünk, hogy akár csak a lélek mivoltunk „fényét” is az anyagi fények, vagyis az anyagi erők elhalványítsák, vagy esetleg már ki is oltsák.
Azért lehet „szív és lélek” egységről beszélnünk, mert a lélek a láthatatlan szellemnek a közvetlen „környezete” (a „teste”, vagyis a megnyilvánítója), éspedig úgy, hogy a lélek elsődlegesen a szellemben van benne (a szellem teremti magából magába a teremtő képességével is ellátva), és úgy tölti tele azt magával a szellem, amivel lesz meg a kölcsönös egymásbafogalatságuk, a teljes egységük. A látható test pedig a szellemi léleknek „környezete”, vagyis az anyagi test számára szintén láthatatlan, és örök fennállású léleknek az ideiglenes létezésű (azaz időleges, halandó) megnyilvánítója.
Az emberek, vagyis a lelkek azzal, hogy a jelen emberi korszakban is az anyag felé fordultak, és úgy is maradtak, elvesztették a lélek mivoltukkal egyben már a szellemüket, vagyis a „szívüket” is, és így már nem csak lelketlenek, hanem szívtelenek is lettek (vagy éppen csak „kőszívűek”, „megkeményedett” szívűek), azaz mindenkihez és mindenhez már csak testi (anyagi) szeretettel vannak, csak mulandó szeretettel szeretik Istent is, ha Őt is szeretik. Istent az ilyen anyagelvű (anyagi gondolkodású) lelkek a jelen magukéhoz hasonló testű égi „Nagy Úrnak”, vagy „Nagy Úrhölgynek” (Ég Királynéjának, Nagy Asszonynak, Nagy Anyának) tartják, és nem pedig a legcsodálatosabb, legszebb, legnagyszerűbb, leghatalmasabb, és felülmúlhatatlan erejű örökkévaló Szellemnek, Aki az Ővele azonegy Lélek mivoltával a valóságos Anyjuk is, vagyis még csak nem is a „Földanya” az Igaz Anyjuk, mert ő csak az anyagi testüknek anyja. (Az ilyen emberek szeretnek mutogatni a két tenyerükkel is szíveket, a testi szeretetük, az anyagi és anyag szeretetük jeléül. Az ezoterikus „piac” is csurig tele van ilyen, és hasonló szimbólumokkal, és jó pénzért folyik is a vásárlása a „szeretetenergiának”, és a többi pszichikai erőnek is, amik természetesen nem valóságos szellemiek, hanem finom anyagiak, szelleminek csak mondva, pontosabban hazudva vannak.)
Mivel azonban mi, szellemi lelkek azzá váltunk, ami nem mi vagyunk, mindent (a testünk, és az egész anyagi mindenség terhét is) le kell vetnünk magunkról, és mindent ki kell utasítanunk magunkból is, ami nem mi vagyunk, ami anyagival nem csak befedtük, hanem megfertőztük, és zavarossá is tettük magunkat, mert egészen addig nem fogjuk ismerni magunkat, és így pedig a Szellem és Lélek EGY Istent sem, Akitől vagyunk, és Akivel egységben, és együtt is élünk.
Ha viszont mi, szellemi lelkek a teljes egészünket átadjuk Istennek a végtelen és határtalan, semmiben nem felülmúlható Szellemnek, akkor Ő a végtelen nagylelkűségénél fogva az Ővele egy és azonos Lelkét, a Lélek Teljességét, az Élet Teljessége mivoltát adja viszonzásképpen, és így leszünk magunk is a Lélek avagy Élet, és az Igazság is, mert a Lélek Igazság (és szintén Szeretet) is, és természetesen tudatosan is lelkei leszünk Istennek a Szellemnek, akik Istennel együtt élnek. (Isten Jézusban mindezt is lepéldázta nekünk.)
Az emberi lélek az előzetes testet öltéseivel pedig végül már eljuthat arra is, hogy Isten őt a jelen földi életében akár egyetlen pillanat leforgása alatt is az eredeti tökéletes létállapotába visszaállítsa, vagyis teljesen felnyitva, és végtelenre kitárva az értelmét az Ővele egy teljes Világosság mivoltával (Lélek Teljességével) feltöltse, illetve eltelítse. (Jézusból így lett „Krisztus”, vagyis maga is az Istennel egy Isteni Lélek.) Így az emberi lélek újra rendelkezni fog az isteni képességeivel, isteni erejével és tudásával, isteni tulajdonságaival, isteni szeretetével, és ezzel maga is Ő, azaz maga is az Isten lesz. Isten a Szellem pedig ez esetben a végtelen szereteténél fogva viszonzásképpen ő lesz, vagyis az emberi lelke lesz, végül is tehát Isten emberré lesz benne, mint ezt Jézusban is tette, és minden erre is már szintén „megérett” lelkével is teszi azóta is folyamatosan. Ilyenkor viszont a megtestesült lélek után anyagi test sem marad hátra, mivel Isten a Szellem Magával azt is teljesen átszellemíti, azaz tisztán szellemi minőségűvé teszi, mint azt Jézusnak a halálos megkínzásából feltámasztott, és teljesen helyreállított anyagi testével is tette (ami általános esetben negyven földi nap alatt történik meg).
Mi, most itt a Földön élő lelkek azonban a legnagyobb többségünkkel nemhogy az előbbieket, hanem még csak azt sem ismertük, azt sem tapasztaltuk meg, hogy Isten mindenkinek valódi lényegi mivoltában, a „szív és lélek”, avagy „szellem és lélek” teljesség, azaz a teljes lényegi egység mivoltában benne „lakozik” (benne van), és mi pedig e valódi lényegi mivoltunkkal a kezdetünktől fogva Isten Szellem és Lélek Egység, azaz Valóságos (Örök) Lényeg mivoltában vagyunk benne, vagyis, hogy Ővele egyek, egylényegűek vagyunk. Sajnos azonban, a mai korban is, ha a legtöbb ember beszél arról is, hogy valamit „szívvel és lélekkel” kell csinálni, vagy, hogy mindig a „szívre” kell hallgatni, akkor a testében lévő súlyos anyagi szívére, és anyagi lelkére, a pszichikai önazonosságra, a milligramm mérleggel szintén le is mérhető (és „tudós” emberek már le is mérte) érzelmi énjére gondol, és nem pedig a valóságos magára, az isteni magára. Nekik nem sikerült tehát még csak arra sem eljutniuk, hogy ők itt is örök fennállású anyagtalan szellemi lelkek, csak most mulandó formát magukra öltötten élnek, és így már arra sem juthatnak el, hogy a szintén teljességgel anyagtalan szellemükből valóak, aki és ami szellem mivoltuk is tökéletesen egyező Isten Szellem mivoltával. Az ő számukra így még igen messzire van, hogy eljussanak a szellem és lélek egy lényeg igazságára, és meg is tapasztalására testi érzékszervek nélkül. Még tehát nagyon sokáig meg fog nekik felelni a kettős lényegűség, vagyis megmaradnak testi embernek anyagi szellemmel és anyagi lélekkel, azaz élnek továbbra is boldog tudatlanságban, és ezért szenvedni is fognak, míg ők is teljesen fel nem ébrednek.
